Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-27 / 49. szám

H kirmány és a SZÓI vezetőinek Tegnap a kormány és a SZOT vezetőinek tanácskozá­sán sok fontos, egész társa­dalmunkat és népgazdasá­gunkat érintő kérdés megvi­tatására került sor, s mind­ezekben állásfoglalás is tör­tént. Megállapították, hogy a népgazdaságban erősödött a tervszerűség, javult az áruk minősége, nőtt az export és a munka termelékenysége is kedvezőbben alakult, mint az elmúlt években. Elhang­zott a tanácskozáson, hogy a vállalatoknál nem volt ki­elégítő a szociális és kultu­rális intézmények fejleszté­se. A SZOT vezetői ismer­tették elképzeléseiket és ja­vaslataikat az 1971-es évben végrehajtandó életszínvonal emelését célzó intézkedések­ről, amelyek lényege, hogy az egy főre eső reálbér két és fél, három, az egy főre jutó reáljövedelem pedig öt. Öt és fél százalékkal növe­kedjék. A kormány és a SZOT ve­zetői részletes elemzését ad­ták a fogyasztói árak alaku­lásának, amelyek — bár néha vannak kifogásolható áreme­lések — a tervezettnek meg­felelően alakulnak. Szó esett — többek között — a túl­óráztatásról is azzal az igény­nyel, hogy a jövőben nem fogják engedélyezni a túl­órák további növekedését, sőt fellepnek fokozatos csökken­tésük érdekében. A kormány és a SZOT vezetői egyeztet­ték nézeteiket a munkaidő további csökkentésének le­hetőségeiről. fii. évfolyam. 49. szám 1971. február 27., szombat hhhmb ÁRA: 80 l< ILLEK —imi—i Kész Ilinek a nyomtatványok Minden lakási ylést meg kell újítani Már csak két hónap van hátra a lakásigénylések — törvényesen előirt — felúji- tásáig. Mint ismeretes, a kor­mány közelmúltban megje­lent új lakásrendelete ápri­lis 30-ában jelölte meg azt a határidőt, ameddig régi Péter János hazaérkezett Péter János visszatértekor a sajtó munkatársainak nyilatkozik (MTI telejotó) Külügyminiszterünk, Péter János a késő esti órákban hazaérkezett Dániából. A dán kormány meghívá­Bz első válasz tizenkilenc szenátornak Kissinger nyilatkozata Indokínáról Miközben Washingtonban közölték, hogy az USA „szükség esetén és kis számban” bevethet szárazföldi csapatokat La- oszban, Kissinger, Nixon nemzetbiztonsági főtanácsadója tele­víziós nyilatkozatban vázolta a kormány indokínai magatar­tását. Ez tulajdonképpen a Fehér Iláz első hivatalos reagálása 19 szenátor törvényjavaslatára, amely megtiltana bármilyen amerikai részvételt egy VDK elleni szárazföldi támadásban. Kissinger leszögezte, hogy a VDK elleni agresszió „e pillanatban nem a legvaló­színűbb”. Az elnökhöz ha­sonlóan azonban ő sem tar­totta lehetetlennek, hogy saigoni csapatok inváziót hajtsanak végre a 17. szé­lességi körtől északra. Ugyan­ekkor leszögezte azt is, hogy amennyiben a saigoni kor­mány Washington döntése nélkül tenne ilyen lépést, „még az utánpótlás biztosí­tásának erejéig sem ránt­hatja bele az USA-t ilyen­fajta invázióba”. Korábban jönnek a Zsigulik A nemrégiben tartott Zsi- guli-bemutató nagy érdeklő­dést váltott ki a gépkocsira várakozók körében. A szov­jet kocsi az első látásra meg­nyerte a közönség tetszését, s ez meglátszik a Merkur megszaporodott levelezésé­ben is. Jóllehet a vállalat közölte, hogy az újfajta szov­jet gépkocsi megrendelési feltételeiről időben tájékoz­tatja a közönséget, már most naponta százával érkeznek a „sürgető” megrendelő, érdek­lődő levelek. A Merkur vállalatnál el­mondották, hogy a Zsigulival kapcsolatos levelek megnö­velték a vállalat munkáját. Arra kérik azokat, akik már írtak a vállalatnak Zsi- guli-ügyben, hogy a hivata­los közlemény megjelenése után ismételjék meg kérésü­ket, megrendelésüket, mert az eddigi érdeklődéseket nem veszik figyelembe. sara négynapos hivatalos lá­togatást tett külügyminiszter fogadására hazaérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Púja Frigyes, a kül­ügyminiszter első helyettese. Marjai József külügyminisz­ter-helyettes és a Külügymi­nisztérium több vezető mun­katársa. Ott völt H. Svanholt. Dánia budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivő­je. Külügyminiszterünk meg­hívta magyarországi látoga­tásra Baunsgard dán kor­mányfőt és Härtling külügy­minisztert. A meghívást a dárt államférfiak elfogadták, a látogatás időpontjáról később döntenek. Átadták az izraeli választ Jarringnak Az EAK javaslatára elké­szített hivatalos izraeli vá­laszt Tekoah ENSZ-nagykö- vet átadta az ENSZ székha­zában Jarringnak. Noha hivatalosan semmi­lyen részletet nem hoztak nyilvánosságra, sőt, Tekoah még arról sem volt hajlan­dó nyilatkozni: vajon szó van-e a válaszban az izra­eli csapatok visszavonásáról az arab területekről — Eban izraeli külügyminiszter leg­utóbbi nyilatkozata alapján úgy látszik: Izrael nem hajlandó min­den területet kiüríteni. Vonatkozik ez az Akabai­o bőinél levő Sarm-el-Seik erődre, a Golan-magasla- tokra és magára Jeruzsálem­re. Tekoah Jarringtól távozó­ban csak annyit volt hajlan­dó mondani; a válasz lehetővé teszi, hogy Izrael cs az EAK megkezdjék a felkészü­lést a békeegyezmény részleteinek megtárgya­lására. A Washington Fost úgy ér­tesült; ennek érdekében, va­lamint azért, hogy a tűzszü­netet ismét meg lehessen hosszabbítani, a kiürítés rész­letezésétől az izraeli válasz eltekint Angela Davisért Hogy mennyire összetarto- zóak a kül- és belpolitikai megnyilvánulások, mennyire nem lehet szétválasztani egyiket a másiktól, arra jó példáik az Angela Davis éle­téért szervezett hazai tilta­kozó nagygyűlések. Legutóbb az LKM-ből számoltunk be egy ilyen megmozdulásról, s ma kaptuk a hírt, hogy pén­teken délután a 104. sz. Ipari­tanuló Intézet tanulói szintén felemelték szavukat Angela Davis életéért. Tiltakozásu­kat táviratban fogalmazták meg, melyet az Országos Bé­ketanácshoz küldtek. íme egy újabb tégla ahhoz a hatal­mas épülethez, melyet a béke és a demokrácia hívei pró­bálnak emelni világszerte az imperialista erőszakkal szem­ben. kérelmeiket a lakásigenylők felújíthatják, vagy új ké­relmeket nyújthatnak be. A régi igénylések ugyanis 1971. június 30-án érvényüket vesztik. ■ A rendelet végrehajtásá­nak előkészületei országszer­te folynak. Miskolcon a la­kástörvény helyi, tanácsi ren­delettel szabályozásra kerülő részét jövő héten, csütörtö­kön vitatja meg a városi ta­nács végrehajtó bizottsága. A Borsodi Nyomda gépei szerdától teljes kapacitással dolgoznak az igénylési lapok elkészítésén, hogy a rendel­kezésre álló rövid idő ellené­re, gördülékenyebb legyen a rendelet végrehajtása. Hétfő­ig csaknem 25 ezer példány­ban készítik el a több mint félszáz kérdést tartalmazó nyomtatványokat A négyoldalas igénylési ívek öt kérdéscsoportban kérnek majd választ a lakás- igénylők és családtagjaik személyi adatairól, jövedel­mi, egészségügyi és lakásvi­szonyairól, illetve arról, hogy az igénylők milyen lakásjut­tatást kérnek. A kérdőíven külön fejezetet szentelnek a kérelmezők vagyoni helyzete elbírálásúra. A lakások kiutalásánál ugyanis — az igénylés koráb­bi rendszerétől eltérően — a jövőben a legdöntőbb szem­pont a kérelmezők vagyoni és lakáshelyzete lesz; az új nyomtatványon minden igénylőnek a többi között kö­zölnie kell családja létszá­mát, a vele egy háztartásban élő családtagok egy főre ju­tó havi jövedelmét. A nyom­tatvány pontos választ kér arra is, hogy a kérelmező rendelkezik-e családi házzal, szövetkezeti vagy öröklakás­sal, van-e építésre alkalmas vagy nyaralótelke, nyaralója, van-e tulajdonában szőlő, kert, gyümölcsös vagy autó Ha valaki a kérdésekre hi­bás feleletet ad, a rendelke­zések értelmében, kizárják az igénylők névsorából. Az, adatok ellenőrzése minden esetben egy erre a célra ki­jelölt társadalmi bizottság feladata lesz, amely a tény­leges kiutalás időpontjában vizsgálja felül a válaszok helyességét. Az április 30-ig beküldött új lakásigénylési lapok alap­ján, a központi lakáshivatal júniusban készíti el a la­káselosztási névjegyzékét, amelyen valamennyi miskolci igénylő szerepelni fog. a BNV-re Az 1971. évi budapesti gaz­dasági találkozó, a Budapesti Nemzetközi Vásár iránt vál­tozatlanul nagy a hazai és a külföldi kiállítók érdeklődé­se, s így a vásár 33 ország árukínálatából ad majd íze­lítőt. A BNV-re ugyanis 32 or­szágból jelentkeztek külföldi kiállítók, közülük 27 ország hivatalosan, nemzeti pavilon­nal, illetve információs iro­dával vesz részt. Az új hiva­talos kiállítók közé tartozik Írország és Dánia. Hosszabb szünet után ismét önálló pa­vilonnal rendelkezik az Egye­sült Arab Köztársaság és In­dia. A tavalyinál nagyobb te­rülettel vesz részt Francia- ország és Románia. A hagyományos kiállítók­nak számító szocialista orszá­gok változatlanul önálló ki­állítással, hivatalosan képvi­seltetik magukat a BNV-n. A BNV-n részt vevő több mint ezer hazai kiállító már összeállította a bemutatásra szánt termékeinek listáját, s előkészítette a kiállítandó mintadarabokat. A BNV jól bevált gyakor­latának megfelelően ezúttal is megrendezi a szakmai napo­kat, amelyekre ismét öt al­kalommal kerül sor. Színes, szintetikus ágynemű A Győri Textilipari Válla­latnál ez év januárjában megkezdték a szintetikus ágynemű nagyüzemi gyártá­sát. Az áru szín- és forma­tartó! Könnyen kezelhető. A Hideg marad az idő Várható időjárás Miskolc térségében vasárnap délig: Változóan felhős idő, futó havazással. Időnként élénk északnyugati, északi szél. A hőmérséklet hajnalban —13, délben —4 fok körül alakul. A választókerületek beosztása A Miskolc városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tájé­koztatja a város lakosságát, hogy az országgyűlési és a városi tanácsi választókerüle­tek területi beosztása 1971. március 1-től mindennap a hivatalos idő alatt megte­kinthető a városi tanács vb szervezési és gazdasági osz­tályán, Tanácsház tér 8., I. udvar, I. em., az X. kerületi tanács vb titkárságán, Vö­rösmarty u. 16., I. em. 12. sz. szobában; a II. kerületi ta- nács-vb titkárságán, Csaba vezér u. 53., fsz. 1. sz. szobá­ban; a III. kerületi tanács- vb titkárságán, Marx K. u. 96., II. em. 3. sz. szobában. főzést bírja ugyan 160 °C-ig, de felesleges, sőt ha a házi­asszony nem centrifugálja erősen — vasalni sem kelL A tartóssága négyszer ak­kora, mint a hagyományos ágyneműé. Annak ellenére, hogy 75 százalékos a szinte­tikus szálbeszövés, az ágyne­mű a pamutáru hatását kelti. Ez volt a legfőbb cél. El­érték. Készítményeiket már a vi­lágpiacon is keresik. Szállí­tanak Japánnak, Svédor­szágnak, Svájcnak, Angliá­nak, Kanadának és a Német Szövetségi Köztársaságnak. Rövidesen újabb tervet valósítanak meg. Sokan ki­fogásolták ugyanis, hogy az ágyneműk keskenyek. Ä gyár vezetői ezért még ez év első felében 110, széles automata szövőgépet vásárolnak Cseh­szlovákiától és a meglevő gépekből negyvenet átalakí­tanak széles szövésűre. így készíthetnek 160. 180 és 240 centi széles ágynemű anya­gokat. 1972 végére 300 ilyen automatagépük lesz. A szin­tetikus fonalak készítéséhez és festéséhez új üzem épül 160 millió forint költséggel. A IV. ötéves terv idején fő céljuk: a belföldi igények ki­elégítése. Évi 4 millió négy­zetméterrel több árat készí­tenek. mint eddig. Éves ter­melési tervük összesen 560 millió forint.

Next

/
Thumbnails
Contents