Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-20 / 43. szám
I-I Azért van még sportszerűség A Fair Play bizottság dossziéja 17.. f , korkép ® Szombaton folytatódik az atlétikai válogatott keret tagjainak fedettpályás versenysorozata. A legnagyobb érdeklődés a Tüzér utcai csarnokban 16 órakor kezdődő, mindkét nem részére kiírt magas- és távolugró, valamint súlylökő-verseny iránt nyilvánul meg. © Az 1971. évi jégkorongvilágbajnokságon — mint ismeretes —, a C-csoport küzdelmeinek február 26—március 7 között Hollandia lesz a színhelye. A mérkőzéssorozatra Jakatoházy László szövetségi kapitány pénteken összeállította a magyar csapatot, amely hétfőn utazik el Budapestről. Mielőtt azonban Hollandiába érkezne, ..menet közben” még egy válogatott jellegű előkészületi mérkőzés szerepel a prog- "amban, amelyre február 23- án, szerdán Párizsban kerül sor. Következik tehát a 197. válogatott mérkőzés, amelyen az ellenfél Franciaország lesz. © Szombaton és vasárnap az Ü. Dózsa teniszcsarnokában országok közötti ifjúsági női tenisztalálkozóra kerül sor a magyar és a román válogatott között. © Nemzetközi sífutó-versenyt rendez a hét végén Galyatetőn a Salgótarjáni Kohász sportegyesülete. A szlovák válogatott, Zólyom várt» együttese és több magyar élversenyző részvételével. @ Az 1970. évi verseny- idényben 26 férfi, 30 női, illetve 10 művészi tornász érdemelte ki az első osztályú minősítést, míg az ifjúsági aranyjéhsényt 18 fiú, 15 leány és 9 modern gimnasztika® kapta meg. Jelentkezzen az Internéi Ki tehet a világhírű olasz klubcsapat, az Inter elnöke? Talán kissé furcsán hat a válasz: akinek pénze, méghozzá nagyon sok pénze van és abból legalább két és fél millió dollárt hajlandó az egyesületbe befektetni ... Hogy a pénzét valaha viszontlátja-e? Ez persze már más kérdés ... Moratti, a klub előző, olajmágnásként ismert elnöke is azért mondott le az elnöki tisztségről, mert nem bírta az „örökségként” átvett terheket, adósságokat és a mindinkább növekvő ^jijabb kötelezettségeket. Az el- j nökválság krízisét különben a he- j lyi örök rivális Milán ellen 3:0-ra I elvesztett mérkőzés robbantotta jj ki. Mint hírlik, most Ambrosio I Molteni, az ismert sörgyáros és | versenylóistálló tulajdonos — a | nehéz feltételek ellenére is — aj legesélyesebb elnökjelölt... Mint ismeretes, a sportszerűség! dijat odaítélő bizottság az 1970-es évben kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsító sportemberek közül Fináczy György válogatott vitorlázót, Benedek János világbajnok súlyemelőt. Balczó András sokszoros öttusa-világbajnokot és Horváth Miklóst, a vajai tsz- sportkör labdarúgóját jutalmazta sportszerűségi díjjal. A sportszerűségi díjra javasolt, de nem díjazott sportolók közül említsük meg Salamon Ágnest, az evezős EB-n győztes, válogatott versenyzőt. A fiatal testnevelő tanárnő az országos bajnokság egypárevezős számában két hajóhosszal a versenyben végig vezető Tordayné, Szappanos Zsuzsa mögött küzdött az ezüstéremért. A cél előtt 60 méterrel azonban Tordayné bójának evezett és így Salamon Ági nyerte a bajnokságot. A bajnoknak járó érAz 1972-es müncheni olimpiai játékokra eddig 80 ezer jegyrendelés érkezett, bár az előjegyzéseket csak 1971 elejétől fogadják el. Az elsők már 1966-ban elküldték jegyigénylésüket, rögtön azután, hogy a bajor főváros megkapta a nagy verseny megrendezésének jogát. A szíarvező bizottság hiába hangsúlyozta, hogy 1970-ben még nem fogad el jelentkezést, nap mint nap jöttek a levelek a világ minden tájáról. A 80 ezer jegyigénylés kétharmada Nyugat-Német- országból, egyharmada pedig külföldről érkezett. Már ezekből az igénylésekből is meg lphet állapítani, hogy a megnyitó- és záróünnepségen kívül a legnagyobb érdeklődés az atlétikai, úszó-, lovas- és tornaversenyek iránt nyilvánul meg. A rendező bizottság természetesen egyelőre nem foglalkozik a beérkezett jegyigénylésekkel. Sokkal nagyobb fejtörést okoz neki, hogy megakadályozza az olimpiai játékokra érkező vidéki és külföldi vendégek megzsarolását és kihasználását. Már most megkezdte működését egy magánvállalat, amely a bajor fővárosban szerződéseket köt azokkal, akik hajlandók egytékes tiszteletdijat azonban átadta Tordaynénak, akit csak a balszerencse ütött el a győzelemtől és aki a meghatottságtól zokogva fogadta ezt a szép gesztust. Július 26-án már több mint 2000 néző várt Szolnokon arra, hogy megláthassa a sa- lakpálya-motorozók magyar bajnokságának IV. fordulóját. A pályát azonban kiadós eső után sártenger borította. Percnyi Pál, a debreceni Volán versenyzője ekkor a szurkolók megbecsülésének és a versenykedvnek szép példáját mutatta. Néhány versenyzőtársával szivattyúzni, lapátolni kezdett a salakpályán, s hamarosan 85 köbméter „belvizet” vezettek el. A fárasztó előjáték után az első futamban bukott, de végig- küzdötte a versenyt; a szolnoki fordulóban 5., a bajnokságban a 4. helyet szerezte meg. két szobájukat a versenyek idejére bérbeadói. Napi 25— 30 márka bérleti díjat is ígérnek, de a szerződésbe azt is beleveszik, hogy a laikásadók napi 50 márka kártérítést kötelesek fizetni, ha a megígért szobát nem tudják rendelkezésre bocsátani. Az illetékes jogászok egyelőre még törik a fejüket azon, hogy milyen paragrafus alapján lehetne leállítani ezt a nyilvánvaló lak- bóruzsorát. Egyelőre nem tudnak mást kieszelni, irakit figyelmeztetni a münchenieket: ne ugorjának be ennek a trükknek és ne írjanak alá semmiféle papírt. Aki az olimpia vendégeinek szállást akar adni, az a hivatalos szobaelosztó központon keresztül is megteheti, bér kétségtelen, hogy így kevesebb bért kap. Viszont ez az egyetlen út és mód arra, hogy a vendég ne csak szobához, hanem jegyhez is jusson, mert a belépőjegyek igénylőit csak akkor veszik figyelembe, ha a központi szálláselosztó hivatalon keresztül a jeggyel együtt szobát is rendelnek.., alias A Bábolnai Állami Gazdaság felvételre keres felsőfokú végzettségű épületgépész, statikus és műszaki rajzoló szakembereket. E szakmák házaspárai előnyben. Jelentkezés személyesen vagy írásban a személyzeti osztályon. A Pamutfonóipari Vállalat Miskolci Gyára felvesz elektri- kusi vizsgával rendelkező villanyszerelőket. Jelentkezni lehet: József Attila u. 74 sz. Munkaerőgazdálkodás , adas-ivétei Megkímélt, garazsirozott 601-es Trabant eladó. Érdeklődni: szombaton 14-től 18 óráig, vasárnap egész nap. Molnár, Tátra u. 23. Tel.: 41-898. Warszawa személygépkocsi kitűnő állapotban sürgősen eladó. Miskolc, Tüzér u. 1. sz. Telefon: egy órára tűzték ki a Diszel —Sümegprága focimeccset, hogy a játékosok a mérkőzés után végignézhessék a magyar—osztrák találkozó tv- közvetítését. A vendégcsapat azonban nem érkezett meg a Csobánc-hegy alatti faluba. A játékvezető az előírt várakozási idő után elkészítette a jelentését, amely szerint a két pont a diszelieket illeti játék nélkül. Háromórás kieséssel azonban befutottak a vendégek, akik nem kaptak időben teherautót,, mert arra sürgős munka miatt a tsz- ben szükség volt. Kanizsai István, a diszeli sportkör elnöke nehéz döntés előtt állt. A két pont már a csapatáé lehetett volna játék nélkül, a tabellán kiélezett volt a helyzet. Diszelnek 4 meccsből 5, Sümegprágának 3-ból 4 pontja volt. Másrészt azonban a vendégek 30 kilométert autókáztak idáig, s egy nemrég alakult csapat elkedvetlenedhetett volna, ha a zöld gyep helyett a játékvezetői jelentésben veszít. Kanizsai javaslatára a diszeli fiúk lemondtak a tv-nézésről, kiálltak a mérkőzésre — és 3:0-ra győztek... és győzelmet aratott a sportszerűség is. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Melódiakoktél. — 13.50: Jegyzet. —14.00: Kovács Péter énekel. — 14.10: A dzsessz kedvelőinek. — 14.20: Kis magyar néprajz. — 14.25: Űj Zenei Újság. — 15.05: Hétvégi, külpolitikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! — 16.08: Száz- hatvannyolc óra. Ipper Pál műsora. — 17.34: Thyl Ulenspiegel. IX. kaland. — 18.04: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Haydn-lemezét. — 19.25: Bemutatjuk új felvételünket. — 20.19: Albert István népi zenekara játszik. — 20.40: Lemezmúzeum. Anday Piroska énekel. — 21.00: Esti pihenő muzsikával. — 22.25: Táncoljunk! — 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió: 12Ü0: Faust. Operarészletek. — 13.03: Az eleven múzeum. Dezséry László riportja. — 13.30: Romantikus kórusművek. — 14.00: Napraforgó. — 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.05: Elisabeth Schumann és Heinrich Schlusnus énekel. — 15.30: Falvakban, mezőkön. — 16.05: A hét műsorából. — 17.45: A plazmadiódától a fúziós erőműig. — 18.10: Kíváncsiak Klubja. (Ism,) — 19.00: Zentai Anna és Győri Szabó József nótákat énekel. — 19.22: Üj könyvek. (Ism.) —19.35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. — Kb. 21.30: A kecskeméti Katona József Színházban. Riport. — Kb. 21.45: Sonny Bono együttese játszik. — 22.02: Négy évszak a könyvlabirintusban. — 23.15: Beethoven kamarazenéjéből. URH: 16.05: A dzsessz világa. (Ism.) — 17.04: ötórai tea. — 18.10: Hanglemezparádé. — 19.00: Erkel: Sarolta. Háromíelvonásos vígopera. — 21.26: Szvjatoszlav Richter Schumann- és Schubert- műveket zongorázik. — 22.01: Üj lemezeinkből. Miskolci rádió: Hétvégi krónika. — Küldöttértekezlet. — Üj csarnok, de milyen az áruellátás Ózdon? — A leninvárosi művelődési központban. — Kulturális nap a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. — Pergő ritmusok. — Panasz és a megoldás lehetősége. — Mi történt azóta, hogy Felsőzsolca nagyközség lett? — Népdalcsokor. Televízió: 14.48: Brueghel. — 15.30: Szépítés nélkül. Riportfilm. — 16.30: Hírek. — 16.35: El nem küldött levél. Szovjet film. — 18.10: Napilapok, hetilapok. — 18.25: Twist Olivér. 4. rész. — 18.50: Üj arcok rivaldafényben. Operaházunk fiatal művészei. — 19.15: Cicavízió. — 19.30: Tv-hír- $jdó. — 20.00: A vörös postakocsi. Színmű két részben, 14 éven felülieknek! — 22.15: Tv-híradó. — 22.25: Gyorskorcsolyázó rövidtávú világbajnokság közvetítése. Bratislavai televízió: 14.00: Téli labdarúgó-torna. — 15.30: Minden szélességi fokon ... — 16.05: Lányok, fiúk magazinja. —16.55: Skoda Plzen—ZKL Brno I. jégkorong ligamérkőzés. — 19.20: Tv-híradó. — 19.35: Időszerű nemzetközi kérdések. — 19.45: Amiről beszélnek. — 20.00: Alaszka. Kanadai természetfilm-soro- zat. — 20.20: Az operett fantomjai. — 21.20: Randell és Hopkirk. Angol tv-sorozat. — 22.00: Tv- híradó. — 22.10: Gilbert Becaud show. Francia tv-film. Filmszínházak: Béke (i4. hn6, 8): A skarlátruhás nő (színes francia—olasz). — Kossuth (f3, f5, f7): Kitörés (színes magyar, 16 éven felül leknek!) — Filmklub Értesítjük vásárlóinkat, ‘hogy február hó 1-től az alábbi boltjainkban és utcai elárusító helyeinken bevezettük a hírlapárusítást Ajándékboltok: Lillafüred — Palotaszálló Lillafüred — buszmegálló Miskolc-Tapolca Miskolc, Déryné utca 2 Miskolc, Árpád út 47. Vasgyár — Gesztenyesor Vasgyár, Vl-os kapu III. sz. újgyári kapu Miskolc, Ady Endre utca 1. Miskolc, Dózsa György utca 3. Miskolc, Széchenyi utca 4. Miskolc, Széchenyi utca 83. Utcai elárusítók: Miskolc, Miklós utcai sarok Kilián-dél — villamosmegálló Búza tér, VOLÁN indulóállomás BORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI V. Papírbolt: Dohányboltok: 1970. szeptember 24-en deli München, 1972 80 ezer jegyigénylő A hét vége sporteseményei A hét végén ismét több rangos sporteseményre kerül sor Miskolcon. Az események egy része már ma elkezdődik, illetve ma délután kerül sorra. A szombati futballcsemegét a DVTK ígéri. A lengyel bajnokság hetedik helyezettjét, a ZKS Stál Rzeszow együttesét fogadják a népkerti pályán, 14.45 órakor. (Az előmérkőzés ..sorsáról” a 6. oldalon tájékoztatjuk olvasóinkat.) Ma kezdődik a vívók felnőtt egyéni területi vívóbajnoksága, s folytatódik holnap délelőtt a sportcsarnok edzőtermében. Ma a férfi tőr. holnap a kardversenyt rendezik meg. (A másik két fegyvernem versenyére a jövő hét végén kerül sor.) Ugyancsak ma kezdődik a fiatal birkózók seregszemle-versenye, s tart holnap délutánig mindkét fogásnemben. Holnap csatlakoznak a fiatalokhoz a felnőtt kötöttfogá- súak is, akik a megyei bajnoki címekért versenyeznek. Vasárnap az Avas-kupa is izgalmas küzdelmeket Ígér, állítjuk ezt abból kiindulva, hogy minden mérkőzésnek van , »papírforma szerinti” esélyese. Éppen ezért várunk érdekes eredményeket. A múlt vasárnapi fordulóban, úgy tűnik, eldőlt a férfi kupagyőzelem sorsa Holnap a nőknél is választ kaphatunk a kérdésre, ki nyeri az Avaskupát. Az MVSC látszik a legesélyesebbnek. hiszen ha győznek a SÜMSE ellen, akkor a Borsodi Bányász csak gólarány- nyal előzheti meg őket (ami jelenleg jobb is), azonban ehhez nem kisebb ellenfeleket kellene legyőzniük, mint az Ózdi Kohászt. Az ózdi csapat pedig hajtani fog, hiszen legalább dobogós kellene. hogy legyen legmagasabb osztályú csapat létére. A hajrá következik, hiszen holnap már a X. fordulót bonyolítják le az Avas-kupában, s több csapat (MVSC, Borsodi bányász. SÜMSE női, valamint a KVSE férficsapata) már a búcsúmérkőzéseit játssza. A holnapi program: 9.00: M. V. Meteor—Özd (f), 10.00: VSZ Kosice—Kazincbarcikai Vegyész (f), 11.00: Ózd—Borsodi Bányász (n), 11.50: Tátrán Presov—MVSC (f), 14.00: VSZ Kosice—Zalka HSE (f), 15.00: KVSE—Tátrán Presov (f). 16.00: DVTK—M. Bányász (f), 17.00: SÜMSE—VSC (n), 17.45: Zalka HSE—M. V. Meteor (f). a masszőr-futballista dopping-botránya Belgiumban nemrégen pattant ki az első, de annál nagyobb vihart kavart dopping-botrány. Az FC Brugges és a Waregem bajnoki mérkőzése után a flandriai csendőrség váratlan doppingellenőrzést tartott, mely Carteus-nál, az FC Brugges válogatott játékosánál bí zony, pozitív eredménnyel zárult. A Belga Labdarúgó Szövetség szigorú vizsgálatot rendelt el, melynek eredményeként Carteus játékjogát azonnali hatállyal felfüggesztette, s ugyanakkor a mérkőzés két pontját a zöld gyepet vesztesként elhagyó Waregem csapatának ítélte. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Carteusnak, aki civilben az egyik genfi kórház masszőrje, hivatásánál fogva tisztában kellett lennie azzal, hogy az általa bevett ajzószer a tiltott gyógyszerek közé tartozik. A kórházi vizsgálat még ennél is meglepőbb eredményt hozott: Carteus a műtő „vigyázz — méreg — halálos” feliratú gyógyszerei közül csente el és használta „recept nélkül” — vallomása szerint — kísérletképpen, a hatásos, eltiltást előidéző doppingszert. .. (6): Galileo Galilei (magyarul beszélő színes bolgár—olasz). — Fáklya (f5): Bűn és bűnhődés I— II. rész (magyarul beszélő szovjet, másfél helyárral). — Petőfi (f7): Az Abwehr ügynöke (magyarul beszélő szovjet). — Táncsics (£5, f7): Éjszakai razzia (magyarul beszélő szovjet). — Szikra (5, 7): Gyula vitéz tólen- nyároa (színes magyar). — Ság- vári (í5, hn7): A félszemű seriff (magyarul beszélő színes amerikai). Miskolci Nemzeti Színház (7) : Dinasztia (Katona bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Szalóky Sándor textiltervei és akvarelljei. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) : Demeter István festményei. >4c Tóth Sándor szobrász- művész kiállítása. — Libresszó (13—20 óra között): Nagy Ernő akvarelljei. VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8. 15: Hang — Kép. MRT-Magazin. — 9.50: Gondolatok a könyvtárban. — Í0.03: A nógrádi bég ítélete. Lipták Gábor rádiójátéka. — 11.05: Az MRT szimfonikus zenekarának matinéja. — Közben, kb. 11.30: Szép magyar vers. (Ism.) — Kb. 11.50: A hangversenymatiné folytatása. — Kb. 12.45: Jegyzet. — Kb. 12.55: Könnyű hangszerszólók. — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Művészlemezek. — 14.40: Pillantás a nagyvilágba. — 15.08: Lehár-bangverseny a Hilversumi Rádióból. — 16.08: Legenda a nyúlpaprikásról. Két kaland. Tersánszky Józsi Jenő regényéből. (Ism.) — 17.10: Nótakedvelőknek. — 18.00: Költők albuma. Devecseri Gábor verseiből. — 18.15: Slágerturmix. — 19.10: Sporthírek. Totó. — 19.15: Országos Bartók műveltségi verseny. — 20.46: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. A kutyás férfi. — 23.38: Könnyűzene éjfél előtt, éjfél után. Petőfi rádió: 8.02: Miska bácsi lemezesládásja. — 8.32: Zenei anyanyelvűnk. (Ism.) — 8.42: • Romantikus zene. — 9.11: Boszorkányok. — 9.46: Mit hallunk? Érdekességek a iövő hét műsorából. — 10.16: Vasárnapi koktél. — 11.46: Gencsy Sári és dr. Palló Imre énekel. Kozák Gábor József népi zenekara játszik. — 12.36: A muzsikáló kávé- daráló. Mesejáték. I. rész. — 14.00: Táskarádió. — 15.00: Élő szó. —, 15.30: Prokofjev: Tovatűnő látomások. — 15.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 16.05: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 16.35: Zongoránál a szerző. Könnyűzene. — 17.02: Legkedvesebb verseim. Elmondja: Agárdi Gábor. — 17.17: Régi olasz muzsika. — 18.59: Jelenidőben. Fiatal házasok. — 19.29: Marica grófnő. Az I. felvonás fináléja. — 20.10: Sporthírek. Totó. — 20.15: Az MRT népi zenekara játszik. — 20.59: A művészeti szakszervezetek és a közélet. — 21.45: Tudósaink arcképcsarnoka. — 22.00: Szólistaparádé. — 23.10: Századunk zenéjéből. URH: 16.05: Csak fiataloknak! — 17.35: Hanglemezparádé. — 18.05: Petri Endre zongoraestje. — Közben, 18.45: Külföldi tudósoké a szó. — 19.00: A zongora- est folytatása. — 19.35: Hoffmann meséi. Operarészletek. — 20.12: Orgona-krónika. VII. rész. — 21.02: A dzsessz kedvelőinek. — 21.34: Händel: Acis és Galathea. Pásztorjáték. Miskolci rádió: Eseményekről röviden. — Vasárnapi melléklet. Aktuális színes műsor, zenével. — A sportrovat jelenti. Televízió: 9.43: Isskolatévé: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 10.00: Csak gyerekeknek! — 11.00: Lesz-e több? Gondolatok az állattenyésztésről. — 11.40: Televízió a kisiskolákban. — 14.23: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. — 14.50: Bors. 4. rész: Halló! Központ! (Ism.) — 15.45: Nótaszó. (Ism.) — 16.00: Daktari. 8. rész: Judy életveszélyben. — 16.55: Műsorainkat ajánljuk! — 17.20: Delta. —17.45: Váci Mihály szavalóverseny. 4. forduló. — 18.30: Sporthírek. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Novellák a képernyőn. Csehov három elbeszélésének magyarul beszélő filmváltozata. — 21.05: Kicsoda? Micsoda? — 21.55: Hírek. — 22.00: Gyorskorcsolyázó rövidtávú világbajnokság. Közvetítés Inzell- ből. Bratislavai televízió: y.io: Kicsinyek műsora. — 9.35: Aranyváros. Gyermekműsor. — 10.05: A haldokló terv. Tv-sorozat. (Tsm.) — 10.30: Arcképcsarnok. Kopernikusz. Lengyel dokumentumfilm. — 11.00: Friedrich Gu- alda: Hét dal. — 11.25: Tv-híradó. — 11.35: Mezőgazdasági magazin. — 14.05: Postaláda. (Ism.) — 16.00: Nemzetközi vízilabdatorna. — 16.50: Meseműsor. — 17.40: Fiatalok horizontja. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv- híradó. — 19.25; Sporteredmények. — 19.50: Költészet. — 20.00: Brych polgár. Cseh film. —21.40: Kultúra ’71. — 22.05: Tv-híradó. — 22.20: Sporteredmények. — 22.35: Hangverseny barokk zeneművekből. Filmszínházak: Béke (f4, hnö. 8): A skarlátruhás nő (színes francia—olasz). — Kossuth (fs. f5, f7): Kitörés (színes magyar. 16 éven felülieknek!). — Filmklub (6): Mezítláb a parkban (magyarul beszélő színes ame* rikal). — Fáklya (f4): Bűn és bűnhődés I—II. rész (magyarul beszélő szovjet, másfél helyárral!). — Petőfi (f5, f7): Az Abwehr ügynöke (magyarul beszélő szovjet). — Táncsics '(ia. 17): Éjszakai razzia (magyarul beszélő szovjet). — Szikra (5, 7): Gyula vitéz télen-nyáron (színes magyar). — Ságvári (fa, hn7): A fehér apácák titka (színes angol, 16 éven felülieknek!). Miskolci Nemzeti Színház (3) • Dinasztia (bérletszünet; 7)* Dinasztia (Goldoni bérlet). Kiállítások: Azonos a szombati programmal, kivéve a Libresz- szót, mely vasárnap zárva. HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.15: Regi kedvelt melódiák. — 9.03: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban. I. rész. — 9.30: A hét Bartók-műve: Hegedűverseny.— 10.05: Zenekari muzsika. — 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Gounod: Faust. Valpurgis éii jelenet Petőfi rádió: 8.05: Berlioz: Fantasztikus szimfónia. — 9.00- Ezeregy délelőtt.— 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Az ezerarcú jég. Dr. Mérő József írása. /