Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-28 / 23. szám
^ POLITIKAI NAPILAP Ma összeül as MSZMP Központi Bizottsága Ma összeül a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. A Politikai Bizottság időszerű bel- és külpolitikai kérdések megvitatását javasolja. * Ülést tartott a Minisztertanács Jogszabály a lakások elosztásáról és a lakásbérletről kásépílés fejlesztésének, a lakáselosztás és a lakbérek új rendszerének kidolgozását írta elő. A kormány a következő jogszabályok kihirdetését rendelte el: a lakások elosztásánál és a lakbérrendeletről, a lakbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról, a lakbérhozzájárulásról, a lakásépítési hozzájárulásról és a lakás használatba vételi díjról, a lakás- fenntartó szövetkezetekről, a lakásépítő szövetkezetekről, és a szociálpolitikai kedvezményről. Az új jogszabályok 1971. július 1-től lépnek hatályba. A kormány egyidejűleg megtárgyalta és elfogadta a nem lakás céljára .szolgáló helyiségek bérének rendezéséről szóló előterjesztést is. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A Minisztertanács tegnap megtartott ülésén Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke beszámolt a Finnországban tett hivatalos látogatásáról, majd Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese a magyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság alakuló ülésszakának munkájáról tett jelentést. A kormány megtárgyalta és elfogadta az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztését az MSZMP Központi Bizottsága és a Minisztertanács 1970. májusában hozott közös határozatának végrehajtásáról, amely a laAs alapvető nézeteltérések maradtak Izrael válaszolt az EAK javaslatára Riad külügyminiszter Szadat üzenetével ma Szattd-nrábiába utazik Budapest levegője A Fóvárosi KÖJÁL, harmincnégy mérőállomáson vizsgálja, méri Budapest levegőjének szennyezettségét, a szennyeződés két legsajátosabb jellemzőjét, a kén- és portartalmát. Az 1970-es év adatai örvendetesen eltérnek a korábbi ötéves átlagtól: Tekoah, Izrael ENSZ-fődelegátusa átnyújtotta Jarringnak kormánya válaszát az EAK hatpontos rendezési javaslatára. A válasz tartalmáról egyik diplomata sem nyilatkozott. A Reuter hírügynökség azonban úgy tudja, hogy az izraeli válasz felvilágosításokat kér az egyiptomi javaslat bizonyos pontjairól, így a térség nemzetközi viziútjainak megnyitásáról és valamennyi állam szuverenitásának, függetlenségének elismeréséről. Az izraeli válasz átnyújtana után Jarring El Zaj jattal, az EAK nagykövetével tárgyalt és továbbította az izraeli választ. El Zajjat U Thant főtitkárral is eszmecserét folytatott és Jarring- tól távozóban azt mondta, hogy a BT 1967 novemberi határozatának végrehajtásáról folytattak megbeszélést, de semmi reménytkeltőt nem kapott. A tűzszünet meghosszabbításáról nem esett szó, de a tárgyalások folytatódnak — mondotta. Fegyvert csempésztek az országba A guineai elnök Bonnt vádolja Sékou Touré guineai elnök szerint Nyugal-Németország komoly szerepet játszott az országát tavaly novemberben ért agresszióban. Az államfő a nemzetközi sajtó képviselői előtt tette ezt a kijelentést. Sékou Touré, aki a tavalyi partraszállási kísérlet óta először fogadta a nemzetközi sajtó képviselőit, elmondta, hogy a Guineába érkezett nyugatnémet gazdasági szakértők valójában felforgató tevékenységet végeztek és fegyvert csempésztek az országba. A guineai sajtóértekezleten elhangzott erélyes kijelentések összefüggnek a Guineában nemrégiben hozott súlyos ítéletekkel, amelyek nyugatnémet állampolgárokat is érintettek. Ezzel kapcsolatban U Thant New Yorkban magához kérette Guinea ENSZ- nagykövetét, majd a kapott felvilágosítások után fogadta az állandó nyugatnémet ENSZ-megfigyelőt is. Riadóhészültségben a% ugandai hadsereg Ugandában továbbra is érvényben van az éjszakai kijárási tilalom, napközben azonban már visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Egyes jelentések arról adnak hírt, hogy felbujtott elemek megrohanták és fosztogatni kezdték a megdöntött Obote elnök pártja több vezetőjének házát. A puccsal hatalomra került Amin tábornok közölte, hogy a fosztogatókat szigorú büntetésben részesítik. A tábornok egyébként sajtóértekezleten bejelentette, hogy riadókészültségbe helyezte a hadsereget, mert a szomszédos Tanzánia — állítása szerint — csapatokat von össze. Az elűzött Obote elnök egyébként Tanzániában tartózkodik és legutóbb tanácskozott az ugandai helyzetről Nyer ere elnökkel. A négy nagyhatalom ENSZ-nagykövetei is tanácskoztak a közel-keleti problémáról és noha erről nem adtak ki jelentést, diplomáciai megfigyelők sitermt > * - . egyelőre megmaradtak az alapvető nézeteltérések, mert Izrael nem hajlandó kivonni csapatait minden megszállt területről. A Jarring-megbeszélések újabb menetében annyi biztatót mégis találnak, hogy Izrael válasza a benne foglalt kérdésekkel valamelyes lehetőséget ad Jarringnak a tárgyalások folytatására. Az EAK diplomáciai akciói ma tovább tartanak, ameny. nyiben Riad külügyminiszter Szadat elnök üzenetével Szaúd-Arábiába utazik, Feiszal királyhoz. A hírt a kairól A1 Ahram című lap közölte. Az egyiptomi elnök megbízottja, El Kholi ugyanolyan megbízatással tartózkodik Algériában, mint amilyennel Riad ma Feiszalhoz utazik. El Kholi Algériából Tunéziába is ellátogat. a nyáron a megelőzőnek mintegy felére csökkent a levegő kéntartalma. Ez az energiahordozók minőségi cseréjére- az ißari üzemek fejlettebb technológiájára vezethető vissza. A porszerwiyeződést illetően lényegesen jobban áll a főváros: az átlag alig éri el a határértéket, alacsonyabb mint mondjuk Pécsé vagy Miskolcé. %Rövidesen 20 qves fennállását ünnepli a MUkolci Fényképész Szövetkezet. Két évtizeddel ezelőtt huszonnégyen kezdték a munkát, ma 130-an dolgoznak a 21. fényképész fiókban, s a szövetkezet gárdájából tíz az alapitó tagok közül való. A múlt ívtrert-körülbelül bet és-fél millió forint_grtékiLmunkat végeztek, 800 ezer forinttal többet, mint 1969-ben. A szövetkezet fejlődését jelzi az is, hogy fiókot nyitnak az ózdi, encsi és gönci szolgáltatóházban, a Győri kapuban és a diósgyőri városközpontban. Felső képünk az 5. számú fiókban, az úgynevezett gyermekrészlegben készült. Alsó képünkön: munkában a központi műhely kidolgozója. (Ágotha Tibor felvételei) Vietnamból és ]\yugat-Európából egyaránt Háborúellenes javaslatok az USA szenátusában Több háborúellenes javaslatot nyújtottak be az amerikai szenátusban. Egy rePedagógiai tanácskozás publikánus szenátor, McGovern, aki mint demokrata- párti jelölteti magát az el- nökjclölésen és Mansfield, a szenátus demokrata többségének vezetője egyaránt javaslatot nyújtott, illetve nyújt be. kongresszus mindenkori előzetes hozzájárulása nélkül. McGovern, tizenöt szenátorral együtt, azt javasolja, hogy december 31-ig vonják ki az amerikai csapatokat Dél-Vi- etnamból. Mansfield viszont olyan javaslatot szándékozik benyújtani, amelynek értelA Pedagógusok Szakszervezete Borsod megyei Bizottsága, a megyei és Miskolc városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya és a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod- miskolci Tagozata rendezésében ma délelőtt pedagógiai ülés kezdődött az SZMT székházában. A megye valamennyi oktatási intézményét képviselő pedagógus; tanárok, nevelők részvételével megtartott tanácskozást dr. Károly István, a Sárospataki Tanítóképző Intézet igazgatója, a tagozat elnöke nyitotta meg. Ezután dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitkára tartott előadást az V. nevelésügyi kongresszuson megszabott tennivalókról, a mihamarabb megoldásra váró feladatokról. Az előadást a megye és a város gondjait, eredményeit elemző hozzászólások egészítették ki. A republikánus szenátor azt indítványozza, hogy az az elnök ne küldhessen harci alakulatokat külföldre, a Hírmagra ráxat: mében csökkentsék felére a Nyugat-Európában állomásozó amerikai hadsereg létszámát. A republikánus és demokrata párti javaslatok Jenyege ugyanaz és egyaránt bizonyítja: a második félidejébe lépő Nixon-kormányzat még mindig nem oldott meg semmit a háború beígéri megszüntetéséből, eppen ezért a szenátorok — az H72-es elnökválasztás elő- esatározásának jegyében — a közhangulat megnyerését szorgalmazzák, vagyis fellépnek az általánosan utált háború ellen. A „Hozzuk Enyhe idő Előrejelzés Miskolc térségére péntek délig: Jobbára erősen felhős, párás, főként az esti és reggeli órákban ködös idő, ismétlődő esővel. Holnap átvonuló felhőzet, már csak futó esővel. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő északnyugati, északi szél. A hőmérséklet hajnalban —1, délben 5 fok körül várható. haza fiainkat!” jelszó, huszonöt évvel a háború befejezése után, igazán aktuális az USA-ban, különösen akkor, amikor a háborús politika folytatása a gazdsági helyzetet is nehézségek elé állítja. Nem véletlen, hogy a volt pénzügyminiszter, a chicagói bankár Kennedy lemondott, hiszen ö az úgynevezett chicagói iskola híve, amelynek élén Milton Friedmann professzor ál). Ez az %mélet deflációs politikát hirdet es eleinte Nixon — amikor a háború elleu foglalt állást — ezt iámogatta is. A háború folytatásához azonban az infláció szükséges. Kennedy bankar lemondása után Johnson egyik embere lett a pénzügyminiszter, vagyis annak az előző elnöknek az embere, aki a háborút kiterjesztette ét az állami kiadásokat érméit következtében növelte. MÁTÉ IVAN