Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-27 / 22. szám
_L II TRIAL Kézilabda mozaik és s séderes láda Az utóbbi hónapokban — különösen a novemberi junior ökölvívó EB óta — sokat foglalkozunk a sportszerek gyártásával és értékesítésével foglalkozó TRIÁL-lal. Nem azért, mert kiváló minőségű árut és időben szállít. Csak néhány példa: az EB-re leszállított szorítok csak némi átalakítással váltak összeszerelhetővé, s már vissza is küldték azokat a TRIÁL-nak. így jártak a tornaszerekkel is, amelyeket a nemzetközi szövetség nem fogadott el, nemzetközi versenyeken nem használható! Most újabb, szinte nevetséges lépésre készül a TRIÁL. A megrendelt kosár- labda-palánkokat hónapok óta csak ígérik, de nem szállítják le Miskolcra. Andrássy Káról}’, a sportcsarnok főépítésvezetője a napokban érdeklődött a TRIÁL illetékeseinél a kosárlabda- palánkok ügyében, s meglepő választ kapott: rövidesen leszállítják a palánkokat, csak a ládák még nem készültekéi. Hogy milyen ládákról van szó? Azokról, amelyekbe majd néhány köbméter sódert kell rakni, miután fölállították a pelenkákat. Ugyanis súlyok helyett inkább sóderes ládát terveztek a palánk és az állvány rögzítéséhez. Mindenesetre érdekes lehet, amint egy nemzetközi méretű sportcsarnokban a kosárlabda-mérkőzések előtt és után sódert lapátolnak. Egyben elgondolkodtató is... Miért nem az MTS foglalkozik a sportszerek gyártásával, legalábbis a tervezéssel? A TRIÁL sporteszközeit nemzetközileg nem lehet hitelesíteni, a szabályos felszereléseket külföldről — drága valutáért — kell beszerezni. Az MTS ismeri a nemzetközi előírásokat, szabványokat. Éppen ezért helyes lenne, ha a hazai sportszergyártás irányítását is átvenné. Akkor bizonyára nem sóderes ládát szállítanának a miskolci sportcsarnokba, F, GV Elismerő vélemény Az asztali ten iszezok videk- kelet bajnokságának főbírója, dr. Diner Gábor, a MOATSZ oudapesti képviselője volt. A verseny befejeztével nemcsak a bajnokság szakmai értékétől, hanem a sportcsarnokról is nyilatkozott. Ezeket «joödefcfca: — Kitűnő környezetben került sorra ez a fontos verseny. A miskolciak új sport- létesítménye gyönyörű. A rendezés jó volt, s mint láttam, a technikai lebonyolítást is ügyesen tudják szervezni, persze a megfelelő eszközök is rendelkezésre állnak. Azaz: jól felszerelt sportparadicsom ez. Remélem, hogy a mostani kezdet hamarosan folytatásra talál, s a- miskolci sportcsarnok sok-sok élményre ad lehetőséget a mi sportágunkban is. És most nem is csak a már elhatározott dologra gondolok: arra, hogy itt rendezzük meg ez évben a magyar nemzetközi bajnokságot, hanem arra is, hogy más rangos nemzetközi eseményeket is rendezhetünk majd itt. A kézilabda szövetségben elkészült az elmúlt évi sport- szerűségi verseny értékelése. Csapataink „várakozó sikerrel” szerepeltek tavaly, de az átlag á „jó” osztályzat felé hajlik. Az NB I. B-ben a Miskolci Bányász a 4., az Ózdi Kohász a 9. helyre került. A női csoportban második a Borsodi Bányász. A miskolci csapatok jó értékelést szereztek az NB II-ben is, sőt a három csoport ösz- szevont eredményében is előkelő helyeken vannak. A férfiaknál, a Keleti csoportban az M. V. Meteor 132 ponttal első lett, mögötte az MVSC holtversenyben végzett a 2— 3. helyen. A DVTK a 12 csapat közül a 9-ik. Az abszolút rangsorban második a Meteor, 5—6. az MVSC. Az NB O Pénteken, január- 29-én délután 17 órakor Miskolcon, a Fegyveres Erők Klubjában közgyűlést tart a Honvéd Papp J. SE. Az egyesület elnöksége beszámol az 1970. évi feladatok végrehajtásáról, ismerteti az 1971. év programját, a számvizsgáló bizottság jelentést tesz, majd az elnökség kiegészítésére is sor kerül. • Kedvező a Hernád vízállasa, ezért ma Miskolcra látogatott a Magyar Kajak- Kenu Szövetség szakfelügyelője és a megyei szakszövetség slalom albizottságának vezetőivel és a Miskolci Vízügyi Sportkör slalom kajakkenu szakosztályának edzőjével megtekintik a verseny- pályát, kijelölik a kapuk helyeit. • Erősödik a Borsodi Bányász ökölvívó szakosztálya. A bányász együtteshez igazolt a Bp. Honvédből Hadart, valamint az ifiválogan. női csoportjában 3. az MVSC, 8. a DVTK. Gratulálunk a sportszerű csapatoknak, reméljük, jó tulajdonságaikat ez évre is megőrzik! * Az NB I. B osztályok nemrégiben elkészült 1970. évi értékelése szerint a férfiaknál Marosi István 55 gólos előnnyel nyerte a gólkirályi címet. Marosi 163 gólt dobott, míg a második helyezettnek 108 gólra tellett tavaly. Az élmezőnyben szerepel még Gera (Miskolci Bányász) is, aki 79 góljával a 13. helyen végzett. A nőknél csak a Borsodi Bányász lányai az érdekeltek, Sikur 47 góllal a 13., Knitteíné 43 góllal a 17. helyen végzett. H. K, tote, kisváltósűlyú Péter. Rajtuk kívül Kisvárdáról még további három ökölvívó tart Sajószentpéterre. • Űjabb sífelvonó épült a Bükkben. A MÉMTE síszakosztálya közel 250 ezer forintért sífelvonót épített Bükkszentkereszten. Az EMÁSZ ézakemberei rövidesen bekötik az áramot, s a tervek szerint a hét végén már üzemel az új létesítmény. ft Ma délután edzomerkö- zést játszik az MVSC labdarúgó-csapata, A zöld-fehér együttes szombaton tért haza a balatoniellex edzőtáborból, s ma délután 14 óra 30 perckor az első csapat edzőmérkőzést játszik a vasutas sporttelepen a második együttessel. SZERDA Kossuth rádió: 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvételeiből. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! — 14.05: És jött Karnevál hercege! — 14.30: Nőkről nőknek. — 15.10: Az élő népdal. — 15.20: Iskolarádió. Világszínház. — 16.05: Ezüstsiráiy. Operettrészletek. — 16.25: Maros Rudolf: Kamarazene 11 előadóra. — 16.35: Földgáz lombikban. Riport. — 16.45: Magyar fúvószene. — 17.20: Lemezmúzeum. — 17.46: A 04, 05, 07 jelenti . . . — 18.11: Nótaest. — 19.25: Az MRT szimfonikus zenekara játszik. — Közben, kb. 20.00: Shakespeare szonettjeiből. — Kb. 20.05: A hangversenyközvetítés folytatása, — Kb. 21.03: Visszhang. — Kb. 21.33: Operettdalok. — 22.20: Dzsesszklub. — 23.30: Schumann: Karnevál. — 0.10: Mitch Miller együttesének felvételeiből. Petőfi rádió: 12.00: Hires Liszt parafrázisok és zongoraátiratok. — 12.40: Házunk tája. — 13.03: Kórusok. hangszerszólők. — 13.40: Orvosi tanácsok. (Ism.) — 14.00: Mindenféle kettőtől ötig. — 17.00: ötórai tea. — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: Hermann Prey énekel. — 18.40: Ahol a „műszaki ész” megáll. — 19.00: Michel énekel, Roy Etzel és együttese játszik. — 19.35: Tanítósors Bogárzó-nusz- tán. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) — 20.28: NéDdalcsokor. — 21.03: Bartók: A fából faragott királyfi. Táncjáték. — 21.40: Forgatás közben. — 22.00: Deák Tamás: Fúvósötös. — 22.13: Glodeanu: Zamolksze. Rádióopera öt részben. — 23.15: Operettmuzsika. URH: 18.10: Tánczenei koktél. (Ism.) — 18.55: Orosz nyelvóra. 13. lecke. (Ism.) — 19.10: Magyar zeneszerzők. — 20.06: Orgona krónika. — 20.55: A dzsessz kedvelőinek. — 21.36: Anda Géza zongoraestje a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Miskolci rádió: A megye életéből. — Ahol a vasúti kerékpárok készülnek. — A mezőkövesdi járási építőipari szövetkezetről. — Nemrég még sláger volt. — Az ..emelt szintű” ismeretterjesztésért. — „Nagyobb figyelemmel . . .” A nők Borsod megye társadalmában. — A tanítónő. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző. Televízió: 17.23: Hírek. —17.30: Tutajosok a Bisztricán. Román Msfilm. — 17.4S: Vivaldi Itáliában. Zenés útifilm a Budapesti Madrigálkórus olaszországi hang- vérsenykörútjáról. — 18.20: A biológia forradalma. ITT. —18.40: Nana Mouskouri énekel. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szakadék. Dráma három felvonásban. — 22.00: Tv-hiradó, 2. kiadás. Bratislava! televízió: 19.25: Napjaink margójára. — 19.35: Ml történik a nagyvilágban? — 19.50: Dalok. — 20.00: Maigre* felügyelő aggodalma. Tévé-játék. — 21.05: Autósok-motorosok. — 21.25: Üt a katedrára. Filmdokumentum. — 21.55: Tv- híradó. Miskolci Nemzeti Színház: (18): Dinasztia (Lehár bérlet). Filmszínházak: Béke (f4, Í7): A neretvai csata I—II. (színes jugoszláv—olasz, dupla helyárral). — Kossuth (Í3, fő, f7): Fekete Szakáll szelleme (magyarul beszélő színes amerikai). — Filmklub (6): Szegény vagyok, de dühös (színes jugoszláv. 11! éven felülieknek!). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Garabuczy Agnes festőművész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) ; Képek a Herman Ottó Múzeum anyagából. — Libresszó (13—20 óra között): Nagy Ernő festőművész kiállítása. — Kos- sutn Művelődési Ház (11—18 óra között): A szép magyar könyv. Huszonöt év legszebb magyar könyveinek kiállítása. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.20: Ys királya. Részletek Lalo operájából. — 9.00: A történelem hajnalán. (Ism.) — 9.25: Ránki György: Fekete szőlő. Párbeszéd népdalokban. — 10.05: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.05: F.sztrádpa- rádé. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: Mezők, falvak éneke. — 9.15: Barokk zene. — 11.50: Magánvélemény közügyekben. Televízió: 8.10: lskolatéve: Földrajz. — 9.00: Kömyezetismé- ret. — 9.55: Magyar nyelvtan. — 11.05: Kémia. Műszaki vezetőt keresünk, ftse haipari technikumi érettségivel és gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megállapodás szerint. Korkép A Női és Leányka ruha Nagykereskedelmi Vállalat, amely konfekdfondft felsőruházat! cikkeket {ruha, kabát, bunda, kosztüm, alj, blúz, pantalló stb.) ad el a kiskereskedelemnek, a piaci igények felmérése, a jelenlegi választék értékelése, az elkövetkezendő idők megfelelő kínálatának kialakítása érdekében, Információs hálózatot szervez Ezért kérjük mindazokat, akik az általuk meghatározott tárgykörben évenként 2—3 alkalommal véleményüket, javaslataikat készek tudomásunkra hozni, az alábbi személyi adataikat 1971. március 10-ig szíveskedjenek levélben eljuttatni címünkre: Női és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalat, Budapest VII., Tanács krt. 1. Bői és Leánykaruha Nagykereskedelmi Vállalat V , y Btidapes c VH., Tanács körút 1. Olvastam felhívásukat. Szívesen vállalkozom arra, hogy’évenként két-három alkalommal az Önök által meghatározott tárgykörökben - azaz divatkérdésekben - megirjam Önöknek véleményemet és javaslataimat. Magyar Zsuzsanna könyvelő Debrecen, Kossuth u. 14. A RENDSZERESEN VÁLASZT ADÓK KOZOTT MINDEN ÉVBEN ÉRTÉKES RUHÁZATI CIKKEKET SORSOLUNK KI! NŐI ÉS LEÄNYKARUHA NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT