Déli Hírlap, 1970. december (2. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-19 / 297. szám

Az ország J • •• /> r • /ovo évi Löltséqvetése Pénteken tartotta ez évi utolsó ülésszakát az országgyűlés. Vályi Péter pénzügyminiszter bevezetőül a harmadik ötéves terv eredményeit elemezte. A leglényegesebb — mondotta —, hogy meggyorsult az ipari termelés növekedési üteme, javult a termelékenység, erősödött a piac egyensúlya, s javult nem­zetközi versenyképességünk is. Ám kedvezőtlen jelek is mu­tatkoztak az elmúlt évben; a természeti csapások gazdasági következményeit nem lehetett teljesen kiegyenlíteni. Ezért zárul az idei költségvetés a tervezettnél nagyobb, mintegy három és fél milliárd forint hiánnyal. Az új esztendő legfontosabb gazdasági előirányzatai: a nemzeti jövedelem 7 százalékkal, az ipari termelés 6 száza­lékkal nő. A mezőgazdaságban is megvannak a termelés gyorsabb növelésének a feltételei, a külkereskedelmi for­galom pedig kiegyensúlyozottan fejlődik, külkereskedelmi mérlegünk tehát kedvezőbb lesz, mint az idén. Az összes la­kossági pénzbevétel 8—9 százalékkal emelkedik, s a gazdál­kodás hatékonyságának javulása módot adhat az átlagbérek tervezettnél nagyobb mérvű növelésére is. Általában kiegyensúlyozott áruellátás várható, de néhány termékből — például építőanyagokból és személykocsikból — az eddiginél nagyobb kínálat sem fogja kielégíteni az igé­nyeket.. Az árszínvonal igen mérsékelten emelkedik, de a jövedelmek a lakosság minden rétegénél gyorsabban nőnek majd, mint az árak. Növekednek a nyugdíjasok és a több gyermekes családok «Hátasára szánt összegek. Jövőre már 160 ezer anya veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt. A tanácsi költségvetés fejlesztéséről szólva a pénzügymi­niszter hangsúlyozta, hogy az önkormányzati szervek foko­zott mértékben válnak érdekeltté a területükön működő vál­lalatok munkájának eredményességében. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese egye­bek között a kormány bérpolitikájáról beszélt. Kijelentette: a jobb munkát jobban meg kell fizetni, és a rosszat nem sza­bad eltűrni! Fontos feladat — hangsúlyozta a továbbiakban —, hogy csökkentsük a családok közötti egy főre jutó jöve­delemkülönbséget. A kormány nem késlekedik, hogy a cse­kély jövedelműek helyzetén javítson, ugyanígy szándékában áll a nők igazságosabb bérezésének és az induló diplomások fizetésének megoldása. A vitában felszólaló képviselők közül többen foglalkoztak az oktatás és különösen a szakképzettség javításának a lehe­tőségeivel. Az országgyűlés a jövő évi költségvetést, valamint a taná­csok 1971—75. évi pénzügyi tervének költségvetési szabályo­zását elfogadta és törvényerőre emelte. Az elrabolt diplomaták ügye A spanyol minisztertanács tízórás ülésé után, a kormányszóvivő spanyolellenes kampány szitásával vádolta azokat, akik világszerte tiltakoztak a baszk hazafiak ellen folytatott terrorper miatt. Nyn- g at-Németország spanyolországi konzuljának fogva tartói felaján­lották, hogy foglyukat szabadon bocsátják a burgosi per tizenhat vádlottja ellenében. A spanyol kormány szó­vivője nem említette — mi­közben spanyol-ellenes kam­pányra panaszkodott —, hogy a hadbíróság hozott-e már ítéletet, vagy a kormány fog­lalkozott-e már ezzel a kér­déssel az ülésén? Mindössze annyit mondott, hogy a spanyol kormány ma­ga kívánja intézni az or­szág ügyeit. A Beihl nyugatnémet kon­zult fogva tartók levélben jelentették be csere-ajánla­tukat és ezt a francia hír­ügynökség madridi irodájába juttatták el. Bonnban Scheel nyugatnémet külügyminisz­ter a spanyol _ nagykövettel tanácskozott az elrabolt Beihl ügyéről, közben Spanyolor­szágban folytatódtak a letar­tóztatások. A rendőrség a katalán mozgalom százötven tag­ját vette őrizetbe. A brazíliai diplomata-rab­lók levelét, amelyben nyilvá­nosságra hozták a politikai foglyok nevét, Bucher elra­bolt nagykövet hitelesített aláírásával küldték él. Radioaktív kisugárzás Nevadában A legújabb amerikai föld alatti atomkisérlet olyan ra­dioaktív kisugárzást okozott, hogy sürgősen eltávolították a helyszínről a nevadai kí­sérleti telep hatszáz dolgozó­ját. A kiadott jelentés szerint a föld felett mintegy három­száz méterre radioaktív fel­hő keletkezett, és a sugárha­tás fokozódását figyelték meg a robbanás színhelyétől öt­vén méterre. Miután azon­ban három napon belül négy föld alatti atomro.b- baniást hajtottak végre, már korábban is jutottak a leve­gőbe radioaktív részecskék. Szükség van a borsodi szénre Az Egyesült Magyar Szénbányák igazgatójának nyilatkozata Tegnap délelőtt a Borsodi Szénbányák székhazában ta­nácskoztak az ország bányavállalatainak képviselői. A kon­ferencián részt vett Balkányi Bertalan, az Egyesült Magyar Szénbányák igazgatója is. Ebből az alkalomból megkértük, tájékoztassa lapunkat és olvasóit arról, hogy a borsodi szén­medence miiyen részt vállal jelenleg és a jövőben az or­szág energiaigényének kielégítéséből. re 5,2 millió tonna szenet várnak a Borsodi Szénbá­nyáktól. Előreláthatólag azon" ban csak 4.65 millió tonnára tud biztosítékot nyújtani a vállalat. (Folytatás a 3. oldalon.) — A vártnál nagyobb ener­giaigény már tavaly is érez­tette hatását, amihez a la­Felújítják a volt tisztitelep közvilágítását, amely Miskolc belvárosának egyik legsötétebb pontja volt. Képünkön: a Huba utcában szerelik a neonokat (Agotha felvétele') kosság életszínvonalának emelkedése is hozzájárult. Azt is el kell mondani, hogy a vasút dieselítésc sem a tervezett ütemben valósul meg, annak ellenére, hogy mind a szén-, mind a kő­olajbányászat túlteljesíti évés tervét, mégis maradnak ki­elégi tetlen igények. Bei ga- zolódott: a legjobb elemzés mellett sem számítható ki egészen pontosan, a jövőre vonatkozóan az energiaigény. A korábbi elképzelések, hogy a kevésbé nyereséges, vagy veszteséges bányákat fokoza­tosan megszüntetjük, úgy módosult, hogy a meglevő, művelés alatt álló szénme­zők kiaknázását változatlanul fokozottabb mértékben foly­tatni kell. A borsodi szén iránti ke­reslet nagyobb az országos átlagnál, pedig ezek a ta­nyák nem tartoznak a kife­jezetten nyereséges üzemek közé. Azt a mennyiséget, amit tavaly és az idén adtak az országnak, jövőre is biz­tosítanunk kell. Az egyéb energiahordozókra való átál­lás miatt Borsod nagyüzemei 700 ezer tonnával kevesebb szenet kérnék, viszont a „ki­sebb fogyasztók” lényegesen nagyobb rendelésekkel „ost­romolják” a bányákat. Jövő­Beatb reméli a Jarring-mkszió folytatását Egyiptomi küldöttség utazik Moszkvába Amerikai lap szerints Nixonék teljesítették Izrael több követelését Kairóban hivatalosai! közölték, hogy holnap egyiptomi párt- és kormányküldöttség utazik a szovjet fővárosba. Ali Szabii alelnök, mx ASZlí legfelső végrehajtó bizottságának tagja vezeti a delegációt. Egyiptomból származó hírek szerint, Kairóban nem tartják lehetet­lennek, hogy egy nappal Jarring ENSZ-beszámolójának előterjesztése előtt Izrael bejelenti: felveszi a kapcsolatot a közel-keleti megbí­zottal. A Washingtonban tárgyaló Heath angol miniszterelnök ugyan­csak annak a véleményének adott kifejezést sajtóértekezletén, hogy remélhétóleg hamarosan folytatódnak a Jarring-vezette közel-keleti közvetett tárgyalások. kés megoldására és olyan intézkedéseket kell javasolnia, amelyek ga­rantálják a békét. Heath nyíltnak és őszintének mondotta Nixon elnökkel folytatott tárgyalásait. Televíziós közvetítés Gdanskból A városban és környékén nyugalom van A lengyel televízió közvet­len adást sugárzott Gdansk­ból. A riporter elmondta, hogy a városban és környé­kén nyugalom van. A Trybu- na Ludu című lap: A józan ész és a felelősség parancsa, címmel szerkesztőségi cikket közöl, amelyben ismerteti a gdanski események mérle­gét. A lengyel televízió műsorá­ból kiderült, hogy Gdansk­ban és környékén fokozato­san eltüntetik az elmúlt na­pok összecsapásainak nyomát. Zavartalan a kereskede­lem, a közlekedés és a, szolgáltatások. Az összeütközések serár. Gdanskban hatvan üzletét raboltak ki és leromboltak a város nemrég korszerűsített pályaudvarának főcsamokát. A Trybuna Ludu cikkében az események tragikus mére­teit ismertetve hangsúlyozza, hogy a munkások hata mögött, tevékenykedő kalando­rok garázdálkodása sú­lyos . lecke és figyelmez­tetés. ,.Ez azoknak az események­nek eredménye, amelyekbe egyeseket a félrevezetés, má­sokat hideg számítás és a né­pi Lengyelország iránt el­lenséges érzés vitt bele” — írja a. lap. A továbbiakban arra céloz, hogy meg kell különböztetni *. nehéz gazdasági problé­mákat, amelyeket meg lebet, meg kell és meg H fognak oldani, „az állam és a nép alapvető érde­keitől, amelyet soha senkinek nincs joga veszélybe sodorni”. A Moszkvába utazó magas szintű egyiptomi delegáció tagjai között van Riad mi­niszterelnök-helyettes, kül­ügyminiszter és Favzi had­ügyminiszter is. A látogatás része annak a diplomáciai offenzívának, amelyet Egyip­tom kezdeményezett, hogy több ország kormányával is­mertesse álláspontját a kö­zel-keleti váltság rendezésé­ről. Ennek során egyiptomi küldöttség látogat el ha­zánkba is. Azzal a kairói hírrel kap­Vietnami katonai küldöttség Miskolcon Ma délelőtt 11 órakor a vietnami néphadsereg napja alkalmából katonagyűlést tartottak a miskolci Fegyve­res Erők Klubjában. Az ün­nepségen részt vett a VDK magyarországi katonai atta­séja és más magas rangú vendégek. A katonai küldött­séget Galovicz János ezredes, a helyőrség parancsnoka fo­gadta és köszöntötte. csolatban, hogy Izrael még január 5-e, tehát Jarring ENSZ-beszámolója előtt fel­venné a kapcsolatot a közel- keleti megbízottal, az A1 Ah- ram című Lap megjegyzi: Izrael ezzel az újabb ma­nőverrel próbálja meg­torpedózni a beszámolót. Washingtonban úgy tudják, hogy Tel Aviv már a jövő hét folyamán bejelenti a visszatérési szándékot. A Washington Post egyébként úgy értesült, hogy a Nixon-kormány telje­sítette Izrael több köve­telését. Megígérte, hogy folyamato­san fegyvert szállít és hozzá­járul Izrael bizonyos területi követeléseihez is. (Ismeretes, hogy az arab országok a bé­ketárgyalások feltételének te­kintik: Izrael vonja ki csa­patait minden megszállt arab területről.) Amikor Heath angol mi­niszterelnök a Jarring-misz- szió folytatásának lehetősé­geiről beszélt, azt is kijelen­tetet. hogy a négy nagyhatalomnak komoly erőfeszítéseket keU tennie a válság bé­A Mátra és a Bükk ötéves terve Egerben tegnap ülést tar­tott a Mátra—Eger—Nyugat- Bükki Intéző Bizottság, meg­vitatták és jóváhagyták a mátrai és bükki üdülőterület regionális fejlesztési tervét. Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium ál­tal készített terv kimondja, hogy az idegenforgalmi szál­láshelyek számát mintegy 25 ezerrel kell növelni. Eger­ben, Gyöngyösön, Mátrahá­zán. Síkfőkúlon, Parádfürdőn és másutt, elsősorban a ha­zai igények kielégítésére épülnek szállodák és motelek. Nemzetközi üdülőhellyé fej­lesztik viszont többek között Egert, Galyatetőt, Kékestetőt és Szilvásváradot. Jelentősen fejlesztik a gyermeküdülőket is. A Mátrát a sísport hazá­jává fejlesztik: tovább bő­vítik az edzőtáborokat, a strandolás lehetőségeit, a ví­zisport feltételeit. A vadár szók fogadásara reprezenta­tív vadászházak készülnek. A regionális programban foglaltak megvalósítását már a negyedik ötéves terv ide­jén megkezdik, s két évtized alatt fejezik be. Kisebb havazás Előrejelzés Miskolc térsé­gére vasárnap délig: Erősen felhős, párás, ködös idő, időnként kisebb hava­zással. Gyenge légáramlás. A hőmérséklet ma este mínusz 1. hajnalban mínusz 3. va­sárnap délben 0 fok körül lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents