Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-17 / 269. szám
,]Köszönet ** névteíen hősöknek, edzőknek.,." Adler Zsigmond az EB-ről Röplabdaosztályozó Az NB Il-be jutásért folyó osztályozok keretében a Miskolci Helyiipari SK röplabda-csapata, amely a megyei bajnokságban a II. helyet szerezte meg, Veszprémben mérkőzött a feljutásért. Az első forduló után az MHSK férficsapata a második helyen áll, s lehet még reménye arra. hogy visszavág a szombathelyieknek. Eredmények: MHSK—Pe- töháza. 3:1, Szombathely— MHSK 3:0. A II. fordulóra ugyancsak Veszprémben kerül sor, 28-án és 29-én. A Debrecenben folyó osz- iBÜyozókon a megyei baj nőét Kazincbarcika csapata indult, s jelenleg az első helyen áll: csoportjában mindhárom el- letiíelét legyőzte. Súlyemelés Jövőre is az NB 1-ben! Vasárnap Budapesten ren- ctezték meg az NB I-es súlyemelő csapatbajnokság második fordulójának harmadik csoportbeii küzdelmeit. A DVTK versenyzői a vár utal lényegesebben jobban szerepeltek- A MEAFC-ot 332 kilogrammal, az Oroszlányt 125 kilogrammal, az MTK-t 226 kilogrammal győzték le, s csoportjukban a harmadik helyen vegeztek. A két iőr- őtadó utáni összesített eredményük és a harmadik í'or- dnfóbeli esélyeik alapján már bizfaK, hogy jövőre is az NB I-tsen szerepelnek a diósgyőri súlyemelők. Végső helyzé- Jtikröl a harmadik forduló atari, a kilenc csapat eredményednek összehasonlítása utón tájékozódhatunk majd. Az eddigi szereplés alapján a DVTK az 5.—6. helyet szerezheti meg. A magyar ökölvívó sport ..nagy öregjének” apró termetű alakja hol itt, hol olt tűnt lel a sportcsarnokban a szombati döntők alatt. Adler Zsiga bácsi nyugtalankodott. Juhász győzelme után lehetett csak szóra bírni... — Szinte hihetetlen... Nem számítottam erre, jobbnak tartottam az olasz és a francia versenyzőket. Az angolok is jók, véleményem szerint aa erős mezőnyben kissé zavarba jöttek. — És a magyaiok? — Becsületesen készültünk. A rni fiaink harci kedve nem ismert határt. Természetesen a nagyszerű hozzáértő közönségnek is nagy része van sikereinkben. — Véleménye szerint minek köszönhető ez a nagyszerű teljesítmény, amit junior válogatottunk produkált? — Elsősorban a becsületes, kitartó munkát említeném meg. Célratörően, egységesen kell felépíteni a válogatott csapatot. Itt mondok köszönetét a névtelen hősöknek, az edzőknek, akik a klubokban kiváló és eredményes munkát végeznek. Nem a pillanatnyi sikerekért dolgoznak. Nélkülük igen nehez ilyen eredményeket produkálni. — A jelenlegi junior válogatottból számításba jöhet ■valaki az olimpiai, csapat kialakításánál? — Feltétlenül számolunk a fiatalokkal Lehet, hogy kissé furcsa, de nekem az első számú jelöltem Csjeí. Annak ellenére is, hogy a döntőben alulmaradt. Rossz napot fogott ki a Sú, egyébként ia a szovjet versenyző kiváló ökölvívó. — Kik tetszettek legjobban Zsiga bácsinak? , — Elsősorban a szovjet csapat versenyzői ragadták meg a figyelmem. Ök bokszolnak a legtisztábban, szép a stílusuk is. Megragadott az NDK ökölvívóinak küzdeni akarása és a rendkívüli stilusérzéküfc. Ki lehet emelni még a lengyeleket és a bolgárokat is. — Mikor találkozunk legközelebb itt Miskolcon egy hasonló, rangos ökölnívó versenyen? — Kernelem, minél előbb. Én magam is azon leszek, hogy a város és ez a nagyszerű sportlétesítmény minél több nívós bokszmeccsnek legyen a színhelye... FELFÖLDI GYÖRGY Kisnémeth és a vívás t Használt a tv-nézés Kézilabda ♦ Kisnémeth Zoltán (jobbra), az 51 kilogrammos súlycsoport győztese. (Szabó István felvétele) Huszonnégy csapat gyűlt össze a hét végén Tatán, hogy eldöntse, kik jogosultak majd jövőre a magasabb osztályban játszásra. Az indulásra jogosultakat hat csoportba osztották, ahonnét csak a csoportgyőztesek jutottak az NB Il-be. A SÜMSE sorsolása nehéznek ígérkezett, s ez a küzdelemsorozat folytán igazolást is nyert. Két ellenfelét csak óriási küzdelemben, minimális gólkülönbséggel győzte le a szentpéteri csapat, s csupán Tiszavas- várival szemben diadalmaskodott meggyőző arányban. Végül a következők végeztek a csoportok élén: Gyulai Harisnyagyár, Salgótarjánt BTC, Veszprémi Faipari SC, Bp. Volán, Bo. Testvériség, SÜMSE. SÜMSE—Debreceni Kinizsi 11:10 (1:1). A sajószentpéteriek jobb erőnlétüknek köszönhették a sikert. Góldobók: Fáblánné (0), r’aszternak (2). Juhász, Petres- né. stefánné (1—1). SCMSE—Tiszavasvári 15:10 (9:0). Megérdemelt, fölényes győzelem. Góldobók: Paszternák. Fábiánná (5—5), Dinea (2), Stefánné (2), Juhász <1). SÜMSE—Ma.gyar Posztó SC 9:1 (4:3), A csoportbajnokságot eldöntő kürrklcm remek mérkőzést hozott. A7 ellenfél, a mezőny leggyorsabb és legjobban indító egyíittese volt. A jól alkalmazott twktika azonban nem engedte kibontakozni az MPSC-t, s Másik is káprázatosán védett. Góldobók- Fábiánná (3), Kovács, Petresné (2—2), Majorcsik, Juhász (1-1). (monostori) Hordozható cserépkályhát viszonteladóknak azonnali szállításra ajánl a Budapest V., Szent István tér 15. Telefon: 318-136. KÁLYHATIPUSOK: Szombathelyi SO—1, ára: 1880 Fi Szombathelyi SO—3, ára: 1900 Ft Esztergomi, 4 soros, ára: 2020 Ft Szakszerű felvilágosítást nyújt és árusítja a VASÉRT 3. sz. boltja: Budapest Vili., j Mária u. 34. Mint már megírtuk. Kis- németh Zoltán a középdöntőbeli mérkőzését megnézte a tv-ben is, s nem volt megelégedve magával. Közismerten technikás, nagyszerűen vív a szőri tóban. Ezt azonban hiányolta saját magától ... gáttá az aranyérmet, s az öltözőben is csaik ennyit mondott: — Nézzétek! Nekem is sikerült ... Ügy látszik, hasznosnak bizonyult a tv-nézés... F. GY. NB ll-es lett a SOMSE! Sorrendben negyedszer nyert egymás után megyei bajnokságot a SÜMSE női kézilabda-csapata. Az NB Il-be jutásért rendezett osztályozókon azonban egyszer sem sikerfiit túljutniuk, s a magasabb osztályba kerülniük. A szakemberek ezúttal több esélyt jósoltak a szentpéterieknek, hiszen az idén nemcsak az együttes erősödött meg jelentősen, hanem kellő tapasztalatot is szereztek már a korábbi osztályozok során. A döntőbeli ellenfele, a szovjet Taroszjan nagy ütőerejű, verekedő típus- Kisnémeth tudott erről, s elhatározta, hogy a döntő mérkőzésen nem veszi át a szovjet fiú stílusát, vívni fog, nem áll le dulakodni, verekedni .. Amikor Glück eredményét hirdették. Kisnémeth a bemelegítő terem ajtajában várakozott, mivel a második párként ő következett. A magyar Himnusz után Glück az ünneplők gyűrűjében a kijárat felé indult, nyakában az Európa-bajnoki arannyal. Közben már szólították a következő párt Kisnémethet és Taroszjant... Kisnémeth egy pillanatig tétovázott, majd faképnél hagyta Kárpáti Ixijost és Papp (jászlát. Glück nyomába eredt... Nem szólt semmit. csak megragadta az aranyérmet, jól megnézte, s elindult a terembe. ■. Ki tudja, hogy mit gondolt... ? Nagyszerűen vívott a szorí- tóban. Az ökölvívás minden szépségét felvonultatta, s a közönség hangorkánja közepette megszerezte a második i aranyérmet. Az eredményhir detés után boldogan szoronKEDD Kossuth rádió: 12.30: Melódia- koktél. — 13.42: Űj Georgikon. —.13.57: Skatulyácska. Mesejáték, (rám.) — 15.10; RádlóiskoJa. — 16.05: Századunk zenéjéből. — 16.20: Megyei tervek, elképzelések. Csongrád megye. — 16.40: Dalok a pártról. — 16.51: Hubay: IV. csárdajelenet. — 17.05: Kél évtized határán, Hl. — 17.25: Két operettnyitány. — 17.43: Ma is tanítónk. Beszélgetés Szalatnai Rezsővel. — 17.58: Bemutatjuk új ESartók-felvételünket. — 18.30: A Szabó család. — 19.25: Könnyűzenei híradó. — 19.55: Házimuzsika. — 21.03: Esti beszélgetés. — 21.33: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 22.20: A dzsessz vilaga. — 23.20: Hándel-művek. — 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.03: Törvénykönyv7. — 13.52: Romantikus kórusmuzsika. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Tudományos körkép. Vas megye kutatói között. — 18.35: A Magyar Néphadsereg Művész- együttesének énekkara néodalo- kat énekel. — 18.50: Liszt-müvek. — 19.39: Az UNESCO párizsi ülésén. — 20 25: Üj könyvek. (Ism.) — 20.28: A két szomszédvár. Vörösmarty Mihály elbeszélő költeményének rádióváltozata. I. rész. — 21.17: Ravel: A gyermek és a varázslat. Egyfelvonásos opera. — 22.16: Zongoramuzsika. — 23.15: Verbunkosok, nóták. URH: 18.10: Magnósok, figyelem! — 18.55: Középfokú francia társalgás. — 19.10: Bartók: Kontrasztok. — 19.28: Munkásvándor- tás, munkahelyi kapcsolatok. II. rész. — 19.38: André Watts zongoraestje. — Közben, kb. 20.28: Roueni képeskönyv. (Ism.) — Kb. 20 45: A hangve’ servközve- títés folytatása. — Kb. 21.20: A newporti dzsesszfesztivál műsoA közönség is vizsgázott Hat nap alatt húszezer ember latogattu a miskolci sport- csarnokot, s egyre fokozódó lelkesedéssel biztatta a magyar versenyzőket, egyre forróbb légkört varázsolt a szorító köre. Az Európa-bajnokság eseményei fontos témaként szerepeltek a sajtóban; természetszerűen szóba került a közönség is. Szólni kellett róla, hiszen ritka az olyan nézősereg, amelyik ilyen hatalmas lelkesedéssel buzdítja a sportolókat, versenyzőket. Ütemes biztatásban, vastapsban, sőt — mint többen megjegyezték — hozzáértésben sem volt hiány. Ezen főleg azok csodálkoztak, akik tudták, hogy városunknak nincsenek nagy ökölvívó hagymányai, s az ökölvívás jelenlegi helyzete sem ad kellő alapot a hozzáértés megteremtéséhez. (Reméljük, a jövőben tovább javul a hozzáértés, és fellendül ez a sportág is Miskolcon. Bizakodásunk oka: úgy hallottuk, hogy már a döntők utáni első napon 23 fiatal jelentkezett bok- szolónak.) Jelesre vizsgázott tehát a közönség — nagy vésze! Ez- hangsúlyoznunk kell, hiszen az egészséges lokálpatriotizmus örvendetes megnyilvánulásai mellett időnként disszonáns hangok is vegyültek az örömujjongásba, a szép sportteljesítmények vastapsoú elismerésébe. Buzdítani, lelkesedni tud a miskolci közönség, s ezért megérdemelte, hogy ilyen rangos eseményt kapott a sportcsarnok avatására. Azt azonban — néhány, főleg fiatalabb korosztálybelinek — meg kell még tanulnia, hogy a nemzetek himnuszait tisztelje, s a versenyző számára oly magasztos pillanat nem alkalmas sem a tetszés, sem pedig a nemtetszés kinyilvánítására. Természetesnek tartjuk, hogy nem mindenki ért egyet azzal, ami a küzdőtéren történik. De természetes kell hogy legyen az is, ha elismerést kívánunk azok számára, akik vi- tathatnul magasabb képzettséggel, nagyobb tudással szerezték meg gvózelmeikel ' HORVATH KALMAN Kicsi volt a gyűrű Bp. VM KÖZÉRT—MVSC 88H»5 (44:24) A Vasutas kosaras fiuk utóbbi nagyszerű szerpelósei után mindenki art várta, hogy 'a kiesőjelölt fővárosi együttestől is sikerül a két pontot hazahozniuk- Nem így történt. Görcsösen erőlködve, rengeteg pontatlan labdamegját- saást alkalmazva és igen rosszul indítva kezdték a játékot a miskolciak. Hosszú perceken keresztül csak a KÖZÉRT szerezte a pontokat, s a fővárosiak gyűrűje érintetlen maradt. Nem sikerültek a zöld-fehérek távoli dobásai, s ha a palánk alá törtek, ott is kicsinek bizonyult a gyűrű, mert abból rendre kipattantak a labdái: Szünet után némileg javult ugyan a vasutasok játéka, és volt olyan időszak, autókor ellenfelük előnyét 8—ló pontra csökkentették, a hajrát azonban nem bírták, s meglepetésre vereséget szenvedtek. Kosárdobók: Tisza U4j, Pázsitka (13), Magyar (12). Kormos, Justh (8—8), Törők (6), Novotni. Béres (2—2). Csupán Pázsitka, Török és Tisza szünet utáni harcos játékát dicsérhetjük. MONOSTORI GYULA Bontott faanyagok üzletberendezések, n^úlketrecnek voló állványok jutányos áron kerülnek eladásra, a régi Centrum Áruházban, Miskolc, Kossuth u. 2. sz. alatt. Árusítás 1970. november 18-án 8 órától kezdődően. rából. — 21.51: Beethoven összes szimfóniái. I. rész. (Ism.) Miskolci rádió: A riportereke a szó. — Az Észak-magyarországi Vegyiművékből jelentjük. — A diósgyőri városközpont építői. — Miért nincs elég vetőmag? — Népdalfeldolgozások. — A lehetőségek ,és módszerek tükrében. — Az ismeretterjesztés és haszna a miskolci Pamutfpnóban. —, Az egészségügyi kultúra kérdései. — Operettmelódiák. Televízió: 13.10: Számtan-mér- tan. — 14.0G: Környezetismeret. — 14.55: Történelem. — 15.50: Történelem. — 17.28: Hírek. —■ 17.35: Kukkantó. — 18.20: Napilapok, hetilapok. — 18.35: Kersics Anka énekel. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Hogy érzi magát^ elvtárs? 4. Akikről tudunk. — 20.25: Klasszikusok tévéfilmen: Sok hűhó semmiért. Shakespeare vígjátékának közvetítése. — 22.35: Tv-híradó. Bratislavai televízió: 16.50: Hírek. — 16.55: Egészségügyi tanácsok. — 17.20: Francia nyelvtan- folyam- — 17.50: Párbeszéd a nagymesterekkel. A. Solohov. — 18.40: Esti mese. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Az antikom mun izmus tegnap és ma. — 20.00: Fe- hér-kék-piros. Vetélkedő-sorozat 2. rész. — 20.50: Komán dalok. — 21.30: Fáklya. Tévézték. — 22.20: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (?4): Heint- je (színes NSZK); (hn6. 8): Kachel, Rachel! (színes amerikai, 16 éven felülieknek!) — Kossuth (t3, f5, f7): Érik a fény (színes magyar). — Filmklub (Kossuth moziban. 6): Ítélet (színes magyar). — Fáklya (f5, f7): Csak egy telefon (magyar). — Petőfi (t7): Két úr, esernyő nélkül (román). — Táncsics (f5, f7): Az emfr kincse (magyarul beszél ő szovjet). — Szikra (5): Bűn es bűnhődés I—II. rész (magyarul beszélő szovjet, másfél helyár- ral!) — Ságvári (f5, hn7): Fekete Szakáll szelleme (magyarul beszélő színes amerikai). Miskolci Nemzeti Színház (f5): Péntek Kézi (Gárdonyi ifjúsági bérlet; (f8): Péntek Kézi (bérlet- szünet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között); Üvegművészet! kiállítás. — Miskolci Képtár (10—18 óra között): Képek a Herman Ottó Múzeum anyagából; —- Szőnyi István terem (9.30—18 óra között): Várdeák Ildikó keramikusművész kiállítása. — Lib- resszó (13-—20 óra között): Gerő András festőművész kamarakiállítása. SZERDA Kossuth rádió: 8.20: Zenekari muzsika. — 9.00: Tudományos körkép. (Ism.) — 9.25: Rákóczi. Kacsóh Pongrác daljátékénak részletei. — Iskolarádió. ,,Nyitni- kék.” — 10.40: Tud ön lelkesedni? (Ism.) — 10.50' Jelena Obraz- cova és Eberhard Wächter énekel. — 11.30: A Szabó család; (Ism.) Petőfi rádió: 8.05: Magyar fü- vószene. — 8.20: Népdalok. — 8.40: Két évtized határán. III. rész. (Ism.) — 9.00: Haydn-művek. — 11.54: Néhány perc tudomány. — 11.59: Rovini-i olasz dalok. TI. rész. (Ism.) Televízió; 8.05- Iskola-tv: Élővilág. — 9.00: A városért. Rinort- film. (Tsm.) — 9.20: Kersics Anka énekd (Ism.) — 9.50: Barabás Tibor: Máglyák Firenzében Tv- film. (Ism.) — 10.55: Látványosság mindenütt! Zenés olasz film. l