Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-12 / 265. szám

belföld * VASAS-KONFERENCIA. A Motel Duna Intercontinen­talban tegnap folytatta ta­nácskozását a Fém- és Gép­ipari Szakszervezetek Nem­zetközi Szövetségének VI. konferenciája. Az ülésen részt vett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkár:». * FIATAL OKTATOK KLUBJA. Ma délután 5 óra­kor a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem központi főépületének IV. emeleti kis üvegtermében tartja soron következő ülését a Fiatal ok­tatók klubja. Az összejöve­telen dr. Bárczy Pál egyete­mi tanársegéd tart előadást A jövő szerkezeti anyagai címmel *101. SZÜLETÉSNAPJÁT ünnepelte szerdán Székesfe­hérvárott a Mészáros József utca 24. szám alatt lakó özv. Lencsés Ferencné. Az idős asszonyt öt gyermekén, négy unokáján, hét dédunokáján és két ükunokáján kívül fel- köszöntötték az úttörők és a Hazafias Népfront körzeti képviselői is. * PRÓBAÜZEM A DEB­RECENI HÁZGYÁRIJÁN, a gépek szerelésének utolsó sza­kasza és az üzemszerű pró­bák megkezdése jelzi, hogy a Debreceni Házgyár építése be­fejezéséhez közeledik. A III. ötéves terv legnagyobb Haj- dú-Bihar megyei beruházá­sa évente 2500 lakást készít majd, * KORMÁNYRENDELET. A Magyar Közlöny szerdai számában kormányrendelet ielent meg a zártkertekben és egyes községekben a föld- ulajdoni és -használati vi­szonyokra vonatkozó adatok rendezéséről. * VILLAMOSÍTÁS. Szer­dán délelőtt ünnepélyesen megkezdték Dunakeszin a Budapest—Szob vasútvonal villamosítását. 1972—73-ban Rákos—Üjszász—Szolnok— Szajol—Lökösháza között vil­lamosítják a vasutat. * GYERMEKOTTHON. Csaknem 15 millió forintos költséggel a Művelődésügyi Minisztérium 100 személyes bentlakásos intézményt léte­sít Vácott, siket és értelmi fogyatékos gyerekek részére. A kollégiummal egybeépített új intézményben -— amely az 1971—72-es tanévben kezdi meg működéséi — tíz osz­tályt és tornatermet rendez­nek be olyan korszerű, spe­ciális fölszerelésekkel, ame­lyek segítségével meg tudják oldani a kettős fogyatékos gyerekek általános iskolai ok­tatását. * FEJBE RÚGTA A LÓ. A II. kerületben tegnap K. Barna 41 eves segédmunkást tejbe rúgta a lő. A szeren­csétlenül járt embert orr­csonttöréssel szállították a baleseti sebészetre. * ARANYÉRMÉS DÁM- TRÓFEÁK. Véget ért a bar- cogás, a dámszarvasok nász­időszaka a gyulai vadrezer­vátumban. Az október elejé­től, november első hetéig ter­jedő vadászidényben összesen 17, köztük 7 aranyérmes dám- 1 rófeára tettek szert a va­dászvendégek. A két legna­gyobb „lapát” 4.80 kilós volt. * FOGADÁS A SAJTÓ­HÁZBAN. Ma délelőtt 10 óra­kor a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége a miskolci Sajtó Székházban fogadást adott az EB-re akkreditált több mint száz újságírónak, rádió- és tv-riportemek. Két megyében 8 millió 200 ezer újság Húszéves a postai hírlapterjesztés Húsz év telt el azóta, hogy a posta kezébe vette a sajtó­termékek terjesztését. Az el­telt két évtized alatt város- és megyeszerte megsokasod­tak a modern újságárusító pavilonok és a posta rend­kívül sokat tett annak érde­kében, hogy Borsod és He­ves megyében évről évre to­vább szaporodjék az újság­olvasók tábora. Ma a Miskolci Postaigaz­gatóság a területéhez tartozó két megyében csaknem 450 külföldi lapot terjeszt. A belföldi és több mint 300 Borsodban és Heves megyé­ben árusított napi- és heti­lapok, műszaki- és szakla­pok, folyóiratok havonta több mint 8 millió 200 ezer példányban kerülnek az új­ságolvasókhoz. Terjesztésük­kel csaknem háromezer pos­tai dolgozó foglalkozik. A szervezett hírlapterjesz­tés első évében az igazgató­ság területén — az akkor még ide tartozó Nógrád me­gyével együtt — 125 ezer 700 előfizetőt tartottak nyil­ván. Az előfizetők száma az elmúlt két évtizedben 487 ezerre emelkedett. Az akko­ri 16 ezerrel szemben a Bor­sod megyei pártbizottság lapja, az Észak-Magyaror- szág napjainkban több mint 55 ezer példányban jelenik meg. A Heves megyei Nép­újság, amely húsz évvel ez­előtt 8 és fél ezer példány­ban, hetente egy alkalom­mal került ki a nyomdából, ma már naponta 30 ezer- példányban készül. Az előfizetők csaknem hetven százaléka már a ko­ra reggeli órákban kézhez kapja a megrendelt újságo­kat és évről évre tovább kor­szerűsödik a lapterjesztés. Újabb és újabb újságárusító pavilonok nyílnak, kéziko­csikkal, ' kerékpárokkal lát­ják el a kézbesítőket, s az új lakótelepekre nemsokára autók szállítják a napi saj­tótermékeket. Dem hiánycikk már a kakukkos óra A „Minden divat, ami ré­gi” gyakorlatát az Óra- és Ékszernagykereskedelmi Vál­lalat is megérezte: raktára­ikból a régiségekkel együtt, kifogytak a kakukkos órák. A vállalat az igények kielé­gítésére nagyobb tétel ka­kukkos ingaórát rendelt a Szovjetunióból, amelyet a ka­rácsonyi várás ideje alatt hoznak forgalomba. Az első óraszállítmány a héten ér­kezett meg Miskolcra. Zuhanás — buszról, villamosról, szekérről Tegnap délben a Búza té­ri buszvégállomáson R. Já­nos 52 éves miskolci nyugdí­jas leesett az autóbuszról. A nyugdíjas embert zúzott fej­sebekkel szállították kórház­ba. R. Géza 35 éves erdőbé- nyei lakos ittasan a villamos­ból esett ki a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcán. Az esés következté­ben a feje bezúzódott, a men­tők agyrázkódás gyanújával szállították a baleseti sebé­szetre. K. János 57 éves mis­kolci lakos — szintén ittas állapotban — leesett a sze­kérről Diósgyőrben. A men­tők zúzott fejsérülésekkel és koponyaalapi törés gyanújá­val szállították kórházba. % Ön szerint mz epehólyag a yohö vagy a bal oldalon ta­lálható? (A Tempo karikatúrája.) Kifogásolta, hogy büdös a hús külföld o MA ÍRJÁK ALA. Bu­karestben u,j lengyel—román barátsági szerződést írnak alá a mai nap folyamán. A Romániában tartózkodó len­gyel párt- és kormánykül­döttség tegnap nagygyűlésen találkozott a krajovai niérö- műszergyár dolgozóival. Az elhangzott beszédekből ki- csendült. Hogy a látogatás erősíti a két ország együtt­működését, amely jelenleg elsősorban a kereskedelem­ben mutatkozik, de a mű­szaki-tudományos együttmű­ködés is előnyöket kínál mindkét országnak. o SCHÜTZ NEW YORK­BAN. Mint a hét elején már előre jeleztük, Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármester New Yorkba érkezett. Azonnal továbbuta­zott a-Porto Rico-i San Jüan­ba, ahol részt vesz az Ameri- ka-közi központi kutató inté­zet kongresszusán. Vasárnap visszaérkezik New Yorkba, onnan Washingtonba megy­és tárgyal Nisonnal, vala­mint Rogers külügyminisz­terrel. © SIKERES SZTRÁJK Az amerikai General Motors munkásainak 58 napos bér- sztrájkja sikerrel ért véget. A 400 ezer dolgozó sztrájkja a legjelentősebb ilyen akció volt az acélipari munkásod' 1959-ben megszervezett száz­tizenhat napos sztrájkja óta. A megegyezés részleteit nem hozták nyilvánosságra de közöJték, hogy a vállalat minden lényeges kérdésben kénytelen volt teljesíteni a szakszervezet követeléseit. Megverték az állatorvost az utóbbi napokban »ok zaklatásnak voltam kitéve azért, mert az üzlethelyiségben, amelynek vezetője vagyok, — megverték a szol­gálatot teljesítő szakállatorvost. Az orvos a Vásárcsarnokban levő 439. sz. Húsboltból jött hozzám, s ennek a boltnak a vezetője és segédje kísérte... azzal a szándékkal, hogy útközben, vagy az én boltomban megverik, mivel mindig kifogásolta a tisztaságot, meg azt, hogy büdös a hús... Nekem megmondta Bodnár Jóska bácsi, meg Ligárfc Ottó, hogy ők azért mentek az orvos után, hogy megken­dőzzék, hogy egyszer és mindenkorra szálljon már le róluk ... ,M — hangzik a levél megdöbbentő szövege, amelyet a szerkesztőségünkbe Erőss András, a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat lü, sz. Húsboltjának vezetője küldött. Ifjúsági betétkönyvek Tegnap sorsoltak Az Országos Takarékpénz­tár megyei igazgatóságán teg­nap tartották meg az ifjúság1 takarékbetétkönyvek első sorsolását. I. díjat nyert Hor­váth Szilvia, Sima, Főutca 9, II. Mohácsi Lajos, Miskolc, Balázs diák utca 14., III: Far­kas András, Miskolc, Aranka utca 9. Az ifjúsági takarék- betétkönyvek sikerére jel­lemző, hogy az elmúlt két na­pon újabb száz fiatál váltott takarékbetétkönyvet. Helyesebben: a husboltnai. csali „volt” vezetője. Azóta ugyanis fegyelmi határozattal leváltották a 23 éves fiatalem­bert. No nem éppen azért, mert — talán valóban véletlenül — az ő boltjában verték meg a hiva­talos kötelességét teljesítő or­vost, hanem mert súlyos, fe­gyelmi vétséget követett el. A FOGADATLAN PRÖKÁTOR Október 15-én délben ellenőr­zést tartott Erőss András boltjá­ban dr. K. László élelmiszer- higiénikus szakállatorvos. Meg­állapította, hogy az eladásra szánt húsok és hentesáruk kö­zül csaknem másfél kilogramm szalonna avas és 10 kilogramm hosszúkaraj fülledt. Az étkezés­re már alkalmatlan árut az or­vos lefoglalta, s egy kartondo­bozba helyezve zárolta. Míg ellenőrzése tartott, a bolt- helyiségben végighallgatta az orvos kifogásait Bodnár József is, a 439. sz. Húsbolt vezetője, s kétségbevonta intézkedésének jogosságát, majd eltávozott. Cso­dák csodája, tíz perc múlva megjelent a boltban egy „isme­retlen” fiatalember, s a lefog­lalt szalonnából kért egy fél ki­lót. Természetesen nem abból kapott, ez azonban nem zavarta: a lómért szalonnából kanyarin- tntt egy szeletet, megkóstolta, majd nagy hangon oda fordult a jegyzőkönyvezni készülő or­voshoz : — Mi a kifogása magának ez ellen a szalonna ellen? — Ez ellen semmi. Egyébként ön kicsoda? — Semmi köze hozzá! — vá­laszolta a fiatalember, s a követ­kező pillanatban ököllel az or­vos fejére sújtott. Erőss András boltvezető a fo- gadatlan prókátort hirtelen ki- tuszkolta az üzletből és — ime a másik csoda —. hosszú időn át különböző hivatalos helyeken (míg állásából fel nem függesz­tették) azt állította, hogy nem ismeri. Emlékezetét tehát a fegyelmi határozat serkentette, ekkor árulta el ugyanis, hogy az „is­meretlen’ fiatalember Ligárt Ottó, a 439. sz. Húsbolt segédje vofct MEMORIASERK ENTO HATÁROZAT Es hogy miért kapta „pana­szosunk” a fegyelmit? Mert másnap, október 16-án kiderült: a zárolt, romlott húst, és az avas szalonnát ismét kitette a pultra, s a húsból 3 és fél kilót már el is adott. Persze ezzel az egész incidens­nek csupán egy része zárult le. Az orvos inzultálása miatt eljá­rás indult Ligárt Ottó ellen, akit a vizsgálatok befejezéséig — és ez egy újabb csoda! — az élel­miszer kiskereskedelmi vállalat áthelyezett egy másik boltba! A BECSÜLETES DOLGOZOK Érdekében is Az utóbbi időben a Népi El­lenőrzési Bizottság is megálla­pította, hogy egyes húsboltveze­tők és beosztottak megengedhe­tetlen magatartást tanúsítanak a vevőkkel szemben, sőt! — gyak­ran „tévednek” a rovásukra. A minősíthetetlen viselkedésért Li­gárt Ottó nyilván megkapja méltó büntetését, de úgy vél­jük, itt lenne az ileje, hogy az élelmiszer kiskereskedelmi vál­lalat rendet teremtsen a többi olyan üzletben is, amelynek dol­gozói ellen kifogások merültek fel. Nem csak a vásárlók érdeké­ben, hanem azoknak a becsüle­tes dolgozóknak az érdekében is, akik újra meg újra kényte­lenek szégyenkezni kollégáik miatt. RADVÁNYI Éva Gyümölcslé-kóstoló Az alkoholellenes program keretében tegnap 13.30 óra­kor a BÁÉV selyemréti mun­kásszállóján alkoholellenes ankétot szervezett a Vörös- kérészt. Az ankéton előadás hangzott el az üzemi balese­teket okozó ittasságról, me­lyet filmvetítés és gyümölcs­lé-kóstoló kísért. TERM ELÖSZÖVETKEZETEK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK, SZESZIPARI VÁLLALATOK! A cserkúti Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat 1971. évre még elfogad alumínium alapanyagú szállítótartályokra 2—5 köbméter űrtartalomig és tárolótartályokra 20—60 köbméter űrtartalomig megrendeléseket. Személyes «agy írásos megkeresésre részletes tájékoztatást adunk. Cím: Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Cserkút Levélcím: Pécs, Postahivatal 15. Kereszti László OEM HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy Zsilinszky u ’5 — Központ: 36-132 16-672. 35-380 36-579 — Titkárság 18-223 — Bel- és város- politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat 18-226 — Sportrovat 18-222 — Levelezés 18-221 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 13 — Felelős kiadó VVTRTH LAJOS. — Telefon- 36-131 — Hirdetésfelvétel Miskolc t„ Széchenyi u IS—17 — Telefon 16-219 - Törleszti a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 89 tiller, hétfőn 1 Ft Tndex: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Miskolc Bajcsy-Zslllnszky a IS. — Felelős vezető- SZEMES ISTVÁN O HÉT ÉVET KAPOTT A „VILÄGREKORDER”. Egy római bíróság hetévi fogságra ítélte Raphael Minicbiellót.a repülőgép-eltérítés olasz szár­mazású amerikai „világrekor ­derét”. Ez az egykori tenge­részgyalogos tavaly Kalif or. Diából irányította át gép­pisztolyával Rómába a TWA utasszállító óriásgépét. O AZ USA KATONAI SE­GÉLYEI. A Washingtonban megjelenő Evening Star sze­rint a Nixon-kormány most végzi az utolsó simításokat az összesen G60 millió dollá­ros katonai „segélj'”-kereten. amelyet egyrészt Izraelnek. másrészt a kambodzsai Lon - Nol rezsimnek szán. Ebbő; 500 millió dollárral támogat­nák az Izraelnek nyújtott ka­tonai jelle'gű hiteleladásokat az elkövetkező két évben, és 160 millió dollár értékű ka­tonai felszerelést kapna a Lon-Nol klikk. O FELOSZLATTÁK. Hír­hedtek r oltak Chilében a csendörség motorizált alaku­latai, amelyeket most felosz­lattak. A múltban ezek ver­ték szét a baloldali munká­sok és diákok tüntetését. A fiatalok júniusi békés tünte­tésén két diákot megöltek. A chilei népi egységfront kép­viselői már akkor követel­ték feloszlatásukat. LOPOTT AUTÓN — tárgyalásra A bírósági tárgyalásra nem ajánlatos késve érkezni. Elvégre ez befolyásolhatja az Ítéletet: így gondolkodott a 20 éves ausztriai Herbert Stock is. 3ki nem akart lekésni tárgyalásáról, amelyen autólopás vádjával kel­lett előállnia. Hogy Idejében érjen a bíró­ságra. és ne bosszantsa külön késésével is a bírákat* akiktől sorsa függött — autót vett igény­be. Sajnos, nem tudott szabadulni régi szenvedélyétől, most is lo­pott kocsin sietett előző autólo­pásának tárgyalására. Azonban egy másik kocsin ér­kezett meg, mégpedig a rendőr­ség kocsiján. Útközben ugyanis a pontosság érdekében ismét autólopás bűnébe esett fiatal­embert a rendőrség „lekapcsol­ta”. Stock, a „szerencsétlen”, nem érte el célját, a tárgyalást ugyan­is elhalasztották, mert most már két autólopás miatt emelnek vá­dat ellene.

Next

/
Thumbnails
Contents