Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-11 / 264. szám
belföld * HAZAÉRKEZETT CHILÉBŐL A MAGYAR KOR- MÁNYKÜLDüiTSÉG. A Cse- terki Lajos, az Elnöki Tanács titkára vezette magyar kormányküldöttség, amely Chilében részt vett dr. Salvador AUendének a Chilei Köztársaság elnöki tisztségébe való beiktatásával kapcsolatos ün-, népségeken, hazaérkezett több ezer kilométeres útjáról. * C-VITAMIN-SZÜRET. Befejeződött a csipkebogyószüret a Közép-Dunántúl nagy kiterjedésű hegyvonulatán, a Bakonyban. Az erdőszéli tisztáson termő vadrózsa-cserjék mintegy 600 mázsa C-vitamintartalmú bogyót adtak. * NÍVÓDÍJAS TV-PRO- DVKCIÓK. A Magyar Rádió és Televízió elnöksége nívódíjjal jutalmazta Bartók Béla a Fából faragott királyfi című operája tv-vál- tozatának alkotóit és szereplőit, valamint Nemesküriy István, a Tizennégy vértanú című tv-játék szerzőjét, Hidas Frigyest, a tv-játék zeneszerzőjét és a mű többi alkotóját. * A TERVÉRT GYÁRTMÁNNYAL FIZET. Több mint kétszázmillió forint költséggel épül fel a negyedik ötéves terv nagy győri beruházása, a Magyar Vagon- és Gépgyár új öntödéje. Csarnokában évente 18 000 tonna öntvényt állítanak majd elő. A győri gyár az NSZK-beli GHW céggel kötött szerződést a technológiai tervekre, amelyekért majd gyártmányaival fizet. * TANÁCSI-ÜZEMI BERUHÁZÁS. Szolnok megyében ez idő szerint mintegy 100 millió forint értékű olyan beruházást tartanak számon, amelyeket a tanácsok az üzemekkel. vállalatokkal együttesen fedeznek. A több mint 60 millió forintos beruházási költséget igénylő Megyei Művelődési Központ építéséhez ugyancsak közös erőből teremtik elő a pénzt. * BURGONYA-LABORA- TÖRIUM. Űj burgonyaneme- sítési központot építenek a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem területén: hatmillió forintos beruházással nyolc korszerű laboratóriumot hoznak létre. Többek között genetikai, szerológiai és biológiai laboratóriumot építenek. * KARÁCSONYI DIVAT- KÉSZLET. Több mint' 330 millió forintos készlettel néz az év végi csúcsforgalom elé a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat. Női és férfi fehérneműből, bőrdíszműáruból, kiegészitőkből megfelelő mennyiség kerül forgalomba, de női bőrkesztyűből, összecsukható esernyőből nem tudják kielégíteni a keresletet. * EMÁSZ-KIADVÁNY. Fotókkal illusztrált kiadvány készül az ÉMÁSZ tízéves fejlesztési munkájáról. A kiadvány november végére kerül ki a nyomdából. A szakmai leírásokon túl közérdekű , tájékoztatást is tartalmaz a kis füzet. * BRIGÁDVÁLLALÁSOK. A MÁV Miskolci Igazgatósága forgalmi osztályának „Haladás” szocialista brigádja újabb vállalásokat tett a X. pártkongresszus tiszteletére. Eddigi munkájuk elismeréseképpen legutóbb ketten kaptak Kiváló dolgozó kitüntetést a brigádból. Nixon viharban A floridai víkendről hazatérő Nixon elnök repülőgépe az Egyesült Államok keleti partjainál viharba került. A gépet ért lökések következtében a légierők egyik őrmestere. aki éppen a magas rangú utasokat szolgálta ki, a térdén megsérült. Iskolaváros lesz Győr A negyedik ótéves terv nagyszabású — mintegy 500 millió forintos — beruházásaként felépül Győr-Rsvfalun a Közlekedési és Távközlés1 Műszaki Főiskola. A főiskola építése 1971-ben kezdődik meg. A tervek szerint helyi erőforrásokból szolgálati lakásokat is építenek a főiskola oktatói számára. A tanulmányi épület mellett há-om Korszerű műhelycsarnok, 1200 személyes kollégium és sport- •sarnok teszi teljessé az új létesítményt. A beruházás teljes befejezése 1976-ra várható. Bővül a gabonaleldolgozó irodaháza A Gabonafelvásárlo ea Feldolgozó Vállalat három- szintes új épületszárnnyal, bővíti a Zsolcai kapui irodaházát. A BÁÉV ígérete szerint az építők az év végére átadják az irodaházat. Ezután a IV. ötéves terv időszakában a vállalat 2 ezer vagonos vasbetonsilóval, új iparvágánnyal és vasútiközúti hídmérleggel, karbantartó műhellyel és a hozzá tartozó szociális létesítményekkel gazdagodik. Miskolc után Zalában is Kedden Zalaegerszeg központjában alapkőletételi ünnepséggel megkezdődött egy áruházkombinát építése. A 38 millió forintos Centrum, a Bútorért, a Zala-Iparker, valamint a Zala Bútorgyár közös vállalkozásaként valósul meg, s a megyei tanács végrehajtó bizottsága is támogatja az építkezést. Mire kiülheti a turista a devizát? A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása A Legfelsőbb Bíróság egy konkrét büntetőügy kapcsán a Nemzeti Banktól turistautazás céljára kapott külföldi fizetőeszköz felhasználásával foglalkozott, s a kérdésben elvi álláspontot foglalt eL Eszerint téves az az időnként felmerülő álláspont, hogy mivel az utas megvásárolta a külföldi fizetőeszközt, azzal teljesen szabadon rendelkezik, s kizárólag a saját elhatározásától függ, hogy miként és mire használja fel. Téves és túlhaladott viszont az az álláspont is, hogy a kiutalt deviza fel- használásával kapcsolatban a turista részletes elszámolásra lenA DIÓSGYŐRI GÉPGYÁR felvételi lehetőséget biztosit KOVÁCS, ESZTERGÁLYOS BETANÍTÓ TANFOLYAMRA jelentkező férfi és női munkavállalók részére. Jelentkezni lehet vállalatunk munkaerőgazdálkodásán naponta 7—15 óráig. ne kötelezhető, csupán azon az alapon, hogy valamilyen okból az eredetileg megjelöltnél rövi- debb ideig tartózkodott külföldön. Egymagában azonban a külföldön tartózkodás időtartama még nem lehet alapja a devizabűntettben való bűnösség megállapításának. Mindenkor az eset körülményeinek gondos egybevetésével lehet csak eldönteni, hogy a devizahatóság által megjelölt céltól eltérő, tehát rendeltetésellenes, s ehhez képest büntetendő felhasználásról van-e szó vagy sem. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor nyomatékosan rámutatott arra is, hogy tilos és büntetőjogi felelősségre vonással jár, ha a devizát eleve azzal a céllal igényli valaki, hogy azon külföldön kereskedelmi árut vásároljon, másszóval „formális” turistautazást tesz. csupán egy-két napig tartózkodik külföldön, főként áruvásárlásának lebonyolítására. Természetesen más gazdasági bűntettet is megvalósít az, aki a külföldi fizetőeszközön üzérkedés céljából vásárol kereskedelmi árucikkeket. Jfc A Köztisztasági Vállalat envWi*ów' * 64* °?er 1o rintért két új csehsz'ovák gijirtm-ávyú **obr tíyusr izemét- gyííjtcavtót vasúról* a napokban A ú) kvJ’^kocsik szemét- gyűjtőedényei 1100 literesek, teMi tízsz°rte nooyobbak m'nt a még hasz^áfnfosak. A Bohr kocsikat a selyemréti bérházaknál állítják forgalomba. Figyelmeüenség, SYaliorJatlansáe - három haló Gépkocsi vezetők a törvény előtt Szeptember 3-án délelőtt 11 órakor riasztották a mentőket: súlyos közlekedési baleset történt az Eszperantó téren, a villamosmegállónál. S aztán futótűzként terjedt el a hír a városban: a sütőipari vállalat gépkocsivezetője két embert elgázolt. A 41 éves Pásztor Lajos villamos-ellenőr, s a 73 éves Térjék Károly nyugdíjas a kórházba szállítás közben — a mentőautóban — belehalt sérüléseibe. A gépkocsivezető — Vih- nalek Zoltán miskolci lakos — megrendültén állt tegnap a bíróság előtt. A büntetőper bizonyítási eljárása során igazolták: a 22 éves férfi nem volt ittas, s a gépkocsinak sem volt műszaki hibája. Hogyan történhetett hát a tragikus kimenetelű baleset? — 35—45 kilométeres sebességgel hajtottam az Eszperantó tér felé. Egy pillanatra „elfigyeltem”, és már csak azt vettem észre, hogy fél méternyire vagyok a jobb oldali járdaszegélytől. Megriadtam, hirtelen balra rántottam a kormányt... És felszaladtam a járdaszigetre! A figyelmetlenségre nem találtak elfogadható magyarázatot. — A vezetés időszakában Azonnali belépéssel felvesz Miskolc I. megyei Postahivatal hírlapárusokat és hírlapkézbesítőket Jelentkezes: Miskolc, Kazinczy u. 18. nem lehetett fáradt a gépkocsi vezetője, hiszen műszakjának csupán felénél tartott, s a rakodási idő alatt — többször is — volt alkalma pihenni... — vallották a tanúk és a szakértő is. Ugyanakkor megállapították azt is, hogy megfelelő vezetési rutinnal rendelkezett, jogosítványát 3 évvel korábban kapta meg. A miskolci megyei bíróság Vihnalek Zoltánt foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt vonta felelősségre, s ítélte 3 évi szabadságvesztésre. Az ítélet nem jogerős. ítélet született Soltész István bünpetében is, aki hasonló váddal állt a bíróság előtt. A 19 éves fiatalember idén májusban szerezte meg a tehergépkocsivezetői jogosítványát, s július 3-ig mindössze 200 kilométert vezetett. Ezen a napon mint segédgépkocsivezető, „beugrott” a Miskolci Mélyépítő Vállalat egyik teherautójának vezetője helyett, aki a reggeli órákban megsérült. A diósgyőri stadionból szállítottak földet a Sajó-partra. Esett az eső. s a felázott talajon elsároso- dott a gépkocsi fékrendszere. Délelőtt 11 órakor a Hoffmann Ottó utcában egy lovas kocsi előzése közben vette észre, hogy nem jó a fék, s ekkor már késő volt. Nekicsúszott a járda szélénél álló kukás autónak, amelynek szippantó részétől elsodorta az ott dolgozó, 58 éves Rontó Nándort, a köztisztasági vállalat munkását. Rontó Nándor a baleset következtében sérüléseibe a helyszínen belehalt. A Miskolci Járásbíróság Soltész Istvánt' foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetésért és — mivel a két kocsiban keletkezett kár meghaladta a 37 ezer forintot — társadalmi tulajdont károsító gondatlan rongálásért ítélte kétévi szabadságvesztésre. Az. ítélet nem jogerős. R. E. BÉLI HfULAP — A Magyar Szociálisra Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy Zsilinszky u ’5 — Központ: 36-132. 16-672. 3S-330 38-S79 — Titkárság 13-223 — Bel- es várospolitikai rovat: 18-22) — Művelődési rovat: 13-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u IS — Felelős kiadó. WIRTH LAJOS. — Telefon- 36-131 — HirdetAMe!véte! Miskolc I., Széchenyi u 15—17 — Telefon 16-219 - rerlessti a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 lillér. hétfőn l Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld © GROMlKO RÓMÁBAN. Romái .mi Gromiko szovjet ! ül iigy miniszter ina találkozik ‘'Arabra? olasz államfővel, Colombo miniszí erelnökkel, valamint a parlament kát házának vehetőjével. Gromi- ko tegnap Moréval az európai biátons; gró! a köze! keleti helyzetről - és a két or- szá? kape'oia1a>ól tárgyalt. A szovjet külv rymimszter valószínűleg találkozik VI. Pál ránávg? !:■ © TÁRGYALÁSOK CHILIBEN. Chilei és kubai kommunista vezetők tá-gva'tak Santiago de Chilében A kül- •löttséseVet a ChHei Kommunista Párt főtitkára. Corva- lan. illetve Rodriguez kubai nemzetgazdasági miniszter, a párt központi bizottság tit- ká"sáaának ta'ria vezette. A kubai delegáció a műit hétén érkezett Santiagóba az új chilei államfő, Allende beiktatására. © MAGYAR KI4»,UTASOK VI» ÁGSZFRTE. Nem minden nemzeti büszkeség nélkül állíthatjuk csokorba azoknak a kiállításoknak a listáját, amelyeken hazánk szép sikerrel képviselteti magát. Ezen a héten Moszkvában mérlegkiállítást rendezett a NIKEX a HUNGEXPO bemutató termében, Párizsban a nemzetközi élelmlszer- és élelmiszeripari kiállításon vesz részt közösen a TERIM- PEX. a MONIMPEX és a HUNGAROFRUCT. Iparművészetünk mutatja be eredményeit a japán Oszakában, Bukarestben pedig a TRANSELEKTRO termékei láthatók. o JUGOSZLÁV—BOLGÁR TÁRGYALÁSOK. Szófiában befejeződtek a két napig tartó magas szintű jugoszláv— bolgár tárgyalások. Áttekintették a két ország kapcsolatainak alakulását és egyetértettek abban, hogy a jövőben űjabb megbeszéléseket tartanak. O MÁK KILENCEDJE HETE SZTRÁJKOLNAK. Több mint 400 ezren, a General Motors dolgozói, sztrájkolnak már kilencedik hete az USA-ban. A jelek szerint a vállalat vezetői most már hajlandók kielégíteni a munkások béremelési követeléséi. A szakértők ugyanis megállapították, hogy a munkabeszüntetés hetenként 1 milliárd dollár veszteséget okoz a Morgan-ház trösztjének. © SCHEEL MA UTAZIK VISSZA VARSÓBA. Az eredeti tervekkel ellentétben csak ma utazik ismét Varsóba Scheel nyugatnémet külügyminiszter, hogy lengyel kollégájával együtt plenáris ülésen folytassák a lengyel— nyugatnémet megbeszéléseket. Scheel a Közös Piac miniszteri tanácsának brüsszeli üléséről még visszautazott Bonnba és onnan folytatja útját Varsóba. Tegnap a szakértő bizottságok tanácskoztak a lengyel fővárosban. SABTKlí ISMÉT HALLAT MAGABOI. Miként a Le Nouve.l Observe- teur című francia lap beszámol róla, a 70 éves Jean-Paul Sartre végképp nem elégszik 11105 megérdemelt irodalmi nimbuszával, és botrány-sikerekre pályázik. Miután az anarchista La Cause du Peuple főszerkesztői tiszte nem volt elegendő arra, hogy elérje leghőbb vágyát: a kor* mányzat börtönbe zárja — most átvette a. maoista Ifout című lap vezetését is. A lap címe, hogy „Minden” — azt jelenti: „Mi mindent akarunk” — mondják a lap .mögött álló maoista lázadók. Sartre beismeri, hogy éppen úgy nem ért egyet ennek a lapnak minden cikkével, mint az előbb elvállalt írásaival sem de szándékában áll támogatni a kormány ellesi a forradalmi sajtót. £s legfőbb célja, hogy elérje végre a kormányzat reakcióját« vagyis bíróság elé kerüljön. Eddig ezt a reklám-szivesságet nem tették meg neki.