Déli Hírlap, 1970. november (2. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-11 / 264. szám

A közönség nem születik Az ifjúság színházi nevelése Milyen feladatok adódnak a párt ifjúságpolitikai határé zatából a színházművészet munkájára vonatkozóan? — erről beszélgettünk dr. Malonyai Dezsővel, a Művelődésügyi Mi­nisztérium színházi főosztályának vezetőjével. Európa legnagyobb festménye Ady-est a vasas­klubban Ady Endre legszebb ver­seit mondják el ma este 6 órakor Zoltán Sára és Győr- vári János, a Miskolci Nem­zeti Színház művészei. Az irodalmi estet a Bartók Béla Művelődési Központ rendezi a diósgyőri vasasklubbart. A műsor címének az egyik legszebb és legjellemzőbb Ady-vers újból és újból visz- szatérő sorát választották az előadóművészek. „Szeretném, ha szeretnének” — mondja a költő. Az összeállítás választ ad a miértre és a hogyanra is. A Mosoly Rend új lovagjai Lengyelországban három évvel ezelőtt alakították a világ egyetlen ilyen jellegű „érdemrendjét”: a Mosoly Rendet, melyet gyermekek adományoznak felnőtteknek. E kitüntetést évente kétszer osztják: a tavasz első napján és a nyár utolsó napján. A kitüntetésre rendkívül ünne­pélyes keretek, különleges „szertartások” közepette ke­rül sor. 1970. szeptember 30-án a varsói 60. számú általános is­kolában került sor az idei második kitüntetésre. A Mo­soly Rendben ezúttal több kedvelt ifjúsági író és elő­adóművész részesült. — A színházi közönség nem születik: nevelni kell. A hozzáértő, műélvező, a színházművészetet kedvelő publikum nevelése elsősor­ban a színházak feladata. Már az elért eredményekre is érdemes odafigyelni, öt év alatt az ifjúsági és gyermek­előadások látogatóinak szá­ma több mint kétszeresére nőtt, így az elmúlt évben már több mint kétmillió fia­tal járt színházba. Az ifjú­sági bérletek száma is meg­duplázódott. Az elmúlt évek­ben újabb próbálkozások születtek: a vidéki színházak közül néhány gyermekszín­házat is alakított — például Békéscsaba, Pécs —, a Vi­dám Színpad Tizenévesek cí­men új produkciót mutatott be, s nagy sikerrel játszot­ták csak fiataloknak a „Jövő század zenéje” című műso­rukat is. Több kedvezményes lehe­tőséget biztosítottunk — el­sősorban az üzemi fiatalok számára. De a teljességhez tartozik, hogy színházaink műsorpolitikája mégsem ve­szi eléggé figyelembe a fia­talok igényeit. Meg kell te­hát vizsgálni egy önálló épü­lettel és társulattal, valamint megfelelő művészeti vezetés­sel rendelkező ifjúsági „kö­zönségnevelő” színház létre­hozásának lehetőségét. „Azt hiszem, én festettem meg Európa legnagyobb ké­pét” — mondta legújabb mű­véről Jean Dewasne francia festő. Az 1200 négyzetméter kiterjedésű képet a grenob- lei múzeumban állították ki. A kép a régi városi könyv­tár nagytermének valameny- nyi falát elfoglalja. Maurice Besset múzeumigazgató ezzel kísérletsorozatot indított: a terem falainak díszítését évente más művészre fogja bízni. Az első Jean Dewasne volt. A művész három munka­társával hónapokon át dol­gozott a képen. Absztrakt kompozíciót festett egy vé­kony műanyag (vinil) lemez­rétegre, amelyet később a nagyterem falaira erősítettek fel. A festményhez összesen 300 kilogramm lakkott hasz­náltak fel, 9 különböző szín­ben. De mit lehet kezdeni egy olyan képpel, amely 8 méter magas és 150 méter széles? Egyéves kiállítása után a hordozható freskó megkezdi körútját azokban a francia kiállítótermekben, amelyek be tudják majd fo­gadni. Tengeren innen, tengeren túl Jó reggelt, vasárnap! jjs Manawaka a neve annak az álmos kis­városnak, ahol az élet lassan, nagyobb izgal­mak nélkül folyik, és ahol a 35 éves Rachel Cameron tanítónő úgy érzi, menthetetlenül leélte élete felét. A gyorsan tovatűnő napok az uralkodni vágyó anya társasága és az elemi iskola egyhangúsága között oszlanak meg. Szeretet után vágyik, amelyet gyermek­korában nem kapott meg és a felnőtt nő örömét; gyereket szeretne. Váratlanul talál­kozik gyermekkori jó barátjával, Nick-kel. A kialakuló kapcsolat — bár nem végződik happy enddel — új önbecsülést ad Rachel­nek. Joanne Woodward, Rachel alakítója számára a film lehetőséget ad arra, hogy bebizonyítsa, milyen rendkívüli színésznő. Paul Newman-nek, a rendezőnek pedig al­kalom, hogy az Ifjúság édes madara, a Bilincs és mosoly, a Melyik úton járjak? című filmekben játszott szerepek után most sikeresen debütáljon mint rendező. A film címe — Rachel, Rachel — megismételve a főszereplő nevét mintegy jelzi az egy sze­mélyre összpontosuló mondanivalót. A színes amerikai produkciót holnaptól a Béke mozi­ban vetítik. Havonta egyszer ezzel a kedves bizalmassággal köszönt be otthonunkba a nagyvilág, a rádió hullámain. Az összeállítás ereje, érdekessége frisseségében rejlik. Hogyan tudják ezt biztosítani? — érdeklődtünk Sediánszky János szerkesztőtől. Pataki diáknapok Hatodszor rendezik meg a mostani tanév végén Borsod, Szabolcs, Hajdú megye, valamint Miskolc és Debrecen közép­iskolai és szakmunkástanulóinak hagyományos kulturális szemléjét, a sárospataki diáknapokat. A rendező bizottság első értekezletét már megtartotta, s ezen bejelentették, hogy a három megye ifjúságán kívül ezúttal első ízben a buda­pesti fiatalok is indulnak a nemes szellemi vetélkedőn. — Szoros kapcsolatot tar­tunk a hasonló moszkvai, varsói műsor szerkesztőségé­vel. Anyagokat cserélünk, •kölcsönösen bemutatunk, el­mondjuk egymásnak ötlete­inket. Rajtuk kívül kapcso­latban vagyunk a ... szóval valamennyi rádióval, a ten­geren innen és túl, sok ki­es beutazóval, s magunk is utazunk néha információkat, érdekességeket gyűjteni. Sok­féle emberrel beszélgetünk, folyóiratokban tallózunk — vagyis minden lehetséges forrást felhasználunk. — Van is mit feljegyez­niük „emlékkönyvükbe”... — Valóban. Műsorunkban megszólalt már Chaplin, Fel­lini, Mario del Monaco, tu­dósítottunk a szovjet cir­kuszművészet ötvenéves tör­ténetéről, Chagall kiállításá­ról, a Waterloo című monu­mentális koprodukciós film forgatásáról. A neretvai csata szarajevói bemutatójá­ról, ahol többek között Tito KISLAKÁSÉPITÖK FIGYELEM! Az ÉPFU 1970. november 15-én a miskolci kavics­bányából kavicsszállitást, a Könnyübetongyárbol blokkszállítást és azok ré­szére, akiknek a Mályi és Görcmbölyi Téglagyárból rész-szállításuk van, tégla- szállítást vállal. Fuvarvállalás november 13-án 12 óráig. Helye: Miskolc, Tüzér u. 12. sz. elnök is nyilatkozott. Beszá­moltunk háromezer éve el­süllyedt hajó kiemeléséről és a Krakatoa tűzhányó kráte­rébe leszálló expedícióról. Célunk: tartalmas szenzáció­kat adni. — Mi lesz a november 15-i számban? — A Minipódiumra ezút­tal egy világutazó manöken „áll”. Patz Dórit kértük meg, hogy beszéljen hallgatóink­nak a divatról, foglalkozásá­ról, utazásai közben szerzett emlékeiről. A világ ritmusá­ra című blokkban ellátoga­tunk Írországba, a stock­holmi skanzenbe. Megismer­kedhetünk egy nemrégen el­hunyt amerikai énekesnő színes életpályájával. Kis hangjátékban felelevenítjük az ókori Bábel életét. És a szokáshoz híven sok, friss zene várja a műsorunkba bekapcsolódókat. — Mii tudnak a közönség­ről? — Annyit, hogy sokan, szívesen hallgatják a műsort ebben az időpontban is. A vasárnaphoz viszonyítva ko­rai jelentkezésünkkel éppen azt akartuk elérni, hogy hallgatóinkat már a nap kez­detén eleven pezsgéssel ma­gunkkal ragadjuk, kissé meg­alapozva ezzel az egész ün­nep hangulatát. SIMON EMIL Ma délelőtt ülést tartott az I. kerületi tanács végre­hajtó bizottsága. Elsőként a lejárt határidejű vb-határo- zatak végrehajtásáról szóló A szokottnál két héttel ko­rábban, május 16—17—18— 19-én kerül sor a pataki di­áknapokra, s a fiatalok már­is megkezdték felkészülé­süket. A gazdag programban politikai gyűlések, párt- és állami vezetőkkel, művészek­kel, lapszerkesztőkkel való találkozások, ifjúsági tanács­kozások szerepelnek, s ezek­re a testvérvárosok diákkép­viselőit is meghívják. A ver­senyzők ezúttal is kilenc mű­vészeti ágban mérik össze tehetségüket, s nyolc külön­böző témakörből készíthet­nek pályamunkákat. Érdekessége a hatodik di­áknapok programjának, hogy a Sárospatakon tartandó tör­ténelmi emlékülésen részt vesznek mindazok a diákok, akik az országos középiskolai tanulmányi verseny történel­mi pályázatán indulnak, s a bíráló bizottság tagjaival együtt vitatják majd meg a kitűzött pályatételeket. Ugyancsak a diáknapok al­jelentést terjesztették elő. Második napirendi pontként a városi könyvtár irányítása alatt működő fiók- és letéti könyvtárak helyzetéről volt szó. kaiméval országos találkozót tartanak Abaújszántón a sz'ő- lészeti-borászati szakközép­Müyen furcsa, hogy ezre- dek múltán is ezekből az is­tenekből élünk. A képzőmű­vészeknek, zenészeknek té­mát, a köznapi embereknek pedig emberséget adnak az egyébként emberek által te­remtett régi istenek. Az új nemzedéknek azon­ban sajnos, már nem annyi­ra ismerős az Olimposz vilá­ga, mint apáinknak. Ezért jó, hogy most magyar nyelven is megjelent Vojtech Zama- rovsky kitűnő könyve. (Iste­nek és hősök a görög-római mondavilágban.) Sajátos mű­fajú munka ez: „olvasmányt szótár.” A címszavak alatt hosszú sorokban vall a szer­ző a két-háromezer évvel ezelőtti korról, annak esz­mevilágáról. Forrásául Ho­mérosz, Hésziodosz, Aiszkhü- losz, Szophoklész, Euripi­dész, Vergilius, Ovidius és iskolák KISZ-képviselői, hogy Tokaj-Hegyalján meg­ismerkedhessenek a történel­mi borvidék modern, nagy­üzemi szőlőkultúrájával. A sárospataki diáknapok rendezősége egyébként ha­marosan közzéteszi felhívá­sát, amely részletesen tájé­koztatja majd a fiatalokat a szükséges tudnivalókról. így • válik a cseh szerző műve nemcsak lexikális is­mereteinket bővítő, hanem nagyon élvezetes olvasmány- nyá. Vojtech Zamarovsky így vall könyvéről: „nem tudo­mányos mitológia klasszika- filológusoknak, sem pedig útikalauz Athénhez és Ró­mához barbárok számára, hanem valami e kettő kö­zött.” A 800 címszó és a 2000 szereplő már önmagában is sokat sejtet. De, ha hozzá­tesszük, hogy a szerző régé­szeti filológiai és történelmi megjegyzéseket is fűz egy- egy tárgyhoz, továbbá utal a témák irodalmi, zenei és képzőművészeti feldolgozásá­ra is, — nem beszélve az il­lusztrációkról — akkor iga­tón elégedettek lehetünk (Móra Könyvkiadói (gyarmati) Napirenden a fiók- és letéti könyvtárak működése KÖNYVESPOLC Istenek és hősök... Szeretem az antikvitás is­teneit. Nyilván azért, mert annyira emberek. (Hogy mi­ket művelt a görögök leg­főbb istene maga Zeusz is ... ilyesmi csak egy embernek juthat eszébe, aki szerencsé­re nem a megtestesült tö­kély.) más antik szerzők szolgál­nak. (Külön értéke a könyv­nek, hogy a Homérosz idé­zeteket Devecseri Gábor for­dította, és jó, hogy az ere­deti művet Falvay Alfréd magyarországi adatokkal is kiegészítette.) TRAGIKUS GYERMEKBALESET Tragikus gyermekbaleset történt Algyő és Hódmező­vásárhely között, a vajháti tanyai iskola előtt. Andréka Katalin tízéves hódmezővá­sárhelyi tanuló kerékpárjá­val figyelmetlenül hajtott ki az iskolaudvarból az úttest­re, ahol egy tehergépkocsi elgázolta. A kislány a kór­házba szállítás közben meg­halt. HALÁLRA GAZOLTA A kisvárdai vasútállomá­son egy tehervonat moz­donya halálra gázolta a sí­nek között ittasan tartóz­kodó Vártás József 24 éves kályhássegédet. BEZÁRATJÁK A TÁNC- ÉS MOZI- HELYISÉGEKET A francia tűzoltóság sor­ban záratja be a tánc- és mozihelyiségeket. Erre a sorsra jutott a lourdes-i za­rándokhely két filmszínháza is. A tűzrendészet azt vizs­gálja, megfelelnek-e a szó­ban forgó helyiségek a biz­tonsági előírásoknak. Nem akarják, hogy megismétlőd­jék a St. Laurent Du Pont-I katasztrófa, amelynek során 145 ember vesztette életét. AZ ELSŐ ÜT A HOLD FELÉ A január 31-én startoló Apollo—14 megtette az első 6 kilométert a Hold felé ve­zető úton. Egy hatalmas szállítószerkezet fedélzetén az összeszerelő helyről a ki­lövőhelyre vitték a 110 mé­ter hosszú Satumus—5 min­tájú rakétát. LEVÁLTOTTÁK Azonnali hatállyal levál­tották Heriberto Herrerál, az Internazionale labdarúgó- csapatának argentin szárma­zású edzőjét. Leváltását a csapat nagyon gyenge őszi szereplése idézte elő. A ku­pagyőztes kiesett az EVK- ból, gyengén áll az olasz bajnokságban is, legutóbb a Milántól 3:0-ra kapott ki. AJZÓSZER-JÁRVÁNY Ajzószer-járvány ütötte fel fejét Japánban. A tokiói gyógyszertárak birtokában óriási amphetamin-készletek maradtak a háború vége felé, minthogy a katonáknak már nem volt szükségük „a harci szellem növelésére”. Az amphetaminokat a pol­gári életben hasznosították. Eddig félmillió ember fo­gyasztott izgatószert, körül­belül 200 ezernél lehetett pa­tologikus tüneteket észlelni. TOVÁBBHAJTOTT Vácon — feltehetően — egy tehergépkocsi elütötte a kerékpárján közlekedő Kö­veséi Ferenc váci lakost, majd segítséenvújtás nélkül továbbhajtott. Köveséi a sé­rülésébe belehalt A Pest me­gyei rendőrség megkezdte a nyomozást. SZTRÁJKOLNAK A TANÁROK A tanárok sztrájkja miatt csaknem valamennyi iskola I bezárta kapuit Uj-Dél Wal­les ausztráliai államban.

Next

/
Thumbnails
Contents