Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-19 / 245. szám

TANÁCSKOZIK A VÁROSI PARTERTEKEZLET (Folytatás a 2. oldalról) szakemberképzés tervszerű biztosítására, nincs vagy csak formális a kapcsolat is­koláink és még a munkaerő­gondokkal küzdő üzemek kö­zött is. Ez jellemző az általá­nos iskoláit, a szakmunkás­képző intézetek, a szakközép- iskolák nagy részére, sőt. bi­zonyos mértékig az egyetem­re is. A jövő feladatainak sike­res megoldása jelentős mér­tékben azon múlik majd a Kedve* Elvtársak! áj A lezajlott beszámoló és N'ezeí&égválasztó taggyűlé­seken gyakran esett szó a párt vezető szerepének ér­telmezéséről. Van a pártta­gok körében ezzel kapcso­latban vita, szemléletbeli kü­lönbség. Városunkra is érvé­nyes az irányelv azon meg­állapítása, hogy „a IX. kong­resszus óta erősödött a párt vezető szerepe”. A párt ve­rető szerepe és harcképessé­ge szempontjából nagyon fontos a pártszervezetek bel­ső szervezeti élete és annak rendszeressége, a fegyelem oetartása, a demokratizmus fejlesztése, a kommunisták véleményének kikérése, a •szabod, elvtársi eszmecse­rek és a kommunistákra va­ló támaszkodás. Pártszervezeteinknek ki kell dolgozniuk a helyi kö­vetelményeknek megfelelően, hogy önmaguk erejével mi­lyen mértékben segíthetik a vezető szerep állandó meg­újulását és erősödését, meg kell találniuk a párttagság aktivitása fokozásának leg­jobb módszereit. A párt ve­zető, irányító szerepének ér­vényesülése szorosan össze­függ a pártszervezetek önte­vékenységével, a párttagok aktivitásával, azzal, hogy a párttagok helyesen képvisel­jék és hajtsák végre a párt politikáját. Az írásos beszámoló arról ad számot, hogy a pártszer­vezetek belső szervezeti éle­sében bekövetkezett változá­sok következményeként, szá­mos területen élőbbre lép­tünk e vonatkozásban. Párt­tagságunk nagy többsége részt vállal azoknak a fel­adatoknak az ismertetéséből as megoldásából, amelyek a IX. kongresszus határozatai- ijól ráhárulnak; következe­tes politikai munkájuk ered­ménye, hogy feszült helyze­tekben nincs bázisa városunk lakói körében az ellenséges hírverésnek, becsülettel helyt­állnak a termelőmunkában, kezdeményezői az új termelé­si eljárásoknak, s példamu­tatásukkal a pártonkívülie- ket is mind eredményeseb- Pen mozgósítják. Mégis azt kell mondanunk, hogy még nem használtunk ki minden lehetőséget párttagságunk fo­kozottabb aktivitásának ösz­tönzésére. Tapasztalataink azt mutat­ják, hogy a pártbizottsági és vezetőségi tagok egy részé­nek tevékenysége leszűkül a testületi ülésekre, s kevésbe munkálkodnak a hozott ha­tározatok megismertetésén és végrehajtásán. Nem érvé­nyesül még megfelelően az az elv, hogy .kollektivitás a döntések meghozatalában, egyéni felelősség a végrehai- t ásban”. A párfcmunka láncolatában jelentős helyet foglalnak el a párt csoportok, s felelősség­teljes munka hárul a párt- rsoportbizalmiakra. A párl­Kedves Elvtársakl Az augusztusi beszámoló taggyűlések vezetőségi beszá­molóiból is kitűnt — s az el­múlt esztendőkre általában jellemző volt —. hogy a pártalapszervezetek munká­jában az ideológiai, a tudat­formáló. nevelő, lel világosi Miskolcon működő vállala­toknál is, hogy mennyire tudnak az eddigieknél haté­konyabban gazdálkodni az élőmunkával, mennyire lesz­nek. képesek megtartani, és ha szükséges, fejleszteni dol­gozó létszámukat. Ez a prob­léma azonban nem elsősor­ban gazdasági, intézkedések, köztük a közgazdasági sza­bályozók tökéletesítésével oldható meg. hanem az ed­digieknél lényegesen hatéko­nyabb politikai, szociológiai feladatokat is követel. csoportbizalmiaik jelentős ré­sze még nem az elvárások szerint tölti be feladatát. Számos helyen nem kielégí­tő a bizalmiak felkészítése, beszámoltatása, nem alakult ki a megbízatások rendszere sem. A pártcsoportok mun­kájában még sok a formali­tás, az egysíkúság, s ez is oka annak, hogy a városban levő párttagok egy jelentős részének nincs konkrét párt­megbízatása. A párttagság aktivitásának fokozása jó­részt azon múlik, milyen gyorsan és eredményesen változtatunk a pártcsoportok jelenlegi helyzetén. Fontos, hogy a párttagok érdemi, ellenőrizhető megbí­zatásokat kapjanak, mert számon kérni csak azt lehet, amit követelményként állí­tottunk a kommunisták elé. Az aktivitás növelésének el­engedhetetlen feltétele tehát az alapos felkészítés, a se­gítés és a rendszeres beszá­moltatás. Ebben nagyon so­kat tehetnek a taggyűlések, ha valóban politikai fórum­má válnak, kiküszöbölik a helyenkénti formalitásokat, közömbösséget, ha jól vá­lasztják meg mondanivaló­jukat és jól osztják el a fel­adatokat a kommunisták kö­zött, ha bírálják azokat, akik nem állnak ki követ­kezetesen pártunk politikája mellett és elhanyagolják a pártéletet. A párt politikája és határozata melletti követ­kezetesebb kiállásra, a vég­rehajtásban való aktívabb és felelősségteljesebb részvétel­re, s a hibák nyílt és őszinte feltárására, bátor vélemény- nyilvánításra, a széles pár- tonkívüli tömegek vélemé­nyének, hangulatának figye­lembevételére kell továbbra is nevelni a párttagságot és a pártfunkcionáriusokat egy­aránt. Intézkedéseket kell ten­nünk annak érdekében, hogs az állami, gazdasági és tár­sadalmi szervek vezetői mu­tassanak példát a párt- és társadalmi munka végzésé­ben, a közéleti tevékenység­ben éppúgy, mint a hibák nyílt és őszinte feltárásában. Csakis így érhetünk el ered­ményt az őszinte kritikai szellem érvényesítése és a pártdemokrácia további szó lesítését akadályozó egzisz­tenciális függőség, a passzió vitás, a megalkuvás és a li- teralizmus megszüntetése terén. Összefoglalóan az a véle menyünk, hogy a pártnál; továbbrh is alapvetően a fejlődés irányának megha­tározásával, elvi-politikai ál­lásfoglalásokkal és ezek ér­vényesítésével kell biztosíts- ' nia vezető szerepét. Ugyan­akkor a párt politikai fele­lősségéből eled, hogy szer­veinek és szervezeteinek, amennyiben a helyzet meg­követeli, minden politikai jelentőségű kérdéssel foglal­kozniuk kell, bármely szerv, vagy szervezet feladatköré­be tartozik is. lo tevékenység háttérbe szo­rult. Az ideológiai, a tömeg­politikai munka komoly gondja, hogy a fellazítási po­litika újabb és újabb manő­vereire késve, vagy nem fi­gyel fel, nem reagál párttag­ságunk. Az utóbbi időben a nyugati művészet beáramlá­sával megélénkült a polgári ideológiai irányzatok beszű- rődése, amely elsősorban az értelmiség körében érezteti káros hatását városunkban is. Ennek okát egyrészt ab­ban látjuk, hogy az elmúlt években a gazdaságpolitikai munka előtérte kerülése a gyakorlatban kissé elhalvá­nyította az ideológiai, a pro­paganda-, a tömegpolitikai munka fontosságát. Másrészt azt tapasztaltuk, hogy a párttagság ideológiai, politi­kai kérdésekben nem eléggé éber, olykor nem figyel fel káros, téves nézetekre. Pe­dig a párttagnak mindig kö­telessége a párt eszméinek, politikájának harcos védel­me. Enélkül: az elmélet, a marxista ideológia féltése és tisztán tartása nélkül nem vívhatunk következetes har­cot. Küzdenünk kell min­den. a marxizmustól idegen nézet ellen, legyen az balol­dali, vagy jobboldali. Ezért is időszerű a X. kongresz- szus irányelvedben megfogal­mazott tennivaló, amely alá­húzza, hogy a szocializmus teljes felépítésének egyik fő feltétele a magas eszmei és erkölcsi színvonalú szocialis­ta embertípus, s a szocia­lista közgondolkodás kialakí­tása. A meglevő és néhány te­rületen erősödő, önző kispol­gári életszemlélettel, maga­tartással, életvitellel szemben erősítenünk kell azt a meg­győződést, hogy az egyén csak a társadalommal együtt, boldogulhat. Az ideológiai, a politikai nevelő munka haté­konyságának fokozásával va­lamennyi területen az eddi­gieknél többet kell tennünk annak a közszellemnek a ki­alakításáért, amelyben a tár­sadalom pozitív erői, a szo­cializmus hívei a hangadók, s amely nem tűri el a tár­sad alomellenes magatartást, a cinizmust, a fegyelmezet­lenséget, a harácsolást, a kö­zösség megkárosítását Az ideológiai munka terü­letén a fő feladat — az erők jobb összefogásával — az eszmei harc fokozása, a marxista—leninista ideológia hegemón helyzetének erősí­tése, a szocialista tudat to­vábbfejlesztése. E téren el­sősorban ideológiai eszközök­kel, érvekkel, az új kérdések marxista megválaszolásával, a megelőzés módszerével, a szocialista eszmék hatéko­nyabb terjesztésével kell harcolni. A párt tagjai nem tűrhetik ■m> nélkül környezetükben a A páriértekezietet meg­előző szeptemberi taggyűlé­seken a párttagság két fon­tos dokumentumot; a kong­resszusi irányelveket, vala­mint a szervezeti szabályzat módosítására előterjesztett javaslatot vitatta meg. A vi­tákban kialakult vélemények alapján készült el a városi pártbizottság állásfoglalás- tervezete, amelyet Moldován Gyula, a városi pártbizottság ritkára terjesztett a pártérte­kezlet elé. Bevezetőben hana- súlyozta■ — Pártszervezeteink lé­nyegében jól oldották meg a dokumentumokkal kapcsola­tos nagy jelentőségű, újsze­rű politikai feladatot. A párttagság nemcsak iónéven vette, hogy o Központi Bi­zottság igényli a véleményét, hanem bátran élt is a lehe­tőséggé'. s ezt a jövőben is párt politikájával, munka­stílusával, erkölcsi felfogá­sával ellentétes jelenségeket, kötelesek harcolni ezek el­len. Az eddigieknél nagyobb követelményt kell támasz­tani — különösen a vezető beosztásban tevékenykedő párttagokkal szemben — a párt politikájának védelme és következetes érvényesíté­se terén. Propagandamun­kánk — mint azt az írásban beterjesztett jelentés is tar­talmazza — fejlődött, az el­múlt négy évben. Minőségi javulásról beszélhetünk. Az újabb előrelépés azonban megköveteli, hogy e területen is még magasabbra emeljük a mércét. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a marxiz­mus—leninizmus esti egyete­met, vagy más politikai is­kolát végzettek az eddigiek­nél sokkal nagyobb szerepet vállaljanak a propaganda- munkából. s igazi agitátorai­vá váljanak eszméinknek. Tisztelt Pártértekezlet! A beszámoló es annak mellékletei is tanúsítják: a város termelő, kereskedelmi és szolgáltató vállalatai ösz- szességükben teljesítették az állammal szembeni kötele­zettségeiket. A mellékletek az 1970. év adatait., mint elő­re becsült értékeket tartal­mazzák. Ma már megállapít­hatjuk, "hogy az előrebecslés túl óvatos volt, több vonat­kozásban kedvezőbbek lesz­nek gazdasági eredményeink, mint a tervezett szint volt. A várható eredményekhez döntő mértékben járult hoz­zá a jubileumi év tiszteleté­re indított munkaverseny, amely a párt X. kongresszu­sának méltó előkészítésére újabb felajánlásokkal gazda­godott. A munkafelajánlások többsége az árvízkárok mi­att kiesett nemzeti jövede­lem pótlására történt. Pél­dául a Lenin Kohászati Mű­vek dolgozói az éves 100 mil­lió forintos többlettermelési vállalásukat 300 millió fo­rintra és ezzel párhuzamosan az eredeti 78 millió forint többletnyereségüket 130 mil­lió forintra módosították. A MÁV Járműjavító dolgozói a termelékenység 1,5 százalé­kos fokozását, a javítási idő 10 százalékos csökkentését vállalták. A kongresszusi munkavállalások általában konkrétak, tényleges szükség­letek kielégítését szolgálják, és valamennyi területen jó ütemben teljesítik is azokat feltétlenül követendő és pél­damutató munkamódszernek kell tekinteni, A városi pártbizottság ne­vében megköszönöm a mun­kaverseny valamennyi rész­vevőjének. szervezőjének és Elvtársak! Az 1970-es év sikeres be­fejezésével párhuzamosan megkezdődött egy másik nagy jelentőségű munka, a negyedik ötéves terv készí­tése is. Az országgyűlés a tervtörvényt elfogadta. Most az a feladat, hogy vala­mennyi gazdasági egység célkitűzéseiben a törvény konkrét formát öltsön. Mis­kolc az elkövetkezendő öt év során jelentősen továbbfej­lődik. Ipari üzemeink bátor fejlesztéseket tűztek ki cé­lül, a tanácsi vezetés jelen­tős, de reális programot ál­lított a tervbe. A mintegy 13 ezer lakás megépítése mellett a lakossági szolgáltatást is jelentősen fejleszteni kell. Alapjait kell megteremteni ez időszak alatt a korszerű városi közlekedésnek, az ivó- vízellátásnak, bővítenünk kell kulturális, egészségügyi, óvo­dai, iskolai ellátásunkat. Egy­szóval boldogabb jövőt, ma­gasabb életszínvonalat terve­zünk Miskolc lakosságának. Szükséges, hogy e nagyszerű terveket az üzemek dolgozói, a város lakossága részlete­sen is megismerjék, magu­kénak és értük valónak érez­zék. Valamennyien, akik e várost szűkebb hazánknak, otthonunknak tartjuk min­dennapi tevékenységünkben kövessünk el mindent a tér vek valóra váltásáért Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársnők Kedves Elvtársak! Nekünk kommunistáknál; igen nagy a felelősségünk. A városi pártbizottságnak elvi­politikai állásfoglalásaival és ezek érvényesítésével kell megfelelő időben és módon kezdeményeznie, serkentenie, szabályoznia városunk politi­kai, gazdasági és társadalmi fejlődését. Mindannyian felelősek va­gyunk városunkért, akár a munkapadnál, akár az író­asztalnál dolgozunk. Ki-ki a maga területén, ki-ki a ma­ga erejével és szorgalmával. Ha cselekvő felelősséggel óv­juk városunk házait, utcáit parkjait, ha mindnyájan ré­szesei leszünk szellemi életé­nek- nyesegetjük vadhaitá Az uilasiogialas kialakítá­sában a pártvezetőségek ál­tal készített vitaindítók gon­dosak, jól felépítettek voltai; és helyesen kapcsolták ösz- sze a helyi sajátosságokat az ' rányelvekben foglaltakkal. Tiszteli Elvíársak! Városunk párttagsága uz i rányel vek és a szervezeti szabályzat-tervezet minden alapvető megállapításával és javaslatával egyetértett. A szeptemberi taggyűléseken párttagságunk felelősségtel­jesen mondott véleményt ed­digi fejlődésünkről és a cél­kitűzésekről. Miskolc kom­munistái egyetértettek a Központi Bizottság értékelé­sével, reálisan és pártszerű- en elemezték a négy évben elért fejlődést. A tervezett irányítójának mindazt az ál­dozatvállalást, amelyet e ne­mes vetélkedés érdekében tettek és tesznek.. sait, es segítjük az egészsé­ges növekedést, akkor ön­magunkat gazdagítjuk. Ha mindennapi munkánkban be­csülettel helytállunk, akkor a megye, az ország, népünk fejlődését visszük előre. Elvtársak! A szocialista építés új eS új gondokkal jár, de az új gondok megoldása új örömö­ket és sikereket szül. A párt sohasem félt ezektől a fel­adatoktól és nehézségektől, s azoktól a párt vezette új, szo­cialista társadalom sem fél­het. A kizsákmányolok csak­nem ezer éven át tartó ural­mának megszüntetése, a dol­gozók hatalmának megterem­tése, nemzeti függetlensé­günk kivívása, a szocialista társadalom építése, népünk felemelkedése, a szocialista közösség országaihoz való tartozás biztonságot adó té­nye, mind-mind pártunk ne­véhez fűződik. Pártunk politikájának szellemében, az egységet erő­sítve, rendíthetetlen biza­lommal járunk a megkezdet! úton, s szilárdan hisszük és valljuk, hogy a magyar pro­letárdiktatúra megvalósítja mindazon törekvését, mely nék célja a béke, az egység és a dolgozó tömegek jó­léte. Tisztelt Pártertekezlet! Kedves Elvtársak! A szóbeli kiegészítő végé­re értem. A pártértekezles elé terjesztettük négyéves munkánk értékelését, és a következő évek általmik leg ­fontosabbnak vélt feladatait. Mindezek az írásbeli és szó­beli beszámolóban, valamint a határozati javaslatban sze­repelnek. Kérem, hogy legye­nek végzett munkánk bírálói, mondjanak véleményt arról, hogyan és miben látják a jö­vő munkáját, hiszen pártér- íekezletünknek ez az egyik feladata. A városi pártbizottság ne­vében kérem a tisztelt párt- ertekezletet, hogy a végzett munkáról szóló jelentéséi, annak szóbeli beterjesztését és a benyújtott határozati ja­vaslatot vitassa meg, majd fogadja, el. feladatokat helyesnek, meg­valósíthatónak tartják. Párt­tagságunk, pártszervezeteink és a városi pártbizottság a párt politikájának megerősí­tését és folytatását kéri a X. kongresszustól, ugyanakkor kifejezésre juttatják: cselek­vőén részt vesznek az előt­tünk álló társadalmi, politi­kai. gazdasági és kulturális feladatok végrehajtásában. Párttagságunk megértette és elfogadta azokat a változat­lan alapelveket, amelyeket az okmányok leszögeznek, amelyekre a párt eddig is alapozta és a jövőben is ala­pozni fogja politikáját és gyakorlati tevékenységét. Az egyetértés hangsúlyozása mellett azonban számos kri­tikai észrevétel, megjegyzés (Folytatón a 4. oldalonj Erősödött a párt vezető szerepe Az egyén csak a társadalommal együtt boldogulhat Moldován Gyula elvtárs szóbeli előterjesztése a városi pártbizottság állásfoglalásának tervezetéről Mindannyian felelősek vagyunk J VVil városunkért

Next

/
Thumbnails
Contents