Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-27 / 252. szám

Rekonstrukciók Borsod megyében 628 ja­vító-szolgáltató egység, üzem­rész vagy részleg áll a lakos­ság rendelkezésére a külön­böző szakmákban. A követ­kező ötéves tervben a fejlesz­tés főként rekonstrukciók formájában valósul meg, amihez a megye kisipari szö­vetkezetei hozzávetőleg 150 millió forintot használnak fel. hányom, a házasság komoly dolog! Eltarthat hónapokig is! (A l’Europeo karikatúrája) Minőségi lakáscsere minősíthetetlen módszerrel Miért kapott fegyelmit Bóta Sándor? Lelkiismeretűnk nyugtalan: Bóta Sándor talán sohasem kap fegyelmit, ha a Déli Hírlap nem érdeklődik Illyés Ká- rolyné minőségi lakáscseréje iránt! A III. kerületi Tanács igazgatási osztályán október 6-án született meg a határozat. Bóta Sándor lakásügyi főelőadót az osztály vezetője, dr. Mo­gyorósi Imre, szigorú megrovásban részesítette. Részlet az indoklásból: „Bóta Sándor az általa Illyés Károlyné lakáscsere ügyében készített határozattervezet egy kiadmányát lemásolva, azon aláírásomat „sk.” jelzéssel feltüntetve kiadta a Déli Hír­lap napilap munkatársának.” Örömből — üröm! Ügy kezdődött, hogy Illyés- né minőségi lakáscsere kérel­mét méltányolták. A Stadion utca 35. szám alatti egy szo­ba összkomfortos lakása he­lyett kapott egy vadonatúj, két szoba összkomfortosat — Az „olvasóterem” egy szekrény volt Évtizedek után is fiatalosan „Az ember az idő múlásával fizikailag megöregszik, mun­kabírása csökken, de a kommunista eszmék harcosai soha nem öregszenek meg úgy, hogy ne lehessenek a szószólói.” <A városi pártértekezlet anyagából.) Előveszi tagkönyvét, ki­nyitva az asztalra helyezi és mutatja a dátumot: párttag­ságának kelte 1920. Küzdelmes esztendők Keres, kutat az emlékeze­tében Hidasi András, aki ma 74 éves. A mozdulatai ne­hézkesek, s a hangja már megkopott egy kicsit, de amit mond és ahogyan mondja, feledteti életkorát. Szavai nyomán nem a meg­lett korú kommunistát, ha­nem a 24 éves fiatalembert látja, aki emlékeire figyel. — Vitába keveredtem a főnökkel, akinek kerek-perec megmondtam: nekem több pénz jár, mint amennyit fi­zetnek ... Ebben az időben segéd a diósgyőri szeggyárban. (Ma az LKM csavargyára.) A ké­pesítéséről szóló okiratot 1915-ben kapta. Az eszterga- padot választotta a kenyér- keresethez társának. Jól megértették egymást. Kitű­nően megtanulta a szakmát, de mivel nem jutott dűlőre a bérvitában és továbbra sem hagyta magát, tudomá­sára hozták: — Kívül tágasabb! R pórt soraiban Ebben az időben még „kívülálló” volt. A szakszer­vezetet is csak hírből is­merte. Szoros kapcsolatba Budapesten került vele, ahova — Diósgyőrből távoz­ván — első útja vezetett. Aztán hányatott évek követ­keztek. Az első világháború­ban megjárta az orosz, a ro­mán és az olasz frontot. 1919 októberében tért haza, s egy évvel később már a párt so­raiban küzdött. — A mi fantáziánkat ak­kor az elnyomás elleni harc, a fasiszta terror elleni küz­delem táplálta — mondja. — Ennek érdekében a legegy­szerűbbnek látszó módszer is mindig hatásosnak bizonyult. A krónikás fél megtörni a szépen útjára indult monda­tok sorát. A pillanatnyi szü­net, a hirtelen közénk tele­pedett csend múltat idéz. — A Népszavát rendsze­resen olvastuk. Jegyzetelve. A fontosabb sorokat aláhúz­tuk. Az „olvasóterem” egy szekrény volt. Kézről kézre A csodálkozást közlő kér­désre élénken reagál: — Igen, egy szekrény. Nyíltan nem vehettük kézbe a lapot. Pontos beosztás sze­rint kézről kézre adtuk. Hogy legyen lehetőségünk is belenézni, az öltözőszekrény egyik rekeszét jelöltük ki erre a célra. Vele történt, amikor ő volt a soros. Elmerülten böngészett egy írást és nem vette észre, hogy az üzem­főnök ott kering közöttük, mint egy zsákmányra va­dászó héja. Kapott is a hely­zeten, „kiemelte” a fiatalem­bert búvóhelyéről. — Na, hogy vagyunk? Mi újság? Feléje nyújtotta a lapot. Zsebre gyűrte a főnök és to­vábbment. Nagy lehetett a meglepetése, amikor odafent, az irodában, elő akarta ven­ni: az újság nem volt sehol. A munkások észrevétlenül kiemelték az oldalzsebéből. Emlék emléket követ. Minden veterán élete • egy darabka történelem. Itt él­nek közöttünk, velünk. To­vábbra is igénylik a munkát, a megbízatást, mert életük végéig hűségesen és áldozat­készen a szocializmus építé­sének szószólói akarnak és tudnak lenni. TÓTH FERENC Saástonna aszfalt óránként II korszerű útépítés Tegnap délelőtt a KPM Közúti Igazgatóságán Né­meth Kálmán, az igazgató­ság mérnöke az útépítés né­hány aktuális kérdéséről tar­tott előadást. Az egyre nagyobb iramban növekvő közúti forgalom nagy feladatokat ró az út­építőkre, az igényeket csak a fokozott gépesítéssel tud­ják kielégíteni. Egyre széle­sebb körben alkalmazzák a kevert és melegen beépíthe­tő aszfaltot, amely időtállóbb. mint a korábban használt burkolóanyag. Ennek az el­járásnak az előterjesztésére az egész országban, így Borsodban is keverőgyárakat telepítenek, és nagy teljesít­ményű gépek alkalmazásával biztosítják az anyag gyors kiszállítását, „terítését”. A gyárakban elkészített aszfal­tot termoszkocsiban viszik a helyszínre, itt a Finischer gyártmányú tömörítőgépek­kel „rázatják” a burkoló­anyagot, majd — ugyancsak gépele segítségével — „fel­hordják” az úttestre. Az ily módon elkészült burkolat nem ereszti át a vizet és si­ma, ami a közlekedés szem­pontjából igen fontos. Az új keverőberendezések csaknem négyszer több aszfaltot ad­nak óránként, mint a ha­gyományos gépek. Krémtúró műanyag dobozban A miskolci tejüzemben új termék gyártását kezdték meg, már kapható a boltok­központi fűtéssel. Régi laká­sát — a 35/1956. sz. MT ren­delet értelmében — tisztán, lakható állapotban kellett volna átadnia az új bérlő­nek. Helyesebben: a 8. számú házkezelőségnek. Nem így történt. Régi lakása elhanya­golt volt: penészes falak, par­ketták, használhatatlan gáz- konvektor, boyler, hősugárzó, vízcsapok, vedlett ajtók, ab­lakok fogadták az új bérlőt, özvegy Králik Józsefnét, aki­nek a kiutalás fölötti öröme keserves ürömmé vált, ami­kor meglátta jövendő ottho­nát. Králik néni a 8. sz. házke- zelőséghez fordult segítségért. Kérte: tegye rendbe a MIK a lakást, mert így nem lehet beköltözködni. Közölték vele, hogy ez az Illyésék feladata. Illyésné azonban hallani sem akart róla. Králik néni kezé­be nyomott 300 forintot, mondván: festessen ki belőle. Csakhogy a festést 1200 fo­rintért vállalták. A takarító­asszony is kétszázat kért a kétnapos munkáért, ami na­gyon ráfért a lakásra. De Illyésné azzal utasította el az 526 forintból élő nyugdíjas asszonyt, hogy nem fizet töb­bet, nem hagyja „pumpolni” magát! Három bénával Králik néni panaszával is­mét a 8. sz. házkezelőséghez fordult, majd onnan a III. kerületi Tanács lakásügyi fő­előadójához, s eljutott szer­kesztőségünkhöz is. Munka­társunk Bóta Sándorral és Orosz Istvánnéval — a ház- kezelőség dolgozójával — együtt ment ki a helyszínre, s közösen állapították meg: az idős asszony panasza-igé- nye jogos! Bóta Sándor ezek után írta meg a határozattervezetet, amelyben az idézett rendelet értelmében kötelezte Illyés Károlynét volt lakása rend­betételére. S ebben az eset­ben nem „méltányolhatta” azt sem, hogy Illyésné szin­tén a III. kerületi Tanács dolgozója, ott titkárnő. Nem méltányolhatta már csak azért sem, mivel az Illyésék anyagi helyzete sokkal jobb, mint a nyugdíjas özvegyé, aki három béna nővérét tart­ja, gondozza a csekély nyug­díjból. A „zaklatás”! Az inkriminált határozat- tervezet egy másolatát kapta meg lapunk betekintés vé­gett, s mert ideadta, azért kapott fegyelmit Bóta Sán­dor! Miért volt ez fegyelmi vét­■ ség? Úgy véljük, elsősorban azért, mivel az osztályvezető — dr. Mogyorósi Imre — nem hagyta jóvá a határoza­tot! Illyésné tehát „mente­sült” (volna!) a kötelezettség alól Králik néni rovására. Csakhogy Králik néni nem nyugodhatott bele, hiszen idő­közben a lakás festéséért- takarításáért kifizette a szá­mára nagyon sok pénzt. („Té­lire akartam egy kis burgo­nyát, ezt-azt venni rajta.”) Naponta járt a házkezelőség- re Orosznéhoz, aki naponta próbálta jobb belátásra bírni Illyésnét — mindhiába! Illyésné elpanaszolta az ügyet a kerületi tanács vb- elnökének, Malák Istvánnak. A vb-elnök levelet írt a MIK igazgatójának: „ ... egyik dol­gozónk, aki a titkárságon dolgozik, Illyés Károlyné, kb. egy hónapja állandó zakla­tásnak van kitéve Orosz Ist­vánná, 8. sz. házkezelőség dolgozója által...” — írta többek között, majd kérte, hogy szakemberekkel nézes­sék meg a Stadion utcai la­kás ügyét. A MIK kivizsgálta, s meg­állapította: Illyésné köteles rendbe hozatni a lakást, ame­lyet ő tett tönkre, s amelyért minden kényelemmel felsze­relt, modern lakást kapott. A kör ezzel le is zárult vol­na. Csakhogy Illyésné eddig édeskeveset tett azért, hogy teljesítse kötelességét. A négy idős nő koplalja az ő kényel­mét. Bóta Sándornak pedig a szemére vetik: a kerületi ta­nácson ő az szb-titkár, s mi­csoda impertinencia! —még­sem Illyésnét támogatta a minőségi cserében! RADVÁNYI ÉVA Panelgyár a Hejő mentén Elkészült a Hejőmenti Ál­lami Gazdaság panelgyártó üzeme. A 110 millió forintos költséggel kialakított üzem­ben készülő panelok gyártási jogát és az előállításukhoz szükséges berendezéseket az olasz Ci-Gi cégtől vásárolták. Az üzemből kikerülő pane­lok felhasználhatók tehén­istállók, juhhodályok, barom­finevelő házak és magtárak kialakítására is. Mosoda lesz Putnokon A következő ötéves terv időszakában új mosodát lé­tesítenek Putnokon és ezzel nemcsak a helyi igényeket elégítenék ki. Az új tisztító az ózdi és az edelényi járás területéről gyűjtőszolgálat bekapcsolásával kapja a mos- nivalót. A tiszta ruha kiszál­lításáról ugyancsak a moso­da gondoskodik majd. Mit ígér a kereskedelem? Húszléle tankönyv még mindig hiányzik A 179. sz. könyvesbolt a technikumok és szakközépis­kolák tankönyveinek gazdá­ja. Négyszázötven fajta könyvet csomagolnak ki és csoportosítanak itt • minden év augusztusában, a diákok rohamára várva. Jelenleg 20 féle tankönyv hiányzik. A 450-hez képest ez nem nagy szám, mégis jelentős gondot okoz az iskolákban. A bolt eladói tisztában vannak ezzel, de nem sokat tehetnek. A főleg Műszaki és a Jogi Könyvkiadó gondozá­sába tartozó hiány-tanköny­vek nyomdai okok miatt kés­Jól vizsgázott a téli menetrend A Miskolci Közlekedési Vállalat forgalomirányítói szerint vasárnap jelesre vizs­gázott a téli menetrend. A tegnapi forgalomban azonban már némi fennakadást jelen­tett az, hogy kilenc jegyke­zelő és kocsivezető betegség miatt nem ment be dolgozni. Ma reggel a vállalat behí­vatta a szabad szombatos dol­gozókat is, ezért a ma. reg­geli csúcSforealom simán zaj­lott Munkaszervezés az egészségügyben Csütörtökön délelőtt Ka­zincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Otthonban kerül sor az északkelet-magyar­országi egészségügyi szerve­zők tizenegyedik tudományos ülésére. Az ülés elnöke dr. Pavlyák Pál megyei főorvos lesz. Az egész napos ülésen 17 előadás hangzik el az egész­ségügyi munka szervezéséről. Az előadásokat vita követi. nek. Immár két hónapot. Ügy látszik, jobban megéri a nyomdának a kötbérfizetés, mint a nyomdai előresorolás. A tanítás természetesen nem állhat le, sőt még csor­bát sem szenvedhet a hiá­nyok következtében. Mit csi­nálnak a tanárok? Előveszik az úgynevezett Irányító tan­menetet, s ennek alapján választják ki a megfelelő anyagrészeket, majd meg­próbálják legkedvesebb egye­temi professzoraik előadását maguk elé idézni, hogy mi­ként az egyetemen, kiselő­adást tartsanak a jegyzete­lő hallgatóság részére. A diákok eleinte ujjongva fo­gadják ezt, hiszen a felelés háttérbe szorul. Nem futja rá az időből. De a félév kö­zeledtével a javítás is ne­hezebb, végső soron így raj­tuk csattan az ostor. A Papír1- és Írószer Nagy­kereskedelmi Vállalat mis­kolci. 25-ös lerakatán el­mondták, hogy nemsokára nagyobb táblaszállítmány érkezik Mátészalkáról. Kör­ző-ügyben jó hír, hogy nem­sokára Richter-készletek je­lennek meg a boltokban. Követi ezeket a nem olyan drága, de egyre jobb minő­ségű magyar Spektrum-körző. ban a műanyag dobozba cso­magolt negyedkilós, félzsíros étkezési krémtúró.

Next

/
Thumbnails
Contents