Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

belföld * SZEMÉLYI VÁLTOZÁS. Lapunk hétfői számában hí­rül adtuk a városi pártbizott­ság tanácskozásának lapzártá­ig történt eseményeit. A párt- bizottság a városi pártérte- Uezleti beszámoló és a hatá­rozati javaslattervezet meg­vitatása. valamint a végre­hajtó bizottság két pártbi­zottsági ülés között végzett munkájának értékelése után személyi kérdésben döntött. A városi pártbizottság Var­ga Zoltán elvtársat, fontos gazdasági munkakörbe való áthelyezése miatt, munkája eredményességének elismeré­se mellett, felmentette párí- !■' '^tsági titkári megbízatá- > lói. * ÜJ TARTÓSÍTÓ ELJÁ­RÁS. A Nagykőrösi Konzerv­gyárban olyan gyümölcslé és gyümölcsvelő-tartósítási eljá­rást dolgoztak ki, amely nem igényel vegyszerezést, s bio­lógiai értékének csökkenése nélkül kerülhet az áru fo­gyasztásra. Cukoripari újdon­ságnak számít az a teljesen automatizált technológia, amely a közeljövőben már nagyüzemi méretekben Vizs­gázik a hatvani cukorgyár­ban. * BELGA NAPOK.Veszp- rémben kedden belga kultu­rális napok kezdődtek. Az első napon a veszprémi Ba­kony Múzeumban flamand grafikai és gyermekrajz-ki- a ttitds nyílt. * KEVESEBB A KOCS­MA DEBRECENBEN. Debre­cenben nyolcadik esztendeje működik eredményesen az alkoholellenes társadalmi bizottság. Kezdeményezésük­re a városban csökkentették a kocsmák számát, évente 120 felvilágosító előadást tar­tanak. főként fiataloknak. A megyében 2590 idült alkoho­lista részesült gyógykezelés­ben," s kijózanító állomásu­kon az, évi ..forgalom” meg­közelíti a kétezrei. * GÁZKITÖRÉST FOJ­TOTTAK EL HAJDÚSZO­BOSZLÓN. Szerencsés kime­netelű gázkitörést sikerült kü­lönösebb baj nélkül elfojtani Hajdúszoboszló határában. Az emlékezetes nagyhegyesi gáz­kitörés színhelyétől alig 500 méterre keletkezett az újabb kitörés, amikor a gázkúton a Dunántúli Kőolaj és Föld­gáztermelő Vállalat dolgozói a berendezést javították. Az szappal feltöltött kút eddig ismeretlen okból beindult, és a csőelzáró szerelvény a ki­töltés alatt álló termelőcső­röl leszakadt. A kitörés elfoj­tását nyomban megkezdték. A műszaki baleset körülmé­nyeit kivizsgálják. * A DRÄMA1RODALOM- POL. A drámairodalmi is­meretterjeszt és eredményes formája honosodott meg Kecskeméten. Udvaros Béla,, a kecskeméti Katona József Színház rendezője már a 12. drámaestsorozát.ot tartja a városi művelődési központ­ban. Az új évad Drámák á XX. század második felében rímmel tegnap kezdődött men Németh László drámaírói munkásságának ismertetésé­vel. * LEZUHANT A LOVAS KOCSIRÓL. Tegnap a Zsol- cai kapui sorompó előtt M. József 40 éves miskolci fuva­ros ittas állapotban nagyobb ..sebességre” ösztökélte lo­vait. s ennek érdekében ütötte, vágta őket. ahol érte. Aló-iö.iá1 'Wl jól Vfkefrüif.. a*To- ‘viík .megbokroSocl.lak. yágtá- .tásba csaptak át, és M. Jó- ./.sér le/Uhanl a • kocsiról. • A mentők zú/ibV láUsebekkél vitték h kórházbö. ' ' Pézsa világbajnok, Bagócs harmadik Holcsreitert és Földit törölték! ? Levágta a karját a vonat Mára virradó éjszaka Ózd külső pályaudvarán, a 14-es vágányon egy tartalékmoz­dony elütötte Gönczi László 56 éves. zádorfalvai lakost, az ÓKÜ rakodóját. A bal­eset következtében Gönczi László keze könyök felett le­szakadt. Lyukói balesetek Két súlyos üzemi baleset történt 24 óra alatt Lyukó- bányában. Tegnap reggel fél 7 órakor Gy. Sándor vájár lábára ráomlott a szénfal. Lábszártöréssel vitték el a mentők. Ma reggel, a mű­szakváltás után, a fürdőben egy ablakkeret D. Ferencre zuhant. Az üvegszilánkok összevágták az arcát és a karját. A mentők a baleseti sebészetre vitték. Az első letartóztatott Sár­közi László, 30 éves áruda- vezető volt, s nem sokkal később követte ót a ?.7 éves Huszár Mihály, a TÁV ki- rendeltségének helyettes ve­zetője. De eljárás indult má­sik öt ember ellen is, akik időközben — a márciusi kör kegyelem révén — mente­sültek a további fe'elősségre- vonás alól. A vád Sárköziek ügyében a társadalmi tulajdont káro­sító bűntett volt. A bíróság a napokban hirdeti U ítélete1 a két férfi lólött. Az első­rendű vádlottat — Sárközi l észlót — 3 év és 4 hónapi, a másodrendű vádlott Hu­szár Mihályt pedig 2 év és ti hónapi, szigorított büntetés- végrehajtási munkahelyen le­töltendő szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésül 4, illetve 3 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Ugyan­akkor kötelezte őket az oko­Nagyszerű magyar sikert ho­zott kedden este az ankarai ví- vó-vilagbajnokság kard egyéni döntője. Pézsa . Tibor olimpiai bajnokunk világbajnok lett. A döntő ,forró légkörben zaj­lott le, a Nazlimov—Montano asszó után például az olaszok olyan botrányt csaptak (Nazli­mov 5:4-re nyert), hogy a rend­őröknek kellett közbeavatkozni és több forró vérű olaszt ki kel­lett vezetni. Colombusban a súlyemelő vi­lágbajnokság negyedik verseny­napján 12 könnyűsúlyú verseny­ző lépett porondra. A szakembe­rek, akárcsak a szombathelyi Európa-bainokságon, ezúttal is Baszanowski—Bagócs párharcot vártak. Meglepetésre azonban egy harmadik versenyző, a fia.- tal lengyel Kaczmarek vitte el az aranyérmet*. (Szombathelyen Bagócs. Baszanowski, Kaczma­rek volt a sorrend.) Bagócs ugyanannyit teljesített mint a szombathelyi Európa-baj- nokságon, Baszanowski azonban öt kilóval. Kaczmarek pedig 12 és fél kilóval teljesített most többet. A magyar Bagócs tulaj­donképpen a szakításban vesz­tette el a világbajnokságot (ötö­kott kár megtérítésére i ös­szesen 53 ezer 739 forintot kell fizetniük a TÁV-nak. Miből keletkezett a kár? Változatos módon gyarapí­tották zsebpénzüket Sárközi­ek. Többletet „csináltak”, úgy, hogy a ládákat — ame­lyekben a téeszek termékeit szállították —, átvételkor például hat és fél kilóra ,sac- coitak”, átadáskor 7 kilós­ként adták tovább. A téeszek - től súlyengedményt kérlek arra hivatkozva, hogy .,rem­iik az áru”. Az elárusítóknak azonban már nem adták to­vább a „kálót”: a legutolsó rothadt krumpliért is fizet­niük kellett azoknak. Volt, hogy dinnyét vettek a Békés megyei MÉK-től, s „elfelej tették” megfizetni az árát | De előfordult az is, hogy — j dik lett 10 kilós hátránnyal), hi­szen nyomásban és lökésben — igaz. mindkétszer csak könnyebb testsúlyával Kaczmarek előtt — világbajnoki címet szerzett. A szakítás világbajnoka Basza­nowski lett. Ebben a súlycso­portban egyébként nem született világcsúcs. Az 1970. évi könnyűsúlyú súly­emelő világbajnok: Kaczmarek (Lengyelország) 440 kg (140, 132,5, 167.5), 2. Baszanowski (Lengyel- ország) 437,5 kg (137,5, 135, 165), 3. Bagócs János (Magyarország) 432.5 kg (140, 125, 167,5). A könnyúsúly után a lengye­lek újabb két dobogós helyezé­sűkkel alaposan elhúztak az or­szágok közötti pontversenyben (előnyük azonban csak látszóla­gos, hiszen az indítható kilenc versenyzőből már heten szere­peltek. míg Magyarország eddig csak négy versenyzővel indult). A pontverseny állása: 1. Len­gyelország 35. 2. Magyarország 19, 3. Irán 10, 4. Japán 9,5, 5. Szovjetunió 4 pont. * Ma hajnalban váratlan izgal­mak keletkeztek Colombusban, amikor Johnson, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség amerikai elnöke bejelentette: a lepke- és légsúly arany-, ezüst- és bronz­érmet nyert versenyzőit a sza­bályok szerint dopping-vizsgálat alá vetették és a hat versenyző­ből csak a légsúlyban világbaj­nok iráni Nassirinál nem talál­tak rendellenességet. A többi öt Súlyemelőt, a világbajnok ma­gyar Holczreitert, a második he­lyen végzet lengyel Szoltyseket es a magyar Földit, valamint a harmadik helyezett szovjet Szme- tanyint és a lengyel Trebiczkit törölték. A szabályok értelmében a ki­zárt versenyzők helyébe a mö­göttük végzettek lépnének. A UPI hírügynökség jelentése szerint az érdekeltek már tilta­koztak az illetékes bizottságnál. Amennyiben az öt versenyző kizárása végleges, a két súlycso­port új eredménye a következő (zárójelben a verseny eredeti sorrendje): Lepkesúly: l. Del Rosario (Fü- löpsziget), 2. Smalczerz (Lengyel- ország), 3. Dephitos (Indonézia). (1. Holczreiter, 2. Szoltysek, 3. Szmetanyin) Légsúly: i. Nassiri (Irán), 2. Ando (japán), 3. Baez (Puerto Rico). (1. Nassiri, 2. Földi. 3. Trebic- ki) A pehelysúlyú verseny kont­rolijáról még nem kapták meg az orvosi jelentést. szüksége. Sárközi Lászlóhoz fordultak „kölcsönért”: — Fenyőfa érkezik. A „ha­szon” biztos lesz — biztatták. Sárközi persze „előlegezte” a hasznot, aztán — hogy ön­magát is bebiztosítsa —, át­árazta a fenyőfákat, s „le- kvittelte” a kölcsön adott pénzt. Az ítélethirdetéskor most arra hivatkozott: — Belekeveredtem. Kihasz­nálták az italozó életmódo­mat .. . Csakhogy ez nem lehei mentség a bíróság előtt! (révo) Háromnapos | „technikai" szünet volt a Szentpéteri ka­pui 22. számú általános is­kola napközi otthonának konyháján. Eldugult a csa­torna, s a szennyvíz a kazán­házba folyt. A szerelők há­rom nap alatt hozták rend­Több millió éves csontok az Ostromoson A Természettudományi Mú­zeum föld- és őslénytárának kutatói ezen a nyáron is si­kerrel folytatták Borsod me­gyében az Ostromos hegység ősi titkainak feltárását. Amikor a kutatásban se­gédkező „paleontológus-je­lölt” középiskolai diákok a tornászén tandrási kőfejtőnél szinte centiméterről centimé­terre végigkúszták a hegy hosszában húzódó háromszáz méteres hasadékot, új. eddig ismeretlen csonthalmazra bukkantak. Az egész csupán néhány köbméternyi, de nagy ritka­ság, mert a pliocénban — 3—4 millió éve — élt állat­világ maradványait tartal­mazza. Az annak idején el- temetődött csontokat ugyan­is egy felettük megkövese­dett, hatalmas kalcit-szikla valóságos pajzsként védte meg a pusztulástól. Műanyag szemléltető eszközök A szegedi Universal Ktsz az új iskolai évre csaknem kétszeresére növeli a szinte­tikus műanyagból készülő is­kolai szemléltető eszközök termelését. Ez azt jelenti, hogy 7000 kiló poliészterből és pvc-ből készítenek em­ber-, állat- és növénymodel- leket a biológiai oktatáshoz. Az újdonságok közé tartozik a rugalmas műanyagból ké­szülő ember, amelyen a test­részek, izmok, idegek, belső szervek egyaránt tanulmá­nyozhatók. Szegedi egyetemi kutató újítása alapján mik- roszkópi nagyításban készül az emberi bőr-keresztmet­szet, és a gerincesek fejlődé­sét 25 műanyag modellen be­mutató sorozat. A modellek nagy sikerrel szerepeltek az idei baseli, iskolai szemlél­tető eszközöket bemutató vi­lágkiállításon. A szegedi ktsz a hazai általános és középis­kolák ellátása mellett, 29 or­szágba szállít műanyag szem­léltető eszközöket. Használt kocsik piaca Szegeden a MERKUR sze­mélygépkocsi értékesítő vál­lalat kedden megnyitotta a harmadik vidéki használt gépkocsi telepét. A MERKUR megállapodást kötött a 11. sz. Autójavító Vállalattal az át­vett használt gépkocsik szak­szerű kijavítására. Az új te­lepen már az első órákban 30 személygépkocsit kínáltak eladásra, s ezek egy része gazdát is cseréli. be, így csak ma délben ehet ismét meleg ételt az iskola kétszáznegyven napközise és a tanárok. A kényszerszünet idején a konyha dolgozói táp­láló és vitamindús hideg kosztról gondoskodtak. külföld © NAGYKÖVET KÍNÁ­BAN. A Szovjetunió Legfel­ső Tanácsának Elnöksége Va- szilij Telsztyikovol kinevezte a Szovjetunió nagykövetévé a Kínai Népköztársaságba. Telsztyikov 1917-ben szüle­tett. 1946-tól 1962-ig felelős párt- és állami tisztséget töl­tött be Leningrádban, 1962- hen az SZKP leningrádi ke­rületi bizottságának első tit­kára lett. Jelenleg tagja az SZKP Központi Bizottságá­nak és a Szovjetunió Legfel­ső Tanácsa Elnökségének. © VENDÉG INDIÁBÓL. Az indiai külügyminisztérium bejelentette, hogy Giri köz- társasági elnök hétfőn, szep­tember 21-én, tíznapos hiva­talos látogatásra a Szovjet­unióba, onnan október 1-én pedig négynapos látogatásra Bulgáriába érkezik. © BONNI VITA. A szov­jet—nyugatnémet szerződés­ről tárgyaltak a bonni par­lamenti pártcsoportok. A szo­ciáldemokrata frakció ülésén Brandt kancellár állást fog­lalt amellett, hogy Nyugat- Németország rendezze kap­csolatait a Szovjetunióval es a többi szocialista állammal. Az ellenzéki CDU CSU ismét megerősítette, hogy helytele­níti a szerződést. © MA ÍRJÁK ALÁ. A bon­ni külügyminisztériumtól származó értesülések szerinl a nyugatnémet fővárosban ma írják alá a nyugatnémet —magyar gazdasági, műszaki- tudományos együttműködési szerződési. Az öt évre szóló szerződés tartalmát még a nap folyamán nyilvánosságra hozzák. © INDOKÍNA. A saigoni amerikai katonai parancs­nokság mai jelentéséből ki­tűnik, hogy dél-vietnami szabadságharcosok Quang Tri tartományban lelőttek két amerikai helikoptert, két má­sikat pedig a hazafias erők Laoszban semmisítettek meg. O MORO TEHERÁNBAN. Aldo Moro olasz külügymi­niszter háromnapos hivata­los látogatásra Teheránba ér­kezett. Az iráni sahhal és a kormány tagjaival folytat megbeszélést. © MOSZKVA—MADRID. A szovjet TASZSZ hírügy­nökség, valamint a spanyol EFE (Editorial Falange Es- panola) hírügynökség megbí­zottjának megállapodása ér­telmében a két hírügynökség rövidesen irodát nyit . Mad­ridban. illetve Moszkvában. © TÍZEZREK FEDÉL NÉL­KÜL. Több tízezernyien ma­radtak fedél nélkül a Nigé­ria délkeleti részében pusztí­tó árvizek következtében. A halálos áldozatok számáról nem érkezett jelentés, de hí­rek szerint sok gyermek é* idős ember hall meg a rossz időjárás okozta tüdőgyulla­dásban. © KIKAPOTT A FE­RENCVÁROS. Tegnap este Liverpoolban 36 ezer néző előtt játszották le a Liver­pool—Ferencváros kupamér­kőzést. Az angolok a 16, percben gólt szereztek, s ez­zel meg is nyerték a találko­zót. Ez az eredmény a ma­gyar csapat szempontjából kedvező, hiszen sz angolok nem szereztek olyan clőnyl. amit ne lehetne behozni. (Li­verpool—Ferencváros 1 :C (1:0). EZ A/TV V OROKSVt-: ha Huszárnak, vagy a ki- ' rendeltség vezetőjének (Sár- J közi Istvánnak) pénzre volt I — A mama majd kiabál: „Honnan vetted ezt?” A papa meg felajánlja: „Azonnal visszaviszem!” Előlegezték a „hasznot99 Megbukott a „családi” szövetkezet Budapesti központtal — néhány éve — vállalatot hoztak létre a termelőszövetkezetek termekéinek értékesítésére. A vállalat miskolci kirendeltsége árudahálózatot alakított ki a városban. Furcsa mód. .szinte „családi” szövetkezetté vált a miskolci kirendeltség. A vezető két áruda élére testvéreit nevezte ki: anyós, feleség, sógornő, nem szólva a jóbarátokról. A nagy összefonódásból valóságos bűnszövet­ség lett. Tavaly ősszel derült ki: sokféle visszaélés történt a TÁv- nál. Csalások, sikkasztások sorozatát tárta fel a nyomozás. Húrom napig hidegkoszt a napköziseknek uBLi HÍRLAP - a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: C’SALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 16 — Központ: £6-132, 16-672, 35-380. 36-579 - Titkárság. ’8-223. - Bel- es város politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat 18-226 — Sporlrovat: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megye-) Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-ZsilJnszk.v u 15 - Felelős kiadó: W1RTH LAJOS. - Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc. L. Széchenyi u. 15—17 — Telefon: 16-219 — Terjeszti- a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 illér, hétfőn 1 F- index- 2.7 9.11 — Készült: a Borsod rneevei NvnmrfsinyM v’-íüpioin v Miskolc. Balosy-Zsilinszkv u. t5 — Felelős vezető* SZEMES ISTVA' Horace E. IViodswarth. az USA Virginia államának Rich­mond ne rti helységében elhalá­lozott Végrendeletében, amelyet egy kitépett naotárlaprp firkált, ez állt: ..Megmérgeztek <S- az » végakaratom, hogy egész •• gyó­nómat gyilkosom örökö’ A hagyatéki tér-Tv-*»* de­rült, hogy Mr. Woodswac-h k.oV dusszegen balt meg >’?<4F al­koholizmusban.

Next

/
Thumbnails
Contents