Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-03 / 206. szám
a miskolciaké a szó Tíz nap a moszkvai kiállításon AKGM szakmai napjai Amikor még itthon arról tájékoztattak bennünket, hogy a KGM két napon át zajló szakmai napjára több mint kétezer szovjet szakembert hívtak meg, arra gondoltunk, hogy ez ugyan elképesztően nagy szám, de bizonyára a meghívottak fele sem jön majd el. Nem így történt. A szovjet szakemberek — közöttük több miniszter és miniszterhelyettes — ezrei találkoztak magyar kollégáikkal, tekintették meg kiállított termékeinket. A KGM szakmai napjai a kiállítás egyik legnagyobb eseményét jelentették. Jjc A főutca e része nem méltó az ország második városának rangjához. (Agotha felvétele) Készülünk a választásra Vállalatunk, az ÉM Állami Építőipari Vállalat ózdi MSZMP-szervezetének tagjai is fontos feladatuknak tekintik a közelgő pártvezetőség- választás jó megszervezését. Ezt bizonyítják az eddigi előkészületek, a taggyűlések, a vezetőségi ülések, s a jelölő bizottság megbeszélései. Tudjuk, hogy pártunk politikájának népszerűsítése, a vállalat itteni tervteljesítése, célkitűzéseinek a megvalósítása is függ attól, hogy olyan elvtársak kerüljenek a vezetés posztjaira, akik példamutatásukkal, magatartásukkal a párttag és pártonkívüli dolgozók megbecsülését élvezik. Az előkészítő taggyűléseken. a kétéves pártmunkáról szóló beszámolókban, s párt- bizottságunk megállapításában is kifejezésre jutott, hogy itt jó munka, tartalmas pártélet folyt eddig, aminek eredményeként alapszervezetünk az elsők közé került. Jó a kapcsolat a pártonkívüli dolgozóikkal, a műszaki vezetőkkel valamennyi munkaterületen. Biz tavaly a tervek maradéktalan teljesítését is eredményezte. Most azon vagyunk, hogv a vezetóségválasztás mind a pártéletben, mind a szakmai vonalon még eredményesebb munkát gyümölcsözzön majd. Murányi Tibor, Bánréve, Dózsa u. 3. Gödör a bolt előtt A múlt hét elején Miskolcon átutazóban betértünk az Ady utcai önkiszolgáló csemegeboltba vásárolni. Kijövet a feleségem elesett az ajtó előtti gödrös járdán, s megsértette a lábát, valamint elszakította a harisnyáját is. Visszatértünk a boltba, ahol az egyik eladónö bekötözte a vérző sebet. Néhány nappal később ugyancsak arrafelé jártunk, s meghökkenéssel állapítottuk meg, hogy még mindig ott volt a szóban levő gödör. Kérdezem: a bolt vezetőjének a szemét nem rontja ez a szépséghiba? Egyébként az eladónőt megkértük, hogy hívja fel a boltvezető figyelmét a gödörre, mivel ő nem tartózkodott a boltban. Szeretném még megjegyezni, hogy a gödör nemcsak nagyobb balesetet idézhet elő, hanem csúfítja is a szépülő Miskolc képét. Tóth József, Debrecen, Homok utca 34. Vizsgálat a virágüzletben A Déli Hírlap augusztus 24-i számában ,.egy nem mindennapos vevő” kifogásolta, hogy a színház melletti virágbolt kirakatában látott néhány cserép tanka levelű borostyánt — az eladók különböző kifogásai miatt — nem tudta megvásárolni. Az ügyben lefolytatott vizsgálatunk során megállapítást nyert, hogy e virágüzletünk dolgozói közül többen is készültek az augusztus 13—l6'-i szegedi virág- kötészeti versenyre, ök a tervezett kompozíciójukhoz a központi telep növényféleségei közül néhányat kiválasztottak, s ezeket megőrzés végett az üzletbe szállították. Mivel az élővirág és dísznövény sötét, vagy ablak nélküli helyiségben nem tárolható megfelelően, ezért ezeket az egyedeket a tárolás céljait is szolgáló udvar felöli, hátsó növényasztalok egyikén helyezték el. Egyébként helytelen és nincs megengedve, hogy — a dekorálást szolgáló darabokon kívül — nem eladásra szánt dísznövényt tárolás céljából az üzletbe bárki is bevigyen, vagy ott tartson. A? ilyen eljárás előírásaink megszegését jelenti, s jelen esetben a nemkívánatos helyzetet teremtette, amit őszinte sajnálattal vettünk tudomásul. Ugyanakkor intézkedtünk, hogy a jövőben hasonló eset ne forduljon elő. az előírások megiszegöit pedig felelősségre vontuk. Barna Ferenc, a Miskolci Kertészeti Vállalat igazgatója Dr. Horgos Gyula betegsége miatt mindkét napon miniszterhelyettesek nyitották meg a szakmai napot, amelynek programjában sajtótájékoztató is szerepelt. Ezek egyikén a Déli Hírlap nevében azt a kérdést tettem fel Kazanyec szovjet miniszternek, hogy kapnak-e elegendő szovjet alapanyagot, ércet, kokszot a negyedik ötéves terv időszakában a magyar kohászati vállalatok, köztük az I.KM és az ÓKÜ? — A magyar kohóipar teljes alapanyag-szükségletét biztosítjuk a negyedik ötéves terv éveiben — válaszolta. — Eddig is mindig azon voltunk, hogy gyors szállításokkal segítsük a magyar kohászatot olvkori nehéz óráiban, s a jövőben ez az együttműködésünk csak javulhat. Hasonlóképpen nyilatkozott dr. Kocsis József miniszterhelyettesünk is, aki elmondotta, hogy a vas- és krómérc stb. alapanyagszállításokra már megkötöttük az 1975-ig szóló szállítási szerződéseket, s ezeknek megfelelően a magyar kohóipar teljes szükséglete kielégítést nyer. A KGM szakmai napjaira Moszkvába érkeztek kollégáikkal együtt Gácsi Miklós, a városi párt-végrehajtóbizottság tagja, a DIGÉP vezérigazgatója és dr. Énekes Sándor, az LKM vezérigazgatója is. Jubileumi kiállításunkról Gácsi Miklós a következőket mondotta: Gácsi Miklós, a DIGÉP, dr. Énekes Sándor, az LKM. s Borovszki Ambrus, a Dunai Vasmű vezérigazgatója megtekinti a Diósgyőri Gépgyár egyik termékét. „Örömmel látom, hogy a magyar gépipar nagy sike*t arat. Külön öröm számomra, hogy a mi gyárunk termékeivel sem vallunk szégyent. A kiállítás arra is jó alkalom, hogy szovjet barátainkkal találkozhassunk, új kapcsolatokat építsünk ki. Meggyőződésem, hogy ezek a személyes kapcsolatok tovább mélyítik népeink barátságát, s elősegítik a későbbi üzleti kapcsolatok ki- szélesítését, bővítését. Hogy csak egy példát mondjak: találkoztam a kiállításon Ja- kov Zarobján miniszter- helyettessel, aki alig másfél hónapja járt Miskolcon, s vállalatunknál.” — Meglep a moszkvaiak érdeklődése — nyilatkozta dr. Énekes Sándor. — Tulajdonképpen még csak végigfutottunk a kiállításon, de máris elmondhatom, hogy büszkék lehetünk eredményeinkre. A kiállítás megrendezése mindenképpen hasznos volt, s jól mutatja be azt az óriási fejlődést, amelyet hazánk az elmúlt negyedszázad alatt elért. A KGM szakmai napján végül is több mint háromezer szovjet és magyar ágazati vezető, s szakember vett részt. Közöttük olyanok is, akik valamelyik szovjet minisztérium vagy külkereskedelmi vállalat képviselőjeként már jártak városunkban. vagy termékeink révén ismerik Miskolcot. Böröck Gyulának, a DIGÉP moszkvai képviselőjének segítségével három ilyen fontos beosztásban dolgozó szovjet, szakemberrel is sikerült elbeszélgetnem. NYIKES IMRE (Következik: Nyilatkozik a vevő.) Egy durva szépasszony A napokban a 14-es autóbuszon utaztam Hejöcsabá- *ól. Az ottani bérházaknál elszállt egy fiatalasszony a 3—í éves kisgyermekével. Többen felálltak, s ő — ölbe véve a gyermekét — kényelmesen helyet foglalt. A következő megállónál felszállt egy 70 év körüli hölgy, tiszta vasalt ruhában, 5 leült a szép fiatalasszonynyal szemben. Láttam, hogy a kisgyerek cipőcskéje gyakran odaért az idős hölgy rutájához, aki kínosan mindig tovább húzódott. Végül azonsán a gyerek mind a két lába a néni ölébe került, aki egy finom, de határozott mozdulattal letette azokat. Abban a pillanatban a fiatalasszony ráförmedt: „Hogy meri lökdösni a gyerekem lábát, maga vén hülye?! Nem látja, hogy tiszta a cipője? Mindjárt úgy pofon vágom, hogy kiesik az ajtón!” S hasonló hangnemben még tovább folytatta. Közben a villanyrendőrnél megállt a busz. Az utasok megdöbben- ten szisszentek fel, a szegény idős hölgy pedig ijedten egyre csak ezt motyogta: „Nahát, nahát!” S folytak a könnyei. Az eset feldúlta lelkiállapotomat, s édesanyámat juttatta eszembe. A szép fiatalasszonynak. úgy látszik, nincs édesanyja, vagy lelke. Igaz lenne a mondás, hogy ahol szépség van, ott nincs lélek, csak hidegség? Mohácsi Józsefné, Miskolc II., körzeti orvosi rendelő (Az eset azt bizonyítja, hogy nemcsak felfuvalkodott szépasszonyok vannak, de sajnos, közönyös emberek is. Mert az lett volna a megfelelő eljárás, ha az idős hölgy védelmében felszisz- szenés helyett többen rend- reutasitják az asszonyt, aki valószínűleg gyakrabban jár a kozmetikushoz, mint járt annak idején az iskolába. A szerk.) ROVATVEZETŐ: KOLTAI JÓZSEFNÉ ASZODYJANOS A kriminalisztika kalandos története Gyermekrablás Ausztráliában A nyomozás tehát e csakhamar igen „beszédessé” váló bélyegzőtől indult ki. A bázeli rendőrség ugyanis felkutatta az üzletet, ahonnan a táskát vásárolták és megállapította, hogy a nyomok a határon túlra vezetnek. Ekkor értesítették az Interpolt. Néhány hét múlva Weilban és Majna-Frank- furtban letartóztattak négy személyt, akik azonban makacsul tagadtak. A bázeli rendőrség laboratóriumára hárult a feladat, hogy terhelő bizonyítékokat szolgáltasson a letartóztatottak bűnösségének igazolására. A szakértőknek csupán a tett színhelyéről összegyűjtött, valamint a letartóztatottak ruháin talált mikronyomok álltak rendelkezésükre. És ezek a nyomok döntő jelentőségűek voltak. A betörés színhelyén talált hulladék-részecskékben és a pénzszekrényről levált parányi részecskékben a vizsgálat néhány sárga, zöld, piros és kék festékparány jelenlétét mutatta ki. Ezeknek szerkezete, színe és összetétele pontosan egyezett a folyó vizéből kihalászott szerszámokon talált festéknyomokkal. A gyanús egyének ruháján és két gépkocsijukban ugyancsak találtak zöld, piros, sárga és kék festékpikkelyeket, amelyek azonosak voltak a betörés színhelyéről gyűjtött porban talált darabkákkal. Az egyik gyanúsított sapkáján több piros, vöröses és szürke textíliát találtak. Ezek az igazgatósági szobából odavitt szőnyegről származtak, amelyet „munka” közben a páncélszekrény elé tartottak, hogy eltakarják a vágópisztoly lángját. A fenti eset újból bebizonyította, hogy a mikronyomok felkutatása, megőrzése és vizsgálata célravezető módszer a kriminalisták kezében. Ezek a parányi bűnjelek mindenhová elkísérik a gonosztevőt, nem tud megszabadulni tőlük. A vád e láthatatlan aprócska tanúi szilárd bizonyítékot szolgáltatnak még akkor is, ha a bűnöző több ezer kilométer távolságra szökött. Bendy, Sidney egyik külvárosa, büszkén viseli „a Csendes-óceán paradicsoma” elnevezést. Itt, Bondyban élt családjával Bazil Thorne, egy utazási iroda ügynöke. A Thorne család békésen éldegélt egészen 1960. július 1-ig, amikor, szerencsétlenségükre, megütötték a 100 000 fontos főnyereményt. „Szerencsétlenségükre” — mondottuk, s ez nem rosszindulatú túlzás. mivel... De lássuk, mi is történt lényegében. Graeme Thorne, Bazil Thorne nyolcéves kisfia, minden reggel 8 óra 30 perckor indult hazulról az iskolába. Gyalog ment az Edward Street és a Wellington Street kereszteződéséig. Itt Phyllis Smith, Thorne-ék egyik barátnője várta, aki aztán kocsiján elvitte a Scot College-be. 1960. július 7-én reggel 9 órakor Phyllis megállt autójával a Thorne-ház előtt. Graeme-t kereste, aki nem jött el a megszokott félkilences találkozóra. Pedig a kisfiú pontos időben elment hazulról. Nem találtak rá sem az iskolában, sem egyebütt. A kis Graeme eltűnt. Amikor a telefon csengett, O’Shearn# rendőrőrmester éppen Thorne-ék asztalánál ült, és jegyzőkönyvet írt az esetről. Thorne felesége vette fel a kagylót. „Mrs. Thorne beszél?” — kérdezte egy férfihang. „Igen.” ..A férje otthon van?’ „Mit akar tőle?” „A fiuk nálam van” — mondotta durván az ismeretlen. Mrs. Thorne megrémült, a kagyló kiesett a kezéből. O’Shearne utánakapott és hallotta, amint az idegen tovább beszélt: „A fiú a kezemben van. Huszonöt ezer fontot akarok ma délután ötig.” O’Shearne, aki mitsem tudott Thorne-ék nyereményéről, elképedve kérdezte: „De honnan vegyek annyi pénzt?” A hang tovább beszélt: „Ne tréfáljon! Van elég ideje öt óráig. Menjen a bankba és vegyen fel huszonöt ezret a százezerből. Ha nem kapom meg a pénzt, a fiúból cápaeledel lesz ..” O’Shearne belekiáltott a kagylóba: „De hol találom meg magát?” A válasz nem késett: .Később felhívom”. így indult el az ügy, amely hónapokig egész Ausztráliát lázbarj tartotta (Folytatjuk)
