Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-29 / 228. szám

TfíLAP POLITIKAI NAPILAP *■ n. évfolyam, 228. szám 1970. szeptember 29., kedd Ara: 80 FILLER Csütörtöktől: új nyitva tartási rend Tovább árusítanak az üzletek Már csak két nap választ el attól, hogy a vásárlók — a belkereskedelmi miniszter augusztus 30-i rendelete alapján — igényeiknek megfelelően, az üzletek szokásos nyitva tartási idején túl is beszerezhessék a kívánt élelmiszer-, ruházati- és iparcikkeket. De arról a lakosság még keveset tud, hogy mit jelent ez a változás nálunk, hol és milyen üzletek nyitva tar­tási idejét módosítják Miskolcon. •A rendelet elsősorban az élelmiszerkereskedelmet érin­ti, bár városszerte megválto­zik valamennyi iparcikk- és ruházati bolt nyitva tartási ideje is. Az iparcikkboltol; esetében a .késő délutáni es esti nyitva tartás módosul: hét közben 18—19 óráig tar­tanak nyitva, míg szombaton a szokásos 'pontnál két órával továbu. 15—16 óráig árusítanak Az intézkedést «Beknél az üzleteiknél főleg a csütörtöki és pénteki csúcs­forgalom tette szükségessé. A ruházati kereskedelem holtjai a rendelet életbe lépé­sét követően hétköznap, az eddigi nyitva tartástól élte­tésén 18 óra helyett 19 óráig tesanek nyitva, szombaton pedig a szokásos 14 óra he­lyett 16 órakor zárnak. Kü­lön meg kell említeni az Ok­tober 3-án nyíló új Centrum Aruházat is, amely reggel 8- tól este fél nyolcig áll majd a vásárlók rendelkezésére. Az említett szakmáktól el­térően, az élelmiszer árusító üzletek hétköznapi nyitva tartási ideje — a vásárcsar­nokok és a piacok környé­kén levő fűszer-csemege bol­tok kivételével — változat­lan marad. Ezek nyitva tar­tási idejét úgy módosították, hogy a lakosság a munka­szüneti napokon is viszony­lag könnyen beszerezhesse éieimiszer-szükségletéf. (Folytatás a 3. oldaJotsi Am. 41 4hram jelenti Teljes készültség a Szuezi-csatornánál Egyiptom teljes készültségét rendelt el a Sznezi-esatorná- ml húzódó arab—izraeli tűzszüneti vonal mentén — jelen­tette az AI Ahram. Jordániában tegnap óta hallgatnak a fegyverek, de Ammanban még mindig feszült a helyzet. Mi­közben a Damaszkuszba visszatért Arafat a gerillák vezetői­vel tárgyal. Husszein király elégedetten nyilatkozott a meg­állapodásról. Az egyiptomi teljes ké­szültség elrendelésével kap­csolatban semmilyen indok­lást nem hoztak fel. Politi­kai körökben azonban tudr.i vélik, hogy Egyiptom felké­szül a veszélyre : Izrael esetleg kihasznál­ja a Nasszer halálával előállt helyzetet várat­lan katonai akció végre­hajtására. A Jordániában beállt tűz­szünetet i még nem követte teljes megnyugvás, mert Ammanból sem a hadsereg, sem a gerillák nem kezdték meg a visszavonulást, amit a Kairóban megkötött megálla­podás előírt. Az arab békéltető bi­zottság, amely a jordán fővárosban tartózkodik, egyaránt tárgyalt a had­sereg és a gerillák kép­viselőivel. es mind a kettő felajánlotta az együttműködést a bizott­sággal. As arab világ összetartója volt Az EAK elnökét csütörtökön temetik Tegnap este, kairói idő szerint 18 óra 15 perckor, szívroham következtében el­hunyt Nasszer elnök. Vala­mennyi arab rádióállomás műsorát megszakítva közölte a hirt, amelyet Anvar Szá­dat, az EAK alelnöke jelen­tett be. Az elnök haláláról kiadott orvosi közlemény megálla­pítja, _ hogy Nasszer a kairói repülőtéren lett rosszul, ami­kor tegnap délután a kuwaiti emírt búcsúztatta. Azonnal lakására szállították, ahol az orvosok súlyos coronaria trombózist állapítottak meg, és azonnal hozzákezdtek a megfelelő gyógykezeléshez. A halál bekövetkezését azon­ban a leggondosabb orvosi kezelés sem tudta megaka­dályozni. Az elnök holttestét az este átvitték a Kubeh-palotába, amelynek környékén százez­rek gyűltek össze. Az EAK-ban 40 tutpos hivatalos gyászt rendel­tek el. 3 nanon keresz­tül minden üzlet, hiva­tal és iskola zárva tart. Nasszer elnököt csütör­tökön temetik ei. Az egyiptomi miniszterta­nács, valamintt a kormányzó párt, az Arab Szocialista Unió Végrehajtó Bizottsága az éjjel ülést tartott, és ezen Anvar Szadat alelnököt bízta meg az elnöki te­endők ideiglenes ellátá­sával. New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezetében az ülést megszakítva szólalt fél mindenki, méltatva az el­hunyt érdemeit. U Thant megrendült gyásztáviratot küldött Riad egyiptomi kül­ügyminiszternek, a magyar ENSZ-küldöttség nevében Rácz Pál külügyminiszter- helvettes fejezte W részvétét. Washingtonban az első kommentárok hangsúlyozzák, hogy Nasszer elnök halála tovább bonyolítja a közel- keleti béke lehetőségeit. A New York Times több mint két oldalt szentel Nasszer elnök emlékének, és egv ve­zető külügyi tisztviselő Mje­Vezetosé^válaszíás 1970. december 1. és 1971. március 31. között tartják a kisipari szövetkezetek a so­ron következő vezetőségvá­lasztást. Az elmúlt négy év alatt a dolgozók száma 240 ezerről 307 ezerre emelke­dett, a termelés 35 száza­lékkal nőtt. Hide» éjszaka Élörejelzés Miskolc térsé­gére szerda délig: Kevés felhő, eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. Hajnalban párásocas, ködk. ".des. Erő­éjszakai lehűlés. A hőmér­séklet hajnalban —1. holnap 4élben 13 fok körű! lesz. Egy nappal a legutóbbi siker után Van valami tragikus abban, hogy egy nappal legutóbb végrehajtott sikeres politikai akciója után ragadta el a halál Nasszer elnököt. A több oldalról szított és aknamunkával támogatott jordániai polgárháborút már éppen sikerült meg­szüntetnie, az arab világnak ezt a kritikus percben kirobbant kritikus ellentétét, Husszein királynak és Arafatnak közös tárgyalóasztalhoz való ültetésével megoldania, amikor a halál elragadta. Az 1967-es izraeli agresszió óta a bukásokon és kudarcokon keresztül is mindig megtalálta a haladás irá­nyába kivezető utat, és vállalva a szélsőséges nacionalisták haragját, sikeresen képviselte a Biztonsági Tanács határo­zata szellemében az egyetlen reális utat, a politikai megoldás keresését. Tehette pedig ezt azért, mert közel két évtizedes politikai tevékenységével elérte, hogy az arab egység gondo­latának jelképe és zászlóvivője lett. Az 52 éves korában elhunyt Nasszer 1952-ben jelentős sze­repet vállalt a királyság megszüntetésében, majd a köztár­saság létrehozásában. 1956-ban, mint köztársasági elnök, a Szuezi-csatorna államosításával kész helyzet elé állította a volt gyarmatosítókat és visszaadta Egyiptomnak, ami Egyip­tomé volt. Politikáját elsősorban a Szovjetunió támogatásá­val irányította, és az 1967-es háborús kudarc ellenére, mint a fegyveres erők legfőbb parancsnoka, majd az Arab Szocia­lista Unió elnöke, a Szovjetunió hőse kitüntetés birtokosa — sikerrel állította talpra hazáját, a vereség után, és most már valóban a nagyhatalmaknak kell még nagyobb erőfeszítése­ket tenni a békés megoldás keresésében. MATÍ IVAN lentásét idézi, amely szerint Nasszer halála „kritikus veszteség, a történelem egyik döntő pillanatában”. A nagy amerikai televíziós állomások hosszabb doku­mentumműsorokat sugároz­tak, és számos politikust szó­laltattak meg, akik mind nagy megbecsüléssel szóltak a méltó ellenfélről. Általános vélemény: Nasszer az arab világ összetartója volt, és ha­lála után a nagyhatal­maknak még nagyobb szerep jut a békés meg­oldás lehetőségének fenn­tartásában — hangoztatják politikai kö­rökben. Meghívta a giápát Nixon a hadihajén Nixon elnök meghívta XL Pál pápát, látogasson el az Egyesült Államokba. Rómában tegnap Nixon elnök az olasz vezetőkkel tárgyalt, majd kihallgatásra jelent meg a pápánál. Az éj­szakát az elnök már a hato­dik flotta vezérhajóján töl­tötte. Hírek szerint tegnap a késő esti órákban — te­kintettel Nasszer halálára — elrendelte, hogy a földközi­tengeri amerikai flotta má­ra tervezett hadgyakorlatát ne tartsák meg. Koktél a fegyveres erők napja alkalmából. Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja a fegyveres erők napja alkalmá­ból szeptember 28-án koktélt adott a Gtmdel Étteremben. Képünkön: Czinege Lajos ét Benkei András. Délután avatják az MHSZ új székházát A fegyveres erők napja mai rendezvényeinek sorá­ban délután négykor avat­ják Miskolcon a Magyar Hon­védelmi Szövetség új szék­házát. Részt vesznek az ün­nepségen a megye és a város párt- és állami szerveinek, valamint tömegszervezeteinek a vezetői. A megnyitó beszé­det Bokor József alezredes, az MHSZ megyei titkára mondja, majd a szövetség főtitkára méltatja a nap je­lentőségét, s azt a szerepet, amelyet a székház a jobb technikai feltételek biztosí­tásával a honvédelmi neve­lésben betölt. A főtitkár végül kitünteté­seket nyújt át azoknak, akik a székház felépítése lehető­ségeinek a megteremtésében közreműködtek, illetve az építkezésnél jeleskedtek. A Haza Szolgálatáért érdem­érem arany fokozatát dr. La­dányi József, a megyei ta­nács vb-elnöke, dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára, dr. Fekete Lás~ ló, a városi párt-vb tagja, a városi tanács vb-elnöke, Vin- cze Géza, a BÁÉV vezérigaz­gatója. s az érdemérem ezüst i okozatai Horváth lstvanné mérnök, az épület tervezője kapja. Több építőmunkóst MHSZ-kitüntetésben részesi ­lenek. Hogyan látják az orvosok, ápolónők? Felmérés a munkahelyi légkörről Csaknem fél éve tart az a felmérés, amelynek tapasz­talatait a vizsgálódásokból készült jelentést hamarosan megvitatja az Orvos- és Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének megyei bizoti - sága. A szakmapolitikai bízot t­2300 otajkályhu Hornodban Nem lesz alkatrészhiány Borsod megyében jelenleg körülbelül csaknem 2300 olajkályha van, ez a szám ötszázzal több a tavalyinál. A kályhák javítását Miskol­con csak a Vimelux üzemei­ben vállalják. Tavaly alkat­részhiány miatt felbontották a szerződést a fővárosi és a szekszárdi kályhagyárral. Az idén már vállalták az üze­mek az alkatrész pótlását, így most már az időjárás alakulásától függően naponta átlagosan 50 kályha garan­ciális javítását rendelik meg a Finommechanikai Javító Vállalat szerelőitől. Gyakori panasz, hogy az üzletekben nem lehet kapni olajkályhát. A legújabb in­formációink szerint a kály­hagyártó üzemek most meg­növelik kapacitásukat. A je­lenlegi gondokon persze ez még nem sokat enyhít. Vi­gasztalásként: az ÄFOR a téli hónapokban az idén is felállít ideiglenes háztartási tüzelőolaj-árusító helyeket a város különböző üzemanyag­töltő állomásain. sag vezetésével az ossze- borsodi kórház valamennyi betegosztályán statisztikai la­pok segítségével végezték el a munkahelyi légkörrel fog­lalkozó felmérés első részét. Ezután úgynevezett rétegér­tekezleteket tartottak, ahol a betegekkel közvetlenül fog­lalkozó egészségügyi dolgo­zók őszintén elmondták gondjaikat, kívánságaikat javaslataikat. A közismert középkádei hiány, amely leginkább az. ápolónőkre vonatkozik, a be rezési problémák, a belátha­tó időn belül megoldhatat­lan három műszak, az egész­ségügy legsúlyosabb gondjai közé tartoznak. Ezeken to­vábbra is elsősorban na­gyobb anyagi támogatással lehet enyhíteni, de fontossá­gi sorrendben ezt követi a munkahelyi légkör javítása. A felmérés — és az ismerte­tése után várható számos hozzászólás, javaslat — bi­zonyára sok segítséget ad majd az egészségügy vezetői­nek a munkahelyi légkör ja­vításához.

Next

/
Thumbnails
Contents