Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-28 / 227. szám
^ Mint nemrégiben beszámoltunk róla, a miskolci egyetem hallgatói a nyáron derekasan kivették részüket az ifjúsági építőtáborok munkájából, az árvízkárok helyreállításából. Mégsem pihentek meg babéraikon, elhatározták, hogy körülbelül egy hónapon keresztül minden hétvégét a Nagy-miskolci Állami Gazdaság gyümölcsöseiben töltenek, segítenek leszüretelni az almát. A munka elsődleges célja természetesen az, hogy a nehéz nyár után sikerüljön betakarítani minden termést, de jó alkalom a szüret arra is, hogy összekovácsolódjanak a tanulóköri kollektívák. (Kóbor Pál felvétele) Eljárás a »toposok ellen fiz idei nyár közlekedési krónikája belföld * HALÁLOS GONDATLANSÁG. Csongrátl megyésen Csonka János zsombói lakos motorkerékpáron egy dűlőútról főútvonalra tért át és nem vette figyelembe az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblát. Összeütközött a főútvonal menetrend szerinti jobb oldalán szabályosan közlekedő Lajos Lászlóval, aki motorkerékpáron vitte feleségét. A baleset következtében Lajos László felesége olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Csonka Jánost halált okozó gondatlan veszélyeztetésben mondotta ki bűnösnek a bíróság és kétévi szabadságvesztésre ítélte. * ROZSDAMENTES GÖ~ RÉK. Tartós, a rozsdásodás- raate jól ellenálló kukorica- górék készítését kezdték meg a Dunai Vasműben. A horganyzott; csőből és expandált lemezből készülő gó- rék első példányát a vasmű területén már fel is állították. Egy vagon kukorica féléi benne, de tervezői gondoltak arra is, hogy minden nehézség nélkül tovább lehes- .sen bővíteni. * kiállítás a háztájiból. Mezőgazdasági kiállítás nyílt meg szombaton Bationyán, a József Attila Művelődési Házban. A kiállításon a község mezőgazda- sági szakköre a háztáji kertekben megtermett gyümölcsöket és zöldségféléket, a termelőszövetkezetek pedig konyhakertészetük legszebb iermelvényeit mutatják be az érdeklődőknek. * HALÁL AZ UTAKON. Felsőzsolca és Onga között Onga felé haladt motorkerékpárjával szombaton P. Barnabás. Körülbelül 55—60 kilométeres sebességgel vezette járművét, a letompított fényszóró miatt már csak féktávolságon belül vette észre az úttesten fekvő Horváth Ferencet. Elütötte a férfit, aki a kórházba szállítás közben meghalt. — Aszaló községben Cseh Antal főnyi lakos személygépkocsijával — ugyancsak a letompított fényszóró miatt — nem vette észre az előtte haladó, ki- yilágítatlan kerékpárt. A két jármű összeütközött, s a biciklis, G. Károly a helyszínen meghalt. * KÉSETT A CUKORRÉPA-SZEZON. Az elmúlt évhez viszonyítva az idén csaknem háromhetes késéssel kezdődött meg szombaton az idei cukorrépatermelés feldolgozása a kaposvári cukorgyárban. Somogy, Baranya, Tolna és Bács megyékből a szezon alatt több mint 20 ezer vagon répát szállítanak folyamatosan vasúton, tehergépkocsikkal az üzembe. * ZEBRACSIKÓ SZÜLETETT. A szombatra virradó éjszaka kis zebracsikó született a budapesti állatkertben. Hiú, így hívják a papát, és Gizi mama most már több- gyermekes szülő. * MEGKEZDŐDÖTT A BALATONI UTÓSZEZON. Az ősz ellenére még mindig élénk az idegenforgalom a Balatonon — telt ház van Siófokon. A Siófok körüli szállodákban az IBUSZ vendégeként jelenleg mintegy 3400 külföldi tartózkodik. A fizetővendégszolgálatot is még több ezren veszik igénybe. Szombattól már utósze- zoni árakon — 30 százalékkal olcsóbban kapják a vendégek a szolgáltatásokat. * TOTÖNTEREMÉNYEK. A 39. játékhéten 13 plusz egy lalálatos szelvény nem volt. Az egy darab 13 találatosra 490 361 forintot fizetnek. A 12 (alálatosok egyenként 35147 forintot, a II találato- sok 1721, a 10 találatotok pedig 263 forintot kapnak. Tovább emelkedett az idén autós idegenforgalmunk: az év első nyolc hónapjában csaknem 570 000 külföldi jármű érkezett hazánkba — 6,9 százalékkal több mint tavaly. A külföldiek által okozott balesetek száma viszonylag alacsony: a említett három hónapban a határainkon túlról érkezett vezetők összesen 390 baleset okozói, illetve szenvedő alanyai voltak. Ismét sok voK a nyári hónapokban a „fekete hétvége”. Június, július, augusztus ví- kendjein, hétköznapjain ösz- szesen 8420 személysérülé- ses baleset történt, s 455-en vesztették életüket karambol vagy gázolás miatt. A tragikus csúcsot a július 25—26-i hét végén jegyezték fel: ekkor 221 baleset történt két nap alatt, s közülük 14 halálos kimenetelű volt. Érdekes, hogy a balesetek csak kis része — 12—13 százaléka — történt a nagy forgalmú ki- róndulóutakon, ez arra utal, hogy a kevésbé népes területeken, ahol a forgalomirányítás és ellenőrzés kisebb volt, sok vezető bravúroskoA miskolci Herman Ottó Múzeum — a borsodi iskolákban folyó történelemoktatás segítése céljából — a putnoki, a szikszói, a mező- csáti és az edelényi gimnáziumban, a kazincbarcikai és az aszalói általános iskolában állandó helytörténeti kiállításokat nyit. Borsodban az ünnepi hónapban több mint ötven kulturális eseményre kerül sor-. Szerencsen a 25 éve megjelent magyar képeslevelezőlapokból, Miskolcon a borsodi gyermekjátékszerekből, Tokajban Hegyalja élővilágáról rendeznek kiállításokat. Telkibányán a XVIII. századból fennmaradt hajdani porcelángyár egykori műhelyrészeiben állandó kiállítást nyitnak a környéken összegyűjtött ipartördott, figyelmetlenül, a megengedettnél gyorsabban hajtott. Sok gondot, munkát jelentett a közlekedésrendészetnek a Balaton környéki útvonalak forgalmának biztosítása, irányítása. A magyar tenger körül az idén egész nyáron csúcsforgalom volt, előfordult, hogy egyetlen nap alatt 20—25 ezer jármű hajtott át a Balaton felé vezető utakon. A csúcsforgalmi helyeken a közlekedésrendészet hét csomópontot alakított ki, rádiófigyelő és helikopteres légi szolgálattal. A Balaiton-környék kritikus pontja a siófoki Sió-hídvolt, ahol naponta átlag 17 600 jármű haladt át a viszonylag szűk helyen. Itt kezdetben időnként 4—5 kilométeres dugók is keletkeztek, hogy ezt elhárítsák, felhasználták a legkorszerűbb forgalomirányítási módszereket is: terelőkúpokkal háromsávos közlekedést alakítottak ki. Az autópályákon gyakran okoztak balesetet a „stopo- sok”. Mint az illetékesek elmondták, törvény nem tiltja az autóstopot, de autópályán tilos gyalogosoknak tartóztóneti emlékekből, a tokaji helytörténeti múzeumban pedig elhelyezik az aszúbor feltalálója, Szepsi Laczkó Márton emlékplakettjét. A miskolci Herman Ottó Múzeumot hetven éve alapító Gálffy Ignác leszármazottamak ajándékaként ipartörténeti érdekességei öntöttvaságy került a miskolci múzeum birtokába. A vaságy első és hátsó lapját, valamint az összekötő részeket vi- rágfűzérekkel és figurákkal díszített öntöttvasból készítették. Az anyag és az alkalmazott díszítési forma vizsgálata alapján megállapították, hogy a keretekodni. Az előírást sokan megszegték, s nemegyszer erélyesen kellett fellépni ok a rend őreinek a forgalmat zavaró hívatlan vendégek ellen. Idén április 24-én sem bírt a szomjával. Bocsi munkahelyén felvette fizetését, aztán — különböző italboltokban — egész napját pálinkázás- sal, sörözéssel, borozással töltötte. Csaknem egy liter pálinkát, számtalan pohár sört és kisfröccsöt fogyasztott el már, amikor felesége — ismerve férje természetét — keresésére indult. Nedványi nehezen szánta rá magát hogy családjához hazatérjen. Még mindig kevesellte, amit megivott, ezért odaszólt asszonyának, hogy betér még az egyik szomszédjukhoz egy pohár borra. Bekopogott Hegyaljai Lajos lakásába, aki azonban — látva Nedávnyi részegségét —, nem engedte be a hívatlan két az líWO-as évek végén a ía- zola Henrik által alapított ómas- sal űskohóban gyártott vasból öntötték. A Fazola idejében működő őskohó termékei közül eddig csak különböző háztartási vasedények, öntött síremlékek, széntüzelésű kályhákhoz gyártott tűzszerszámok voltak ismeretesek. Az öntöttvaságy ipar- történeti értékét fokozza, hogy a borsodi vasművesség első időszakából származik. Kigyulladt és elégett Az autós Tour de France grenoblei szakaszán a francia Centis—Poizat kettős az utat elhagyva egy fenyőfának rohant. A gépkocsi k gyulladt és elégett, a két versenyző súlyos, de nem élet- veszélyes sérülésekkel a grenoblei kórházba került. Kísérleti robbantások Algyón A szegedi szénhidrogén- medencében számos — az olajbányászatban egyébként elkerülhetetlen — földgázkitöréssel küzdöttek meg a terület dolgozói. Elfojtásuk meglehetősen veszélyes munka, hiszen bizonyos körülmények között olyan mennyiségű gáz halmozódhat fel a kút környékén, amely véletlen szikrától robbanásszerűen lángra lobban. A Bányaipari Kutató Intézet munkatársai most ilyen robbantási kísérletsorozatba kezdtek az algyői olajmezőn. Az 1-es számú gázkút környékén különféle elektromos gyújtószerkezeteket helyeznek el, majd gázt bocsátanak ki a kútból, s — megfelelő biztonsági intézkedések mellett — elektromos szikrával, berobbantják a gázt. A kísérletsorozattal igyekeznek megállapítani a gáz, illetve a gáz—levegő koncentrátumok robbanásveszélyességét és más tulajdonságait. vendéget. Nedávnyi nem akart belenyugodni a kiutasításba, ezért Hegyaljai felkapott egy vasvillát, s azzal terelte a kapu felé az ittas férfit, néhányszor megbök- dösve a lába szárát. Tulajdonképpen ezen dühödött fel Nedávnyi Gyula annyira, hogy mit sem törődve a következményekkel, előkapta zsebéből a bicskáját, s háromszor sújtott levele Hegyaljaira. A három szúrás egyike olyan súlyos volt, hogy Hegyaljai Lajos életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A megyei bíróság Nedávnyi Gyulát emberölés kísérletéért mondta ki bűnösnek, ezért őt két és fél évi, szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott az ítélet enyhítéséért a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezett. (réva) Erdőtűz Üjabb háromezer embert kellett evakuálni Los Angeles környékéről, ahol negyedik napja dühöng az erdőtűz, Kalifornia minden eddiginél nagyobb erdőtüze. külföld Q STOPII VARSÓI LÁTOGATÁSA. A PAP lengyel hírügynökség jelenti, hogy a LEMP és a lengyel kormány meghívására szeptember 25 —27 között nem hivatalos látogatáson a Lengyel Népköztársaságban tartózkodott Willi Stoph. az NDK minisztertanácsának elnöke. A látogatás során baráti találkozóra került sor Gomullíáva). a LEMP KB első titkárával. Cyrankiewicz miniszterelnökkel és Jaszczukkal, a KB titkárával. O 50 LETARTÓZTATÁS. A Nixon Rómába érkezését közvetlenül megelőző tüntetések során a rendőrség mintegy 50 fiatalembert letartóztatott. Az égjük letartóztatottnál benzines palackot találtak. Q SCHILLER HAZAÉRKEZETT. Több napos szov- jetuníóbeli látogatásáról visszaérkezett Bonnba Kari Schiller nyugatnémet gazdasági miniszter. O ÜJABB ZAVARGÁS. Még az esti órákban is tartottak az Írországi zavargások, amelyek Belfast protestáns negyedében törtek ki. A tüntetők, akiknek száma óráról órára emelkedett, bariba dókat emeltek és gépkocsikat gyújtottál; fel. © NYUGATNÉMETEK BELGRÁDBAN. A jugoszláv parlament meghívására von Hassel nek, a szövetségi gyűlés elnökének vezetésével nyugatnémet parlamenti küldöttség érkezett Belgrádba. Fogadja őket Tito is. © RÓMÁBA ÉRKEZTEK. Az Aromanban szabadon bocsátott 32 amerikai túsz közül hat Rómába érkezett. Megérkezésükkor mindössze annyit mondtak, hogy fáradtak és haza kívánnak menni Egyéb nyilatkozatra nem voltak hajlandók. O FRANCIA—ALGÉRIAI TÁRGYALÁSOK. Buteílik: algériai külügyminiszter Párizsba érkezett, hogy égj küldöttség élén résrí vegyer a francia—algériai tárgyaláson. 0 KÉT BOMBA ROBBANT. Párizs repülőterein Orlyban és Le Bourget-ben egyaránt bomba robbant. As előző repülőtéren a csomag- megőrző egyik rekeszébei volt detonáció, az utóbbi, pedig egy madridi rendeltetésű bomba robbant fel. A francia rendőrség szigorltot’ biztonsági intézkedésébe léptetett életbe a szabotázsakciók és az esetleges géprablások megelőzésére. © MAGYAR KÖLTÉSZET KAZAHSZTÁNBAN. A kazahsztáni könyvkiadó válla lat A magyar költészet anto lógiája címmel XIX. és XX századbeli magyar költői gyűjteményeiből jelentetei meg kötetet kazah nyelven Petőfi, Vörösmarty, Gara Gábor, Benjámin László é: mások költeményei egyarán szerepelnek a gyűjtemény ben. „CSONTHÄBORU’’ A FALUBAN Az egykori luddista géprom bolók emléke elevenedik fel annak a bírnék hallatán, amely * Strasbourgtúl északra levő egyébként csendes Berste« fa inból érkezett. A falu lakói had ra keltek a helyi csontfelriolgo zó üzem ellen, és traktorokká rombolták szét a gyár teherautói számára nemrég elkészül utat. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert a. lakók hónapok óta eredménytele iiül küzdenek, hogy ne tegyi tönkre a falu addig tiszta, egész séges levegőiét az új csontfel dolgozó üzem. A küzdelem t hónapok folyamán egyre ádá .zabbá vált. A községi tanáéi vezetői már lemondással fényé getőznek, ha nem tavolítják r az immár működő és kelfemet- Icnlil ..illatozó’’ üzemet. Miután a gyárat nem távolt- lották el, a lakosok cselekedtek és az utat — legalábbis a megjavítás idejéig — eltávolították. HEH HÍRLAP - a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőséé: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Központ: 36-132, 18-672, 3o-380. 38-679. — Titkárság: 18-223. — Be]- és várospolitikai rovat: 18-221 — Művelődési rovati 18-228 — Sportrovac: 18-222 — Levelezés: 18-227 -- Postaitok 3D — Kiadja a Borsod megye- Lapkiadó vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 13 odú: VV1RTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc i.. Széchenvi u. 15—17. — Telefon: 18-219. - Terjesről- a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 50 fillér, hétfőn 1 F- v- erü — Készük- a Borsod mié“i i .: . ' i, 11 Miskolc- Bal CSV-Zsilinszky u. 15. — Felelői- vezető: SZEMES ISTY .VsEmlékplakett az aszúbor feltalálójának Fazola vaságya Egy pohár borért Késeit a hívatlan vendég Az abaújszántói Nedávnyi Gyula négy gyermek édesapja. Fizetési napokon azonban gyakorta megfeledkezik családjáról, s alaposan megvékonyítja a bérét tartalmazó borítékot az ital kedvéért. Ilyenkor nem ismer mértéket az ivászatban.