Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-28 / 227. szám
Mílven lesz az átszervezett MÉK? Jobb ellátást, kedvezőbb árakat ígérnek A Gazdasági Bizottság szeptemberi határozata alapján, a TOT és a SZÓ VOSZ vezetőségének legutóbbi együttes ülésén, meghatározták a MÉK-vállalatok átszervezésének irányelveit. Eszerint január elsejétől a MÉK-ek a termelőszövetkezetek és az áfész-ek felvásárló, illetve értékesítő szerveivé alakulnak át. A határozat azzal a céllal született, hogy a termelő és értékesítő szervek kapcsolatának erősítésével javítsák az ország zöldség-, gyümölcs- és burgonyaellátását. Mivel meglehetősen kedvezőtlen földrajzi fekvésű megyénkben igen sok gondot okoz a zöldáru mennyisége és minősége, fokozottabb érdeklődéssel várjuk, milyen javulást hoz majd e téren a MÉK átszervezése. A Borsod megyei MÉK. \ezetői abban látják az új szervezet legnagyobb előnyét, hogy az eddiginél eredményesebben lehet majd a termelőüzemekkel kooperálni. Nem fordulhat elő példáuL olyan eset, hogy — a terv- szerűség teljes mellőzésével — egyszerre a borsodi tsz-ek. tele termel nagyban burgonyát, aminek következménye, hogy a MÉK jóval a felvásárlási áron alul kénytelen értékesíteni. A MÉK igazgatói tanácsában ugyanis ezután helyet foglalnak a társulásba belépő tsz-ek, áfész-ek küldöttei, s így az eddiginél jóval nagyobb előrelátással tudják megtervezni, mely szövetkezetek miből mennyit és mennyiért termeljenek. A magas zöldség- és gyümölcsárakba belejátszik a többszöri raktározás, a sokszor, enyhén szólva ésszerűtlen szállítás, amelyet remélhetőleg ugyancsak csökkenteni lehet az elkövetkező évtől. A megye és Miskolc jobb zöldség- és gyümölcs- ellátása érdekében már eddig is több, a megyén kívül működő szövetkezettel koo- operált a MÉK. Az átszervezés után az ilyen, eddig még elég ritka kezdeményezéseket is általánossá lehet tenni, hiszen elég csak Heves megyét említeni, ahol két- három héttel korábban érnek egyes zöldségfajták. Ugyanakkor azt is tervezik a MÉK-nél, hogy felkutatják a megye kedvező mikroklí- májú vidékeit, ahonnan hetekkel korábban piacra tudják dobni a gyorsan érő árut. így például az eddiginél többet szeretnének venni a korán érő hejőpapi uborkából. a Bekecs és Legyesbé- nye határában — a baranyai szövetkezetével egyidőben — szedhető zöldborsóból. P. É. Helyünk a gasztronómiai világtérképen Ve tűiéi* Uítóipuri tudományos illés |* M|sKolc EGY hete I lisztelet az ügyfélnek - tisztelet az ügyintézőnek Még jóval innen van a harmincon és máris sikerült összeszednie egy kis gyomorbetegséget. Idegességét azzal magyarázza, hogy lakásügyekkel foglalkozik az egyik kerületi tanácsnál. Állnia kell az ügyfelek naponta megújuló ostromát. Rá, no meg kollégáira zúdítja dühét, keserűségét mindenki, aki már évek óta vár otthonra. Pedig a jobb sorsra érdemes fiatalember igen keveset tehet. Tévednek azok az ügyfelek, akik sikert remélnek a hivatali szobákban rendezett érzelmes vagy durva jelenetektől. (Mert a spontán módon kirobbanó panasz, vagy elkeseredés mellett gyakran játszanak el jól komponált színjátékokat is.) Egy kerületi tanácsnál dolgozó tisztviselő hatásköre jóval kisebb annál, mintsem hogy lakást osztogasson. Nem állítjuk, hogy a lakások elosztása ma már a legteljesebb demokratizmus és igazságosság alapján történik. De tény, hogy a mai elosztási rendszer már jóval kevesebb teret hagy a szubjektív megítéléseknek, s a protekcionizmusnak, mint a korábbi. Helyesebb, ha a lakásigénylők saját vállalatuknál, s nem a tanácsi irodákban próbálnak híveket toborozni ügyüknek, hiszen az új otthonok zömét az üzemek, intézmények kapják, s adják tovább azoknak, akik munkájuk, családi- és szociális körülményeik alapján megérdemlik. A városi tanács is foglalkozott múlt heti ülésén azzal, hogyan intézik a tanácstagok és a tanácsi dolgozók a lakosság ügyeit, kéréseit, panaszait. Érthető, hogy a testület elsősorban azt mérlegelte, megtesznek-e mindent a lakosság érdekében azok, akiknek ez társadalmi, vagy munkaköri feladata. Nos, lehet és kell is még javítani az ügyintézés színvonalán. Bizony nem mindig kellő türelemmel, előzékenységgel találkozunk a hivatalokban. A kívánt javulás azonban elképzelhetetlen az ügyfelek segítsége nélkül. Mindenekelőtt azt kell belátnia mindenkinek, hogy a tanácsi dolgozók nem tartogatnak a fiókjukban lakáskiutalásokat. Vonatkozik ez természetesen a városi tanács vezetőire is. A másik kérés: ha olyan ügye van valakinek, amit a tanácsnál kell elintéznie, ne forduljon előbb másik szervhez. Különösen ne párhuzamosan — többhöz is! Mert hiszen e szervek sem tehetnek mást, mint azt. hogy továbbítják az ügyet a tanácshoz. Az ilyen „vargabetű” azonban késedelmet okoz. Ráadásul nem kevés munkát is mindazoknak, akik — feleslegesen! — foglalkoztak a kérelemmel. Ha jogos az igény, akkor úgyis meghallgatják, s a lehetőségektől függően kielégítik. Ehhez nem kell segítség, vagy ahogy mondani szokták: „külső nyomás”. Végül, de nem utolsósorban arra is gondolnunk kell, hogy bár a legfontosabb, de korántsem az egyetlen teendője a tanács dolgozóinak az ügyfelekkel való foglalkozás. Különösen vonatkozik ez a tanácstagokra, akik kenyérkereső hivatásuk mellett vállalták és szabad idejük tekintélyes részének feláldozása árán gyakorolják a társadalmi munkát. Nemcsak az udvariasság diktálja tehát, hogy lehetőleg akkor keressük őket, amikor itt az ideje, azaz a fogadónapokon, az erre kijelölt órákban. Mert jóindulatot, készséges ügyintézést nyilván csak attól várhatunk, akihez mi magunk is tisztelettel közeledünk. Csodát persze ettől sem lehet várni, de kölcsönös jóindulattal meg lehet, rövidíteni egy-egv akta útját. BÉKÉS DEZSŐ Az ntöbbi ■»apokbuur-teetelUMm diii programot biztosítóit a vendéglátóipar szakembereinek a Budapesten megrendezett Szakács és Cukrász Világszövetség nemzetközi kongresszusa, amelyen megállapították a 16 ország küldöttei: hazánk a gasztronómiai világtérképen az első öt ország között van, aza/ konyhaművészetünk a legrangosabbak közé tartozik. A szóm haton Aggteleken megrendezett, borsodi vendéglátó napok ke rétében sorra került tudományos ülés előadói — Venesz József, a Magyar Szakács és Cukrász Szövetség elnöke és Benies László, a szövetség titkára — örömmel tájékoztatták a/ ülés részvevőit erről a megállapításról. Ugyanakkor azonban hosszasan értekeztek konyhaművészetünk gyengeségeiről is. Gyors- és gépíróverseny )í mik áttörök a volánnál A közlekedés- és postaügyi miniszter felkérésére ezekben a napokban sok száz rmtnkásőr ült a gépkocsik volánjai mögé, hogy enyhítsék a gépkocsivezetői hiányt. A munkásőrség országos pu- rancsnoksaga a megyei autóközlekedési vállalatokhoz vezényelte az-Qkai a munkás- őröket. 'akik különböző helyeken gépkocsivezetők vagy lehergépkocsi vezetésére alkalmas jogosítványuk van. A munkásőrök november 3-ig segítik a mezőgazdasági termények és a különböző építőanyagok szállítását. A Tiszai V egy ikombiná t több mint két és fél milliárd forintos beruházással felépüli új nagyüzemében augusztus közepén kezdték meg a polietilén gyártását. A műanyagipar részére fontos alapanyagot egyelőre Franciaországból importált etilénből állítják elő. Az angol berendezésekkel felszerelt po- limerizációs termékfeldolgozó gyáregységünknek- már mindhárom technológiai sora üzemszerűen termel és azokon szombat reggelig zömben elsőosztályú minőségben, ezer tonna polietilén darát készítettek. Ez a granulátum alkalmas különböző üreges testek, tömlők, fóliák és háztartási edények Különösen sok szó esett arról. hogy igen sok. speciálisan magyar ételkülönlegesség merült feledésbe, vendéglátásunkat egyfajta igénytelenség jellemzi a választékok tekintetében. Venesz József hangsúlyozta: rendkívül kevés növényt használnak szakácsaink. A 300 ismert gyártására. Az új gyárban — a gépkocsikban és motorokban nem használható — rossz minőségű benzinből évente majd huszonnégyezer tonna polietilén granulátumot gyártanak. konyhanövény közül mindössze 30 lajtát. A tömeges étkeztetés jövőjéről szólva elmondották: világszerte az a tendencia, hogy egyre nagyobb teret liódít a vendéglátóiparban a gyorsfagyasztott félkész és a készételek felhasználása. Nálunk is erőteljes a törekvés, bár szakácsaink jó része még idegenkedik a gyorsfagyasztott ételektől. A távolabbi jövőben az élelmiszeripartól még inkább igénylik, hogy bővítse a konyhakész nyersanyagok választékát, ide értve a gyorsfagyasztott árukat is. Az utóbbi cikkek elterjesztéséhez szükséges kialakítani a hűtőláncot is. oly módon, hogy minden, körülmény között biztosítható legyen a megrendelő egységekig a hűtőkocsikon való szállítás. A IV. ötéves tervvel kap- esplatban dr. Andrikó Mik- lósné, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője ájélhosstaBta a töüouíanyos illés résztvevőit. Elmondotta: a vendéglátóipar forgalma várhatóan 39—40 százalékkal emelkedik a következő tervidőszakban. Az idegenforgalom további fejlődésével számolnak, éppen ezért újabb szállodák építésére is sor kerül. A szállodai férőhelyek számát 8 ezerrel növelik országosan. A főváros után Miskolc az ország legnagyobb kenyérfogyasztója. A város boltjaiba naponta 620 mázsa kenyerei és 200 ezer zsemlét, kiflit visznek ki a Sütőipari Vállalat üzemeiből. Sajnos, a tucatnyi apró üzem sem ér fel azzal a korszerű kenyérgyárral, amelynek az átadását 1972-re tervezték. Aggódás helyett Az építők nem sok jót igei nek. már most úgy látszik, hogy csak egy évvel később kezdheti meg a termelést az új gyár. A Sütőipari Vállalat az aggódás helyett addig is javítani kíván a jelenlegi helyzeten. Ütban van már egy angol gyorsdagasztó automata, s a napokban megérkezik Miskolcra. A 600 ezer forintos gépet az osztrák szakemberek által felszerelt két új kemence kiszolgálására állítják be. Ezenkívül az A miskolci Gépiié és Gyorsíró Iskolában (Palóczy u. 5.) tartják meg a dolgozók őszi gépíró és gvorsíró versenyét A nevezéseket a versenyfelelős fenti címére szeptember 30-ig kell bekülNSZK-ból vásároltak egy zsemleformázó automatát, így a régi gépek, az 50 esztendeje dolgozó zsemleda- gasztók nyugdíjba mehetnek. Az új berendezések már kielégítően biztosítják a város és a közvetlen környék sü- teménvellátását. Emberi kéz érintése nélkül Amíg az új kenyérgyár — a legnagyobb az országban — Csaknem tízezer néző eolt kíváncsi vasárnap délelőtt Győrött a Rába ÉTO labdarúgópályáján a Színészek— Újságírók labdarúgó-mérkődeni. Mindazokon a mutiKa- helyeken. ahol u nevezések' száma eléri a húszat, a versenybizottság képviselője a helyszínen ellenőrzi u versenyt. felépül, a technológiák is változnak. Sukovics László. a Sütőipari Vállalat igazga- ' lója arról tájékoztatta lapunkat. hogy szeretnék nfegvalósítani azt a tervüket, hogy emberi kéz érintése nélkül jusson el a kenyér a vásárlókhoz. A szállítószalagról lekerülve egy újfajta, úgynevezett zsugorfóliába csomagolják a pékárut, és így a kemencében kapott ízek is jobban megmaradnak a kenyérben. N. J. zésre és az azt megelőző szórakoztató műsorra. Az ..örök rangadó’’ 3:3 (3:2) arányót eredményt hozoli. MEKALOR ■* MEKALOR Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy október 1-tól a MEKALOR fűtőolaj házhoz szállítását újra beindítjuk. Szállítást vasár- és ünnepnap kivételével folyamatosan végzünk. Megrendeléseiket szeptember 28-tól a 14-616-os telefonon kérjük. 3. SZ. AKÖV Első osztályú a polietilén R. É. Angol gyorsdagasztó, német zsemleautomata Amíg az iij kenyérgyár íelépül ift Búcsúzik a nyár Győrben is SZŰR