Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-22 / 222. szám

Két név a cégtáblán Hosszú éveken keresztül rendszeresen szerepeltek a hiány­cikk-listán a különböző fürdőszoba-berendezések és vízveze­ték-tartozékok. Ezért is üdvözölték örömmel a miskolci vá­sárlók a Búza téren nyitott szerelvényáruk boltját. Talán fel sem tűnt az üzletbe betérőknek, hogy a cégtáblán két vál­lalat neve is szerepel. A Budapesti Szerelvényértékesítő Vál­lalat és a helybeli áfész közös tulajdona ugyanis ez az üzlet. Az „első fecskék” közé tartozik a kereskedelmi társulások között. De nem az egyetlen, hiszen a Széchenyi utcán nem­régiben megnyílt RÖVIKÖT-üzletnek is két gazdája van, a Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat és a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat. Ha az előbbi bolttal kap­csolatban azt dicsérhettük, hogy olyan cikkeket is árusít, ami­ket korábban hiányoltunk, az utóbbiról azt mondhatjuk el, hogy viszonylag olcsón hoz forgalomba divatos rövid- és kö­töttárukat. És sorolhatjuk még tovább a hasonló kezdeményezéseket. Hiszen a Búza téri KONTEX ruházati bolt is egy nagykeres­kedelmi vállalat (ÉTEX), valamint a miskolci értékesítési szö­vetkezet együttműködéséből született. Még érdekesebb, ha nem egy ipari üzem és egy kiskereskedelmi cég hoz létre kö­zös beruházásban üzletet. Erre a Petneházy utcai festékszak­bolt a példa. A felsorolás végére hagytuk, de nem azért, mintha az elő­zőeknél kevésbé fontosnak tartanánk a zöldség-gyümölcs szak­mában létrejött kereskedelmi társulásokat, melyek eredmé­nyeképpen több új bolt, elárusítóhely és pavilon született, javítva a város ellátását. E társulásokat a TÁSZT, illetve a TÁV szervezi. A jó kezdet után hasonló folytatást remélhetünk, hiszen a Borsod—Heves fegyei Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Válla­lat is azt tervezi, hogy közvetlenül értékesít a lakoság'nak árut. A Búza tér környékén kívánja felépíteni és megnyitni áruházát. Szívesen látnánk, ha a, borsodi üzemek — követve a TVK jó példáját — egyre többen jelentkeznének a tanácsnál bolt­nyitási kérelemmel. Milyen jól hangzana például egy ilyen cím: vegyiművek szakboltja. De szolgálhatunk még más ötlettel is. A Diósgyőri Gép­gyár dolgozói régen kérik, hogy nyissanak az üzem bejára­tához közel egy tejboltot. Vajon nem elégíthetné ki ezt az igényt az új tejüzem? B, D. Biztonságos ellátás burgonyából és hagymából Bőcsázőban az uborka és az őszibarack KöműveshanáU kalapács és toll Otthont teremtő munkáskezek A termelő gazdaságokban már teljes lendülettel folyik a gül- és a rózsaburgonya ssedése. A Zöldség-Gyümölcs- kereskedelmi Egyesüléstől kapott tájékoztatás szerint e hónap közepén már czerva- gonos burgonyakészletet tar­tottak nyilván. Hagymából is biztonságos, fejes káposztából bőséges árukínálatot ígérnek a hét­re, kelkáposztából, karfiolból várhatóan csak szűkösen tud­ják majd kielégíteni az igé­nyeket. Az időjárás egyéb­ként változatlanul kedvez a karfiol fejlődésének, s így a távolabbi kilátások egyelő­re nem rosszak. Az uborkaszezon a végé­hez közeledik, de a lakosság ellátásában még nincs fenn­akadás. Eltennivaló uborká­ból sem a savanyítóüzemek igényeit, sem az exportren­deléseket nem tudják telje­sen kielégíteni. Paradicsom­ból előreláthatólag e héten kevesebb érkezik, mint amennyire szükség lenne, s némi áremelkedés várható. Zöldpaprikából is több kel­lene még, mint amennyit az árualap biztosíthat. Paradi­csompaprikából viszont e hétre is jut elegendő. Sárga­répa és gyökér is bőven lesz. A gyümölcsök közül az őszibarack erősen lefutóban van. Körtéből több is fogy­na, mint amennyit előrelát­hatólag küldeni tudnak, na­gyobb árualappal jelenleg csak Bács és Zala megyei központok rendelkeznek. Al­mából a fehér fajta mellett most már nagyobb részben a piros várható. A hét folya­Gazdag répatermés Megkezdődött a cukorrépa szedése a Nagymiskolci Ál­lami Gazdaságban. A kedve­ző időjárás következtében bő termés ígérkezik. Holdanként 230—250 mázsa répát várnak • 170 holdas területen. mán nagyobb mennyiségű szőlőt csak Heves és Zala tud küldeni, míg a szilva jó ré­szét előreláthatólag — első­sorban minőségi okok miatt — a konzerv- és szeszipar használja fel. Kevesen vannak. Alig har­mincán. Ebből kilenc a cím­zetes kutató. A városban egy évtizede tevékenykednek, de munkájukról sehol sem árul­kodik fúrótorony. Pedig ők is a mélyt faggatják ... Labo­ratóriumban. Amiből nem lehet elég Földgázból és olajból. A Magyar Tudományos Aka­démia egyetemvárosi olajku­tató laboratóriuma azon munkálkodik, hogyan lehetne a 30—40 százalékos olajki- hozatalt tíz-húsz százalékkal növelni. Munkájuk úgyneve­zett alapkutatás. Hogy az esetleges siker jelentőségé! érzékeltessük, arra álljon iU egy adat: a magyarországi olajmezök termelésének egy százalékos emelése — e me­zők kimerüléséig — újabb egymillió tonna kinyerést je­lent. A szám fantasztikus, de a befektetett munka mennyi­sége is az mind anyagi, mind szellemi értelemben. Az időigényes kutatások ered­ménye nem azonnal, hanem újabb négv-öt év múlva hasznosul a termelésben. Már . csak azért is, mert az itteni laboratóriumi eredményeket, eljárásokat mind le kell elő­ször fordítani a gyakorlati termelés nyelvére. Tehát a laboratóriumnak az mar felé tolmácsra van szüksége. Torony (Jaru négvmilíióért Sürgősen szüksége lenne a Miskolci Építőipari Vállalat­nak egy olyan toronydarura, amely magasított gémmel tud dolgozni. A vásárhoz a pénz, négymillió forint is rendel­kezésre áll, csupán ilyen tí­pusú toronydarut nem talál­nak sehol. A megrendelést annak rendje, módja szerint elküldték, de a vállalat, amely gyártja az építkezéseknek ezt a fontos tartozékát, csak ígére­tet tudott nyújtdni. Ha min­den jól megv, 1972 után a miskolciak át is vehetik a darut. T'zennégyeii Moszkvába A KISZ Központi Bizott­sága tavaly ősszel meghir­dette a politikai rendezvé­nyek és a KISZ-oktatás szín­vonalának emelése érdeké­ben a jelvényszerző ver­senyt. Azok közül akik a jó politikai munkájukért a Le- nin-jelvényt is megszerezték tizennégyen Moszkvába utazhatnak a november he­tedikéi ünnepségre Borsod­ból. Papíripar — vitrinekben Hazánkban az egy főre jutó papírfelhasználás az utóbbi 20 évben csaknem ötszörösé­re, évi 44 kilóra növekedett, s a becslések szerint 1985-re eléri a 100 kilót — mutattak rá a szakemberek a szegedi Bartók Béla Művelődési Köz­pontban hétfőn megnyílt nagyszabású papíripari kiál­lításon. A hazai papíripar je­lenleg a szükségletek 61 szá­zalékát fedezi. Az elmúlt két évtized nagyarányú termelés- növekedése papíriparunk több milliárd forintos rekonstruk­ciójának köszönhető. A fejlődés eredményeit do­kumentáló szegedi kiállításon több mint 50 üzem vonultatta fel termékeit. A kiállítást két napig tartó ankétsorozattal kötötték egybe. Ezekkel a szavakkal jelle­mezte az Akadémia és Intéz­ményei viszonyát dr. Gyulay Zoltán egyetemi tanár, a la­boratórium igazgatója. Míg ezelőtt évekig csak a tisztán elméleti jellegű munkákat finanszírozták, ma a gyakor­lattal szorosabban összefüggő kutatásokon a hangsúly. Ezt kihasználva a laboratórium az idén már közvetlenül az Országos Olaj- és Gázipari Tröszttel kötött szerződést, három évre. E kapcsolatfel­vétel érdekessége, hogyhosz- szú évek gyakorlatával ellen­tétben most az ipar képvi­selői keresték meg a kutató­kat. Nem véletlenül. Ma­gyarországon — akár csak a nagyvilág más olajtermelő területein — a telepek ki­merülésével egyre nagyobb figyelmet fordítanak az úgy­nevezett másodlagos és har- madlagos termelésre. A régi technológia ehhez már nem elég ... Lenni vagy nem lenni A reservoár, mechanikai és a fiziko-kémiai osztályok munkájára az új ipari hely­zetben egyre nagyobb a szükség. Bebizonyosodik, hogy nem hiába képezték ki itt — hazai előzménj'ek hí­ján — magamagukat a mér­nökök kutatókká, az olajtá­roló porózus kőzetek fiziká­A levél elkészült. A szög­letes betűk szorosan simul­tak egymáshoz. Munkások írták, akik nagyobb bizton­sággal fogják a kőműveska­nalat és kalapácsot vagy bár­milyen szerszámot, mint a tollat. De amit papírra ve­tettek, őszinte szívvel fogal­mazták. A címzett: a taggyűlés — így jó lesz! — helyesel­tek a brigád tagjai is. Min­den benne van. — Akkor legépeltetjük és ... A brigádvezető, Pirigyi Elemér már mozdult is, cse­lekvő igyekezettel, ahogy Az idén szeptember 7-én kezdték meg az Ózdi Kohá­szati Üzemek durvahenger­mű vének szokásos évi nagy­javítását. A nagyszabású munkában részt vevő mint­egy 1500 munkás a X. párt- kongresszus tiszteletére vál­janak, a folyadékok hidrau­likájának. kémiájának alapos ismerőivé. Nemrégen még az Olajkutató Laboratórium létjogosultságát vitatták. Ma már aligha tennék ezt, s előreláthatóan sem dr. Zol­tán Győző, sem Wagner Ottó osztályvezetők nem kerülnek újra a hamleti helyzetbe. Pillanatnyi és távoli cél Az olajbányászat egy ki­csit hasonlít a mezőgazdasági munkához. Lényegében föld­művelés. s ezért alkalmaz­kodnia kell a föld törvény- szerűségeihez. Miként a me­zőgazdaságban, úgy itt sem kifizetődő népgazdasági szempontból egy terület gyors kizsarolása. Elvben. Mert gyakorlatban sok me­zőn az ellenkező szemlélet tapasztalható. Egy össze­vissza turkált, elvizesedett területen az Olajkutató La­boratórium sem tud csodát művelni. Az itt egy évtized alatt kikísérletezett eljárások igazán nem akkor eredmé­nyesek, amikor már baj van. Most még a gondban levők fordultak hozzájuk segítsé­gért. Talán nem kell hozzá újabb tíz év, hogy a távlati célok, tervek kialakításába is bevonják őket. A kutatók konok emberek Kivárják. NY. SZ. munka közben, az építkezé­seken megszokta. A dokumentum időben, pontosan érkezett a címzett­hez: a pártalapszervezet tag­gyűléséhez. Az elnök figyel­met kért. Napirenden kívül, de örömmel és nagy tiszte­lettel olvasta a sorokat. — Szeretettel köszöntjük a taggyűlést, a kommunisták tanácskozását — írták. — Egyben szeretnénk bejelen­teni és a taggyűlés egyetér­tését is kérni ahhoz, hogy brigádunk ezután, az ellen- forradalom idején mártírha­lált halt Szabó Lajos ezredes nevét viselhesse. A taggyűlés véleménye — amit a jegyzőkönyv is rögzít Ósdi siker lalta, hogy az eredetileg egy hónapra tervezett nagyjaví­tás idejét öt műszakkal, te­hát 40 órával lerövidíti. Az adott szóért becsülettel helytálltak. Szombaton a vál­lalásnak megfelelő időpont­ban az előhengerlést végző tartósor megkezdte az üzem­szerű termelést, ezt követően pedig folyamatosan bekap­csolódott a munkába a többi hengersor is. A gyors és ki­tűnő minőségi munkában ki­tűnt dolgozók között 350 ezer forint célprémiumot osztot­tak szét. Százötvenezer tag Több ezerrel nőtt idén is Borsodban a Biztosítási és önsegélyező Csoportok tag­jainak száma. Az egyre nép­szerűbb csoportosulások be­hálózzák nemcsak a városo­kat, de a falvakat is. Jelen­legi létszámuk megközelíti a 150 ezer főt. A tanévkezdés minden év­ben nagy erőfeszítéseket kö­vetel a Miskolci Közlekedési Vállalattól, egyik napról a másikra több tízezerrel meg­nő szeptemberben az utasok száma. Mivel a villamosok, autóbuszok számát nem tud­ják növelni, csak jobb mun kaszervezéssel, a szabadna­pok ledolgozásával képesek biztosítani a zavartalan köz­lekedést. Szeptember elsejé­től minden nap üzembe ál­lítják a három tartalék autó­buszt is és így a reggel fél — a levélben közölt kérésre egyetlen szóban is kifejez­hető: — Egyetértünk! Minden nap: történelem A BÁÉV pártbizottságához tartozó 15 alapszervezetben a héten befejeződnek a tag­gyűlések. Többségüknél már túl e fontos eseményen, az alkotó vita hevében fogant javaslatok és kezdeményezé­sek hasznosításával folytat­ják a munkát. S a folytatás sodró lendülete friss élmé­nyeket idéz. Molnár Lajos, a pártbizott­ság titkára hirtelen nem is tudja melyikkel kezdje. A hatezer dolgozót foglalkoz­tató nagyvállalat minden napja történelem, amit ve­zetők és dolgozók, kőműve­sek és állványozók, dömpe- resek és darusok, szakmun­kások és kisegítőik, tisztvise­lők és mindenki együtt ír, aki a BÁÉV nagy családjá­hoz tartozik. Ha vannak is buktatók, kérdőjelként ágas­kodó problémák, éppen ezek ellenére a nagyszerű tettek­ben sincs hiány. Az erről szóló mérleg ki­rajzolódott a taggyűléseken is, ahol 509 kommunista ve­tett számot azzal; hogyan tovább? Egyenes sorokban Ötletért, kezdeményezésért nem kell a szomszédba men­niük. Mintha az egész válla­lat. a 284 brigád (ebből 216 már megszerezte a szocialista címet), a vezérigazgatótól a küldöncig mindenki össze­beszélt volna. Nincs olyan ember, aki kilógna a sorból. S ezt a sort olyan esemé­nyek tarkítják, amelyekről a taggyűlések is számot adtak. Mindenütt elfogadták a ja­vaslatot: — Vállaljuk — fogalmaz­ható meg az elhatározás —, hogy a lakásépítkezéseken, a műszaki átadást követően előbukkanó rejtett hibákat díjmentesen kijavítjuk.. Az ígéret nemcsak szóban hangzik el. Mint azt a Győri kapui építkezésen dolgozó 40 szocialista brigád többsége teszi, garancialevelet állíta­nak ki erről. — Elsősorban olyan hibák­ról van szó, amiért más ipar­ág felelős. Csaptelepet, ajtót, ablakot stb. a BÁÉV nem gyárt, csak beépít, felhasznál — mondja Molnár elvtárs. Főként ezek javítására vo­natkozik a garancia. A BÁÉV dolgozóinak szor­galma, kongresszust köszöntő sikerei, az új városrészek szépségeiben, a kényelmes otthonokat teremtő munkás­kezek nyomán mérhető le, ahol nőnek a falak, ahol az alkotó munka a legfőbb teendő ... T. F. 7 es 8 ora közötti, illetve kora délutáni csúcsforgal­mat kisebb-nagyobb zökke­nővel. de sikerül lebonyolí­tani. Az új tanév első hó­napjában egyébként a tava­lyi év hasonló időszakához képest csaknem tíz százalék­kal több, 12 400 darab 30 fo­rintos korlátlan diák autó­buszbérletet adtak el. A 15 forintos villamosbérletekből is több fogyott el. szeptem­berre kilencezer miskolci diák vásárolt utazási igazol­ványt. Egy százalék = 10 millió tonna Miskolci olajkutatók 21400 miskolci diák vásárolt bérletet Tanévkezdés — a buszokon és a villamosokon ♦ Közlekedési problémák. (A Szmena karikatúrája

Next

/
Thumbnails
Contents