Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-21 / 221. szám

Kivitelező kerestetik! Városszerte nagy gond az óvodás korú gyermekek elhe­lyezése. Sajnos mégis kevés az olyan üzem. amely óvodáinak bővítését, esetleg újak építését tervezné. Ha mégis eljutná­nak az elhatározásig, nemgyszer kiküszöbölhetetlen nehéz­ségek merülnek fel, éppen — a megvalósításkor. Az építő­ipari vállalatok kapacitáshiányra hivatkozva visszautasítják a megrendeléseket. így járt a Diósgyőri Papírgyár vezetősége is. Még 1969. no­vemberében felkeresték a Miskolci Építőipari Vállalatot, épí­tési megbízatással egy száz férőhelyes új óvoda elkészítésére. A benyújtott kérelmet az év elején visszautasították kapa­citáshiány miatt. A gyár más vállalkozót keresett: az ÉÁÉV- nál kopogtatott, de itt is hosanló okokra hivatkoztak, s él­ni ásították őket. A gyár a rendelkezésre álló típustervvel — és a körülbelül kétmillió forintos beruházási kerettel — tétlenül vár, pedig még az idén megkezdhetnék az építkezést, ha találnának ki­vitelezőt. A gyár területén levő huszonhat férőhelyes óvodá­ban jelenleg csaknem dupla a létszám, s a legnagyobb óva­tosság mellett is történhet baleset. (Az új. minden igényt ki­elégítő gyári óvoda éppen ezért már a gyár területén kívül kapna helyet.) Az új óvoda mielőbbi felépítése a város érdeke is, s ezt az építő vállalatoknak figyelembe kellene vennie. A lehető­ség, hogy egy gyár Hozzájárul a város áldatlan óvodai hely­zetének javításához, több figyelmet érdemel. T. E. Terefere. (Agotha. Tibor felvétele) Oktatási bizottság alakult Száznyolcvan emberrel Sziget a gyárban A város KlSZ-szervezetei- ben folyó ideológiai, politikai nevelőmunka szervezésére, irányítására és értékelésére 20 fős oktatási bizottságot hoztak létre. A KISZ városi végrehajtó bizottsága mellett működő és társadalmi aktí­A napokban a vállalati szakszervezti bizottság ülé­sének napirendjén szerepelt a szocialista brigádok erköl­csi és anyagi elismerésének reformja. A szakszervezet úgy döntött, hogy a későb­biekben' ötíajta elismerés­ben, háromféle kitüntetés­ben részesülhetnek a verse­nyek legjobbjai. A szocialista brigád cím után a szocialista brigád zászló és érem adományoz­ható. Az éremnek három fo­kozata lesz: bronz, ezüst és arany. Mindháromhoz pénz­jutalom is jár. A jövőben a vállalat ve­zérigazgatója a gazdasági vezetők és a szakszervezet hozzájárulásával a vállalat kiváló brigádja kitüntetés­ben részesítheti az arra ér­demes kollektívákat. A magasabb szintű kitün­tetések odaítéléséhez a szak- szervezet egyetértése is kell. Az ózdi kohászat esetében a vasasszakszervezet és a kohó- és gépipari miniszter együttesen adományozhatja a szakma kiváló brigádja ki­tüntetést. Az idei eredmé­nyek alapján jövőre már a Magyar Népköztárssaág Ki­váló Brigádja címet is ki­osztják. Ezt a SZOT és a Minisztertanács együttesen adományozhatja. . A szakszervezti bizottság ülésén megállapították, hogy a 600-nál több szocialista brigád 12 ezer tagja a X. Kongresszus tiszteletére je­lentős vállalásokat tett. Az ígéreteknek több mint a fe­lét már meg is valósították; több tízezer tonna acélt és hengerelt árut gyártottak terven felül. Hozzájárultak a szocialista brigádok az ár­vízkárok mielőbbi helyreál­lításához is. Számottevő több­vákból álló szervezet tagjai hét munkacsoportban dolgoz­nak, rendszeresen felkeresik az alapszervezeteket, mód­szertani tanácsokkal, s fog­lalkozási vázlatok készítésé­vel segítik a politikai okta­tást. lettermelést könyvelhettek el munkájuk nyomán az elmúlt néhány hónap alatt. N. J. Ne gondoljon senki vala­miféle sánccal, vízzel körül­határolt területre, csupán képletes értelemben van szó szigetről a December 4. Drót­művekben. Aki a gyárban jár, könnyűszerrel odatalál, ahol 180 ember kezeli, gon­dozza a gépeket és berende­zéseket, „adja le a drótot”, ha elkészül egy-egy testes tekercs. B legnagyobb gond Amiért most a figyelem kö­zéppontjába került a gyár dróthúzó üzeme, egy kezde­ményezés, amelynek sikere minden jel szerint hamaro­san megmutatkozik. Nem is lehet másként, hiszen a táv­latok igényeihez igazodva az egész gyár bábáskodott a korszerű javaslatok bölcsőjé­nél. Zsebbe vágó intézkedé­sek egész sora indul útjára október elsején. Havonta 80 ezer forintba kerül „an blokk” az egész, de a gyár közvéleménye szerint: meg­éri. Soljat is vitatkoztak raj­ta, termelési tanácskozáso­kon, egymás közti beszélge­tések során, minden lehetsé­ges formában és fórumon szóba került a legnagyobb gond: a munkaerőhiány. B követendő út Már-már nyugtalanságra adott okot, hogy az év első felében háromszázhetvenhár- man kérték a munkakönyvét. S köztük néhányan olyanok is, akik 5—10—20 éve dolgoz­tak a gyárban. Parányi elő­nyök, ígéretek miatt hagyták ott a megszokott környeze­tet, a baráti, munkatársi kört, a sok-sok emléket és él­ményt. De hát senkit sem le­het visszatartani. A tanácskozásokon elhang­zott javaslatokat azonban az igazgatóság összegezte, s az üzemi tanács elé terjesztet­te. Megszületett a döntés: fe­lül kell vizsgálni a bérezés szabályait, új, ösztönző mód­szereket kell kidolgozni. Vastagabb lesz a boríték Az első passzus szerint minden új dolgozót egy régi, rutinos, a szakmát jól isme­rő munkáshoz osztanak be, aki tanítja, neveli a „kolle­gát”. Ezért havonta 200 fo­rintot kap. Az új elveknek megfelelően 12 forintban ál­lapítják meg az alapórabért. Ehhez járul még a 10 száza­lék éjszakai pótlékon túl 10 százalék életveszélyességi, valamint 5 százalék termelé­si jutalék. Ily módon egy-egy dolgozó 14—-15 forintnak megfelelő órabérrel kapja majd a fizetését. A jobb, termelékenyebb munkára, az üzemhez való hűségre történő ösztönzés mindezzel nem ér véget. Lehetővé teszik, hogy aki kedvet és tehetséget érez ma­gában, megtanuljon több gé­pért is dolgozni. Ennek- meg­felelően, a jövedelme is nö­vekszik. A gyár tervei között szerepel az is, hogy 1971-től dróthúzó tanműhelyt létesí­tenek. Itt minden géptípus­ból felszerelnek egyet, hogy aki vállalkozik több poszt betöltésére, korszerű körül­mények között, három-négy mester felügyelete mellett sajátíthassa el a dróthúzás mesterségét. Csak a kezdet A jövő évtől egyébként a termelésben elért eredmé­nyeknek megfelelően, a gyár többi üzemében, s belátható időn belül az adminisztratív dolgozóknál is alkalmazni szeretnék az újszerű bérezést. Nagyon helyesen, a szállí­tókat is bekapcsolták a bére­zés új rendszerébe, mégpedig úgy, hogy érdekük legyen kéz alá dolgozni. Ha idejé­ben, pontosan és az előírt módon viszik az anyagot a munkahelyre, akkor anyagi­lag' is jól járnak, fizetéskor vastagabb korítékot vihetnek haza. Termékeny „sziget” tehát a dróthúzó. ahol minden „kellék” rendelkezésre áll ahhoz. hogy a távlatokban való gondolkodás' tettekké érjen. TÓTH FERENC A komlói példa Hol tart a „cipőháború”? Csak a minőség javítása és a választék bővítése vethet véget a már évek óta dúló' „cipőháborúnak” — hangsú­lyozták a Bőripari Tudomá­nyos Egyesület és a Carbon Könnyűipari Vállalat rende­zésében csütörtökön, pénte­ken Komlón lezajlott orszá­gos tanácskozáson. Több mint 30 helyiipari és szövetkezeti üzem 200 szakembere vitatta meg az ezzel összefüggő kér­déseket. A tanácskozás szín­A sötétség ablakai Külterületi utca. A házszámot fehér mésszel bevakolta az idő. A hullámos háztető fölött karnyújtás­nyira az ég. Konyha. Az új szegénység tömény zsírszaga árad. Pörkölt, nokedli. Az asztalon szinte megszó­lal a kgfejtő ököl indulatos bezártsága. „írjanak az életről igazán.” 'A közvélc- ménykutatás egyik javaslata jut eszembe. — Ültesd le az urat. — Nem vagyok úr. Tekintete megnyugszik rajtam, mint hatal­mas- ökle az asztalon. Szelíd. — Engem akar kiszerkeszteni? — Nem. — Hát? A hatalmas pörköltadag eltűnik a tányér­ból. Az uborkasaláta megpirosodott a kanál­tól. Legyek ezrei zuhannak a morzsahal­mokra. — Dolgozik ma még? — Dolgozok. — Mikor? — Hallgat. Este, valamelyik úr­nak visznek követ a villájához. Cinikus mo­soly közben rámkacsint, mutatja, hogy „steksz”. — Segít lopni? — Nem vet föl a pénz. — Elmegyek magával, jó? — Hehehe... A Jóska megfogja magát és földobja az első fára. Erős. Otthona van, élete. Nem tudja, mi­lyen. Motor ugrik be erős gázzal az udvarra. Az ajtóra akasztott lepedő előtt megáll egy fiú. Korombeli. — Az anyád csavargó,.. Teljes hangerővel ömlik a szitok. A fiú szó nélkül benyit a lavór melletti ajtón és eltűnik. (Bukósisakját a lavórba dobta.) Az apa arcán indulat feszül, de nem tör ki. A vonások keserű lemondás alázatává áll­nak össze. Az apró, barna szemekben erőt­len dac. — Bemegyek hozzá — mondom. — Menjen. Kis szoba. Virágos huzatú, cirádás reka- mié. A falon fotók, újságkivágások. Beatles, Sonny Liston, egy hatalmas mellű szőke nő, nyugati magazinból egy kinagyított női test­rész. Illések és egyszerű. tiszta vonalú tus­rajzok összevissza. Lüktet a fal. — Szevasz. — Szevasz. Hosszan beszél lányokról, motorozásokról, melóról. Belefárad a beszédbe, hirtelen az ágy mögötti sarokba nyúl és megindítja a magnót. — Blues, a világ legnagyobb bluesa. Mikroérzékenységű, remegő női hang. Le­hunyt szemmel hallgatja a zenét és fordítja nekem a szöveget: „Hideg van John, ölelj nagyon, / hideg van John, kőszívű a beton. / Néha kéklik az ég / hol ennyi kirakat ég / Hideg van John, ölelj nagyon / Kőszívű a beton, / kő­szívű a beton. — Tudsz angolul? — Egy időben jártam, saját pénzemen, mert én is énekelni akartam, és azért, hogy megértsem a Beatles szövegét. — Van ennél kedvesebb számod? — Van. A Sötétség ablakai. Meghallgatod? CSATÓ KAROLY Arany,ezüst, bronz Erkölcsi és anyagi elismerés a kohász szocialista brigádoknak Az Ózdi Kohászati Üzemekben szép hagyományai vannak a munkaversenynek és a szocialista brigádmozgalomnak. A történelmi évfordulók, jubileumok rendszerint kiemelkedő' munkasikerekkel fémjelzik a megújhodó versenykedvet. Az elismerés, a jutalom és a kitüntetés formája az ÓKÜ-ben sok változáson ment át. Új üzem épül Sárospatakon Évszázados hagyományai vannak Sárospatakon a ke­rámiakészítésnek. A fazeka­sok — ma is meglevő céh- levelük szerint— már a XVI. században formázták, koron- gozták, pingálták, égették az agyagot, amit aztán főképp az I .Rákóczi György, fejede­lem állal betelepített habán mesterek vittek művészi tö­kéletességre. A kiváló minőségű agyag ma is nagy területen találha­tó a Bodrog mentén. A több mint 100 éves sárospataki téglagyár innen szerzi be ma­gának a téglához, cseréphez szükséges nyersanyagot. A gyár szakemberei az Építés­ügyi Minisztérium megbízá­sából az utóbbi években kü­lönféle kísérleteket végeztek az itteni agyag és festőanyag felhasználásával mozaiklapok és falicsempék készítésére. A kísérletek kitűnő ered­ménnyel végződtek, s így már el is készült egy Sárospata­kon létesítendő csempegyár építésének a terve. A gyár több mint 100 millió forintos beruházással épül a negyedik ötéves tervidőszak elején, s hozzá a gépeket olasz cégek szállítják. A több száz mun­kást foglalkoztató gyár két­ségkívül új lendületet ad majd a nagy múltú város fejlődő iparának. Munkaidő után is terveznek Rövid múltra tekinthet visz- sza. de máris szép eredmé­nyeket ért el városunkban az Ifjúsági Társadalmi Tervező Iroda mozgalom. Az ITT1- ben tevékenykedő fiatalok különösen az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta sok olyan feladatot végeztek el. amelyet vállalatuk kapa­citáshiány miatt nem tudott teljesíteni. így készült el a Miskolci Tervező Vállalat ITTI-jénél a már felépült KISZ-lakások terve, a tapol­cai és csorba-telepi üdülőtá­bor dokumentációja. A gáz­művek fiataljai a KlSZ-laká- sok gázvezetékterveit, az ÉMÁSZ KlSZ-esei elektro­mos hálózatok terveit dolgoz­ták ki társadalmi munkában. A több százezer forint értékű megtakarításhoz hozzájárul­tak a Borsod megyei Beru­házási Vállalat, az LKM fia­taljai is. Tanulnak a titkárok A szeptemberben kezdő­dött oktatási évben ismét megszervezi a KISZ Borsod megyei Bizottsága a vezető­képző tanfolyamokat. A Mis­kolcon működő üzemi és hi­vatali alapszervezetek össze­sen 21 aktívát, titkárt kül­denek az aktuális politikai és szervezeti kérdésekkel fog­lalkozó továbbképzésre. helyéül nem véletlenül válasz­tották Komlót. Tavaly nagy vita kerekedett az ott műkö­dő Carbon Könnyűipari Vál­lalat és a Békés megyei Ke­reskedelmi Vállalat között minőségi kifogások miatt. A komlóiaknak használt a kri­tika. A 700 főt foglalkoztató komlói cipőüzem egy év alatt olyan nagy mértékben javí­totta a minőséget és a vá­lasztékot, ami országos példa lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents