Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-19 / 194. szám
Megnyílt a Pokol Piros mennyezet, fekete oldalfalak. A Miskolci Afész dekoratőre hosszas „technológiai” tanulmányok után tervezte meg a felsőzsolcai Pokolcsárda belső díszítő elemeit. A pincehelyiség ablakain festett szörnyek ugrálnak, s hogy teljes legyen az illúzió, a világítás is a pokol sejtelmeit varázsolja a vendégek elé. A 7-es busz végállomásánál levő csárdára — amelyet ma délelőtt nyitottak meg — 800 ezer forintot költött az áfész. KoffeiiiéEies Miskolc Hogy mennyire nemzeti italunkká vált a feketekávé, azt a legjobban az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat félévi statisztikája példázza legjobban. Az év első hat hónapjában összesen 20 millió forintot költöttek a koffeinéhes miskolciak kávéra. És ezt csupán az élelmiszer- boltokban. Mennyi fogyhatott ezen felül a vendéglátónál, az áfész boltjaiban, és a cseme- geszaküzletekben? Ügy látszik, — megéri! Vajon idegcsillapító tablettákból is ilyen nagy a kereslet? Szerencsét hozó 13-as Valószínűleg kabalaszámnak választják a bükkaljai üzem bányászai a 13-ast a jövőben. Idén ugyanis — az első fél évben —, széntermelésük tonnánkénti önköltségét éppen 13 forinttal sikerült csökkenteni. A munka jobb megszervezése, a takarékosabb anyaggazdálkodás, az intenzívebb műszaki fejlesztés, a termelés koncentrációja eredményeként született a jelentős önköltség- csökkentés. (Ágotha Tibor felvétele) Az emlékidézés hídja Élő történelemóra a Csanyikban Hétfőn nyitotta meg kapuit vendégei előtt a jubileumi tábor a Csanyikban. A résztvevők olyan fiatalok, akik a jubileumi ünnepség- sorozat rendezvényeinek lebonyolításából derekasan kivették a részüket, és akik a KISZ-oktatásban kimagasló eredményeket értek el. Az egyhetes jutalom tábor ozás programjáról a házigazda, a megyei KISZ-bizottság gondoskodott. Tegnap délután veteránokkal találkoztak a tábor ifjú lakói. Katonai autón két országgyűlésre Az elmúlt 25 év alatt meg- számlálhatatlanszor szerepelt fiatalok és munkásmozgalmi veteránok találkozóján az illegalitás témája. Hogy időben milyen távolságot kellett áthidalni a tegnapi ösz- szejövetel résztvevőinek is, azt mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a tábor lakói közül többen a saját kocsijukon jöttek Miskolcra. — Az ideiglenes nemzetgyűlés debreceni ülésére katonai autón vittek bennünket, más jármű híján — emléke„Export” — belföldön Hódít a szőrme A tél a szűcsök „cinkosa”, de a nyárban sem kell félteni a szőrmeremekek miskolci mestereit. Voltak olyan napok, amikor a szezonra jellemző, tömeges forgalmat bonyolított a szövetkezet boltja: havonta 20—25 irhabundára. 40—45 szőrmebundára futott be megrendelés. Különösen a panofix, körlifix és a pézsmabunda aratott sikert a városunkban megforduló lengyel, csehszlovák, nyugatnémet, francia és holland vásárlók körében. Valóságos exportkereskedelmet folytattak — belföldön. A szövetkezet Il-es részlegénél — a sajókeresztúri műhelyükben kikészített nyúl- bőrből — háromezer szőrmegallért szállítottak a budapesti Május 1. Ruhagyárnak. Itt remekelik a miskolci specialitásnak számító nerc-ca- nin bundákat is. Az első fél évben 150 darabot adtak el belőle., A nerccsíkozást utánzó nyúlszőrméből készült bunda nem csupán eleganciájával, tartósságával, de árával is felveszi a versenyt a különböző műszőrmékkel. S, hogy a jó hírű miskolci szűcsök utánpótlása is meglegyen, a szövetkezet tanműhelyében hat ifjú tanulja a szakma titkait. Selejt náluk sem lehet, hiszen már ők is megrendelésre dolgoznak. zik Oszip István, Borsod első kommunista főispánja. — A véletlen hozta, hogy 25 év múlva az ugyancsak Debrecenben tartott országgyűlésre ismét katonai autón jutottam el, mert a nagy hóban elakadtak a többi járművek. Legendák, mítoszok nélkül A MOKAN-komité felszereléséről, tevékenységéről kérdezősködtek a fiatalok. Bizonytalan körvonalú mozaikképek kaptak fényt, határozottabb formát a beszélgetések során az egykori mezítlábas MOKAN-tagok elbeszélései nyomán. Az élő történelemórán az egykori munkásgyűlések párbeszédei, eseményei elevenedtek meg. A hallgatóság és az előadók között az emlékidézés és az őszinte érdeklődés teremtett hidat. Egyik-másik előadóteremben megbomlottak a széksorok, mindenki közelebb akart kerülni az előadóhoz. Mítoszok és legendák nélkül kerültek elő a munkásmozgalomban 50—60 évet eltöltött veteránok emberi történetei. Ilyen légkörben őszintén véleményt lehet cserélni: a találkozó idősebb résztvevői elmondták azt is, hogy mit várnak a fiataloktól: az állandóan többre törekvők lehetnek csak a jövő birtokosai! Több volt a dinamit Amíg az egyik csoport tagjai kézről kézre adták az 1917-ben kiállított szakszervezeti és párttagsági könyveket, megkérdezte valaki, hogy féltek-e az illegalitásban, kivált, ha valamilyen akcióban vettek részt? — Az emberi gyengeségektől egyikünk sem volt mentes — hangzott a válasz. — A kritikus helyzetekben minden okunk megvolt a félelemre. De az elhatározások mögött talán több volt a di- namit. Történelmi távolságok Korra nézve mintha unokák. dédunokák ülték volna körbe az előadók asztalait. A veteránokat rózsával köszöntötték a fiatalok. Az asztal egyik és a másik oldaláról is megtettek a résztvevők mindent, hogy emberi híd legyen a már-már történelmi távolságokat képviselő generációk között. NAGY JÓZSEF Az élő törvény Miskolci KISZ-fiatalokkal beszélgettem a minap. Az alkotmányról, életükről. Igen, így együtt a kettőről. Mert nem is lehet másként. Az egyik például azt mondta el, milyen öröm számára, hogy az idén már kikerült a tanulósorból, megbecsült szakmunkásként dolgozhat. A másik — közeledik az ősz, s ilyenkor már érthető egy kis nosztalgia a múló nyár után — a brigáddal tett közös kirándulás emlékét idézte. És sorolhatnám még tovább mindazt, ami munkás hétköznapjaikkal, s ünnepeikkel azonos ugyan, de egyben azonos mindazzal is, amit alaptörvényünk a jogok és kötelességek sorában meghatároz. Mert személyes ügyünké, szinte észrevétlenül jelenlévővé vált mindaz, ami az alkotmányban megfogalmazódott, ami a mögöttünk levő negyedszázad alatt ebben az országban történt. S e többesszámot természetesen nemcsak fiainkra, lányainkra értem, hanem nemre és életkorra, foglalkozás, ra való tekintet nélkül mindannyiunkra, akik cselekvő részesei voltunk az elmúlt 25 évben végbement változásoknak. Hiszen bármelyik üzemben, termelőszövetkezetben, közintézményben, vagy egyéb munkaterületen zajlott volna le az ünnep előtti beszélgetés, a mondatokban elválaszthatatlanul éppen így összemosódik a törvény, s életünk. S talán ez az, ami leginkább melengeti az ember szívét ezen az ünnepen: mint a földeken a kenyérnekvaló, beérett a párt következetes össznépi politikája. A Csanyikban az idén is találkoznak a miskolci üzemek munkásai a környék parasztságával. Szép hagyomány, de a munkás-paraszt szövetség erejét mégsem ezek a fehér asztal mellett eltöltött, vidám, ünnepi órák jelzik elsősorban. Sokkal inkább az a segítség, amit a mezőgazdaság szocialista átszervezéséhez, s azóta a közös gazdaságok megerősítéséhez, a korszerű nagyüzemi, ipari mezőgazdaság kialakításához nyújtott a munkásosztály. Konkrét példákat talán felesleges idézni most. De az utóbbi napok eseményeiből egy azért feltétlenül ide kívánkozik. A napokban határozták el kohászaink, hogy az idén az eredetileg tervezettnél háromszáz millióval több értéket termelnek, s ezzel segítik a nemzeti jövedelem egyszázalékos növelését, a Szamosközi és a Tisza menti árvíz sújtotta vidékek újjáépítését. Mert jutott nekünk az idén ünnepből, de aggodalomból és fogcsikorgatóan kemény munkából is éppen elég. Egyrészt a jubileumok találkozása, másrészt a természeti csapásokban sem szegény gazdasági év sűrítette az örömteli és a nem kívánt programokat. És saját javunk, kárunk mellett figyelnünk kellett mindarra is, ami a világban történt, hiszen volt időnk megtanulni, hogy aki ma az indokínai paraszt termését rontja vegyszerekkel, attól félteni kell a mi kenyémekvalón- kat is. A mi kenyérnekvalónkat, aminek egy részét elvitte az idén az ár. És mégsem éhezik majd senki a télen a Szamos- közben és a Tisza mentén. Már sorjáznak az új házak és a kárvallott tsz-ekbe is megérkezett a segítség. Egy egész ország fogott össze — mondjuk büszkén. Jogos e büszkeség, pedig még ennél is többről van szó. Mert nemcsak saját magunkra támaszkodhattunk a nehéz órákban. Emlékezzünk csak a szovjet katonák áldozatos munkájára a gátakon, és emlékezzünk a határon túli barátainktól kapott gyors segítségre is. Néhány sorral fentebb arra utaltam, hogy bár gondunk-baj unk volt éppen elég, figyeltünk a világban zajló eseményekre is. Ha volna, aki a történelmi példák alapján nem értette volna meg eddig, miért törődünk mi más, közelebbi és távolabbi népek sorsával, most saját bajunkban megtanulhatta, mit ér a nemzetközi méretű szolidaritás. Hiszen például attól a csehszlovák szocialista államtól kaptunk többek között segítséget, melynek sorsáért annyit aggódtunk néhány hónappal ezelőtt, sőt erőrikhöz mérten meg is tettünk mindent a támogatásáért. István királyról, államalapítónkról feljegyezték, hogy jó gazda módjára rendszeresen végigjárta az általa alapított monostorokat. Szemügyre vette a falakat, s ha repedést látott, azonnal elrendelte a kijavítását. Népünknek, mely 25 évvel ezelőtt egy új államot alapított a történelmi alapokon, szokásává vált, hogy így, jó gazda módjára ünnepeljen. Végigjárja mindazt, amit kemény munkával létrehozott, s míg gyönyörködve elidőz alkotásán, számba veszi a repedéseket, s azt is, hogyan rakja tovább a falakat. BÉKÉS DEZSŐ ABC-áruház, szolgáltatóközpont a Bulgárföldön Hetek óta figyelik a bul- gárföldi lakótelepen élő családok, hogyan rendezkednek be az új ABC áruház dolgozói, milyen csábító árukkal töltik fel a raktáraikat, s mit ígér a vele egy tömbbe épült szolgáltatóközpont, amelyet — az áruházzal együtt — ma adnak át rendeltetésének. Az 1074 négyzetméteres alapterületen épült létesítményben helyet kapott egy orvosi rendelő, egy televízió- és háztartási gép szerviz, amelyre ugyancsak nagy szüksége volt már a bulgár- földieknek. A 6 millió forintos beruházást igénylő épülettömbben kialakítottak egy közösségi helyiséget is: a körzet párttagjai találkoznak itt majd időről időre. Mitől miskolci a miskolci souvenir? Egy öttagú, fiatal leánytársaság ment be szombat délelőtt a Széchenyi utca 25. szám alatti ajándékboltba. Valószínűleg kirándulócsoporttal jöttek megtekinteni városunkat. Árgus szemekkel nézték végig az üzlet vitrinjeit. Az önkéntelenül kihallgatott szavaikból arra következtettünk, hogy nem találtak olcsó és tetszetős miskolci souvenirt. Pénztárcájuk tartalmát vizsgálgatva, csalódottan távoztak. Csempék, fifyegők A nyári szezonban több százezerre tehető a városunkba látogató turisták száma. Az országjáró honfitársaink és a külföldiek régi bevált szokása, hogy valami helyi jegyeket magán viselő emléktárggyal térnek haza. Ha ezt a souvenirt rokonaiknak vagy ismerőseiknek szánják, akkor az ajándékozottak városunk képét, hangulatát ennek az emléktárgynak az alapján őrzik vagy szerzik meg maguknak. Elsőként a város legreprezentatívabb souvenir-boltját, a villanyrendőr mellettit látogattuk meg. A bejárattal szemben, a vitrinben a következő miskolci emléktárgyakat láttuk: az avasi kilátó képével díszített csempék, kulcstartók, kis csészealjak pohárkákkal, a város címerével díszített fali cserepek, könyveket bújó giccses baglyok ... — Melyik a legolcsóbb és a legdrágább miskolci souvenirjük? — kérdeztük a boltban. — A „kilátós” selyem könyvjelző. Hét forint. És néha kapható az avasi harangláb képével díszített zenélő doboz is, háromszáz forintért. Jártunk még a Centrum Áruház ajándékosztályán, ahol a polcokon láttunk „Parlamentes” cigarettás dobozt, festett aggteleki hamutartókat, de miskolci souvenirt egyet sem... Voltunk az IBUSZ kis bazárjában is: itt kaphatók szebbnél szebb matyóbabák, „magyarosch, gu- laschos” souvenirek, de városunk jegyeit viselő — egy sincs. A Széchenyi utcai porcelánüzletben árulnak kilátós és címeres fali cserepeket. A címeres nem miskolci volt, így az eladótól érdeklődtünk az iránt, hogy ez mely városé lehet. Sajnos — ő sem tudta megmondani. Az elárusítók mindenütt tehetetlenül tárták szét karjaikat: — Ez van, más nem kapunk. Elfogy ez is — vigasztaltak. Nincs már kagyló-vitorlás A Balaton partjáról végre sikerült kiszorítani a maszek, kagylóból készült vitorlásárusokat. Lassan el is tűnnek a családok vitrinjeiből ezek a „magyar tengeri” giccsek. És arra is született már törvény, hogy városunk címerét nem lehet ízléstelen tárgyakra büntetlenül felfesteni. Ideje lenne tehát a város műkincseit, műemlékeit ábrázoló souvenir-képeket szakértő szemekkel felülvizsgáltatni. Esetleg egy tipikus miskolci emléktárgy megtervezésére kiírt pályázat is egészséges, új formákat hozhatna a souvenir-boltok kirakataiba. SZÁNTÓ ISTVÁN
