Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-18 / 193. szám

Évek óta népszerű programja az IBUSZ-nak a Balaton kör­nyéki lovastúra. Angolok, amerikaiak, németek, belgák, hol­landok, svájciak a túra részvevői. A Balaton északi partvidé­kén, Tihanyban szállnak meg a turisták, s lovas kísérő veze­tésével innen indulnak a környékre kisebb-nagyóbb kirándu­lásokra — természetesen lóháton. A lovagláson kívül szállás­ról, étkezésről, borkóstolóról, lovasbemutatóról, budapesti vá­rosnézésről is az IBUSZ gondoskodik. Az idén már 11 bala­toni lovastúrát szerveztek. S mivel igen nagy az érdeklődés, most Magyarország más vidékeire is visznek lovagolni vágyó turistákat. Mátra, Bükk, a Hortobágy, a Duna-kanyar és Dél- Magyarország az új lovastúrák színhelye. (Képünkön: lova3 turisták a tihanyi belső tónál.) belföld * A CSÁSZLQI HÁZAK. A Szabolcs megyei árvíz súj. tóttá Császló községben a dunaújvárosi építők 39 új családi házat építenek fel. Az alapozásnál eddig 44 dunaúj­városi építőmun'kás dolgozott, hétfőn 18 kiváló kőműves ér­kezett Császlóra, ahol azon­nal megkezdték a családi há­zak falazását. A 26. Építőipa­ri Vállalat ácsai Dunaújvá­rosban előregyártják a 39 ház tetőszerkezetét és azt vago­nokban szállítják majd Császlóra. * SZKÍTA TEMETŐ GYO- PAROSON. Eddig 144 sírt tártak fel a gyopárosi tófür- dö szomszédságában. Igen gazdag mellékleteket, temet­kezési rítusokat találtak a régészek. Alkalmazták itt a csontvázas és a hamvasztá- sos temetés valamennyi vál­tozatát. A szkíta korból jól ismert kézi korongon készült, sötétszürke kőedényben rak­ták az urna mellé az ételt, italt. * BEZÁRT A GEMENCI VADREZERVÁTUM. A szarvasvadászatok közeled, tével „bezárult” a gemenci vadrezervátum „kapuja” a kirándulócsoportok előtt. Az idén — május közepétől augusztus derekáig tartó tu­ristaidényben —, 2800 kirán­duló tekintette meg a híres dunaártéri vadont. * NEMZETKÖZI GEODÉ­ZIAI KONFERENCIA. Heinz Draheim, a Nemzetközi Földmérő Szövetség elnöke hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében meg­nyitotta a szövetség állandó bizottságának ülését, s egyben azt a Nemzetközi Geodéziai Konferenciát, amelyet az ál­landó bizottság ülésével egy. időben tartanak Budapesten. Mini vár Hét hónapig tartó aprólé­kos munkával készítette el a gyulai középkori vár kicsi­nyített mását Bárány Fe­renc nyugdíjas bognármester Gyulán. A vöröstégla vár makettjéhez 17 ezer „mini­téglát” faragott a mester, a rondella tetejét 1400 cserép­pel borította. Az 50x165 cen­timéter nagyságú vár elé el­készítette a csónakázó tó ki­csinyített mását is. Az öt és fél ezer sörösüvegkupakból kirakott ezüstösen csillogó csónakázó tóból nem hiá­nyoznak a parányi szigetek, s a szomorúfűzek sem. Eke István 39 éves műszaki el­lenőr, a Borsodi Vegyikombinát dolgozója, május végén saját személygépkocsijával Miskolcra látogatott. A város több szóra­kozóhelyén járt, s — állítása sze­rint — négy üveg sört fogyasz­tott. A rendőrök a legforgalma­sabb útszakaszon igazoltatták, majd véralkohol-vizsgálatra előállították. A vérvizsgálat meg­állapította: vérében 7,3 dl bor­nak megfelelő alkoholtartalom volt, amely közepes fokban be­folyásolta a gépjármű vezetésé­ben. A tábornok úr kicsit hiú * BÚTORÁRUHÁZ NYÍLT A BNV-N. A fővárosi Szi­várvány Áruház Vállalat hét. főn bútoráruházát nyitott a BNV élelmiszer pavilonjában. A BUTORÉRT-tel közös szak­üzletben 14 féle szobaberen­dezést. 10 fajta kárpitozott és műbőr garnitúrát, sokféle egyedi bútort mutatnak be. A kiállított bútorok azonnal megrendelhetők, megvásárol- hatók, azokat házhoz szállít­ják. s a helyszínen intézik az OTP-hitellevéllel kapcsolatos teendőket is. * HALÁLOS ÁRAM­ÜTÉS. Budapesten az V. ke­rületben az Akadémia utca íl. szám alatti lakásán mo­sógéppel mosott Hegyesi Sán- dorné 44 éves lakatos, s köz­ben halálos áramütés érte. A felelősség megállapítására rendőrségi vizsgálat indult. * LEVENDULASZÜRET. Az ország legnagyobb „illa­tos’’ mezőgazdasági üzemé, ben, a Somogy megyei Da- ránypusztai Állami Gazdaság­ban befejeződött a francia és angol levendula, valamint az egyéb gyógy- és illóolaj-nö­vények aratása. A termés a kedvezőtlen időjárás ellenére is jónak mondható. Az amerikai szenátusig jutott el egy katonai lap különös ügye. A törvényhozás illetékes szervei megvizsgálták: miért történt, hogy tízezer lappéldányba 15 ka­tona 15 borotvapengével 10 000 Merénylet Hamburgban Egy ismeretlen merénylő hétfőn este súlyosan megse­besítette Velimir Slana-t, Jugoszlávia hamburgi alkon- zulját. A golyó csípőtájékon érte a jugoszláv diplomatát, akit azonnal kórházba szál­lítottak. Élete nem forog ve­szélyben. lyukat vágott. természetesen szolgálati ideje alatt. A Talesspinner című újságot a texasi Lackland légi támaszpon­ton, kizárólag az ott szolgáló katonáknak adják ki. Ez a lap jelent meg augusztus 7-én úgy, hogy ötödik oldalának kellős kö­zepén 6x6 centiméteres, borotva- pengével kimetszett lyuk ékte­lenkedett. Kiderült, hogy a lacklandi ta­rn aszpontparancsnok, John S. Sámuel vezérőrnagy képe szere­pelt volna az ötödik oldalon. A felvétel azonban roppant előny­telen volt. Minthogy már min­den példány elkészült, bizonyos katonai személyek, akik egye­lőre jobbnak látják, hogy titkol­ják kilétüket, 15 katonát vezé­nyeltek a nyomdába, s zsilett­pengével vágatták ki velük a tá­bornok fotográfiáját. A bázison mindenesetre hang­súlyozzák, hogy a tábornok csak „utólag” értesült a dologról. Akárhogy is történt, William Proxmire szenátor levelet inté­zett a légierők miniszteréhez, ünnepélyesen megállapítván: „Ha az általam megismert tények megfelelnek a valóságnak, egy­részt a sajtószabadság megsérté­sének esete forog fenn, másrészt elpocsékolták az adófizetők pén­zét”. * FÜGEVÁSÁR PÉCSETT. Emberemlékezet óta nem termett annyi füge Pécsett, mint az idén. Ez a hazánk, ban ritka — délszaki — gyü­mölcs a Mecsökalján a sza­badban terem. A kertekben, udvarokban és szőlőkben legalább háromszáz cserje virul,, amelyek most rekord- terméssel örvendeztették meg gazdáikat. Némely fát való­sággal elborítanak a körte alakú fügék, melyek között 8—10 dekás példányok is akadnak Tegnap hajnalban három órakor riasztották a miskolci tűzoltókat a Nagymiskolci Állami Gazdaság kistokajj üzemébe, ahol a 800 mázsás lucernakazal gyűlt ki. Ma reggelre a tűzoltók megálla­pították, hogy a tűz oka: ön­gyulladás és a kár értéke 49 ezer forint. „Erkölcsi felfogása erősen hiányos T Elítélték a miskolci nők fiatalkorú fantomját Múlt év februárjától hónapokon at adott okot szóbeszédre a Dózsa György utca, a Feszty Árpád utca és a Deszka-temető környékén egy fiatal fiú, aki a nap különböző szakában természetellenes szemérmet­lenséggel üldözte a magányos, vagy férfi kíséret nélkül arra haladó lányokat, s idősebb asszonyokat is. A rendőrség tavaly augusztusban véget vetett garázdálkodásainak. A Miskolci Járásbíróság a fiatalkorú B. J. T.-t szemérem elleni erőszakért, annak kí­sérletéért és garázdaságért ítélte el egyévi szabadság, vesztésre, melyet büntetés- végrehajtási munkahelyen kell letöltenie. Az ítélet indoklásából ki­derül: a fiatalembernek gyer­mekkorában — amikor szü­lei elváltak —, futott vaikvá­gúnyra az élete. Kilenc éves korától kiszakadt a meghitt családi légkörből. így erköl­csi felfogása erősen hiányos maradt, gátlástalan. kóros lelkialkatú, pszichopata egyé. nisé-ggé vált. aki — az orvos. szákértő véleménye szerint —, nem volt képes megfele­lően értékelni cselekményé^ nek társadalmi veszélyessé­gét. ’ Kassai vendégek A KISZ Miskolc városi Bi­zottságának meghívására Kassa város háromtagú ifjú. A felelőtlen autóst a Miskolci Járásbíróság kéthőnapi szabad­ságvesztésre ítélte, és három év­re eltiltotta a gépjárművezetés­től. Büntetését szigorított bün­tetés-végrehajtási munkahelyen kell letöltenie. Az ítélet nem jogerős. gúnyra az élete. Kilencéves augusztus 17-én városunkba. A delegációt Jan Bozogan elvtárs. a Szocialista Ifjúsági Szövetség Kassa városi Ta­nácsának elnöke vezeti. A de. legáció a három nap alattié. togtást tesz a LKM-ben, a KISZ Borsod megyei Bizott­ságának Ságvári Endre veze. tőképző iskoláján és a Ne­hézipari Műszaki Egyetemen. Részt vesz a Molnár Béla if­júsági és úttörőház megnyitó ünnepségén. Augusztus 20 án írják alá a FISZ Kassa városi Tanácsa és a KISZ Miskolc városi Végrehajtó Bizottsága együttműködési tervét. Augusztus 21-én kezdődik a tankönywás A Tankönyvkiadó Vállalat az idén csaknem 800 féle könyvet jelentet meg, mint­egy 15 millió példányban. A tankönywásár augusz­tus 21-én kezdődik. A megye, székhelyék, városok, járások iskoláit az illetékes helyi könyvesboltok látják el álta­lános, illetve középiskolai tankönyvekkel. Az általános iskolások saját tanintézetük­ben kapják meg könyveiket, az első 2 tanítási napon. Az is­kolai árusítás után a felesle­gesként visszakapott tan­könyveket a könyvesboltok szeptember közepéig árusít­ják. A gimnáziumi tankönyve­ket, szótárakat, atlaszokat, továbbá a kötelező és java­solt iskolai olvasmányokat a diákok gimnáziumukban vá­sárolhatják meg augusztus utolsó, illetve szeptember első napjaiban. A szakközép­iskolák és a technikumok növendékei tanintézetükben kapják kézhez tankönyveiket. Pénteken kerül forgalomba az új bankjegy A Magyar Nemzeti Bank pénztárai augusztus 21-én, pénteken megkezdik az 500 forintos bankjegyek kibocsá­tását. A pénzforgalom lebonyo­lítása a régi bankjegyekkel már igen nehézkessé vált. Az 50 forintos kivételével még az 1946-os stabilizáció idején alakultak ki a jelenlegi cím­letek, azóta a lakosság pénz- forgalma 4,8 szorosára nőtt. 1947-ben még 47 millió, ta­valy pedig már 239 millió bankjegy kellett a forgalom lebonyolításához. Európában szinte egyedülállóan alacsony hazánk legnagyobb címletű bankjegye, a 100 forintos. A Szovjetunióban a legnagyobb címlet a 100 rubeles, ami 1300 forintnak felel meg. Ausztriában ezer schillinge­sek, az NSZK-ban ezer már­kások. Svédországban tízezer koronások vannak forgalom­ban. Az 500 forintosok kibocsá­tásával 30—35 százalékkal kevesebb bankjegyre lesz szükség, ami csupán a pénz készítéséhez szükséges anyag­ban tízmillió forintos meg­takarítást jelent, de lényege­sen könnyíti az üzletek, ban­kok pénzforgalmát. ■*: TQTÓNYEREMÉNYEK. A 13 találatosok egyenként 14 635 forintot érnek, a 12 találatotokra 442 forintot, a 11 találatosokra 46. a 10 ta­lálatotokra pedig 15 forintot fizetnek. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15. — Központ: 36-132. 16-672, 35-380. 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- és város­politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovat: 1 8-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. — Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. I., Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-219. — Terjeszti: a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15. — Felelős vezető: SZEMES TSTVAN külföld © A LÉGIFLOTTA NAP­JA. Ma ünnepük a Szovjet­unióban a légiflotta napját. Grecsko marsall, honvédelmi miniszter napiparancsban rendelte el, hogy helyi idő szerint Moszkvában és a hős városokban, a szövetségi köz­társaságok fővárosaiban, ün­nepi tűzijátékokkal köszönt­sék a légiflottát. O MEGERŐSÍTETTÉK az ŐRIZETET. A brazíliai Porto Ailegrében megerősítették az uruguayi konzul őrizetét. A diplomatát ugyanis többen megfenyegették telefonon, mert a monteviedói kormány nem fogadta el a Tupamaros gerillák végső ultimátumát. A gerillák azt követelik, hogy az általuk túszként fog­va tartott brazil diploma­táért a kormány engedjen szabadon minden uruguayi politikai elítéltet, összesen 183-at. % O TÖRTÉNÉSZKONG­RESSZUS. A Kreml kong­resszusi palotájában meg­nyitott történész kongresz- szus résztvevői szakértői bi­zottságokba tömörülve kezd­ték meg munkájukat. Az ün­nepi megnyitó után a moszk­vai Lomonoszov egyetem termeiben folynak a bizott­sági megbeszélések a csak­nem 4 ezer tudós között. Ma­gyarországot több mint 100 tagú delegáció képviseli. © VÉGET ÉRTEK A HADGYAKORLATOK. A múlt hétéi: megkezdett közös szovjet—csehszlovák hadgya­korlatok Csehszlovákia terü­letén — befejeződtek. A had­gyakorlatot megtekintették a csehszlovák párt és a kor­mány vezetői. O ZŰRZAVAR UTÁN: FRANGIÉ. A libanoni par­lament elnöke hivatalosan is Szolimán Frangié lett. akii sok bonyodalom és viharos parlamenti jelenet után vá­lasztottak meg. Eddig gaz­dasági miniszter volt, és a jobboldali keresztény csopor­tosulások pártfogolt jaként in­dult a választásokon. Az új elnök 60 éves. pártonkívüli, tíz év óta képviselő, és azóta különböző minisztériumok élén állt. 0 208 HALÁLOS ÁLDO­ZAT. A múlt heti olaszor­szági közúti baleseteknek 208 halálos áldozata volt. Ez har­mincnéggyel kevesebb, mint az elmúlt év azonos idősza­kában. Az adatot az olasz közlekedési rendőrség közöl­te. A statisztikából az is ki­derül. hogy a múlt héten 3756 közlekedési baleset tör­tént és 5302-en sérültek meg. Egy hét alatt 220 523 esetben szabtak ki bírságot a közle­kedési szabályok megsértése miatt. O MAJD KÉT ÉS FÉL MILLIÓ DOLLÁR KÁR. Az észak-írországi kormány rendkívüli minisztertanácson vitatta meg a hétvégi áradá­sok okozta károk helyreállí­tásának tervét. Az előterjesz­tett jelentés szerint 1 millió font, azaz majdnem 2 és fél millió dollár kárt okozott a természeti katasztrófa. O BAHR TÁRGYALÁSAI. Egon Bahr bonni kancellári álamtitkár Washingtonban tájékoztatta az amerikai kor­mányt a moszkvai szerződés­ről, valamint Brandt tárgya­lásairól. Megfigyelők szerint az amerikai kormány a tár­gyalások részletei iránt ér­deklődik elsősorban. „NÉZD MEG AZ ANYJÁT t” A tanítónő beírja a kis Alc- xandra ellenőrzőjébe, hogy ..a kislány túl sokat fecseg”. ‘ * Otthon Alexandra megmutatja ellenőrzőjét apjának, aki szó nél­kül kiveszi a tollát és ír vala­mit a tanítónő bejegyzése alá. Vajon mit irt oda? Semmi mást, csak ennyit: „vajon mit szólna, ha ismerné as anyját?” Öngyulladás okozta a kistokaji kazal tüzet Négy üveg sör „ára“

Next

/
Thumbnails
Contents