Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-12 / 188. szám

★ Csúcsforgalom a MHSZ miskolci repülőterének hangárában... A motoros és a vitorlázó repülőgépek karbantartása, javítása nagy figyelmet, precizitást igényel. A szerelők és a piló­ták rendszeresen ellenőrzik a gépek állapotát. (Ágotha Tibor felvétele) Adler: az év tornája volt Az év egyik legnagyobb sza­bású ökölvívótomája zajlott le Halléban. Tíz ország kiválóságai indultak a viadalon, és a ma­gyar együttes is öt versenyzővel — köztük az Európa-bajnok Ge- dóval és Kajáival — vonult fel. Az Európa-bajnokoknak nem sikerült a verseny. A magyarok közül Badari első lett. Orbán S. pedig, légsúlyban a második helyen végzett. — Badari mellett Gedó és Or­bán is első lehetett volna súly­csoportjában — mondotta Adler Zsigmond. — Gedó két meneten át macska-egér harcot folyta­tott Weinholddal, kétszer padló­ra is küldte. A harmadik me­netben egy percet kiengedett, s meglepetésre a hazai versenyző győzelmét hirdették ki. Orbán dicséretesen, lelkesen és jól harcolt. Legjobb volt a légsúly­ban, sajnos, a döntőben bírói té­vedés áldozata lett. Badari jól küzdött, három ellenfeléből ket­tőt döntő fölénnyel vert meg,* tőle színesebb öklözést várunk. Sokra képes! Két további ver­senyzőnk, Kajdi és Máté egy mérkőzést nyert. Kajdi gyorsan kiütött egy bolgár versenyzőt, utána azonban visszalépett — sérülésre hivatkozva. Nagy kár, mert Kajdinak sok nemzetközi mérkőzésre van szüksége, s Halléban lett. volna erre alka­A Vasas Malagába utazik A Vasas labdarúgó-csapata csütörtökön délután 15 játé­kossal Spanyolországba, a maiagai nemzetközi tóm ara utazik. A piros-kékek különgépen először Zágrábba repülnek. Ott csatlakozik hozzájuk a Dinamo Zágráb együttese, es a két vendégcsapat együtt utazik Malagába. A nemzetközi torna pénte­ken a Real Madrid—Vasas mérkőzéssel kezdődik, szom­baton pedig a Malaga—Di­namó Zágráb találkozóra ke­rül sor. Vasárnap a vesztesek a harmadik helyért játszanak, s a győztesek vívják a dön­tőt. A győztes csapat arany­serleget nyer. A Vasas spanyolországi vendégszereplése miatt a lab­darúgó NB I második for­dulójából ma délután játsz- szák le a Vasas—Tatabánya mérkőzést. A két együttes, Müncz bíráskodása' mellett, 17 órakor kezdi a küzdelmet a Fáy utcai pályán. Mennyit ér a mez, ha Pelé is benne van? A Lloyd Társaság londoni fiókja bejelentette: nem tudott megállapodásra jutni Pelével. hogy milyen összegre biztosít­sák a brazil csillag mezét, nadrágját, futballcipőjét, labdáját es aranyérmét — a mexikóit. Eszerint a labdarúgás történetének eme kimagasló trófeái nem szerepelhetnek a manchesteri városházán rendezendő labdarúgó-világkiállításon. Pelé igénye és a Lloyd Társaság ajanlata között volt némi különbség. Pelé 120 ezer font sterlingre akarta bebiztosítani tulajdonát, a Lloyd ennél sokkal kevesebb kockázat vállaló- ! sara lett volna hajlandó. A világkiállítás szervező bizottságának titkára úgy értesült, hogy a Lloyd cég vállalná a VÍO ezer font sterlinges összegeit is, azzal a feltétellel, hogy a mezekben Pelé is benne van. lom. Találkozhatott voLna az olimpiai bajnok Wolkeval is. Máté egy győztes mérkőzés után nem bírt NDK-beli ellenfelével, összegezve: jó, érdekes verseny zajlott le Halléban, a mieinknek több hasonlóra lenne szükségük. Főleg azoknak, akik élni is kí­vánnak a versenyzési alkalom­mal ! Az öklözök következő jelentős erőpróbája az augusztus 20. és 23. között, az egri színházban sorra kerülő Dobó István emlék- verseny lesz. Hat-hat szlovák és osztrák, öt-öt bolgár és román ökölvívó mellett, a 66 legjobb magyar versenyző lép szorítóba. Többek között a három Európa- bajnok — Gedó, Orbán és Kajdi — valamint Jnnghaus, Orbán S., Badari, Kovács L., Kovács Ö-, Szentes, Fehér, Kari, Nagy L., Szirony, Szilágyi, Vígh J., Ko­vács n., Papp K., Kézi, Teré- nyi, Máté, Tóth I., Krajcsovics, Juhász és Edőcs. olimpiáért ” Az MTS Országos Taná­csának agitációs és propagan­daosztálya ma délelőtt saj­tótájékoztatót rendezett az MTS székházában. A magyar sajtó munkatársait először dr. Csanádi Árpád, az MTS el­nökhelyettese tájékoztatta a „Sportért — olimpiáért'’ ak­cióról Ezt követően a Salgó­tarjánban megrendezésre ke­rülő munkahelyi spartakiád országos döntőről adott tájé­koztatást Szunyogh Tibor, az MTS Nógrád megyei taná­csának elnöke. Végül Bor­széki Lajos, az MTS Bács- Kiskun megyei tanácsának elnöke a falusi spartakiád országos döntőjének előké­születeiről beszélt. A sajtótájékoztatóról hol­napi számunkban közlünk bővebb beszámolót. !. Bükk Kupé. E S H r mi. Ikészíilt a versenykiírás Az Autóklub rövid múltra visszatekintő miskolci lúra- ve.rseny-szakosztálya eijutott létének első fontos állomásá­hoz. I. Riikk Kupa néven szep­tember 20-án országos meghí­vásos túraversenyt rendeznek. A verseny vezetősége, pon­tosabban Gyiká András ver- senyfelelős szerkesztőségünk­nek is küldött egyet a most elkészült versenykiírásból. Ebből tudtuk meg, hogy a részt vevők rendkívül váltó­Expressz sport A DVTK-É A KÉT PONT A vihar miatt 7 perccel ko­rábban véget ért Diósgyőr— Komló tartalékbajnoki mér­kőzést, a pályán elért l:0-ás eredménnyel a Diósgyőr ja­vára igazolták. BAUANYI GYŐZÖTT Hamburgban megkezdődött az NSZK nemzetközi nyílt teniszbajnoksága. A magya­rok közül Gulyás az első for­dulóban erőnyerő volt, Ba- ranyi pedig 3:6, 6:4, 6:4, 6:2 arányban győzött a nyugat­német Kurucz ellen. A női egyes első fordulójá­ban Borlca 6:2, 6:2-re nyert a csehszlovák Kodesova ellen. TENISZEZNI FUTBAEEPÄLYÄNr Basil Reay, a Davis Kupa­bizottság titkára bejelentette, hogy helyt adtak a spanyol tenisz szövetség óvásának, s így augusztus 14—16. között, Düs­seldorfban mégsem a füves labdarúgópályán, hanem sa­lakon kerül sor az NSZK— Spanyolország zónaközi dön­tőre. LONDON ÉS ATHÉN? Az UEFA végrehajtó bi­zottságának novemberi, pá­rizsi ülésén döntenek arról, hogy 1971-ben hol rendezik meg a Bajnokcsapatok Euró­pa-kupája és a Kupagyőzte­sek Európa-kupája döntőjét. A jelek szerint a BEK dön­tőre jövőre, június 2-án Lon­donban, a KEK döntőre má­jus 19-én, Athénben kerül sor zatos terepen, 136 kilométe­res távon mérik össze tudá­sukat. A tervezett útvonal nem könnyű, a Bükk számos hegyi útján és környékén ha­lad keresztül. A rajt a Kato­wice étteremnél lesz. Hollós­tető, Szilvásvárad. Dubicsány, Putnok, Zádorfalva, Aggte­lek, Edelény és Sajószentpé- ter érintésével érkezik visz- sza a mezőny Miskolcra, a rajthelyhez. A beérkezés után ügyességi versenyt rendez­nek Az I. Bükk Kupát négy géposztályban rendezik meg, s a kupa védője az lesz, aki az abszolút sorrendben az első helyein végez. A verseny rajtjának pontos időpontját a kiírás nem közli, de a versenyzők minden bi­zonnyal korán rajtolnak majd, hiszen a verseny veze­tősége szeptember 20-án 17 óra 30 percre már az ered­ménylista kifüggesztését ígéri. Az eredményhirdetésre és a díjak kiosztására az SZMT- székházban kerül sor. Körkép 0 Indul az NB II-es lab­darúgó-bajnokság is. Az MVSC labdarúgó-szakosztá­lyának vezetősége és Szent­marjai Tibor edző szeretné­nek a zöld-fehérek szurkoló táborával találkozni. Ezért augusztus 14-én, pénteken 18 órai kezdettel az MVSC- sporttelepen, a klubban szur- kolóankétot tartanak. Beszá­molnak a felkészülésről, a tervekről, célkitűzésekről, és válaszolnak a szurkolók kér­déseire. @ Augusztus 19—20-án nagyszabású kézilabdatornát rendez a Kazincbarcikai Ve­gyész kézilabda-szakosztálya. Az Alkotmány-kupára több NB-s együttest meghívtak. A találkozóra a Vegyész-sta­dionban kerül sor. $ Ökölvívó Bányász-kupa. Saj őszentpéteren, a bányász­nap és a Borsodi Bányász 50 éves jubileuma alkalmából országos meghívásos ökölvívó versenyt rendeznek. A két­napos küzdelemsorozatra meghívják a sportág országos szakvezetőit is. @ Barátság-kupa. A hét végén Tatán megkezdődnek a birkózók Barátság-kupa küz­delmei. Az előző években még az Olimpiai Reménysé­gek Tornája nevet viselte a nagyszabású versenysorozat. Előreláthatólag két diósgyőri sportoló is részt vesz a küz­delmekben. Nemrégiben jelent meg az a rendelkezés, amelyik módo­sította a korábbi átigazolási szabályzatot, A rendelkezés leglényegesebb pontja az volt, hogy az ebben az évben le­szerelő katonák és végző egyetemisták, ha nem mennek vissza anyaegyesületükbe, új klubjukban csak a tartalék­csapatban szerepelhetnek. Ez, a labdarúgókra vonatkozó új szabály mindössze egy esztendeig lehet érvényben, hiszen egy bizottság jelenleg is dolgozik: az átigazolási rendszer teljes megreformálásán. Nem ismerjük a bizottság elképzieléseit, de nehezen elhi­hető, hogy a fent említett szabályt az új tervezetbe is be­veszik. Különösen azért nem, mert az őszi—tavaszi rend­szerre való áttérés miatt a jövőben nyáron lesz az átigazo­lási időszak, nincs szükség tehát különösebb kedvezményre. Esetleg a korábban leszerelő katonáknak kell majd egy-két hónapot várniuk. Ezért sem értjük, miért volt szükség erre a „drákói”, szi­gorral meghozott intézkedésre. Ahogy lehetett bajnokságot rendezni rendkívüli formák és feltételek között, úgy lehe­tett volna rendkívüli rugalmassággal kezelni ezt a kér­dést. Egy fiatal labdarúgó életében egy esztendő kihagyás, helyesebben egy esztendei „visszaminősítés” is a fejlődés gátja lehet. Egyébként arra se igen volt még példa, hogy egy játékost ne egy szakosztályhoz, hanem csak egy szak­osztály valamelyik csapatához lehessen igazolni. Nem tartjuk valószínűnek, hogy cikkünk hatására meg­szüntetik a. szóban forgó rendeletet, csupán azt reméljük, hogy a most készülő új átigazolási szabályzatnak nem lesz­nek ilyen furcsa pontjai. HORVÁTH KÁLMÁN SZERDA Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Színes népi muzsika. — 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak! — 14.00: Emlékezés Lavotta Jánosra. — 14.30: Nőkről nők­nek. — 15.10: Farkas Antal fú­vósműveiből. — 15.26: Kemény Egon: Játszótéren. Szvit gyer­mekkarra . — 15.37: Tisztességes János. II. rész. — 16.00: A világ- gazdaság hírei. — 19.05': Lendvav —Garai: Üj kor nyitánya. Kan­táta. — 38.11: Könnyűzene. — 16.26: Mozart: B-dúr szonáta. — 16.48: Világgazdasági figyelő. — 17.20: Prokoíjev: Péter és a far­kas. — 17.45: A műhelyben be­szélik ... — 18.00: Könnyűzenei olimpia. Döntő, VIII. rész. — 18.42: Mozsár Imre nótákat éne­kel. — 19.25: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. — 19.56: Szép magyar vers. — 20.08: A Beetho- ven-műsor folytatása. — 20.53: Visszhang. — 23.23: Járóka Sán­dor népi zenekara játszik. — 21.39: Beszélgetés a zenéről. — 22.20: Egy óra dzsessz. — 23.20: Theresa. Részletek Poulenc ope­rájából. — 0.10: Sebestyén János csemballózik. Petőfi rádió: 12.00: Bogáncs. Fekete István regényének III. folytatása. — 12.12: Schiller hő­sei az operaszínpadon. — 12.40: A Falurádió műsora. — 13.03: Három szimfonikus költemény. — 13.40: Orvosi tanácsok. — 14.00: Mindenféle kettőtől ötig. — 17.00: ötórai tea. — 18.10: Kis magyar néprajz. — 18.15: A NIV. kerületi KISZ kamarakórus éne­kel. — 18.33: Gazdasági infor­mációk. — 18.53: Offenbach: A szép Heléna. Háromfelvonásos operett. — Közben 19.54: Jó es­tét. gyerekek! — 20.25: Üj köny­vek. — 20.28: Az operettközve- tités folytatása. — 21.35: ötven­éves a csongrádi gimnázium. — Riport. — 21.50: Virágénekek. — 22.08: Händel: Júdás Makka­beus. Részletek. — 23.15: Loeil- let: c-moll triószonáta. — 23.30: Miskolci Jónás Géza népi zene­kara játszik. URH: 18.10: Tánczenei koktél. — 18.55: A Baden-Badeni Rádió szimfonikus zenekarának hang­versenye. — 19.52: A dzsessz kedvelőinek. — 20.30: Pécsi Se­bestyén orgonaestje a tihanyi apátsági templomból. — Kb. 22.30: Zenekari operareözletek. Miskolci rádió: A megye életé­ből. — Hogyan segíti a Borsod megyei Építőipari Vállalat az árvízkárosultakat? — A nagy­községi ranggal élve ... — Pol­kák. — Lányok, asszonyok . . . — Készül A tanítónő. — Vissza­pillantás a megye idegenforgal­mának főidényére. — Előadó: a »szerző. — A megye sportéleté­ből. Televízió: 17.58: Hírek. — 18.05- A rút kis kacsa. Szovjet kis­fáim. — 18.25: Balatoni beszélge­tések, 1970. Riportfilm. — 19.00: Esti mese. — 19.10: McGill. Ma­gyarul beszélő angol bűnügyi film: Kastély a ködben. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Nem­csak a Balaton van a világon... Riportfilm. — 21.40: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 22.20: Tv- hiratíó. Bratislava! televízió: 18.00: Hi­rosima. Japán dokumentumé lm. — 18.25: Mai szemmel. Publi­cisztika. — 20.30: Irwin Shaw: Fénykor. Tv-film. — 21.20: Autó- sok-motorosok magazinja. — 21.40: Riport a brnoi nemzetközi vásárról. Filmszínházak: Béke (f4. 7): Verseny a javából! I—II. rész, dupla heiyárakkal! — Kossuth (f3, f5. f7) : Dél csillaga. — Tapolcai kertmozi (81: ..Z". avagy egy politikai gyilkosság anatómiája. — Népkerti szabad­térig mozi (3) : A Pál utcai fiúk. Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18 óra között): Dr. Petró Sándor m agángy ű j tem én y é n e k kiállítása. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18 óra között) : Me­gyénk története. A Bükk élő­világa. — Hermán Ottó Emlék­ház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkássága. — Mássá Múzeum. Üjmassa. Ösko- hó: nyitva egész napon át. (Meg­közelíthető a 15-ös autóbusszal és a garadnai kisvasúttal,') — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között) : Miskolci gö­rögök művészeti emlékei. — Diósgyőri vármúzeum: nyitva 10—13 és 14—18 óra között. (Meg­közelíthető az l-es és 5-ös autó­busszal. valamint a? l-es villa­mossal.) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.20: Gyöngyösi Ráez Géza népi zenekara iái­szik. — 9.00: Tudomány a fan­tázia tükrében. — 9.31: Angol asszony lánya. Operettrészietek. — 10.05: Mczart-művek. —10.55: Iván Szuszanyin. Részletek Glin­ka operájából. — 11.30: Mezei Kálmán néni zenekara játszik. Petőfi rádió: 3.05: Mikrobi es d Holnaplátók. — 8.37: Conny Od:l: Vidám német népclal-iao- szócha. — 8.45: Külpolitikai fi­gyelő. — 9.00: Tánemelódiák. — .9.25: Bartik- Rapszódia zongo­rára és zenekarra. — 9.50: Ma­gánvélemény közügyekben. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Egy furcsa szabályzat

Next

/
Thumbnails
Contents