Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-27 / 200. szám

a miskolciaké a szó Ali baba és a többi rabló jc Sok a régen lejárt szavatosságú kávékülö nlegesség! (Jármay György rajza.) Wem kell a papír?! Mi van a bejelentések mögött? (I.) Lakásnézőben a Győri kapuban A Miskolci Építőipari Szö- etkezetben a napokban se- ejtezték az iratokat, s négy- it mázsa papírhulladék gyűlt Issze. E mennyiség csak ;épkocsin szállítható el. Igen, le hová? Egy teherautó a ezetőjével és két rakódó- nunkással órákig jatt-ment l városban, a papír azonban ehol nem kellett. A központi MÉH-telepen eltároztak, így ott azérbnem anuljon tovább? A Munkatörvéinykönyv 50. i (3) bekezdése valójában ■lőírja, hogy a vállalat kö- eles a dolgozók továbbkép- :ését és szakmai színvonalá­lak emelését elősegíteni, társadalmunkban mindenki - lek joga van ahhoz, hogy ovább tanuljon, de itt ke- etkezik a kérdés, hogy hol is kinek a javára. Az állami skolarendszer keretébe tar­ozó oktatási intézményekben i nappali tagozaton tervszerű képzés folyik. Az esti vagy evelező tagozaton tovóbb- anulók képzésében is tár­sadalmi hasznosságnak, terv- ;zerűségnek kell érvényesül- -tie, és ezt általában a mun­káltatók (vállalatok, szervek) nunkaerő-szükséglete szabja Már alig váriuk Nagy örömünkre szolgál, nogy — mint tájékoztattak oennünket — a jövő hónap Héjén megnyitja kapuit a miskolci Áfész által épített ABC-áruház a Hoffmann Ottó utcában. Különösen ne­künk, háziasszonyoknak je­lent könnyebbséget, hiszen nem kell majd a b~’\v'-osba utazgatni, vagy gyalog besé­tálni az élelemért, egyéb áru­cikkekért. Már alig várjuk, hogy ebben az új áruházban vásárolhassunk, ami annak a bizonyítéka, hogy az illeté­kesek messzemenően igye­keznek gondoskodni a lakos­ság ellátásáról. T. J.-né ROVATVEZETŐ: KOITAI JÓZ5EFNÉ meg. Amikor a vállalat va­lamely dolgozóját javasolja továbbtanulásra, ezzel kife­jezésre juttatja, hogy a dol­gozóra és a megszerzendő műveltségére vagy szakkép­zettségére a vállalatnak szüksége van, és egyben kö­telezettségei vállal, hogy a dolgozó számára biztosítja például a törvényes tanul­mányi szabadságot, a mun­kaidő- és egyéb kedvezmé­nyeket, esetleg utazási költ­séget, jobb munkabeosztást stb. A munkáltató tehat helye­sen jár el, ha alapos, körül­tekintő módon határoz ab­ban a kérdésben, hogy a dol­gozóját hová, milyen isko­lába, tanfolyamra javasolja vagy küldi. A vállalat első helyen azokat a dolgozókat támogatja, akik a munkakö­rükre előírt szakképzettséget szerzik meg, segíti az olyan dolgozókat, akik a nappali tagozaton megkezdett tanul­mányukat esti vagy-levelező tagozatos képzésben fejezik be, és helyesen teszi, ha a jövő szakember-szükségleté­nek biztosítása érdekében ta­nulmányi szerződést köt, A továbbtanuló dolgozók kedvezményeiről szóló 15/ 1967. MüM sz. rendelet is különbséget tesz az általános műveltséget vagy a szak- képzettséget biztosító isko­lákban továbbtanulók között, és úgy is, hogy a munkakö­rére előírt szakkénzettséget szerzi-e meg a dolgozó, ta­nulmányi szerződést kötött-e a vállalattal vagy nem. A vállalatot nem lehet kényszeríteni arra, hogy á számára nem szükséges szak- képzettség megszerzéséhez támogatást adjon, de olva­dónknak van lehetősége arra hoCTv oanosszM éljen a Műn kaügvi Dönt"’'i',''ti'?én-,ni Dr. Sass Tibor Hibás folytatás A Déli Hírlap augusztus 18-i számának 6. oldalán a „Kassai vendégek” című tu­dósítás első részének folyta­tásánál hiba történt: a má­sodik hasábon az „Elítélték a miskolci nők fiatalkorú fantomját” című tudósítás egy-két sora került az előb­bi írás szövegébe. Kérjük, máskor jobban vi­gyázzanak, hogy ilyen szedé­st hiba ne fordulhasson elő. Többen, akik szeretik és naponta olvassák a DH-t (A hibát néhány perccel la­punk szóban levő számának a megjelenése után — sajnos, már későn — mi is észrevettük. Az üjságiró-berkekben „nyomdai kisördög”-nek nevezett, s a gyors munka miatti felületesség következményeként keletkezett a hiba. Ez persze csak magyaráz­za a hibát, de nem menti fele­lősségünket. ígérjük, ezentúl jobban ügyelünk, egyszersmind megköszönjük kedves olvasóink észrevételét. A szerk.) Gyerekek a Szinva medrében A Gömöri és a Tiszai pá­lyaudvar közötti szakaszon, a Szinván átívelő vasúti Hónapok óta panaszok so­kasága foglalkoztatja a vá­rost. A méltatlankodók a ház­gyári lakások hibáit kifogá­solják. Ez ad munkát a mi­nőségvizsgáló intézetnek, ez­zel foglalkozik a tanács, a MIK és maga az építőipar is. A Győri kapui lakótelepen néztünk utána, hogy mennyi­re jogosak a panaszok. A városrész legnagyobb, 12 lépcsőházas épületében szinte „mentőangyalként” fogadott az egyik házfelügyelő, örült, hogy végre akad valaki, aki­nek legalább kipanaszkodhat- ja magát. Esönyomok a tapétán — Alig egy hónapja, július közepén költöztek be az első lakók — mondta, és „ kilen­cedik emelet még üresen ál­ló lakásaiba vezetett. Néhány szobában esőnyomok virítot­tak a tapétán. Az egyik la­kásban ujjnyi hézagok „díszí­tették” a parkettát, a hetedik emeleten egy konyha válasz­fala selejt panelből készült. A fal síkjából több centiméter­re kiáll az ajtótok. Magától nyílik a kulcsrazárt liftház- ajtó. De vannak általánosabb hibák is: nem lehet zárni a lépcsöház ablakokat és a dur­va felületű lépcsők tisztántar­tása külön gond. Egy szak­avatott súrolót is próbára tenne. Hullámos fal, görbe ajtó A korábban átadott C—1 jelű épületben sem különb a helyzet. A ház hiánypótlási jegyzőkönyve egy vaskos ügyiratkötegnek is díszére válna. S ha hinni lehet a mű­szaki ellenőröknek, ezeket a hibákat már egytől egyig ki­javították. Az elsőként felke­resett házfelügyelő vélemé­nyéből azonban egészen más derült ki: saját lakásában há- borogva mutatta a durván tapasztott falat, a meghasadt ajtótokot, de hullámos az elő­szobafal és görbe az ajtó is. Mondják, a lépcsőház szemétledobóját még senki sem használta. Már akkor el volt dugulva, amikor az el­ső lakó beköltözött. A lépcső- házajtók üvegei azonban csak később törtek ki: a rossz il­lesztés és a gyenge zár miatt a legkisebb huzat is kivágja az ajtószárnyakat. Üröm és öröm Egy másik — ugyancsak találomra kiválasztott — har­madik emeleti lakásban egy heti használat után pergett ki helyéről a mosdókagyló tartó- vasa. Ijesztően nyikorog a parkett, pedig egyszer már teljesen kicserélték. A beépí­tett szekrények hátlapjait vi­szont — a jelekből ítélve — különleges „méret” szerint, találomra szabták ki. Kár lenne elhallgatni azt is, hogy „ véletlenszerűen ki­hidnál gyakori látvány, hogy a gyerekek fittyet hányva minden veszélynek, a Szin­va medrében „kószálnak”, azaz hogy a víz szélén sétál­gatnak. A szülők bizonyá­ra nem is tudnak ezekről a kiruccanásokról, pedig nem ártana, ha jobban ügyelné­nek a rakoncátlankodó gye­rekekre, akiket könnyen ér­het baleset. Á. J. Emlékkép Megsárgult igazolványképem került a kezembe a minap. Elgondolkozva forgattam. Nem az jutott az eszembe, mennyit változtam, öregedtem azóta, hanem az, aki készítette. Ez a második nyár, hogy nem látom a miskolci Búza tér öreg fo­tográfusát. Vajon hol van, él-e, hal-e? A gyorskép, amit ő készített, itt van a kezemben. Ha ránézek, nem magamat iá- tom, hanem az öreget, a teret úgy. ahogy én is ott álltam a gépe előtt. * Déli tizenkét óra. A tér templom előtti része szinte teljesen kihalt. A hőségtől remegni látszik a levegő. A templom sárga faláról zuhatagként omlik alá a sárga fény és a meleg. A pláh- ből kalapált Krisztus szenvedőre festett arcával farkasszemet néz egy öregember. Ott ül az összehajtható kertiszéken, hát­tal a napnak. Mellette a házilag gyártott és barnára festett, háromlábú állvány, tetejében a házilag gyártott és barnára festett fényképezőgép. Az öregember ül mozdulatlanul. Mikor megszólítom, figyel­mesen megnéz széles karimájú szalmakalapja alól, vajon ko­moly rendelő vagyok-e. Aztán feláll, leveszi és a székre he­lyezi a kalapot, engem pedig a gép elé igazít, szemben a nap­pal. Egymást nézzük. Fénykép készül. Az alacsony ember hozzágömyed a masinához, ősz haja és napégette arca időn­ként eltűnik a megfakult gépkendő alatt Később, amíg a kép elkészül, száraz hangon beszélni kezd: — Hetvenhárom éves vagyok. Az utolsó fényképész itt, a téren. Nem sok kuncsaftom van, csak akit erre vet az élet és valamilyen igazolványhoz sürgősen fényképre van szükssége. Miért másért állnának a gépem elé ? Huszonnégytől csinálom ) ezt. Itt, a téren is sokat dolgoztam, meg búcsúkon. Az volt az igazi üzlet. Akkoriban ritka volt még a gép. Falun egyáltalán nem volt. Most sok az amatőr. Minden második házban van már gép. így hát búcsúkra sem igen érdemes kijárni. Igaz, öreg is vagyok már. Fáradt. Egészség sincs. Ilyen korban tele van már az ember bajjal. De valamit csak kell csinálni. Ki­jövök hát ide mindennap. Reggel nyolctól délután négyig üldögélek itt. Elkészült a kép. Megjelentem a papíron. Kissé halványan, de én vagyok. Az öreg méregeti szűkre vont szemével, de rám nem néz, nem veti össze a papírt az én arcommal. Neki csak a fénykép az érdekes. Aztán fejére teszi széles karimájú szalmakalapját, leül a kertiszékre, keresztbe rakja a lábát. Olyan kényelmesen ül, mintha nem is a szék karfája támasztaná a hátát, hanem a napfény párnája. Az igazolványkép készítőjét már második éve nem látom a téren. Vajon hol van, él-e, hal-e? Emlékszem, hogyan jelen­tem meg a keze alatt, a csuporban ázó papíron. A kép most már erősen sárgul. A gyorskép nem a halhatatlanságnak ké­szül. S ahogy eltűnt készítője a térről, úgy tűnik el lassan a papírról a modell képmása is. ORAVEC JÁNOS választott és meglátogatott lakások között szinte keresni kellett az olyat, amelyben az említett apró, de mégis bosz- szantó hibák nem tették pró­bára az új lakók örömét. S hogy a felsorolt hibák ki­javítására, vagy megelőzésére mit tesz a BÁEV, arról a vál­lalat vezetőit kérdeztük meg... LAHUCSKY PÉTER (Folytatjuk) ASZODY JANOS A kriminalisztika kalandos története Az erőszak mítosza Bizonyára ismerik az anek­dotát az amerikai gyerek­ről, akivel közlik, hogy meg­halt a nagypapája. „És ki .lőtte le ?” — kérdezi ártat­lanul a kisfiú, aki számára a természetes halál fogalma ismeretlen, de aki az erősza­kos halállal — s ez már nem tréfa! — lépten-nyomon ta­lálkozik: a televízió képer­nyőjén, a képeslapokban, a moziplakátokon, sőt, még a játékboltok kirakataiban is. A „comics-strips”-ok, vagy­is a képregények a múlt szá­zad végén jelentek meg az Egyesült Államok újságai­ban. az olvasó szórakoztatá­sára; 1935. körül aztán kö­tetekbe foglalva behatoltak á könyvesboltokba is. Fel­tűntek tehát az úgynevezett „comics-books”-ok, s ezekkel együtt megjelent a „szuper”- ek nemzetsége is: a Super­man. a Superboy. ; Super- american; ezután 'kezeit a „szörnyetegek” sorozata: Frankenstein, Drakula, Fan- tomas, Diabolic, Satanic, In­fernal. Criminal. Tekintet nélkül arra a politikai sze­repre, amellyel szerzőjük őket felruházta, e „hősök” valósággal versengtek a kü­lönböző gyilkolást módsze­rek alkalmazásában. 1950- től kezdve a Szuperek és a Szörnyetegek elárasztották a nyugat-európai piacot is. E képregényeket, az utóbbi időben az ezeket kiegészítő fénykép-regényeket, valamint a futószalagon gyártott úgy­nevezett „kalandregényeket" — amelyek egymást licitál­ják túl az erőszak és a bor­zalmak ábrázolásában — olyan emberek milliói olvas­sák, akik könyvesboltokban ugyan még sosem jártak. Az erőszak járványa mindinkább elönti az iro­dalmat, a színpadot, a vetí­tővásznat, a képernyőt! Ar­thur Penn Bonnie and Clyde című filmje, ez a „gangster- story”, egy bankrabló-párról szól, akik 1934 körül „mű­ködtek”. Clyde Barrow és Bonnie Parker a szerelmes gengszterpár tulajdonképpen Diliinger bandájához tarto­zott és tizenkilenc gyilkos­ságot követett el, mielőtt kézre került. Mindkettőt ha­lálra ítélték. Mégis sikerült megszökniük a huntsville-i (Texas) börtönből és Diliin­ger segítségével a mexikói határ felé menekülniük. Eg.v erdőben azonban az FBI hat embere várt rájuk. Heves tűzharc, s a rendőrök ezer golyójából kilencvennégy cél­ba talált. A gengszterpárt utolérte sorsa. Nincs semmi tragikus, hősies, vagy roman­tikus abban, hogy a gyilko­sok elnyerték megérdemelt büntetésüket. A film azon­ban valósággal fölmagaszto- sítja a két gengsztert, és óri­ási közönségsikert aratott az Egyesült Államokban. Bosley Crowther, ismert amerikai filmkritikus a New York Ti- mes-ban három felháboro­dott hangú cikkben támadta Arthur Penn filmjét. Minden cikk után a nézők-olvasók a levelek százaiban keltek a film védelmére. Crowther- nek végül távoznia kellett a szerkesztőségből. „Vélet­len? — kérdi a L’ Express. — A valasz: Nem. ö Clyde és Bonnie utolsó áldozata.” „Igen! Az erőszakról akar­tam filmet készíteni — je­lentette ki Arthur Penn. — Az erőszak ugyanis Amerika egyik jellemzője. Nem az ókori Görögországról vagy a reneszánszról van szó, hanem az amerikai társadalomról, amelyben az erőszak ural­kodik. Mintha valamiféle életre szóló szerződést kö­töttünk volna az erőszakkal. Ez jellemzi a mai világot.” A Le Monde a következő kérdést intézte Pennhez: „Nem gondolja ön. hogy filmjét bizonyos fiatalok a bűnözés dicséreteként, hogy ne mondjuk dicsőítéseként értelmezhetik?” A Bonnie and Clyde alkotója vállat vont: „Mindenki olvassa az angolszász meg francia mon­dákat és balladákat, ame­lyekből Vsjió-’ggaJ é ’d az erőszak Nem hiszem, hogy a művészet bizonyos tettekre sarkallná az ifjai^Á- got..." (Folytatjuk) zett felszolgáló ezert — hely­telenül — elégtételt vett, s a vendéget valóban sípcsonton rúgta. Cselekményéért Szabó László munkaviszonyát 1970. július 10-én 2016/1970. sz. alatt megszüntettem. UTASELLÁTÓ VÄLLALAT kirendeltségvezető \z olvasó kérdez — a jogász válaszol Kántor József miskolci olvasónk jegykezelő beosztásban dolgozik, és i közgazdasági technikumot szeretné elvégezui, de a munkáltatója iem javasolta az iskolai felvételét, mondván: munkaköréhez ez nem izükséges. Az autóközlekedési technikum elvégzését javasolják le­vélírónknak, aki arra hivatkozik, hogy a vállalata magatartása ellen­étben van a Mt. 50 paragrafusával, ezért arra kér tanácsot, hogyan vették át, a kisebb átvevöhe- lyeken viszont csak magán- személyektől és igen kis mennyiségben fogadnak el hulladékpapírt. Így a szövet­kezet papírszállítmánya sze­méttelepen talált helyet. Pe­dig gyakran olvashatjuk az újságokban, plakátokon, hogy gyűjtsük a papírt. Vagy ta­lán már nincs rá szükség?! I. M. Válasz — cikkünkre A Déli Hírlap 1970. július l-i és 9-i számában meg- elent „Sípcsonton rúgta a íincér” című cikkekkel kapcsolatban vizsgálatot olytattam, s megáttapítot- am a következőket: A vendég ittas állapotban ettlegesen bántalmazta Szá­nj Lászlót, a 4«. sz. miskol­ci üzem felszolgálóját. New-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents