Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

5^ Házak. Nagy Béla rajza Megjelent a Jelenkor július-augusztusi száma Sok az akadály Szakmunkás-bizonyítvány után érettségi Az emeltszintű szakmunkásképzés lényegéről már többször irtunk, de mind ez idáig elkerülte figyelmünket a képzés fázisainak bemutatása. Azok a fiatalok, akik az emeltszintű szakmunkásképzőbe jelentkeznek, három esztendőn át igen gondos közismereti és szakmai oktatásban részesülnek a szak­munkásképző intézetekben. Ám az oklevél megszerzése után egy másik iskolatípusban kell tovább folytatniok tanulmá­nyaikat ahhoz, hogy érettségi bizonyítványhoz is juthassanak. Harmadévtől emelkedik az átlag A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói közül sokan válaszoltak úgy kollégáik kíváncsi — Készen vagy? kérdéseire az elmúlt napokban, hogy még nem. Persze lehet, hogy e nehéz vizsgaidőszak megpróbáltatásai után jó néhá- nyan „készen vannak”, de az indexben a félévet még nem zárta le a tanulmányi osztály. Az 1969/70-es tanév végén ugyanis első ízben követték az egyetemi tanács határozata értelmében az új tanulmányi és vizsgaszabályzat alapján azt a gyakorlatot, hogy nappali, levelező tagozatokon és a szak­mérnököknél nem ér véget a vizsgaidőszak a nyár elején, hanem augusztus 25-ével folytatódik és szeptember 12-ig tart. Szeptember 6-tól 12-ig tehetnek az első sikertelen nekifutás után ismételt vizsgát a hallgatók. reggelig Nálunk Miskolcon a „Dol­gozók 2 éves Szakközépisko­láját” az 1. sz. Ipari Szakkö­zépiskolában szervezték meg. Amint Budaházi László igaz­gató erről tájékoztatott ben­nünket 1968—69-ben kezdték meg az oktatást ebben az is­kolatípusban. Egy osztály — 11-es létszámmal — már vég­zett is az idén. — Mik a tapasztalatok a „Dolgozók 2 éves Szakközép- iskolájában”? — Sajnálatosan sokan ma­radtak le menet közben. Az 1968 69-es tanévben az emelt­szintű szakmunkásképzősök közül több mint ötvenen folytatták tanulmányaikat, s csak tizenegyen jutottak érettségi bizonyítványhoz. — Mi az oka a nagyfokú lemorzsolódás tiak? — A vállalatok nem min­den esetben adják meg a le­hetőséget a tanulmányok be­fejezéséhez. Mint ismeretes, a vállalatokat, intézményeket a leendő szakmunkás sorsa csak addig érdekli, amíg meg nem szerzi oklevelét, és meg nem kezdi termelő tevékeny­ségét. Azzal jószerével már senki sem törődik, hogy az érettségi bizonyítványt meg­szerzi-e a fiatal. — Mennyi időt vesz igény­be a továbbtanulás? — A „Dolgozók 2 éves Szakközépiskolája” esti tago­zatos, heti háromszori taní­tással. Itt bizony gyakran bo­nyodalmat okoznak a mű­szakcserék feletti viták és sok fiatal — hogy kitérjen a polémia elől — inkább abba­HaJnali gavalléria Oscar Wilde, a világfi, és szenvedélyes játékos, egyszer hajnal felé távozott a kaszi­nóból és odaszólt a portás­nak: — Nincs véletlenül öt font­ja kölcsön? — Parancsoljon uram — felelte a portás, aki jól is­merte az írót és átadta neki az öt fontot. — Köszönöm — mondta az író. elvette a pénzt és mind­járt vissza is adta a portás­nak —, ez a magáé! hagyja a tanulást. Pedig most is indítunk egy első osztályt. Eddig mindössze kétszázan jelentkeztek, pedig az idén az emeltszintű szakmunkáskép­zőben ötszáznyglcvanan^ vé­geztek. — Még a nyári hónapok­ban is jelentkezhetnek? — Szeptemberig várjuk a fiatalok érdeklődését, azokét is, akik esetleg egy-két esz­tendőt kihagytak. A koráb­ban végzett fiatalok is foly­tathatják tanulmányaikat a „Dolgozók 2 éves Szakközép- iskolájában”. (párkány) A képet felteszik az emel­vényre. Szőnyi István Fekvő borjú-ja. Gouache. Kikiáltási ára: ezerötszáz forint. — Ezerhatszáz ... ezerhét- száz... kétezerkétszáz... há­romezer. — Háromezer először. Há­romezer ..: Az utolsó sorból újabb kéz emelkedik. — Háromezer-kétszáz. — Senki többet. . . Üjabb kép, újabb ajánla­tok. Évente kétszer Minden évben két alka­lommal rendezi meg művé­szeti képaukcióját a Bizo­mányi Áruház Vállalat. Ár­verés előtt már fél évvel vesznek fel festményeket, műtárgyakat (az értékesebb darabokra előleget fizetnek). Azután az aukció valameny- nyi tárgyát egyhetes kiállí­táson mutatják be a közön­ségnek. Gyűjtők, érdeklődők, mú­zeumi szakemberek töltik meg a kiállítótermet. Jegyze­telnek, kalkulálnak. — Egészen beleszerettem ebbe a Koszta-képbe! — mondja a fiatalasszony a fér­Ezek mögött a dátumok mögött sok munka, de sok megértés, humánum is rejtő­zik. Anélkül, hogy misztifi­kálnánk a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetem köve­telményeit, tárgyilagosan el kell ismarni: nem könnyű itt diplomát szerezni. Igen nagy segítség tehát a hallgatónak, hogy vizsgakötelezettségének az ismételt vizsga hátrányai nélkül a nyár végén is eleget jének. — Nézd, micsoda ereje van a sötétből elővillanó ház­tetőnek. — Ha lemondanánk a nya­ralásról. megvehetnénk! — Főleg, ha nem verik fel nagyon az árát! — Megérné. — S milyen jó helye lenne a nagyobbik szobában. Két idősebb férfi az isme­retlen, XVII. századi holland festő tájképe előtt vitatkozik. Szemüveggel, nagyítóval vizsgálják a vásznat. „Divatos” festők Az utóbbi években örven­detesen megnőtt a műgyűjtők tábora. Sokan vásárolnak márkás festményt, műalko­tást. S érdekesen alakul az érdeklődési kör. Néhány éve még a XIX—XX. századi magyar művészek munkái keltek el a legmagasabb áron. Újabban a gyűjtők egy része a régi mesterek képei­ért is áldoz. A XVI. századi olasz, a XVII. századi német- alföldi, a XVIII. századi észak-olasz, osztrák barokk vagy a XIX. századi osztrák festészet alkotásait kíséri élénk érdeklődés. tehet. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki később vizsgázik, és hogy erre „utaz­nak” a hallgatók. Jóval ke­vesebb vizsga van még hátra, mint amennyin már szeren­csésen túl vannak. A három karon és valamennyi évfolya­mon összesen 2189 nappali tagozatos hallgatónak 11 ezer 503 kötelező vizsgája volt a tanév végén. Ebből letettek 8832-t, elégtelen lett 1029 Az árverési ár természete- tesen nem mindig követi a művek valódi értékét. Olykor valószínűtlenül magasra verik fel egy-egy festmény árát. Máskor szerényebb összegért sikerül jó kvalitású műhöz jutni. Az árverés csupa izgalom, csupa meglepetés. Persze, nem annyira, mint például egy angol képaukción. Ott bárki bármilyen alkotást be­nyújthat árverésre, amilyen áron akarja. A vevő dolga, hogy megítélje, megéri-e7 Nálunk egyaránt képviselik a vásárló és az eladó érdekeit. Az aukcióra felvett műveket múzeumi szakemberek bírál­ják felül, megállapítják, ha­mis-e a kép, árazzák, egyi- ket-másikat védetté nyilvá­nítják. A kikiáltási ár reális kiin­dulási alap az értékesítéshez. A „divatos” festők képei az­tán sokszor kétszeres, három­szoros áron találnak gazdára. A Bizományi Áruház Vál­lalat már megkezdte a de­cemberi nagy aukcióra a mű­tárgyak felvételét. K. M. A Jelenkor nyári kettős számának lírai rovatában többek között Csorba Győző. Galambost László, Károlyi Amy, Lakatos István, Páko- litz István, Takács Imre és Weöres Sándor új költemé­nyeit olvashatjuk. A prózai írások sorában Kampis Péter pályadíjnyertes kisregényé­nek első részét, Moldova György irodalmi riportját és Thiery Árpád véméndi szo­ciográfiáját közli a folyóirat. Ugyancsak érdeklődésre tart­hat számot Cseres Tibor Pé­csett bemutatott Barbár vál­tozatok / című drámájának első része. Bertha Bulcsú interjú-so­rozatának új darabja Ga- lambosi Lászlót mutatja be. Az irodalmi tanulmányok közül kiemelkedik Bata Imre elemzése Weöres Sándor mű­vészetéről. — ezt meg kell tehát ismé­telni — és hátra van még az első nekifutás nagy elő­nyével: 1642. összesen tehát 2671 esetben veszik még kéz­be magabiztos vagy remegő kezek a leckekönyvet, hogy bekopogtassanak a vizsgáz­tató ajtaján, majd — druk­koljunk nekik egy kicsit — megkönnyebbülten, „tiszta lappal” érkezzenek az ünnep­lőbe öltözött felsőévesek, a gólyák mellett szeptember 12-én délben 12 órakor az ünnepélyes évnyitóra. A karokra és évfolyamokra lebontott pontos statisztiká­ból a szerencsés vagy szeren­csétlen kimenetelű vizsgák száma mellett az is kiderül, hogy például az ötödik évfo­lyam volt a legeredménye­sebb. A bányamémöki karon 3,73, a kohómérnökin 3,55 és a gépészmérnöki karon 3,58 az évfolyamátlag. A másod­éveseké a leggyengébb, amelynek okát — csekély ki­vételtől eltekintve — a ma­tematika szigorlat nehézségé­ben látják, de nem könnyűek a szaktárgyak sem, amelye­ket ebben az évben kezdenek el tanulni. Harmadévtől emelkedik az átlag. Mondják, hogy aki az ötödik féléven túl van, annak félig már ke­zében a diploma, A felvételeket is lezárták, 737 jelentkezőből 530 első­éves kezdi meg szeptember­ben tanulmányait, pótfelvétel nem lesz. Építőtáborokban dolgoz­nak, otthon, barátoknál pi­hennek, nyaralnak a hallga­tók. A hátralevő egy-két vizs­ga pedig — különösen, ha nem ismételt — kipihenten valószínűleg nem okoz majd gondot. (makai) A TV jelenti — nyaral Augusztusban és szeptem­berben a szokásosnál ritkáb­ban jelentkezik majd a TV jelenti adása. A szombat délutáni sportesemények és a nyári uborkaszezon miatt hosszabb időtartamra meg­változtatják a műsorrendet. Októbertől ismét hetenként láthatják a nézők a népszerű műsort — megújult formá­ban —, vasárnaponként. A tv őszi műsorrendjében egyébként több változás is várható; ezekről későbbi idő­pontban részletesen tájékoz­tatjuk az olvasókat. HALÁLOS GÁZOLÁSOK Dunaújváros belterületén Török József, 17 éves lakatos motorkerékpárjával elgázolta Balló József 69 éves hivatal- segédet, aki kórházba szállítás közben meghalt. Berettyóúj­faluban egy tehergépkocsi ütötte el Beregszászi Lajos 59 éves kisiparost, aki a kórház­ban meghalt. Vámospércs és Nyírábrány között szintén egy teherautó ütötte el Mali Béla 59 éves nyugdíjast, aki a helyszínen meghalt. TERRORIZMUS Fenyegető méreteket ölt a terrorizmus az USA-ban. Az elmúlt 16 hónap során 5000 robbanószeres támadást haj­tottak végre. A terrorista cse­lekmények 56 százalékával a diáktüntetések résztvevőit vá­dolják. FOLYTATJÁK AZ EMBERRABLÁST Carlos Lamarca dél-ameri­kai gerillavezető kijelentette, hogy emberei mindaddig folytatják a diplomaták ,és más közéleti személyiségek elrablását, amíg a brazil kor­mányzat nem hagy fel a be­börtönzött foglyok rendszeres kínzásával. A TIGRISEK VÉGEZNEK VELÜK A saigoni hatóságok a sai- goni állatkert közelében bör­tönt létesítettek, amelynek megkínzott foglyaira — ha végezni akarnak velük — emberevő tigriseket szabadí­tanak. A dél-vietnami kon­centrációs táborokban 1135 fogoly halt meg, akiket lassú éhhalálra ítéltek. ÚJSÁGÍRÓKAT TARTÓZTATTAK LE Kilenc indonéz újságírót tartóztattak le azzal a vád­dal, hogy összeesküvést szőt­tek a betiltott kommunista párt újjászervezésére. MINISZTEREK VÁD ALATT A spanyol legfelsőbb bíró­ság vád alá helyezett két volt minisztert és folyamatban van egy harmadik vádeme­lési eljárás is. A Matesa pénzügyi botrány főszereplői ők, akik 142 millió dollár állami exporthitelt elsikkasz­tottak. Ez az első eset, hogy Franco uralma alatt minisz­terek ellen emelnek vádat. SZÉTVERTÉK A BERENDEZÉST Negyven fiatal hatolt be Görögország párizsi nagykö­vetségének épületébe és a je­lenlegi görög rezsim ellen til­takozó jelszavakat és horog­kereszteket mázoltak a falak­ra és szétverték a követség halijának berendezését. Mi­előtt a rendőrség megérke­zett volna, a fiatalok elmene­kültek. A VESZTES ÖSSZEESKÜVÉST SZÓ Kolumbia elnöke rendkí­vüli állapotot léptetett életbe az országban, hogy meghiú­sítsa a választásokon veresé­get szenvedett Gustavo Ro­jas Pinilla állítólagos össze­esküvését, amelynek célja megakadályozni Misáéi Past­rana Borrera augusztus 7-i elnöki beiktatását. ÁREMELKEDÉS Az NSZK-ban emelkednek az élelmiszerek árai. Főként a burgonya, a gyümölcs, a friss hal. a szárnyas, a vaj, a sajt, a tej és a hús ára emel­kedett. Senki többet, harmadszor? AUKCIÓ... Viz&gaidőszak a nyár végén

Next

/
Thumbnails
Contents