Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-09 / 159. szám
a miskolciaké a szó +: Nemcsak eső után, száraz időben is így fest a Baross Gábor utcai bútorraktár előtt az úttest! (Szathmáry László felvétele) Megírtuk — válaszoltak Választékot kérünk a diétásoknak Nálunk miért csak kétféle margarin kapható? • Külföldön többfélét is árusítanak, köztük olyanokat, amelyek kenyérre is kenhetők. Ugyanígy egyféle az étolajunk is, sárga és napraforgószagú, holott — tudomásom szerint — gyártunk és külföldre szállítunk színtelen és szagtalan étolajat is. A diétára ítéltek nevében a választék bővítését kéri Kiss Jenöné Herczeg Ferenc u. Ki a felelős? 1969 májusában a rendőrség elvitt egy zárat a lakásomról azzal, hogy kivizsgálják: történt-e idegen behatolás albérlőmhöz, Kiss József lakatoshoz, aki a drótgyárban dolgozik. A kivizsgálás eredménye negatív volt. A zárat a rendőrségen azzal a meghagyással adták át volt albérlőmnek, hogy hozza haza, és szerelje vissza az ajtóra. Ez azonban a mai napig nem történt meg. Már többször jártam ebben az ügyben a rendőrségen, mindeddig eredménytelenül. Unom már a járkálást. Kérem az illetékeseket: intézkedjenek, hogy visszakaphassam a zárat. Vaszily András IH„ Csillag u. 12. A Simon Péter lakáséval kapcsolatos világítási hibákat megvizsgáltattam. A vizsgálat során megállapítottuk, bogy a panaszos lakásán a villamosenergla-szolgáltatás kábel-meghibásodás következtében szűnt meg. A kábel kijavítása műszakilag nem lehetséges, mivel a Jelenlegi kábel a KAV-telep területen halad keresztül es Kt keletkezett a hiba. A bejelentés alapján kerestük a megoldást, hogyan lehet más nyomvonalon, biztonságosabban, könnyebb körülmények között villamos energiát biztosítani a kérdéses lakásokhoz. Az új nyomvonal kijelölése és a szükséges hitelkeret biztosítása után június 22-én a kábelfektetési munkákat megkezdtük, de a A jó könyv hűséges barát. A városi, megyei és üzemi könyvtárak könyveiből érdeklődési körüknek megfelelően válogathatnak az idős és fiatal olvasók egyaránt. Ezúton szeretném felhívni a szülők és iskolásgyermekek figyelmét arra, hogy a nyári vakációban jobban éljenek a fiatalok az olcsó művelődési lehetőséggel, s rendszeresen látogassák a Intézkedtek A „Rejtélyes feladóvevény” című cikkben foglaltakat megvizsgáltam és az alábbiakat állapítottam meg: A szóbanforgó postahivatalnál az ajánlott küldemények feladóvevényéi az átlagosnál Jóval nagyobb, a feladott küldemények számál több mint háromszorosan meghaladó mennyiségben fogynak el naponta. Az Ilyen nagymérvű felhasználás okát vizsgálva megállapítottam, hogy magukról megfelcókezö, mások érdekeivel nem törődő személyek a tárolóhelyen elhelyezett feladóvevényeket a hivatal előterében szétszórják, azokat mások számára használhatatlanná teszik azzal, hogy össze Is tapossák. Ilyen körülmények között a postahivatal minden erőfeszítése ellenére időnként előfordul a feladóvevények átmeneti hiánya, ez azonban nem rendszeres és nem Jellemző a hivatal közönségszolgálatára. Az ellenőrzés tokozásától, a tárolóhelyek gyakoribb feltöltésétől remélhető némi Javulás az ügyben. Végleges és gyökeres változásra azonban csak akkor lehet számítani, ha a postát igénybe vevő felek Is kellő magatartást tanúsítanak. DR. BALOGH JANOS Postaigazgatóság, Miskolc nehéz, köves, kemény talaj miatt a mai napig csak 110 folyóméter hosszban sikerült az árkot kiásni. Hátra van még 200 méter kiásása. A kábelfektetéshez szükséges téglákat is megrendeltük és azok megérkezése jövő héten várható, de tekintettel az árvíz sújtotta területek építőanyag- igényére, lehetséges, hogy a szállítás eltolódik. Ez a körülmény nagyban befolyásolja a kivitelezés ' végső Időpontjának meghatározását. Ha semmi akadály nem jön közbe, a panaszos lakásában a vlllamosenergla-ellát&st Július hó 25-ig megoldjuk. ZSIGA LAJOS, a MÁV igazgatóság vezetőhelyettese könyvtárakat. Ha a szünidőben megszokják, illetve megszeretik az olvasást, az új tanévben a tankönyvet is szívesebben forgatják, hiszen a tanulás sem más, mint elmélyült, módszeres olvasás. A közkönyvtári kölcsönzés rendkívül olcsó szórakozás, hasznossága pedig felmérhetetlen! Németh Jenő pedagógus A III. kerület, X. utca 12. szám alatt lakik egy idős asszony, aki pokollá teszi nemcsak, az udvarban, hanem a környéken lakók életét is. Minden ok nélkül ordítozik, keresetlen, trágár szavakkal illeti a szomszédokat. Az udvarban gyerekek is vannak, akik akaratuk ellenére nap nap után szem- és fültanúi a jeleneteknek, amelyek — tekintet nélkül arra, hogy este 11 óra van, vagy hajnali négyre jár az idő — naponta lezajlanak. Az Ki ellenőrzi — ha van Ilyen — a miskolci járdák tisztaságát? Minek vannak a házfelügyelők? Felügyelnek? Mire? En még ilyen, csak a lillafüredi szélre bízott várost, nem láttam. (D. B.. Budapestről.) * Elfeledkezett róla, vagy csak tudomásul vette a Köztisztasági Vállalat, hogy a Szinva partján épült - néhány bérház lakói nem merik ablakaikat nyitva tartani, még a legmelegebb időben sem. mert a Szinva Kun Béla utca és a vasúti aluljáró közötti szakaszán nem kaszálták le az ember- magasságig érő dudvát? Rengeteg a szúnyog és a patkány emiatt. Forduljunk a KÖJAL- hoz? — kérdezik az érintett lakók. Oda se neki!? Házunk Kilián György utca felőli részén van egy szép kis park. Illetve már csak volt, mert a drága pénzen parkosított területet az itt lakó és nem itt lakó 18 év körüli „srácok” labdarúgópályának sajátították ki. Leszerelték a drótkerítést és a vasoszlopokat. Elvitték a MÉH-hez. El Is adták! Meg is vették! A házgondnok eleinte rá- * juk szólt, hogy ne focizzanak a parkosított területen, erre durva szavakkal illették. A lakók is — akik pihenni vágynak otthonukban — javasolták, hogy menjenek máshová játszani. Az eredmény: egyenlő a semmivel. Ha egészen kicsi gyerekekről lenne szó, még hallgatnék. De majdnem férfiszámba menő „nagy gyerekek” szem- telenkednek, zavarják a lakók nyugalmát, és károsítják a nép vagyonát. Nincs senki, aki megfékezné őket? — kérdezi E. L. Hoffmann Ottó utcai lakos ajtócsapkodás, káromkodás, hangoskodás zavarja az ott lakó dolgozók pihenését. Ilyen körülmények között élni és másnap munkába menni lassan lehetetlen lesz. Az idős néni — akinek nevét csak gyermekeire való tekintettel nem közöljük — magatartása miatt panaszt tettünk a III. kerületi tanács illetékes szervénél, de eredmény nem tapasztalható — Írják a X. utca lakói. A tejet árusító üzletek kötelez- hetők-e az ott vásárolt, de forralás közben összement tej visszavételére? — Vagy csak a boltvezető jóakaratán múlik? — kérdezik sokan. * A Budai József utcát csatornázták. Ez jó. De nem jó, hogy a tíz évvel ezelőtt ültetett fákat kivágták. Holott ezt nem indokolta semmi, hiszen a fáktól legalább 5 méter távolságra van az úttest — panaszolják a Budai József utcai lakosok. ROVATVEZETŐ: KOLTAI JOZSEFNE A legolcsóbb művelődési lehetőség Tűrhetetlen állapot! E heti kérdéseink Tapolcai séta Zöldségesbolt helyett Anita sztriptíz A tapolcai tejivóban tavaly tejberizst és forró virslit is lehetett kapni. Az idén egyik sincs. A tejivó terasza sem üzemel. A hűtőpult és a presszógép kihasználatlanul áll. — Aki éppen le akar ülni reggelizni, az felmehet a teraszra — magyarázzák a boltban. Az asztalok és a székek persze koszosak és ragadnak. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője, Kar- res János: — A tejivó teraszát eddig — munkaerőhiány miatt — nem tudtuk megnyitni. Éppen ma készültem oda ellenőrzésre. A napokban ezt a problémát megoldjuk — mondotta. Ez történt július 8-án, szerdán. ♦ A Koncertteremmé vált Tapolca című, nemrégiben megjelent cikkünk nyomán rengeteg további panasz érkezett a Tapolcán játszó Sigma zenekar ellen. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat a kérdést megoldotta: a Sigma ment, helyettük az Anna étteremben ma már a Balajti beat-zenekar koncertezik. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat antikvár osztálya idén is megrendezi az antikvár könyvék aukcióját. A kalapács alá kerülő könyvek felvásárlása a jövő héten fejeződik be. Az év végén megrendezésre kerülő könyvárverésre a miskolci Antikvár könyvesbolt is küld fel könyveket. Eddig két könyv- ritkaságot vettek át a miskolci üzletben. Kubinyi— Vahoth Magyar- és Erdély- ország című műve Budapesten látott napvilágot 1854- ben. A könyvet több mint 30 kőnyomat és rézkarc díszíti. A másik mű gróf Széchenyi István Hitelének 1830- ban megjelent első kiadása. A ritkaság értékét növeli, hogy a borítólap belső oldaSzerdán lesz a döntő Július 15-én, szerdán délután három órakor kezdődik a Bartók Béla Művelődési Házban a szocialista brigádok szellemi vetélkedőjének döntője. A fél éve tartó versengés legjobb részvevői értékes díjakért küzdenek a művelődési ház dísztermében. Tíz Tatra követ szállít A napokban tíz új, Tatra típusú, billenős teherautó érkezett a 3-as számú AKÖV- höz. Az új gépkocsikat azonnal kivezényelték az árvíz okozta károk helyreállítási munkálataihoz; a szabolcsi építkezésekhez szállítanak követ. Ennek eredménye — az étteremvezetőnő szerint: a szórakozóhelyet látogató fiatalok kicserélődtek. Kevesebb a nagyhajú, a rendbontó és több a kulturált szórakozást kedvelő fiatal az Annában. * Három zöldségesüzlet van Tapolcán: a strandon, az ön- kiszolgáló étterem mögött és a buszmegálló mellett. A strandon levő csak jó időben van nyitva. A 38. számú másodikat pedig — érdekes módon — kedden zárva találtuk. A MÉK áruforgalmi osztályvezető-helyettesének véleménye : — Kedden szabadnapot tartanak! Ez aztán a pech! De vigasztalódjunk! Helyette ott van az Anita sztriptíz, az Anna bárban. * Kéthetenként van turnusváltás. A SZOT-beutaltakat különbusz várja a Tiszai pályaudvaron. A fizetővendégszobákba érkező nyaralók csak átszállással juthatnak ki Tapolcára. Miért nem lehet időszakonként „fizető” buszokat is indítani a Tiszairól Tapolcára? A másik ilyen üdüiőslám a szerző dedikációja és pór soros ajánlása olvasható. Az értékes könyvek kikiAz ujjlenyomatok elvesztették az első csatát Ügy 100 000—80 000 esztendővel időszámításunk előtt valamelyik művészi hajlamú ősünk nekiállt, hogy lerajzolja a kezét. Pontosabban: a bal kezét, mivel jobbját, akárcsak mi, munkavégzésre használta. Ezeket az őskori rajzokat századunk elején fedezték fel a franciaországi Aurignac mellett. A rajzok némelyikén eléggé világosan megfigyelhetők a bőrredők — az ujjfodorszélak. így tehát már a „homo aurígnac” észrevette, hogy ujjal begyét milyen fura rovátkák borítják. A kéz művészi ábrázolásának kezdeteit, mint láttuk, a történelem köde fedi; az ujjlenyomatok tudományos kutatása azonban csak a XVII. században indul meg, s egy olasz orvos, Malpighi nevéhez fűződik. Ámde sem ő (1686-ban), sem pedig csaknem másfél évszázaddal utána (1823-ban) Purkyne cseh tudós nem tettek mást, mint hogy tanulmányozták, leírták és osztályozták a bőr- fodorrajzolatokat. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy az ujjlenyomatokat esetleg probléma: a vendégek, mielőtt elutaznának, feladják csomagjaikat és bőröndjeiket a postán, hogy ne kelljen cipekedniük. Az üdülőben aztán kapnak egy értesítést, hogy fáradjanak be érte Miskolcra, a Tiszai pályaudvar postahivatalába. Logikus! — Nem? SZÁNTÓ ISTVÁN Késik a szerelő „Lerobbant a tévé Prisz- ter Ottóéknál Kazincbarcikán. Lehet, hogy egy aprócska hiba miatt „tűnt el” a kép és a hang, ezt azonban csak a hozzáértő szerelő tudná megmondani. Június elején be is jelentették a hibát a Gelka barcikai szervizállomásán, s befizették az ilyenkor szokásos 20 forintot is a kiszállásért. ígéretet kaptak: két napon belül kimegy hozzájuk a szerelő, megnézni, mi a baja a készüléknek. Több mint egy hét múlt el, de szerelőnek se híre, se hamva. A reklamációra azt felelték: elromlott a kocsi, azért késnek. Vajon miért kell autó ahhoz, hogy a szervizállomástól gyalog 5 percnyi járásra levő lakásig eljussanak? Mert hiszen nem is biztos, hogy el kell szállítani a televíziót. Lehetséges, hogy a helyszínen is megjavítható. De hát — egy hónapja nem tudnak eljutni odáig? Joggal háborognak az eljárás miatt nemcsak Prisz- terék, de mások is, mert — sajnos — az efféle hanyagság elég gyakori, s már-már jellemző a kazincbarcikai szervizállomásra. hasznosítani lehetne a bűnüldözésben, a gonosztevők .személyazonosságának megállapítására. W. J. Herschel, Bengáliá- ban szolgáló brit gyarmati tisztviselő jutott arra a gondolatra, hogy az „ujjnyomokat” — akárcsak az ókori Kínában — aláírásként használja fel. „Sok ezer ujjnyomot gyűjtöttem össze, s most ezek alapján azonosítani tudom a nyilvántartásomban szereplő személyeket” — írja Herschel 1877. augusztus 5-én a bengáliai börtönök főfelügyelőjének. Herschel felmérhetetlen fontosságú felfedezést tett. Észrevette, hogy az emberek ujjait borító razolatok sohasem változnak meg, sohasem alakulnak át. Az életkor, a legsúlyosabb betegségek sincsenek hatással rájuk. Az ember megöregszik, haja megőszül, lefogyó arcát ráncok lepik el, de ujjnyomai nem - változnak, születésétől haláláig. Az ujjlenyomatok felfedezésétől egészen napjainkig sok százmillió ujjlenyomat került kartotékra a világ daktiloszkópiai nyilvántartásaiban. Ennek ellenére egyetlen ismétlődés sem fordult elő. Herschelnek tehát igaza volt. Javaslata mégsem talált megértésre. És így az ujjlenyomatok elvesztették az első csatát. (Folytatjuk) Könyvritkaságok Miskolcon A Hitel — Széchenyi dedikációfával altasi áráról zsűri dönt. (—«—) (tért?) ASZODY JANOS A kriminalisztika kalandos története