Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-04 / 155. szám

A népbiztosok pere Holnap lesz ötven esztende­je, hogy 1920. július 5-én tíz 1919-es népbiztost bíróság elé állított az ellenforradalom. Stockner Antal ötös-tanácsá­nak az volt a célja, hogy megfossza őket emberi mél­tóságuktól. becsületüktől, s végső soron diszkreditálja a Tanácsköztársaságot. A nép­biztosokat a per előtti idő­szakban fizikai és szellemi kínzásoknak vetették alá, re­mélve, hogy a tortúra telje­sen megtöri és értelmes véde­kezésre képtelenné teszi a perbe fogottakat. A védőikét is megakadályozták abban, hogy kötelességüket mindvé­gig teljesítsék. Az antant-hatalmak jóvol­tából „győzelmes” ellenforra­dalom azonban halálosan rettegett. A szovjet Vörös Hadsereg 80 kilométernyire volt a Kárpátoktól, s a szov­jet nép felháborodva ítélte el a magyar fehérterroristák vérengzéseit. A bécsi emigrá­ció szakadatlanul leleplezte a gazságokat, s Európa vala­mennyi haladó politikai és szellemi vezető személyisége a vádlottak mellé állott. Olyan világhírességek köve­telték a népbiztosok perének beszüntetését, mint Shaw, Wells, Romain Rolland, Freud, Einstein, Barbusse és végtelen sorban sokan má­sok. Mindezek eredményeképp nem sikerült a per — egyéb­ként csak hadiállapotban al­kalmazható — „gyorsított” el­járással történő lefolytatása. Főleg a szovjet tiltakozás okozott zavart a „rendezők” körében. Végül csak decem­berben, a tárgyalás berekesz­tése utáni előírásos nyolc nap helyett több mint egy hónap­pal később hirdettek ítéletet. Négy népbiztost halálra, ha­tot életfogytiglani börtönre ítéltek. Az ítéletet azonban nem tudták végrehajtani. Az általános európai felzúdulás nyomán jobbnak látták a kurzuslovagok, ha elfogadják a szovjet fogolycsere-ajánla­tot. Minden erőfeszítésük el­lenére nem sikerült bemocs- kolniok az első magyar pro­letárdiktatúrát, a Tanácsköz­társaságot. Még csak ftoszonfretfli Veszélyben a tej, a felvágott Miskolc élelmiszerboltjai­nak 360 hűtőgépe közül hu­szonkettő nem működik. Ja­vításuk sokszor hetekig el­húzódik, mert akadozik a freongáz-ellátás. Nemegyszer pedig az alkatrészhiány miatt marad hűtetlen a felvágott vagy a tej. Ma még csak huszonkét hűtőgép rossz, de semmi biz­tosíték sincs arra, hogy hol­nap vagy holnapután nem lesz ötven vagy száz használ­hatatlan. Ott, ahol csak egy hűtőpult van, leállása után nem lehet könnyen romló élelmiszert tartani. Mindez nagy veszteség a Miskolci Élelmiszer Kiske­reskedelemi Vállalatnak és közvetve a vásárlóknak is. Mivel a jelenlegi helyzet könnyen súlyosabbá válhat, a vállalat most a népi ellenőr­zéshez fordult, hogy vizsgálja ki az okokat. Lezárják-e a Mindszenty temetőt? Készülnek a Szentpéíerí kapui új köztemető tervei Zenéről — fiataloknak SZERKESZTI: VARSÁNYI ZSUZSA Csehszlovákiában ma a legünnepeltebb sztárok egyi­ke Josef Läufer. Fellépései ünnepnek számítanak a köny- nyűziene világában. Csak így emlegetik: „A sokarcú Josef Läufer!” Vagy: Josef Läufer, az énekes! — J. L., a szí­nész! — J. L., az író! — J. L., a showman! Pedig a 28 éves, rendkívül tehetséges, sokoldalú előadó- művész nem is Csehszlová­kia szülötte. Egy „idegen”, akinek csak a lakása van ebben az országban. Fran­ciaországban született, és gyermekkorát szülei hazájá­ban töltötte. Anyja francia, apja angol. Velük költözött Prágába, amikor őket hiva­tásuk ehhez a városhoz kö­tötte. Letelepedésük végleges. 1963-ban egyszerre végezte a színművészeti és a zene- művészeti főiskolát. Sokáig énekelt a prágai Olimpiában, a könnyűzene színházában, majd bejárta az egész vilá­got. Énekelt Elvis Presleyvel. ő képviselte a csehszlovák könnyűzenét a montreali vi­lágkiállításon. az idei Expón, és szerepelt Cannes-ben is a MIDEM fesztiválon. Saját zenekarával, a prágai Ma- jestickel jelenleg állandó szereplője a nyugatnémet televíziós show-műsoroknak. A prágai televíziós műso­rokban nemcsak énekel, ha­tek. Kifejező, dinamikus elő­adásmódja magával ragadja a közönséget Angolul, spa­nyolul, franciául énekel, de sosem feledkezik meg a szlo­vák dalokról sem. Egy róla szóló, igen hízel­gő prospektust olvastam, amelyben meginterjúvolták a kedvenceiről. E szerint ked­venc színésze Mickey Mouse, legkedvesebb filmje Lupino, a kalóz, legjobban szeretett zeneszerzői Leos Janacek és a cseh barokk mester, Jan Ja- kub Ryba, legtöbbször tejet iszik, és legjobb étvággyal a spagettit meg a szlovák „brindzás halusky”-t eszi. Az Egészségügyi Miniszté­rium rendeletben szabályoz­za, hogy egy temetőtől mi­lyen távolságra épülhetnek lakóházak. Miskolcon a Mindszenty temető tőszom­szédságában létesültek az első házgyári lakások, itt emelkedik a Sportcsarnok és közelében lesz az új tranzitszálló is. Közegészségügyi szempont­ból helyes-e ez? Nem terjeszkedhet tovább — Az új házgyári lakások a mester-utcáknál épültek. A terület szanálása már köz­érdek volt — hallottuk a vá­rosi KÖJÁL illetékesétől. Megtudtuk azt is, hogy meghatározták ugyan: a te­metőtől a Dankó Pista utca vonaláig nem lehet lakóhá­zat építeni, de olykor a szükség törvényt bont. Az új lakásokra pedig égetően szüksége van a városnak. Tulajdonképpen jelenleg még nem zavarja a Mind­szenty temető az idetelepü- lőket. Csak akkor okoz gondot, ha tovább bővül, terjeszkedik. Ezért kellene lezárni. Az Építési és Városrende­zési Minisztérium, valamint az Egészségügyi Minisztérium alig két hónapja adta ki 10/ 1970. számú együttes rende­letét a temetőkről. A rende­let második paragrafusa sze­rint a temetők lezárásáról a tanácsok végrehajtó bizott­sága dönthet — mégpedig a városrendezési tervek figye­lembe vételével és az egész­ségügyi illetékesek vélemé­nyének egyeztetésével. Az I. kerületi tanács egész­ségügyi csoportja már évek óta szorgalmazza a Mind­szenty temető lezárását, il­letve felszámolását. Erre azonban addig nem kerülhet sor, amíg fel nem épül város új köztemetője. 35 hektáron Az új köztemető létesítése már évtizedes téma Miskol­con. Még az 1940-es évek elején kijelöltek erre a cél­ra egy területet a Szentpé- teri kapuban. Érthető azon­ban, hogy eddig fontosabb létesítményekre kellett a vá­ros pénze. Mert nem kis költséget — mintegy 12 mil­lió forintot — igényel a köz­temető kialakítása. Ezt most már a tervek alapján mond­hatjuk. E hónap végére ugyanis elkészülnek a ter­vek. A tervezőmérnöktől si­került megtudnunk: — A Szentpéteri kapuban, több mint 35 hektárnyi te­rületen lesz az új köztemető. A három ravatalozó (egy nagy és két kisebb), a szük­séges melléképületekkel együtt, újvonalú megoldás­sal, vasbeton héjszerkezettel épül. A belső úthálózatot is a legcélszerűbben alakítjuk ki. A városi tanács azt kérte a kivitelezőktől: már az idén kezdjék meg az építési mun­kálatokat. így jövőre foko­zatosan megszüntethetnék a Mindszenty, a Szent Anna, a Deszka temetőnek és a város azon temetőinek a ter­jeszkedését, amelyek immár zavarókká váltak városren­dezési vagy közegészségügyi szempontból. R. A. r- •• Jól dolgozott az OKU finomhengerműve Jól dolgoztak az ÖKÜ fi­nomhengermű gyárrészlegé­nek kollektívái az elmúlt fél évben. A vállalat fennál­lásának 125. évfordulójára, valamint a párt X. kong­resszusának tiszteletére, és a nemzeti jövedelem 1 száza­lékos emelése érdekében tett vállalását a gyárrészleg túl­teljesítette. A finomhengermű öt soro­zatán a mennyiségi tervet 5138 tonnával, a készáru elő­állítási tervet 7698 tonnával, a készáru kiszállítási tervet pedig 6654 tonnával teljesí­tette túl. Forgalomkorlátozás az I. kerületben A miskolci utcák idei kor­szerűsítési programja kereté­ben két héten belül megkez­dik a Feszty Árpád utca át­építését, a szennyvíz-csatorna kiépítése miatt rövidesen le­zárják a közúti forgalom elől nem ő írja műsorai szöveg­könyvét is. A legutóbbi a Szörnyű gyermek című bo­londos történet volt, amelyet a kritika igen elismerően fogadott. Fellépett zenekarával a pozsonyi Aranylírán is. Óri­ási sikerére csak egy jellem­ző adat: minden részvevőnek negyedórás műsoridő állt rendelkezésre, de őt még ke­rek egy óra múlva sem en­gedték le a színpadról. Éne­kelt és kitűnően táncolt, mű­során a csehszlovák slágere­ken kívül az amerikai Blood Sweat and Tears együttes legnagyobb sikerei szerepel­Naptávolban Földünk Ma lesz Földünk bolygó- rendszerünk centrumától a legtávolabb. A közepes, 149 millió kilométeres Nap-távol­sággal szemben ma a Nap és a Föld távolsága 152 millió kilométer lesz. Ezután ellip­szis pályán újból közeledünk a Naphoz, s december 21-én lesz bolygónk Napközeiben, azaz 146 millió kilométer tá­volságban. Veszett róka Felső-Hámorban Felső-Hámor egyik udvarában június 28-án délután a tyúkok között egy róka garázdálkodott. A tulajdonos idejében észrevette, s agyonverte. Szerencsére sem emberben, sem háziállatban kárt, illetve sérülést nem okozhatott. A rókahullát az Állategészség­ügyi Intézetben megvizsgálták és agyvelejében veszettségre jel­lemző elváltozást találtak. Mivel városunk közigazgatási területén ismét jelentkezett a ve­szettség veszélye, felhívjuk a la­kosság figyelmét, hogy a gyanús állatokat — róka, kutya, macska — ne fogják meg, igyekezzenek az ilyen állatokat ártalmatlanná tenni, s a legközelebbi állatorvos­nak haladéktalanul bejelenteni. Marás vagy harapás esetén pedig a körzeti orvost, illetve körzeti gyermekorvost azonnal keressék fel. Külön felhívjuk a turistákat, kirándulókat, szabadban táboro- zókat, hogy a veszett vagy ve­szettségre gyanús állatokat ke­rüljék el. Ha elhullott állatot ta­lálnának, ne nyúljanak hozzá, hanem a hely megjelölésével je­lentsék a legközelebbi állatorvos­nak. VÁROSI KÖJÁL Diósgyőriek Dunaújvárosban Az acélmű üzemvezetője Érdekes és hosszú életutat járt be Tóth Gusztáv a legutóbbi 22 év alatt. 1948-ban a Lenin Kohászati Művek ócskavas­terén rakadóként kezdte, aztán munkahelyei között az öntő­csarnok, a kemence következett. Először III. segéd, majd ol­vasztár, acélgyártó és végül műszakos üzemvezető lett. Az illetékesek 1951-től vették számításba, hogy a dunaújvárosi martinnál foglalkoztatják, de áthelyezésére csak 1954 január­jában került sor. — Diósgyőrre szívesen és nemegyszer sajgó szívvel em­lékezem, hiszen ott töltöttem el ifjúságom éveit. Amikor megnősültem, egy hónappal később szép lakást kaptam a Győri kapuban, egy új bér­házban, s a keresetre sem panaszkodhattam, 1953-ban 3350 forint volt a havi át­lagom. Amikor Dunaújváros­ba kerültem, a gyárrészleg vezetőjének sem volt ekkora a fizetése. Mi vonzott mégis ide? Az új üzem, a korsze­rűbb technológia; 26 éves voltam, s az embert érdekli az új, a nagy lehetőség. Nem karriervágy, hanem az új­donság varázsa hozott el, az, hogy másutt is kipróbáljam erőmet. Mindent elölről kellett kezdeni Tóth Gusztáv Dunaújvá­rosban is megállta a helyét. Éppen befejeződött a rekonst­rukció, amikor Diósgyőrből eljött, és az új helyen a szer­vezéssel, az új kemencék pró­baüzemelésével járó ezernyi gond várta. Mindent elölről kellett kezdenie. Tapasztalat lan emberekkel vesződött az új martinban, mert itt is műszakos üzemvezető, majd kemence-főmester lett; 1962- től az acélmű üzemvezetője. — Ma már csak mosoly- gunk kezdeti nehézségeinken és eredményeinken. Amikor már kezdtünk helyrerázódni, 1954 végén például a kemen­cénk teljesítménye alig érte el az óránkénti 10 tonnát. Most 33 tonna körül van az átlagos teljesítmény, s az idén egy­millió tonna acél termelése a célunk. Az eredmények nö­velése természetesen csak műszaki fejlesztéssel, korsze­rűsítéssel vált lehetővé. Az óhajtott nagy lehetőséget én tehát megkaptam. A martin­kemencékből Maerz—Boe­lens típusú kemencék lettek, a nyersolaj ^tüzelésből föld­gáz-tüzelés, és egy éve alkal­mazzuk a oxigénbefúvatásos technológiát. Ilyen körülmé­nyek között tanulni, tapasz­talatokat szerezni, de produ­kálni is lehet. A nagyobbik leánya Mis­kolcon született, az idén vé­gez, női szabó lesz. A kiseb­bik lánya már Dunaújváros szülötte, a gimnázium mate­matika tagozatos osztályának az első évét most fejezte be. Bizony, elrepültek az évek; tizenhat év munkája, küsz­ködése és örömei közepette vált Tóth Gusztáv tősgyöke­res dunaújvárosivá. A haja ugyan megőszült, a pocakja kigömbölyödött, de jó kedé­lye, szorgalma és a vállalko­zó kedve nem hagyta el. Évekig a pártszervezet pro­pagandistája volt, hosszú ide­je az üzemi szakszervezeti bizottság tagja. Megbecsülik őket az „új hazában” — A többi egykori diós­győri is megbecsülésnek ör­vend az „új hazában”. Haj­dani olvasztáromból például műszakos üzemvezető és Du­naújváros országgyűlési kép­viselője lett. Nics Jánosról Vein szó, biztosan ismerik életútját a televízióból. A „szenátorra” valamennyien büszkék vagyunk. De sorol­hatnám tovább: Czövek Ger­gely olvasztárt, Lakatos Béla műszakos üzemvezetőt és a többieket. Nemcsak az új házak, gyárak, hanem mi va­lamennyien, volt borsodiak, szabolcsiak, budapestiek és mezőföldiek alkotjuk ezt a várost. Tóth Gusztáv dunaújvárosi lett, de néha beül kis Tra­bantjába és meg sem áll Miskolcig. Mert a régi váro­sát és barátait felkeresni is jo érzés. ZSIDAY CSABA a László Jenő utcát és a f jó- szögben levő Pázsit utcán is megkezdik a csapadékcsa­torna, valamint a járda épí­tését. A több hónapig tartó for­galomkorlátozás ideje alatt az említett utcákban levő la­kóházak járművekkel való megközelítése körülményessé válik, ezért az I. kerületi ta­nács építési és közlekedési csoportja kéri a lakosságot, hogy már most gondoskodja­nak téli tüzelő beszerzéséről, mert a munkák megkezdése után a bejárást nem fogják engedélyezni. Visszatérítenek három százalékot A Miskolci Áfész a Béke téri Contex, valamint a Széchenyi utcai kelengye­boltjában hétfőtől új szolgál­tatást vezet be: minden olyan vásárlásnál, amely megha­ladja az 500 forintot, azon­nali, három százalékos visz- szatérftést fizetnek. BÉLYEGGYŰJTÉS Charles Dickens (1812—1870) ha­lálának centenáriumáról mind több ország emlékezik meg bé­lyegen. Nagy-Britannia, a Jung- frau-szigetek, Antigua és még több állam bélyegsorán nemcsak az író arcképét, hanem világhírű műveinek illusztrációit is láthat­juk. A New Yorkban megjelenő Stamp című, tekintélyes filaté- liai szaklap legújabb számából kiderül, hogy egyes régebbi ki­bocsátású magyar bélyegek kül­földön nem kaphatók, holott nagy érdeklődés van irántuk. A lap példaképpen felhozza, hogy az 1947-ben. mindössze ötvenezer példányban megjelent Siess, Adj, Segíts sorért 2.2 dollárt szívesen megadnának, de nincs kínálat. Hasonló a helyzet több. ebből az időszakból származó bélyegnél. A cikket a magyar bélyegek árjegy­zéke szerkesztősége figyelmébe ajánljuk, mert az ez évi kiadvá­nyokban a szóban forgó sor csak 52 Ft-tal szerepel, s ez azt is je­lenti, hogy külföldön jobban ér­tékelik bélyegeinket, mint ideha­za.

Next

/
Thumbnails
Contents