Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-31 / 178. szám

/1 uw. Lottószámok a nyolcadik oldalon Szakértők újabb tatát hozása Szovjet—nyugatnémet tárgyalások áé POLITIKAI NAPILAP * n. évfolyam, 178. szám 1970. július 31., péntek mmmmmmmm Ara: 80 FILLfíK uir i .1 Moszkvában ma délelőtt másodszor találkozik a ve­gyes szovjet—nyugatnémet szakértőcsoport, hogy részle­teiben vizsgálja meg az erő­szak kizárását célzó szerző­dés tervezetét. A két küldöttség követke­ző teljes ülésének időpontját még nem tűzték ki, ám az a tény, hogy — mint egy nyu­gatnémet szóvivő közléséből kiderül — Scheel külügyminiszter az eredeti tervektől elté­rően holnap nem utazik Leningrádba, annyit jelent: szükség esetén bármely pillanatban rendel­kezésre kíván állni. Scheel egyébként egy teg­nap esti fogadáson kijelen­tette: a megbeszélések olyan szakaszba jutottak, amikor természetszerűleg keletkez­nek nehézségek. Bahr állam­titkár ehhez hozzátette, hogy a nehézségek kisebbek lennének, ha a jobbol­dali nyugatnémet sajtó annak idején nem szivá­rogtatta volna ki az elő­zetes eszmecsere anya­gát. (A nehézségekhez nyilván hozzájárul az, amiről teg­napi számunkban írtunk: a bonni jobboldal teljes hang­erősséggel „rákapcsolt” a tá­madásra.) Több az állás, mint' a diplomás Ezekben a napokban áll munkába az idén végzett több mint 11 000 ifjú diplomás. A most végzett 3046 fiatal pedagógus közül már a nyár első felében több százan megkezdték pályafutásukat: a napközis táborokban is­merkednek leendő tanítvá­nyaikkal, munkatársaikkal. A fiatal óvónők, tanítók, ta­nárok többsége azonban csak augusztus közepén teszi le a hivatali esküt. A be nem töltött több mint 6000 állásban továbbra is alacsonyabb képzettségű szak­emberekkel kénytelenek he­lyettesíteni a diplomásokat; több helyen a munkaerők át­szervezésével, túlmunkával igyekeznek pótolni a fiatal értelmiségiek hiányát. 1300 katedra az idén is nélkülözi majd a szakképzett nevelő­ket. Különösen sok szakkép­zett óvónőt kell nélkülözni: az idén mintegy 400 álláshely marad betöltetlenül az ország különböző óvodáiban. A meghirdetett mérnöki munkakörökből több mint kétezerbe nem jut műegye Le­men végzett munkaerő. Je­lentős a közgazdászhiány is: 1045 meghirdetett álláshely közül csupán 290-be jut szak­ember. Változatlanul kevés az orvosok száma is: 250-nel végeztek kevesebben, mint ahány álláshelyet meghir­dettek. Rosszul járnak a „kényelmes” vállalatok Megemelik az álláspénz összegét A Gazdasági Bizottság döntéséről tárgyainak a >1A V -igazgatóságok osztályvezetői A Gazdasági Bizottság néhány nappal ezelőtti döntése sze­rint, progresszíve emelik a vagonok kirakodásával késlekedő vállalatokra kirótt úgynevezett álláspénzt és szabályozzák az éjszakai, valamint a munkaszüneti napokon való rakodást. Ma délelőtt a Közlekedési és Postaügyi Minisztériumban a MÁV-igazgatoságok osztályvezetői az új rendelkezés végre­hajtásáról tanácskoztak. A MÁV miskolci Igazga­tóságának területén körülbe­lül 60 vállalatot érint a most kiadott rendelkezés. A beér­kező vagonok kirakásával késlekedő cégek között vezet Próbaüzem előtt Uf gy a TVK-ba A Tiszai Vegyikombinátban rövidesen elkészül hazánk el­ső polietiléngyára. A mintegy két és fél milliárdos beruhá­zás megvalósításával jelen­tős mennyiségű polietilén-im­porttól mentesül a népgazda­ság. A gyár évenként 24 ezer tonna terméket gyárt, amely­nek egy részét a TVK-ban dolgozzák fel. Ezekben a napokban lázas készülődés folyik a polimeri- zációs üzemben. Nemcsak itt. az egész gyárban hallatlanul nagy munkát végeztek már eddig is az üzemelők, kivite­lezők és mindenki, aki érde­kelt a beruházásban. A szak­én-!: erek közül nagyon sokan szinte éjjel-nappal a helyszí­nen tartózkodnak. Ellenőrzik a berendezéseket, különböző méréseket végeznek a bonyo­lult gépeken és csővezetéke­ken — Az elmúlt hetekben és napokban számos, a próba- üzemeltetést közvetlenül megelőző munkát kellett el­végeznünk a polimerizációs üzemben — mondotta Blahut János gyárvezetőhelyettes. — Többek között sor ke­rült a kompresszorok nit­rogénnel történő 72 órás, tar­tós terh'’-sű járatására. Ki próbált'k a kompresszora' védelmi rendszerét, amel; megfelelőnek bizonyult. A je­lentősebb munkák közé tar­tozott a polietilén olvadékot -»állító szivattyúk felszere­lése. Az üzemindulás meg­gyorsítása érdekében a pró­bákhoz és a termeléshez szükséges etilén egy részének korábbi időpontban történő biztosítása céljából Francia- országból vásároltunk etilént. Ezt cseppfolyós állapotban, tartálykocsikkal szállítják az időközben megépített etilén­tárolóba. Az első szállítmányt a napokban várjuk. — Hogy mikor, várható a próbaüzemeltetés megkezdé­se? — kérdez vissza g gyár­vezető-helyettes. — A polime- rizálás előkészítésének egyik feltétele, hogy megtörténjen a polietilén-reaktorok üzem­be helyezése. E művelet vi­szont — az angol szállító fél­lel kötött szerződés értelmé­ben — csak az angol szakér­tők jelenlétében végezhető el. Az I. C. I. indítócsoport tag­jai előreláthatólag augusztus elején érkeznek meg a kom­binátba. Ekkor kezdődhet meg a próbaüzem is. Az üzemszerű termelés a tervek szerint — ha minden jól megy — kora ősszel elkezdődhet. Az új üzem olyan granulá­tumot gyárt majd, amelyből polietilén zsákokat, fóliazacs­kókat, mezőgazdasági védőta karókat, hajtatóházakat fröccsöntött háztartási és mű­szaki cikkeket, fűvással elő­állított palackokat és egyéb termékeket gyártanak majd. a TÜZÉP, a December 4. Drótművek, a Vas- és Mű­szaki Nagykereskedelmi Vál­lalat, az Élelmiszer- és Ve­gyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, a Kohászati Alap- anyagelíátó Vállaíat és a Ga­bonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat. A KAV például a beérkezett vagonoknak rend­szeresen csak 60, legfeljebb 80 százalékát üríti ki időre, a gabonafelvásárlónál pedig is­meretlen az éjszakai rakodás. A Gazdasági Bizottság döntése a legjobbkor jött, hi­szen mint ismeretes, a mis­kolci igazgatóság is már több mint egy éve nem tudja ki­elégíteni a borsodi vállalatok kocsiigényét. A vagonhiány tavasszal olyan súlyos követ­kezményekkel járt, hogy a HCM kénytelen volt leállíta­ni termelését. Többször ke­rült veszélybe a kohászat és még jó néhány nagyüzem zavartalan működése. Teg­nap például az igényelt 2969 vagon helyett csak 2126 ér­kezett az igazgatóság terüle­tére, nem tudtak elegendő kocsit adni az üveggyárnak, az alsózsolcai betonárugyár- nak és több kőbányának. jf: Kánikulában. (Agatha Tibor felvétele.) Israeli nyugtatta, Saigont bátorította Nixon nem sok újat mondott Amerikai szőnyegbombázás Dél-Vietnamban Nixon, magyar idő szerint ma hajnalban tartotta meg elő­re bejelentett beszámolóját a kaliforniai „nyári Fehér Ház­ban”. Megfigyelők szerint a beszéd inkább az őszi választá­sokra szánt propaganda volt, mintsem valami új momentum bejelentése. Ami a közel-keleti válságot illeti, Nixon csupán megis­mételte eddigi kijelentéseit. Ismételten biztosította Izra­elt, hogy nem kerül hátrá­nyos helyzetbe az amerikai javaslat elfogadása esetén, Augusztus 20-ra adják át Épül a miskolci nagy szökőkút Két és fél millió forintba kerül A Hunyadi és a Hoffman Ottó utcák elágazásánál levő parkban az ÉÁÉV kőművesei hozzákezdtek az első nagy miskolci szökőkút csaknem 150 négyzetméter alapterüle­tű vasbeton medencéjének műkőburkolásához. A válla­lat dolgozói már szerelik a szökőkút színes reflektorait i* és a Mezőgazdasági Gépjaví­tóban már készül az öntött­vas elemekből álló, 8 méter magas, modern térplasztikai díszítőelem. A város két és fél millió forint költséggel épülő büszkeségét, a nagy szökőkutat a tervek szerint az alkotmány ünnepére adják át rendeltetésének. vagyis, ha beleegyezik a fegy- vemyugvással egybekapcsolt tárgyalások megkezdésébe. Megint kiemelte, hogy a Szov­jetuniónak és az USA- nak egyaránt érdeke a közvetlen konfrontáció elkerülése a Közel-Kele­ten. Sokkal kevésbé pengetett békehangokat a vietnami há­borút illetően. Kijelentette, hogy az USA semmiképpen sem fog koalíciós kormányt rákényszeríteni Saigonra, és erről nem is kíván tárgyalni Párizsban. Vagyis: a Thieu- rendszer fenntartása mellett foglalt állást. Politikai meg­figyelők szerint, ha rugal­masabban is fogalmazta meg távlati elképzeléseit, a koalíciós megoldás le­hetőségének kizárásával eltorlaszolta a politikai rendezés útját és nem sok lehetőséget biztosított a párizsi tárgyalásoknak. Miközben Nixon álláspont­ját fejtegette, amerikai B— 52-es repülőgépek két év óta a legnagyobb szőnyegbombázást haj­tották végre a Saigontól délre fekvő tartományok ellen. Ugyanekkor Kambodzsában a kormánycsapatok ellentáma­dása Kirí Rom város térsé­gében teljesen kudarcba ful­ladt, a hazafias erők tartják a kulcsfontosságú helységet. Ugyancsak tartanak a har­ci cselekmények az arab— izraeli fronton. Izraeli re­pülőgépek ismét támadták az egyiptomi állásokat a csa­torna partján. Továbbra sem döntött az izraeli kormány az ame­rikai javaslatokról, így ma délelőtt ismét össze­ül a kabinet. Riad, az EAK külügymi­nisztere 10 napos európai körutat tart, hogy ismertesse Egyiptom álláspontját több fővárosban. Jordániában, Li­banonban és Irakban többsé­gükben Palesztina: geriüák tüntettek azért, mert hat arab ország elfogadta Nasz- szer döntését, két Palesztinái ellenálló szervezet viszont támogatja az egyiptomi ál­láspontot. Strandidö Várható időjárás Miskolc térségében szombat déli”: Kevés felhő, száraz, meleg idő. Mérsékelt szél. A hőmér­séklet hajnalban 16. holnap délben 27 fok körül lesz

Next

/
Thumbnails
Contents