Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-23 / 171. szám
a miskolciaké a szó Táblaerdő a Szemere sarkon! ^ A rövid idő alatt közkedveltté vált kis pihenőterasz törzsvendégeitől, úgy látszik, elirigyelték a kilátást, mert az amúgy is szűk kis parkocskát gyorsan fejlődő táblaerdökkel kerítették be. (Jármay György rajza) Két „piti” észrevétel A Búza téri templom mellett 1966 óta ott éktelenkedik az egyik építőipari vállalat felvonulási épülete, holott az autóbuszállomás építését már rég befejezték. Jelenleg göngyölegraktárnak használják az épületet a zöldségesek. Az ország második városában ilyen nem fordulhatna elő. * Többször tapasztaltuk, hogy a Baross Gábor utca páros oldalán nem ajánlatos közlekedni. A szennyvízelvezető csatorna ugyanis évek óta el van tömődve, a víz nem folyik le, a gépkocsik pedig akaratlanul is lespriccelik a járókelőket! — írja Szabó József, Kun Béla u. 16. Valamivel több figyelmet! A III. kerületi tanácsnál szerdán van fogadónap (8-tól délután 4-ig) lakásügyekben. Július 15-én azonban nem volt, s hogy miért, az is kiderült. De hogyan? Fél 12-re érkeztem, s türelmesen ücsörögtem a többi várakozóval, lehettünk úgy huszonötén. Elmúlt fél 3, sőt Jó az új menetrend! A „Bejárók útközben” című cikkük utolsó bekezdésére a kővetkezőket közöljük: Az elmúlt menetrendi időszakban a Bánrévéről (nem Özdról) 5 óra 55 perckor induló 9537. számú vonat Kazincbarcikától nem állt meg, így Miskolc-Gömöri pályaudvarra 6 óra 59 perckor, Mis- kolc-Tiszai pályaudvarra 7 óra 07 perckor érkezett. Ez a vonat az elmúlt menetrendi időszakban sem szolgálta a 7 órai munkakezdésre utazók érdekeit. IVÍivel ez a vonat jelenleg Kazincbarcikától minden állomáson és megállóhelyen megáll, Miskolc-Gömöri pályaudvarra 7 óra 13 perckor, Miskolc-Tiszai pályaudvarra 7 óra 20 perckor érkezik. Tizennégy, illetve 13 perccel később, mint az elmúlt évben, de nam félórával! ” A 7 órai munkakezdésre jelenleg is és az elmúlt menetrendi Esernyőt reparáltatnék Kislány ómnak elromlott az esernyője. Szabadnapos voltam, gondoltam, rászánok egy fél órát, és elviszem valahová megjavíttatni. Sajnos, fél óra helyett egy egész napos bosszús keresgélést vett igénybe. S végül csodálkozva és meglehetősen lehangol- tan jöttem rá, hogy egész Nagy-Miskolcon nem található egyetlen esernyőjavító kisiparos. Egv egy kissé furcsa. Többen is keresték már. azt hiszem. Vagy talán nem? időszakban is a Bánrévéről 4 óra 30 perckor induló vonat szolgál, amely Miskolc-Gömöri pályaudvarra 5 óra 48 perckor, Miskolc- Tiszai pályaudvarra 5 óra 53 perckor érkezik. Ezzel a vonattal a Nagy-Miskolc területén fekvő minden munkahelyet elérhetnek a 7 órakor kezdők. Akik kényelmesebbek a reggeli felkelésnél, rendelkezésükre áll az Özdról 5 óra 37 perckor induló gyorsvonat, amely Miskolc-Gömöri pályaudvarra 6 óra 30 perckor, Miskolc-Tiszai pályaudvarra 6 óra 42 perckor érkezik. A közelebb fekvő munkahelyek dolgozóinak — ha ezzel a vonattal utaznak — nem kell a „félórás csúszásra” engedélyt kérni. Az említett 9529. számú vonat két évvel ezelőtt később közlekedett, így a dolgozók a 7 órai munkakezdésre valamivel később, de még elfogadható időben érkeztek. A kazincbarcikai vegyiművek és a hőerőmű, a sajó- szentpéteri üveggyár, a sajóke- resztúri Borsodi Ércelőkészítőmű a vonat korábbi közlekedését kérte, hogy dolgozói a 6 órás munkakezdésre beérjenek. Így ez a vonat a vonal menti üzemek 6 órai és a Miskolcra jövők 7 órai munkakezdését szolgálja. Külön- külön a kétféle munkakezdéshez két vonat forgalomba állítása nem lenne gazdaságos, s ezt jelenleg megoldani — mozdony- és kocsihiány miatt — nem is tudnánk. ZSIGA LAJOS, az igazgatóság vezetőhelyettese, MÁV Igazgatóság, Miskolc KM amsMci szennyvíztisztító terve Miskolc 25 éve vajúdó szennyvíztisztítási gondjaira tesznek pontot a VlZITERV mérnökei: a városi tanács megrendelése alapján a közelmúltban megkezdték a Miskolc keleti határában épülő szennyvíztisztító telep tervezését. A több mint 300 millió forintba kerülő létesítmény — az elképzelések szerint — a város igényeinek megfelelően több ütemben épül majd. A derítőtelep első ütemének befejezésére előreláthatólag a negyedik ötéves terv végén kerül sor. Szélmalomharc Tehetünk-e „makuka-ügyben” többet annál, mint hogy a város lakóinak lokálpatrióta önérzetére apellálunk? Tehetünk! És kell is tennünk — írja levelében sok-sok olvasónk, amivel egyébként egyezik a mi véleményünk is —, mert a megszámlálhatatlan intés semmit sem használ. Mondjuk, mondjuk, hogy csúnya dolog, de a „makuka-mozgalóm” nem csökken, sőt észrevehetően fokozódik. Nincs utca Miskolcon, ahol ne találkoznánk a napraforgó bő termésének jeleivel. A járdákon ropog az ember talpa alatt; gyakorlott makukázók célba köpködnek vele a megállókban; lépcsőházi galerik sűrűn ücsörögve a lépcsőkön, versenyropogtatás közben tárgyalják meg esténként a nap eseményeit. Makukával telnek meg a presszók asztalára helyezett hamutartók, makukaszőnyeg borítja a parkok padjainak környékét, a mozik előcsarnokát — és álmukban minden bizonnyal óriássá nőtt makuka-szörnyek kísértik a köztisztasági vállalat dolgozóit. Sokan arra hivatkoznak, hogy szégyenkeznünk kell a külföldiek előtt. Nem ez a lényeg, önmagunkat nem tiszteljük annyira, hogy tiszta környezetben éljünk! A szenvedélyes makukázók egész hada háborítatlanul köpköd szerteszét, csúfítja a várost és a piszkos kosarakból mért poros maggal pohárszámra önti magába a baktériumot. Kétségtelen — olcsó csemege. Az árusoknak nem rossz jövedelem. De sem az egyikre, sem a másikra nem lehetünk tekintettel, mert tüzel bennünket az utcákon tapasztalt siralmas látvány. Az intő szó hiábavaló. Igyekezetünk szélmalomharc. Mit tegyünk hát? Egyszerű. Hatóságilag tiltsák meg a makuka árusítását! Mert, ha egyszer valami tilos — a rendelet ellen vétőt büntetni is lehet!... (es.) Fűben, fában orvosság van Nemhiába tartja a régi tapasztalat, hogy „fűben, fában orvosság van”. Igen sok gyógyszerünknek ma is az erdőn, mezőn gyűjtött vagy a gazdaságokban termesztett növények adják az alapanyagát. Hegyalja, a zempléni erdőség és a Bodrogköz az országnak gyógynövényekben egyik legértékesebb tája, ahol a földművesszövetkezetek nagy mennyiségű és sokféle gyógynövényt vásárolnak a gyűjtőktől. Most ért véget a korai hársfák virágzása, de a Hegyközben még illatozik a kőhárs, s nagy kiterjedésű erdőrészek virágtermésére lehet számítani. Hogy mi mindent gyűjtenek egész esztendőben, még télen is a hegyaljai, hegyközi, bodrogközi „füvesek”, érdekességként említsük meg a hárspn, kamillán, borsosmentán. bodzán kívül az ürmöt, amelyet a kitűnő ürmösbor és különféle étvágygerjesztő gyógyszerek készítésére használnak. A nadragulya gyökeréből fájdalomcsillapítót, leveléből asztmás görcsök feloldására szolgáló „asztmadohányt” gyártanak. Sokféle betegség gyógyítására való orvosságot állítanak-elő a csalánfűből, bengekéregből, kecskefűből, szagos mügéből, tüdőfűből, kálmosgyökérből és még vagy 50—60 másféle zempléni növényből. Elsősorban a hársvirágból és csipkebogyóból vagonszámra szállítunk külföldre, mert sok európai országban igen keresett áru a magyar gyógynövény. A Hawaii előtti vizeken a tenger fenekére, körülbelül 180 méter mélyen „laboratóriumot” bocsátottak le, hogy benne hat férfi három napig tartózkodjék. A kísérletet a Macai Andersi Test Range szervezte. A szervező intézmény szóvivője Honoluluban közölte, hogy az „Aegir”-nek nevezett „laboratórium” két kolbász formájú hengerből áll. amelyeket egy golyó formájú fülke köt össze. Ez a búvárkészülék körülbelül 21 méter hosszú, 11 méter széles és 5,5 méter magas. A személyzet már a búvárkísérlet kezdete A zempléni tájakon sokan foglalkoznak kora tavasztól késő őszig, sőt még télen is gyógynövények és különféle gyökerek gyűjtésével, s egyes családoknak —különösen Er- döbényén, Makkoshotykán, Telkibányán, Háromhután — ez komoly jövedelmet is jelent. előtt 23 órával a fülkében tartózkodott, amelyben a nyomást fokozatosan a 178 méter mély tengerfenéken uralkodó értékre növelték. A búvárok naponta többször és éjszaka legalább egyszer „kirándulásokat” tettek, miközben halakat fogtak és többféle kísérletet hajtottak végre. Többek között olyan berendezéseket próbáltak ki, amelyek a tenger alatti csővezetékek összeillesztéséhez szükségesek, s közelebbi tanulmányokat folytattak arra nézve, hogy milyenek az élet- és munkafeltételek a fokozott nyomás alatt álló hélium—oxigén légkörben. A munkafeltételeket tanulmányozták a tenger fenekén 3 óra is és sehol senki. Akkor már több — nyomdafestéket nem tűrő — megjegyzés is elhangzott. Végül is felmentem az emeletre, ahol megtudtam, hogy „folyó ügyek” tárgyalása miatt elmarad a fogadónap. Ezt viszont már korábban is tudathatták volna. Az ott várakozók, akiknek nevében is írom panaszomat — bosszúsan távoztak. Nem kellemes a hiábavaló várakozás. Egy kis figyelmességgel elkerülhető lett volna. Vekerle Jenő Köszönöm, hogy Hálás köszönetét mondok Magának, kedves tehergépkocsi- vezetö (SB 87—89 forgalmi rendszám), amiért július 17-én reggel háromnegyed hét előtt néhány perccel nem vert meg a nyéklád- házi vasútállomáshoz vezető úton. Nagyon sietős lehetett a menökéje, azért hajtott oly sebesen az esőben, a pocsolya? úton. Vagy talán tévedek? Az állomásra igyekeztem, hallottam, hogy egy teherkocs' száguld felém. Hátranéztem, * láttam, hogy még vagy négy-öi gyalogos ugrik le az árokba illetve a kapuk elé, mert ott járda nincs. És én bátorkodtam bal karomat kitenni, jelezvén, hogy lassabban hajtson. És ön reagált is rá, de hogyan? Lefékezett és odajött hozzám ezekkel a szavakkal: Ne fenyegessen, mit fenyeget?! Mire közöltem, nem fenyegettem, csak lassabb hajtásra intettem, mert felcsap. Erre oktatásban részesültem, hogy Ön jobban érti. hol. milye’ sebességgel lehet közlekedni — kérdezi Földi Győzőné * (A Böröndös Ktsz-ben július 1-ig vállaltak esernyő javítást. (Egyetlen ember!) Mivel a szakember megvált a szövetkezettől és iparengedélyt kért, megszűnt ez a lehetőség. Tudomásunk szerint a Szemere utcában van egy kisiparos, aki foglalkozik ezzel a szakmával is. A szerk.) nem vert meg... ismét megjegyezte, hogy ne fenyegessem. Amikor észrevette, hogy a kocsi rendszámát nézem, még dühösebb lett, az anyám istenit emlegette és nekem jött. Igaz, csak meglökött. Majd otthagyott, még egyszer megjegyezve, hogy „Máskor ne fenyegess, az anyád istenit!” Letegezett! Rendben van, hiszen ahogy elnéztem, ön jóval idősebb tőlem, de ez a viselkedés — higgye el nekem, fiatalabbnak — megengedhetetlen. Tanúkkal tudom igazolni, hogy én önt nem fenyegettem, sőt az itt leírtakon kívül mást nem mondtam. Gratulálok „példás” viselkedéséhez és még egyszer köszönöm, hogy nem vert meg . . . B. E. Bessenyei u. 14. ROVATVEZETŐ: KOLTAI JÓZSEFNÉ T alán megbocsátja az olvasó, ha Helsinkit, az ország tengeröblökkel körülszegett, szigetekkel felgom- bozott fővárosát nem történelmi nevezetességein, remek építészeti alkotásain keresztül próbálom bemutatni. Különö-' sen, ha töredelmesen bevallom, hogy a jól felkészült idegenvezetők minden részletre kiterjedő magyarázatát többnyire végigszundikáltam a panorámabuszok hátrahajtható, kényelmes ülésén. Nagyon szeretném azonban, ha legalább egy töredékét élvezhetnék annak, amit a kikötő mentén kavargó piacon láttam-hallottam. A piac fele szárazon áll. fele a vízen ringatózik, ugyanis a parthoz horgonyzott bárkák mindegyike egyben elárusító stand is. , Rendszerint egy öreg ladik orrában kucorgott kis barátom, a tejfelszőke gilisztaárus is. Valamelyik közeli szigetről hozta — földdel rakott faládában — áruját, amit időnként favillájára tűzött, s meglengetett a feje fölött, mu- 1 tatva, hogy milyen friss — vonaglik, él . még mindahány. Ha aztán megállt előtte egy pecás — szerény becslésem szerint a csecsszopókon és a magatehetetlen öregeken kívül e szenvedélynek hódol minden finn —, akkor kézzel-lábbal hadonászva előadta, micsoda zsákmányra tettek már szert a tőle vásárolt kukacok közreműködésével. Jól ment az üzlet, annyi szent, mert délelőtt 10 óra tájban már rendszerint üres volt a láda és ettől kezdve kis barátom a közeli újságosbódé előtt ücsörgött. Szétvetett lábbal, s kopott farmerja övébe süllyesztve, két hüvelykujját — mint az öreg tengeri medvlk. Érdeklődése azonban nem annyira a kirakatban 4. P a tengerparton pompázó meztelen hölgyeknek szólt — közel a pornográf kiadványok két legnagyobb exportálója: Dánia és Svédország —, hanem az újságot árusító süldő lánykának. (Ha nálunk bármelyik lap borítóját megtalálná ezek közül a tanár néni egy hasonló korú lánykánál, legalább intőt adna érte.) S ha éppen nem volt vásárolni szándékozó külföldi, mert közülük — őszintébben: közülünk — kerülnek ki az enyhén szólva pikáns látnivalók vevői, akkor már indult is a fiatal pár. No, nem valami titkos találkahelyre, hanem csak a közeli kávémérésbe. A helsinki piacon ugyanis nem lacipecsenyét kínálnak’ a sátrak alatt, hanem tejeskávét és édes süteményt. De — így diktálja a diszkréció — hagyjuk magukra a kedves gyerekeket a gyümölcslepénnyel és induljunk el a halas kofák során. Nehéz kenyér az övék, hiszen életük állandó hadakozás a tolvaj sirályokkal. A ravasz szárnyasok népes csapata állandóan ott köröz, szinte csak centiméterekkel a halaskofák feje fölött, s elég, ha egy pillanatra lankad a figyelmük, máris a csőrükbe kapnak egy szép szelet lazacot. Ogy látszik, tudják, mi az ínyenc csemege. Mert a pettyes lazac valóban az. A finnek asztalán — megint el kell kalandoznom egy kicsit — a nyers — mindössze sóval és citrommal ízesített — lazacszeletek mindig a fő helyre kerülnek. A külföldi vendégnek úgy tűnik, hogy a megszámlálhatatlan módon elkészített többi halételt, s a hideg saláták, mártások sokaságát csak azért rakják köré, hogy kiemeljék a lazac rózsaszín ékkőhöz hasonlatos csillogását. Ennyit a híres „svéd asztal”-ról. Azaz, még valamit. A leves csak ritkaságként szerepel a finn menüben, s ennek bizony a magyar gyomor nagy hiányát érezte. Olyannyira, hogy szállodánk társalgójában — becs’ szóra mondom — elhangzott a következő párbeszéd: — Sajnos, nincs már márkám. Pedig de jó lenne még egyszer megnézni a néger nő sztriptíz-számát! — Mit sztriptíz!... Egy jó tányér zöldbableves! H A halas kofáknál hagytuk abba a piaci sétát. Vessünk egy pillantást, helyesebben: szippantást a süteményes sátrak felé, aztán sétáljunk visszafelé a belső soron. Itt aztán minden kapható a szaunában használatos nyírfavesszőktől a diszkrét női fehérneműkön keresztül egészen az ajándéktárgyakig. Minden darabon ott a „hivatalos” ár. Amit szigorúan tart is az árus — körülbelül három másodpercig. Végül harsány kiitos-sal (köszönöm) zsebre vágja az eredeti ár felét vagy harmadát. A magyar turisták a sátrak között szerezték be az ajándéktárgyak zömét. Szégyenkezniök azonban nem kell emiatt, hiszen az egyik fogadáson megcsodálták egy hölgy kalapkölteményét, mire ő a világ legtermészetesebb hangján mondta: — Tegnap vettem a piacon. "ERES DEZSŐ Következik: Beat-klub, hippik Vendégségben a ,,Zöldruhás szűznél”
