Déli Hírlap, 1970. július (2. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-22 / 170. szám

belföld * TANÁCSKOZIK A KISZ KÖZPONTI BIZOTT­SÁGA. Ma délelőtt összeült a KISZ Központi Bizottsága. Elsőként dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára adott részletes tájékoztatót az MSZMP Központi Bizottsá­gának július 15—16-i ülésé­ről, majd — javaslatára — a KISZ KB meghatározta a 10. pártkongresszusra való felkészülés ifjúsági feladata­it. A többi közt úgy döntöt­tek, hogy munkabizottságot hoznak létre, amely tanul­mányozza a KISZ-munka to­vábbfejlesztésének lehetősé­gét, részleteiben is kidolgoz­zák a középfokú tanintézeti KISZ-munka fejlesztésének elveit és módszereit, indítvá­nyokat tesznek a KISZ kom. munista jellegének erősítésé­re. Ezt követően Kárpáti Sándor, a KISZ KB titkára terjesztett elő jelentést a fiatal nők helyzetéről, majd tájékoztatta a Központi Bi­zottságot a leányok és fiatal- asszonyok országos tanácsá­nak megalakításáról. * ÜJ HÜTÖKOMBINÁT. Csongrád megye legnagyobb alma-, szilva- és őszibarack­termelő nagyüzemében, a De- rekegyházi Állami Gazdaság­ban 30 millió forintos beru­házással 200 vagonos gyü­mölcskombinát épül. Később tovább fejlesztik a hűtőtáro­lót, és egy szeszüzemet is épí­tenek mellé. * RESTAURÁLJÁK A TEMPLOMOT. Az ország legszebb műemléktemplomai között tartják számon a nagy- kanizsai alsóvárosi plébánia- templomot. Az országos mű­emléki felügyelőség szakirá­nyításával most restaurálják a templomot. A torony új kupolát, az egész épület új külső vakolást kap. A tata­rozást és festést szeptember­re fejezik be. * PESTI DIÁKOK A VI­LÁGTALÁLKOZÓN. A bu­dapesti I. István Gimnázium SO tagú szimfonikus zeneka­rát is meghívták az ifjúsági zenekarok világtalálkozójára, amelyet augusztus 14. és 29. között rendeznek a svájci St. Moritz-ban. A gimnazisták együttese a világtalálkozó koncertjén Bartók-. Kodály- és Haydn-műveket ad elő. * OKTATÓFILM A II. VILÁGHÁBORÚRÓL. Az Is­kolai Filmintézet — amely a tanintézeteket oktatófilmek­kel látja el — filmet készít a második világháború alatti európai és hazai antifasiszta ellenállók harcáról. A film lehetővé teszi, hogy a diákok élményszerűen is megismer­hessék a második világhábo­rú történetének fontos moz­zanatait. * VIRÁGDÍSZBEN A BÜKK. Szirmot bontottak a nyár virágritkaságai a Bükk- ben, A fehér virágú högyes- tikc mellett most virágzik az alkonyati órákban fűszeres illatot árasztó szibériai töm­jén is. A hegység mély völ­gyeiben teljes díszében pompázik a bíboros kosbor és a mézajkú kosbor. A na­pokban bontotta ki szirmát a kárpáti sisakvirág és az észa­ki sárkányfű. K«v nillanatnV Tudományos szenzáció, Minden újság ezzel tele; Műszivet kapott egy borjú, S néhány órát élt is vele. Gondolom, hogy a sok tudós. Eredménynek nem ezt várta, De- vigaszképp borjúsültet Ettek este vacsorára. — O — Ne a fa alá, de a közelébe Hogyan kerülhetjük el a villámcsapást? Olcsóbb lett a paradicsom és a paprika Az esőzések miatt a para­dicsom és a paprika kivéte­lével lényegesen kevesebb áru érkezett a Búza téri piac­A utóbbi napok zivataros időjárásai közepette egyre többet foglalkoztatja az em­bereket a villámcsapás. Ha­zánkban egyetlen év alatt át­lagosan 40—50 embert üt agyon a villám, s a gyakran százmillió volt elektromps feszültséggel járó természeti csapás a mezőgazdaságban évenként mintegy hatmillió forint kárt okoz. De lehet el­lene védekezni. Az a tapasztalat, hogy az első villámok előbb érkeznek, mint ahogy az eső megered, az emberek pedig az eső elől menekülnek. A szakemberek szerint minden babona elle­nére villámlás idején a ma­gas fák közelében, azoktól mintegy 5—10 méterre aján­latos tartózkodni. A fába csa­pódó villám ilyen távolságra már nem „ugrik át”, ugyan­akkor ennél messzebbről a fa már nem vonja magához a villámot. Zivatarok idején nyitott járművekkel utazni a legve­szélyesebb. A nagy fémteste­ket szinte keresi a villám, Munkalehetőség — hám ász feleségeknek A Borsod megyei Tanács hozzájárulásával mintegy 4 millió forintos költséggel bő­víti somsályi üzemét a Bu- J dapesti Bőrdíszmű Vállalat. A munka ez óv szeptemberé­re fejeződik be, s azit köve­tően az eddigi 150 mellett — további 60 bányászfeleség­nek tudnak majd rendszeres munkát adni. Megszépül a jávorkúti 11 I ■■ I " udulo A jévorkúti üdülő a jövő hét végére megszépül a Ke­let-Bükki Állami Erdőgazda­ság „házi” építőbrigádjának munkája nyomán. Ök javít­ják ki az idevezető utat is, hogy minél több kül- és bel­földi vendég juthasson el a kellemes pihenőhelyre. Hétfőtől: Gebines iparosok Tegnap délután a Miskolci Vegyesipari Vállalatnál érte­kezletet tartottak a gebines javító-szerelő szolgálat tag­jai. Azok a villanyszerelők, lakatosok, asztalosok, vízve­zeték-szerelök — mintegy százhúszan —, akik a jövő hét elejétől másodállásban végeznek javításokat a vá­rosban. ra, mint a múlt hét első felé­ben. Burgonyából vasárnap­tól ma reggelig a termelők mindössze 60 mázsát hoztak, ára 2—5 forint között inga­dozik. Ma a szokottnál mint­egy 20—30 százalékkal keve­sebbet kínálnak fejes káposz­tából is, kilóját általában 10— 30 fillérrel drágábban, 1,50— 2 forintért adják. Változatla­nul 3—5 forintba kerül a zöldbab; a paradicsom kiló­jáért ma már 6—11 forintot kémek, a zöldpaprikát pedig már 9 forinttól is lehet kapni. A gyümölcsök közül a sár­gabarack és a málna ára vál­tozott meg: a sárgabarack ára ma délelőtt 5—8 forint volt, a málna kilóját 12—16 fo­rintért adják. külföld © A CÁFOLAT — BEIS­MERÉS. A nyugatnémet had. ügyminisztérium beismerés­sel egyenértékű cáfolatot adott ki, amikor tagadta, hogy a Bundeswehr biológiai és vegyi fegyverekkel rendel­kezik. A Konkret című fo­lyóirat értesülésére ugyanis, a bonni hadügyminisztérium kínos cáfolatában hangoztat­ta, hogy „nincsenek ilyen fegyverei”, de „felkészül a védelemre”, és ezért „mégis rendelkezik csekély mennyi­ségű hadianyaggal, amely ki­zárólag védelmi intézkedések kipróbálásához szükséges”. © VÁLTOZÁS, DE NEM JELENTŐS. Bumedien algé­riai elnök átalakította kormá­nyát. Magának tartotta meg a nemzetvédelmi tárcát, a külügyminisztérium élén to­vábbra is Buteflika maradt. A kormányátalakítás a főbb tárcákat nem érinti. O PORTUGÁL HADMŰ­VELET. Nagyszabású had­műveletet indított Portugália az afrikai Mozambique-ban azzal a céllal, hogy kiszorítsa a hazafias erőket Kabura térségéből. Mozambique-ban jelenleg a fajüldöző dél-af­rikai kormánynak egy zászló- aljnyi katonája tartózkodik, és felderítő egységei is segí­tik a portugál csapatokat. © BOMBA ROBBANT. Ma hajnalban bomba robbant Belfast belvárosában, egy ka­tolikus klub ablakában. A robbanás erősen megrongál­ta a klub bárhelyiségét, de emberéletben szerencsére nem esett kár. © NYUGTALANSÁG IZ­RAELBEN. G. L. szignóval Tel Aviv-i tudósítást közöl a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap. Nyugtalanság az izraeli ifjúság körében cím­mel a cikk arról számol be, hogy az izraeli ifjúság nyug­talan amiatt, vajon mindent megtett-e a kormány a béke érdekében? Miután az ifjúság teljes egészében katonaköte - les, érthető, hogy a háborús állapot elhúzódása aggoda­lommal tölti el ezeket a fia­talokat, és keresik a béke útját. y Forró a nyár és fürdési szezon van Japánban. Azon a napon, amikor képünk készült, a gumitutaj teherbíróképességét próbálgató hat csinos kislányon kívül több mint' '< ? fürdőzö szórakozott itt, a Tokiótól 60 kilométerre levő Hayama-parton. „Ha ítész évet kapok, akkor is megteszem?” A sógor sziaorított börtönbe kerül Alig egy hónap alatt két bűntettet is elkövetett a lyukóvölgyi, Zt éves Gál István: garázdaság és erőszakos nemi közösülés bűntettét. Felelősségre vonásakor mindkét esetnél „apai örömeire” hivatkozott, s még méltatlankodott is amiatt, hogy ezt nem vette mentségnek a bíróság, sőt . . . Másodfokon a megyei bíróság megszigorította, 3 évi szabadságvesztésre emelte fel a Miskolci Járásbíróság által korábban börtönbüntetést . . . Ráomlott a lal Tegnap délután a Hegyal­ja utcában G. Mihály 62 éves nyugdíjast súlyosan megse­besítette egy leomió falda­rab. A mentok mellkasi sérü­léseikkel vitték a vasgyári kórház sebészetére. motorossal. K. János nyolc na­pon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes, a motor utasa, Sebestyén György könnyű sérü­léseket szenvedett. — Miskolcon a Dózsa György és a Fazekas utca kereszteződésénél ugyan­csak egy bicikliző gyermek sza­bálytalansága okozott balesetet. A 12 éves S. Sándor kerékpár­jával a vele szemben jövő Kreutzer László motoros elé hajtott. A gyermek könnyű sé­rüléseket szenvedett. — Délután háromnegyed hatkor a 26-os úton Szabó Béla sajóivánkai lakos motorkerékpárjával bele­rohant az előtte haladó lovas­kiszabott 2 év és 2 havi szigorított Gálné fiúgyermeket szült, s az apa örömében egy sor szórakozóhelyen italozott. Későn este ért a Hámor ét­terembe, ahol a szomszédos László motoros elütötte az út­testen haladó Kramcsák István­ná 54 éves selyebi lakost. A baleset következtében több he­lyen eltört az asszony lába. — Este negyed 10-kor a 35-ös úton történt súlyos közlekedési bal­eset. Bencze Béla 30 éves le­ninvárosi lakos személygépko­csijával az úttest bal oldali vizesárkába borult. A gépkocsi vezetőjét életveszélyes koponya- és agysérülésekkel, utasát, Ha­lász Irént könnyű sérülésekkel szállították a baleseti sebészet- * re. A járműben körülbelül 30 | ezer forint értékű kár keletke- I zett. asztalnál ülő idegeneknek dicsekedni kezdett az anya­könyvi kivonattal. Azokat azonban nem érdekelte, hogy milyen papirost mutogat az ittas ember, s ez az érdekte­lenség felbőszítette Gált. Az egyik vendégnek ököllel az arcába csapott — a szemén találta el. Az asztaloktól töb­ben felugráltak, székdobálás- ra is sor került. De Gálnak még ez sem volt elég. Egy pálinkás- és egy rumosüveg­gel felkereste sógornőjét, olyan időpontban, amikor tudta, hogy a férj dolgozik és a fiatal, törékeny termetű asszony egyedül van otthon csecsemőjével. — Jobban szeretlek, mint a feleségemet... — próbált • először hízelegni az asszony- ' aak, de amikor látta, hogy [ szavait és az italát is erélye- 1 sen visszautasítják, kitörtek I lurva szándékai: — Ha kell, megfojtalak! J Ta húsz évet kapok, akkor is * megteszem! — kiáltotta és } megragadta, hátracsavarta az ! asszony kezét. Dulakodás, jj rugdosás következett. Az I asszony menekülni próbált, l Megint a kerékpározó gyerekek Vizesárokba borult a személykocsi Tegnap délben Vizsoly köz­ségben K. János 15 éves ke­rékpáros szabálytalanul kanya­rodott és összeütközött a vele szemben jövő Jávorszki József Kocsiba. Szabót súlyos, életve­szélyes, utasát, Sándor Máriát könnyű sérülésekkel vitték el a mentők. — A Kisfaludy ut­cában negyed 7-kor Visegrádi de Gál bezárta az ajtót. Vé­gül a teljesen kimerült, sé­rült nőn Gál végrehajtotta akaratát és eltávozott... A hazaérkező férjnek az asz- szony nyomban elsírta a tör­ténteket, s a rendőrségre si­ettek. Az orvos igazolta a sérüléseket... (ruttkay) Pumaharapás után leopárddal találkozni nem jó Egy 23 éves fiatalembert szállítottak be a hamburgi kikötő kórházába, mert bal kezét megharapta egy puma. Az eset úgy történt, hogy a fiatalember éppen a kikötő­ben sétált, amikor hirtelen rátámadt a puma. Néhány másodperccel később a fia­talember egy leopárddal is találkozott. A rendőrség köz­lése szerint a két óriás macska tulajdonosainak en­gedélyük volt arra, hogy ezeket a vadállatokat sétál- • lássák. A tulajdonosokat : most a rendőrség felszólí- , tóttá, hogy ezentúl az álla- í tokát fogják rövidebb pó- ] rázra. OEL1 CIKI.A!1 — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Váróul Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSABA LÁSZLÓ - Szerkesztőség; Miskolc. Ba]csy-Zsilins2ky u 15 - Központ: 36-132, 16-672. 35-380. 36-678 - Titkárság; 18-323 — Bel- és város- politika) rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-228 - scortrovai: 18-222 — Levelezés: 18-227 — Postafiók 39 — Kiadja a Borsod megye) Lapkiadó vállalat Miskolc Bajcsy-Zsillns ky u. Ki - Felelős kiadó: wirth LAJOS. — Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. - Telefon: t6-219 - Terjeszti a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Tnd«?V‘ 0R1 - KíaríiTf » TiédvH Mvomo'f'f mr • 'Ailql-afnÁI O 111 FpTeTŐP Ve7<?t^ ®!7!l?nWES ISTVÁN G GAZDASÁGI PRESZ- SZIÖ JAPÁNRA, A The Ti­mes című angol lap cikket ír arról, hogy az USA erős nyomást gyakorol a japán kormányra: terjesszen elő a textíliákra vonatkozóan olyan kompromisszumos javaslatot, amely Nixon számára lehe­tővé teszi a szembenállást a kongresszussal, a textilim­port egyoldalú kontingentá­lása. kérdésében. 0 KET MAGYAR A DÖN­TŐBEN. Több mint egy hete tart már Várnában az V. nemzetközi balettverseny. Az ifjak csoportjában a döntőbe jutott 8 táncművész között szerepel Magyarország mind­két képviselőjének, Pongor Ildikónak és Keveházi Gá­bornak a neve © KATONAI SZÖVET­SÉG. A jobboldali kambod­zsai kormány miniszterel­nöke, Lón Nol, Thaiföld fő­városába, Bangkokba érke­zett. Üjabb katonai segélyt akar kérni, és egy indokínai katonai szövetség megalakí­tásáról is tárgyal a thaiföldi vezetőkkel GSZO REPÜLŐTEREK? A nagyvárosok kiterjedése kö­vetkeztében egyre nehezebb megfelelő repülőtereket biztosí­tani e városok közötti légifor­galom lebonyolítására. Angli­ában most tervek készülnek, hogy a tengerparti városok szá­mára a nyílt tengeren építse­nek repülőtereket. Ezek a mes­terséges úszó szigetek beton és Polystyrol keverékéből ké­szülnének és megfelelő kiterje­désük következtében alkalmaz­kodnának a hullámveréshez. Az első megépítésre kerülő úszó repülőterei London folyójára, a Temzére gondolják építeni. A terv már kész, csak egyet nem tudni: mennyibe kerül? i ezért a járművet legalább tíz méterre el kell hagyni és ilyenkor egy-egy nagyobb fa közelében kell elhelyezkedni.

Next

/
Thumbnails
Contents