Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1970-06-15 / 138. szám

Nagy erőpróbák előtt Miskolc város 1970. évi bajnokai „Négy tó bajnokság" az ifiknek Kötélidegek párharca Szélcsendes vasárnap a Mályi-tavon Mint arról már a szombati számunkban is beszámoltunk, nagyszabású vitorlás hétvége kezdődött pénteken délután a Mályi-tavon. Három napon keresztül a Magyar Nemzeti Cá­folt Osztály Szövetsége által kiírt négy tó bajnokságát és az Építők Kupa versenyeit rendezték meg. Szombaton délután és va­sárnap délelőtt ismét benépe­sült a Csorba telepi tó. Me­gyénk valamennyi működő kajak-kenu szakosztálya be­nevezte versenyzőit, így né­pes mezőnyök álltak rajthoz Miskolc város 1910. évi baj­noki címeiért. A szövetség szakvezetői elégedetten szemlélték vala­mennyi korosztály küzdelmét. Lassan szakosztályaink kiala­kítják a hajóegységeket, hi­szen rövidesen még nagyobb erőpróbák várják kajakozó- inkat, kenuzóinkat. Buda­pesten válogató versenyek sorozata, ifjúsági seregszemle következik, néhány hét múl­va pedig a Mályi-tavon az országos vidéki bajnokság. Miskolc város 1970. évi bajno­kai. Hosszú táv. Felnőttek: K—i 10 000 m: Józsa (DVTK). K—2 10 000 m: Mészáros—Szabó (DV­TK). C—1 10 000 m: Csontos (DV­TK). C—2 10 000 m: Puy—Vass (DVTK). Ifjúságiak: K—1 5000 m: Kunfalvi (DVTK). K—2 5000 m: Csocsó— Búkor (DVTK). K—4 5000 m: DVTK (Ignácz, Korom, Far­kas, Balogh). C—1 5000 m: Pe- reverzia (MVSC). C—2 5000 m: agy—Agues (DVTK). C—0 5000 m: ÍHSK (Garay, Madácsi, Béres, vüss, Csányi, korm- Kovács), -.erdülők: Pk—1 2000 m: Király (DVTK). Pk—2 2000 m: Tóth— Encsi (DVTK). Pk—4 2000 m: MVSC (Vécsey, Hollókői, Mu­rai, Spillinger). Pc—1 2000 m: Zaborecz (DVTK), Pcx-2 2000 m: Pereverzia—Béres (DVTK). C—6 2000 mi DVTK (Herzinyák, Deák, Novák Cs., Novak T., Szarvas, Király, korm. Nagy). Nők: K—1 felnőtt 2000 mi Ba­lázs (DVTK), K—2 2000 mi Ta­kács-Drótos (DVTK). K—1 ifj. 2000 m: Kármán (MVSC), K—2 2000 m: Csohány—Bartkó (MV­SC). Pk—1 serd. 2000 m: Varga (SZMTE). Pk—2 2000 m: Szitka— Vida (SZMTE). Rövid táv. Felnőttek: K—1 1000 in: Józsa (DVTK). K—2 500 m: Hovanyecz—Uglyai (MVSC). K—2 1000 mi Mezei—Varga (MVSC). K—1 500 m: Józsa (DVTK). K—4 1000 ms MVSC (Mezei, Varga, Kökény, Kiss), C—1 1000 m: Nagy (DVTK), C—2 500 mi Puy—Vass (DVTK). C—2 1000 mi Csontos— I.iksaí (DVTK). C—6 1000 m: MVSC (Márton, Mikó, Lasko, 3oda, Bartkó, Pritz, korm. Mc- ő). Ifjúságiak: K—1 500 m: Cso­csó (DVTK). K—2 500 m: Cso­csó—Kunfalvi (DVTK). K—4 500 m: DVTK (Kunfalvi, Búkor, Ig- nátz, Korom). C—1 500 m: Pere­verzia (MVSC). C—2 500 m: Nagy—Agócs (DVTK). C—6 500 Totéeredmények 1. Bakony—Pécsi Ércb. 2:1 1 2. Bauxitb.—Győri Dózsa 1:1 X 3. Ajkai B.—Savaria Cipő 4:2 1 4. Mázaszászvár—Fűzfő 2:0 1 5. Almásfüzitő—Szekszárd 1:0 1 ti. Pápa—Kaposv. Kinizsi 3:1 1 7. Kiskunf.—Pénzügyőr 0:0 X 8. Arezzo—Cesena 0:0 X 0. Como-Peruggia 0:0 X 10. Genoa—Pisa 1:1 X ll. Piacenza—Varese 0:5 2 12. AS Regina—Catania 1:3 2 13. Temana—Modena 1:0 1 Pótmérkőzés: 14. Nyíregyháza—KKFSE 2:0 1 m: MHSK (Garay, Madácsi, Bé­res, Küss, Búzás, Kurinszki). Serdülők: Pk—1 500 m: Király (DVTK). Pk—2 500 m: Tóth—En­csi (DVTK). K—4 500 m: MVSC A (Vécsey, Hollókői, Murai- Spillinger). Pc—1 500 m: Zabo­recz (DVTK). Pv—2 500 m: Pe­reverzia—Béres (DVTK). C—€ 500 m: MVSC (Németh, Merényi, Tóth, Zámba, Kővári, Kiss, korm. Teleki). Nők: K—2 felnőtt 500 m: Ta­kács-Drótos (DVTK). K—1 500 SütfVARía—BORSODI BÁNYÁSZ 8:4 (4:3) A Bányász-lányok a gyor­san szerzett kétgólos előny birtokában könnyelmű játék­ba kezdtek, s ez megbosszul­ta magát. Támadásaik egysí­kúvá váltak, erőltették az át- lövéseket. Indítást egyetlen esetben sem alkalmaztak, s az ellenfél kapujára csupán a széleken megjátszott labdák jelentettek veszélyt. Védeke­zésük egyre hézagosabbá vált, s amikor az ellenfél átvette a vezetést, annyira kapkodó- vá vált a hazaiak játéka, hogy nemcsak a labdák ió ré­szét adták le pontatlanul, ha­nem a „ziccerek” sokasága is kihasználatlan maradt. Ilyen nagy vereséget még egyszer sem szenvedett a Bányász ha­zai pályán. Góldobók: Mun­kácsi, Cselényi, Zsupponyóné, Gond. Átlagos teljesítményt csupán Szlobodáné nyújtott. m: Balázs (DVTK). K—1 ifj. 500 m: Száraz (DVTK). K—2 500 ra: , Száraz—Somogyi (DVTK). K—i j 500 m: MVSC (Csohány, Bartkó, I Kármán, Balogh). Serdülők: I Pk—1 500 m: Varga (SZMTE). I Pk—2 500 m: Szita—Vida (SZM- i TE). Váltók: K—1 felnőtt 4x500 m: j DVTK (Józsa, Lukács, Cseh, Ju- za). K—1 ifj. 4x500 m: DVTK ; (Korom, Ignác, Búkor, Bukhár). C—1 felnőtt 4x500 m: DVTK j (Nagy, Csontos, Puy, Vass). M. VÖRÖS METEOR- BP RUHAGYÁR 36:32 (H:13) Igen gyengén védekezett, de jól indított a Meteor, így végig felváltva estek a gólok az igen alacsony színvonalú mérkőzésen. A gyakran al­kalmazott cserék, s az előbb­re tolt védőfal sem változta­tott a hazaiak önző, egyéni­eskedő játékán, s bár a talál­kozót nagyrészt ők irányítot­ták, a siker végig bizonyta­lan maradt. A hajrában jó átlövésekkel, s néhány ügyes bejátszással szereztek előnyt, s tartották itthon a két baj­noki pontot az igen gyenge játékerőt képviselő fővárosi­akkal szemben. Góldobók: Csoltkó (10), Surányi (9), Bállá, Simonyi (2—2), Vere- bélyi, Nemes, Popovics (1—1). Csupán Nemes játéka érde­mel dicséretet. DVTK—NYÍREGYHÁZI KINIZSI 11:5 (1:5) A vasgyári lányok kilábal­nak a hullámvölgyből, mert ezúttal átlagon felüli teljesít­ményt nyújtva nyerték ide­genben is mérkőzésüket. Zár­tan, keményen védekeztek, jól indítottak, s az átlövések­kel sem volt balszerencséjük. Lukács remek irányításával, gólképességével biztosan nyerték a találkozót. Góldo­bók: Lukács (6), Kolcza (3), Kiss (2). A jól játszó együt­tesből is ki kell emelni a gól­dobók és Brunyánszky nagy­szerű teljesítményét. NYÍREGYHÁZI KINIZSI— DVTK 22:20 (11:11) A diósgyőri fiúk sikertelensége nem a csapat teljesítményén mú­lott! Mindkét félidőben többször is a DVTK vezetett 3—4 góllal, ám a bátor, férfias védekezést a játékvezetők legtöbbször szabály­talannak minősítették és 11 bün­tetőt (!) ítéltek a vasgyáriak el­len. Tgy aztán hiába indítottak jól és lőttek meglehetősen pon­tosan a vendégek, vereséggel kellett hazatérniük. Simont vég­leg kiállította a játékvezető. Gól- dobök: Csik, Simon (5—5), Dar- nyi (4), Szőke, Pakusza (3—3). Jók: Csík, Szőke, Darnyi. Pénteken délután a legif­jabbak, a cadett hajóosztály versenyzői szálltak vízre. A MÉMTE fiataljain kívül elin­dultak a Velencei-tó és a Fertő-tó legjobb cadettosai is. RTC—MISKOECT BÁNYÁSZ 1-8:13 (Irt1) Szünetig jól védekezett a Bá­nyász együttes, s nem engedte kibontakozni nagynevű ellenfe­lét. Ebben az időszakban az át­lő vések és a bejátszások körül is több sikert eredményezett. Fordulás -után a vendégek soro­zatban lőtték góljaikat (7:4-es perecesi vezetés után, 8 gólt dob­tak), s átgondoltabb játékukkal biztos győzelmet arattak az egy­re szétesőbben, kapkodóbban küzdő hazaiakkal szemben. A bányász játéka csalódást keltett, s vereségükkel a csapatnak több mint 2 éve tartó hazai sikersoro­zata szakadt meg. A perecesiek a mérkőzés teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlot­ták fel. Góldobók: Borbély (7), Fodor (3), Gera, Szombathy, Ba­ilor (1—1). A hazaiak közül sen­ki sem nyújtott átlagosnál jobb teljesítményt. MONOSTORI GYULA A gyorsabban játékba len­dülő és ponterősebben ütő bányászok az eredménytől eltérően nagy küzdelemben nyerték az első játszmát. Ez­után élvezetes labdamenete­ket, parádés vetődéses men­téseket, óriási leütéseket ho­zott a további játék, s a mezőnyben is nagyot javult egyetemistákkal szemben csak jobb hajrájukkal nyer­ték a második játszmát a listavezető vendégek. A si­kertelenség kedvét szegte az egyre fáradtabban is mozgó hazai csapatnak, s a befejező játszmát szinte ellenállás nélkül, percek alatt feladták. Átlagon felüli teljesítményt Ebben az osztályban csak a 17 évnél fiatalabb sportolók versenyezhetnek. Váltakozó szélviszonyok mellett, az öt futam értékelése alapján az első négy helyen a Velencei­tóról, illetve a Fertő-tóról ér­kezett versenyzők végeztek. A miskolciak közül a Nagy— Varga páros ötödik, Kiss László—Kiss Ferenc pedig a hatodik helyezést érte el. Az Építők Kupa tegnapi fu­tamai az idegek párharcé’, hozták. Hiába voltak jó ha­jók, új vitorlák, jól felkészült versenyzők... A győzelem megszerzéséhez mindez ke­vésnek bizonyult, ugyanis a A reménységeik közül két­ségtelenül Varga János volt a legnehezebb helyzetben, hi­szen fül- és áll-sérülése igen keveset javult egy nap alatt, s ez óvatosságra intette az olimpiai-, világ- és Európa- bajnokot. Az 57 kilogrammos súlycsoportban Varga előbb a román Baciuval találkozott, és akárcsak 1968-ban a mexi­kói olimpia döntőjében, most is csak döntetlent sikerült el­érnie. Nem sok pihenésre volt ideje, mert ismét sző­nyegre szólították. Ezúttal a nyugatnémet Weil volt a „partner”. A tét óriási volt: ha Varga tussal győz, akkor már Európa-bajnok, ha pon­tozással nyer, akkor második, ha viszont döntetlent, akkor harmadik. Amennyiben ki­kap, akkor csak negyedik... Varga óriási akarattal vé­gül is — egy saját találmá- nyú fogással, úgynevezett „maszek kulcs”-csal — két- vállra fektette ellenfelét. Az időmérő óra 8,15 percet mu­Marczis, Fürjes, Halmai, il­letve G.übicza és Nagy nyúj­tott. szélcsendben a kötélidegekkel rendelkezők tudtak helyezé­seket elérni. A finn-dingi hajóosztályban, a három fu­tam után — a keresztbeveré- sek következtében — holt­verseny alakult ki az első helyen. Az új szabályok vi­szont lehetővé teszik, hogy két első helyezettet hirdes­senek ki. Az Építők Kupa végered­ménye: Cadett hajóosztály: 1. Ölep—Leckner (Velencei Sí.), 2. Endrédy—Móricz (Jus­titia), 3. Nagy—Varga (MÉM­TE). Finn-dingi: 1. ár. Sar­kain (Justitia) és Perger (MÉMTE), 3. Tóth (MÉMTE). Kalóz: 1. Kinter—Szűcs (MÉMTE). 2. dr. Kaáli—dr. Molnár (Justitia), 3. Talabér —dr. Marinovich (Székesfe­hérvár). tatott! A 31 éves magyar baj­nok másodszor szerzett arany­érmet ebben a fogásnemben. Hat mérkőzése közül hármat pontozással, kettőt tussal nyert meg és egyszer döntet­lenül mérkőzött. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés után Kiss Ferenc következett, aki szintén az aranyéremért indult harcba. „Mesterhármasa” azonban nem sikerült: a svéd Svens- son minden fogást megkont­rázott, csak döntetlent tudott kiharcolni, és így meg kellett elégednie az ezüstéremmel. Közben a másik szőnyegen Gál és a román Berceanu ví­vott nagy küzdelmet a 48 ki­logrammos súlycsoportban az első helyért. A román —saj­nos — végig jobb volt ma­gyar ellenfelénél, és pontozá­sos győzelme egy pillanatig sem volt vitás. így Gál szin­tén a dobogó második fokára állhatott fel, Európa-bajnoki ezüstérmet nyert. Diákok figyelem! A posta jó kereseti lehetősé­gekkel alkalmaz diákokat mozgó hírlapárusoknak és hírlapkézbesítőknek Miskol­con, Özdon, Kazincbarci­kán, Sárospatakon, Sátor- al3aújhelyen. Jelentkezés minden városban az 1-es számú postahivatalban. Népszerűsítik a birkózást Kazincbarcikán A Borsod megyei Birkózó Szövetség a sportág népszerű­sítése érdekében mind gyak­rabban rendez versenyeket a megye különböző városaiban, így nemcsak a sportolóknak adnak lehetőséget erejük ösz- szemérésére, hanem a birkó­zást is népszerűsítik. Vasárnap Kazincbarcikán rendeztek szabadfogású bir­kózóbajnokságot, amelyen megyénk valamennyi számot­tevő szakosztálya megjelent. Kazincbarcikán nem ismeret­len a sportág, hiszen a Ve­gyésznek eredményesen mű­ködő szakosztálya van. Szép küzdelmeket, nagyszerű ösz- szecsapásokat hozott a teg­napi verseny. Külön kiemel­kedett a Kónya (KVSE) és Piricz (DVTK) küzdelme, ahol az első hely sorsát a mérlegelés döntötte él a ka­zincbarcikai versenyző javára. A súlycsoportok győztesei, 48 kilogramm: Reusz (Hon­véd Papp J. SE). 52 kg: Árva (Honvéd Papp J. SE). 57 kg: Kónya (KVSE). 62 kg: Jász­kai (DVTK). 68 kg: Tóth (DVTK). 74 kg: Görcsös (KVSE). 82 kg: Budavári (KVSE). 90 kg: Kovács (Hon­véd Papp J. SE). 100 kg: Ru- szó (KVSE). Nehézsúly: Zó­lyomi (Honvéd Papp J. SE). (monostori) Közületek, magánosok figyelem! Rövid határidővel vállalunk szabályzatok, ügyrendek, tanulmányok, nyomtatványok sokszorosítását és kötését. Sürgős esetekben a kért nyomtatványokat 24 óra alatt készítjük el. BORSOD MEGYEI FODRÁSZ SZÖVETKEZET SOKSZOROSÍTÓ ÜZEME MISKOLC, ARANY JÁNOS UTCA 66. TELEFON: 36-619. * Miskolc város bajnokén, teljes „harci díszben...” Mezei Pál és Varga Tibor, az MVSC versenyzői nyerték a kajak kettesek 1000 méteres futamát. (Szabó István felvétele) Késskabda Alacsony színvonalú mérkőzések Feladta a MEAFC Ósdvidéki BSE—-MEAFC 3:0 (7, 1) Magyar siker Berlinben Varga János Európa-bajnok Gál és Kiss ezüstérmes Tegnap délután hatalmas érdeklődés mellett kerültek sar­ca a berlini Dynamo sportcsarnokban a kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság döntői. Négy magyar fiú volt versenyben a dobogóra jutásért. Gál, Varga, Sillai és Kiss igen nehéz mérkőzések előtt álltak.

Next

/
Thumbnails
Contents