Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1970-06-06 / 131. szám

A könyvkiadás világrangsora A különböző országok könyvkiadásával kapcsolatos felmé­résen dolgoznak hónapok óta a Központi Statisztikai Hivatal Benjámin László és Csanádi Imre költői estjén munkatársai. A rangsorolás mar elkészült. Első helyen áll a Szovjet­unió, ahol évente 74 000 könyv jelenik meg. Az euró­pai rangsorban második he­lyen álló Anglia 29 800 mű kiadásával, valamint az NSZK ezt megközelítő ered­ményével világviszonylatban csak a 4. és 5. helyet foglal­ja el, az őket 59 000 példány­számmal megelőző USA és az évente 30 000 könyvet kiadó Japán mögött. A lakosság számát tekintve azonban az első öt helyezett csupán a ,,középmezőny” tagja lehetne, ugyanis ezekben az országok­ban 100 000 emberre 30—40 mű jut, ezzel szemben ugyanennyi finn lakosra 118, Dániában 101, Svájcban pe­dig 100 könyv. Pedig ezek­ben az országokban évente csupán 4—6 ezer mű hagyja el a nyomdákat. Hazánk tízmilliós iélekszá- mához képest, a művenként sokszor 100 ezret is megha­ladó példányszám nemzetkö­zi összehasonlításban is szép eredmény. A felszabadulás első esztendejében 644 mű jelent meg, 3,1 millió pél­dányszámban. Öt év.vel ké­sőbb, a kiadók államosítása után, 20,1 millió példányban látott napvilágot 1880 alko­tás; az 1969-es kiadási jegy­zéken pedig már 4513 könyv­eimet találunk, s az egyre színvonalasabb és szebb ki­állítású művek összes pél­dányszáma elérte a 48 milli­ót. Pedagógusnapi kitüntetések Benjámin László Kossuth-dijas költőt, Fekete Sándor iro­dalomtörténészt és Jancsó Adrienne előadóművészt látták teg­nap vendégül a könyvhét alkalmából az SZMT-székház klub- helyiségében az irodalomkedvelők. Csanádi Imre József Attila díjas költő pedig — miután eljönni nem tudott — verseit küldte el maga helyett. A két világháború közötti költőnemzedék legjobbjai ma már jórészt nem élnek. Egy­más után veszítette el az iro­dalom Tamási Áront, Kassák Lajost, Füst Milant, Ter- sánszkyt és most legutóbb Fábry Zoltánt. A pártos fe­lelősséggel művelt költészet és irodalom minden terhe a közvetlenül 1945 előtti és utá­ni költőnemzedék tagjainak vállára nehezedik — hang­súlyozta bevezetőjében Fe­kete Sándor. A magyar iro­dalom legszebb, legigazabb hagyományait folytatva min­dig szem előtt kell tartani a történelmi parancsot: költé­szet címén nem felelőtlen, formalista játékot játszunk, hanem túl az egyén igazsá­gán, egy nép és az emberiség egyetemes érvényű igazának adunk hangot. Benjámin Lászlónak az öt­venes évek közepére megérő költészete mély líraisággal szólaltat meg összefüggése­ket, esetenként fájdalmas igazságokat. Először a hábo­rú után, a munkásköltők an­tológiáiban publikált. Ma már — sok küzdelem árán megtalált — belső harmóniá­jából fakadó verseiben gyö­nyörködhetünk. Örülhetünk póztalan, együttérző ember­ségének, magunkénak vall­hatjuk életelvét: „...amint lehet, amíg lehet, amit lehet — dolgozni, harcolni kell”. Benjámin László költésze­tének éppúgy, mint Csanádi Imre verseinek legfőbb jel­lemzője : olyan érthetőségre törekszenek, mely mentes minden absztrakciótól és — új tartalommal töltve — fel­használják, előbányásszák a magyar költészet évszázadai­nak mélyéről a semmilyen újjal nem pótolható klasszi­kus nyelvi hagyományokat. Mindezek mellett a meg nem hátráló, befelé is, kifelé is egyforma erővel megszó­laló őszinte kritikai hang mindkét költő legnagyobb erénye. Az elhangzott korszakjelző versek Jancsó Adrienne elő­adásában szuggesztíven, meg­kapó egyszerűséggel, erővel szólaltak meg; végül pedig Benjámin László mondta el a saját és Csanádi Imre né­hány versét. Az est végén a vendégek dedikálták köny­veiket. (makai) Károly Andrásné, a 2. sz. ki­segítő iskola tanára, Nagy Peti Zoltánná, a Földes Fe­renc Gimnázium tanára, Pásztor József, az MSZMP Miskolci városi Bizottságá­nak köznevelési felelőse, dr. Pásztor Ottóné, a Zrínyi Gimnázium tanára, Szarka Lászlóné, az ipari tagozatos közgazdasági szakközépisko­la igazgatóhelyettese, Szécsi Sándor, a miskolci dolgozók gimnáziuma igazgatóhelyette­se, Tímár Istvánná, a 30. sz. Általános Iskola tanára, Tol­nai Ferenc, a városi tanács művelődésügyi osztályának középiskolai felügyelője. Miniszteri dicséretet kapott Barta Gyuláné, a 17. sz. Ál­talános Iskola igazgatóhe­lyettese, Radits Erzsébet, a Kilián Gimnázium tanára, Teleki Istvánná, a városi ta­nács művelődésügyi osztá­lyának előadója. A Kiváló dolgozó kitünte­tést Dudás Magdolna, a Mis­kolci városi Tanács művelő­désügyi osztályának irodave­zetője, Ducsai Ferencné, a 7. sz. Általános Iskola segéde, Szolnoki József, a 8. sz. Ál­talános Iskola fűtője és Fól­iák Pálné, a Diósgyőr, Vár­úti óvoda dajkája nyerte el. A két tanács végrehajtó bizottsága, mind a Borsod megyei, mind a miskolci ki­tüntetett pedagógusok tiszte­letére fogadást adott. (Folytatás az 1. oldalról.) + Utca Papp László rajza rr Ok az én gyerekeim! Az illetékes kari dékán után szülők, barátok meghatottan gratulálnak: a nemrég még ötödéves hallgató kész tanár lett. Azután a kevéssé tájékozott ismerősök érdeklődnek: van már állásod? Vagy van, vagy nincs, a tanév szeptemberben kezdő­dik, addig bizonyosan elintéződik valahogy. Komora Istvánná, a Köz- gazdasági Szakközépiskola ipari tagozatának fiatal ta­nárnője 1968-ban végzett a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem bölcsészettu­dományi kara nappali tago­zatának magyar—angol sza­kán. ben lakó 41 „gyerekem” ahány, annyi egyéniség. Jó néhány hónap kellett hozzá, míg a sokfajta ismerkedés megtörtént. A gyerekek is­merkedtek egymással, velem és az iskolával, én velük és az új, szokatlan munkával. — Az első év végére elju­tottunk odáig, hogy ha ők örülnek, én is örülök, ha ne­kem van rossz kedvem, az osztályom mindig pontosan tudja, mennyi írandó ebből az ő számlájukra. Nagyon so­kat segítenek, mindenben benne vannak, aranyosak, te­hetségesek, lusták és szorgal­masak. Nevetünk vagy szo- morkodunk, pártolni kell őket, szidni vagy dicsérni, egyre megy: ők most már az én gyerekeim! MAKAI MARTA A pedagógusnapi ünnepsé­get és a kitüntetések átadását Horváth Józsefnek, a peda­gógus-szakszervezet Miskolc városi titkárának szavai ve­zették be. Ezt követően He­gyi Imre, a Hazafias Nép­front megyei titkára emelke­dett szólásra és ünnepi kö­szöntőjében megkülönbözte­tett tisztelettel üdvözölte gyermekeink nevelőit. A meg­emlékezés után dr. Ladányi József, a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Tanács vb- elnöke, majd pedig dr. Feke­te László, a Miskolc városi Tanács elnöke Borsod me­gyei, illetve miskolci pedagó­gusok részére kitüntetéseket nyújtott át. A miskolci óvónők, tanítók, tanárok és iskolai dolgozók között Kiváló tanító kitünte­tést kapott Juhász Lászlóné, a 14. sz. Általános Iskola nap­közivezetője és dr. Kardos Kálmánné tanító, a 7. sz. Ál­talános Iskola pedagógusa. (Mindketten Budapesten, a Művelődésügyi Minisztérium­ban vették át kitüntetésüket.) Az Oktatásügy kiváló dol­gozója kitüntetésben része­sült Engi István szakfelügye­lő, a 8. sz. Általános Iskola tanára, Haraszti Rezsőné, a 27. sz. Általános Iskola ta­nára, Hubai Gyuláné, a pe­reces! óvoda vezető óvónője, — Nem tudom másképpen mondani, mint ahogyan a pá­lyát vagy még inkább hivatást választók számára a „nagy könyvben” megírták, még ak­kor sem. ha közhelyszámba megy. Mindig tanár szeret­tem volna lenni. Az egyetem elvégzése után közvetlenül nem volt rá lehetőség, hogy tanítsak, így lettem kollé­giumi nevelőtanár. Üj és nagy élmény volt gyerekek közé kerülni, szokatlan, de kedves, és mindig újabb és újabb, kellemes meglepetést hozó. Azután óraadó lettem a Földes Ferenc Gimnázium­ban és a Közgazdasági Szak- középiskolában. Az elmúlt év szeptemberében itt végleges’' lettek. — Az első hetek nem vol­tak könnyűek. Ez szakiskola ahol például az angol tanítá­sát — ezt tanítom a legna­gyobb óraszámban — a szak­tárgyi oktatáshoz igazítjuk. A szaknyelvet tehát nekem is el kellett sajátítanom. Ezenkí­vül mindjárt a múlt év szep­temberében osztályfőnök is lettem. Egy első osztályt bíz­tak rám. Együtt kezdtünk te­hát, egyszerre szoktuk meg új munkahelyünket, az iskolát. Miskolci, kollégista, albérlet­Az első nap előtt egy nappal: — Nem, ezt nem le­het kibírni. Beleőrülök már. Kész idegroncs vagyok. Még az a jó, hogy holnaptól elme­gyek üdülni. Még egy nap és bedilizek! — jelentette ki Peszmeg Tihamér a munkahe­lyén és oly elkínzott arcot vett fel, mintha magyar pengével bo­rotválkozott volna. Az első nap: — Ez igen. Ez kel­lett. nekem. Más kör­nyezet. Más emberek, nem mindig azok az unott pofák. Friss le­vegő, gondtrlans'q. Nagyszerű. Állati szín­vonal — ez az igazi emberi élet. Evés, al­vás, alvás, evés. Ez a program. Tramtarará. rom tararam. Pihenj kis kedves idegrend­szerem. A második nap: — Hát hiába. Tudták azok az urak, hogy a semmittevés a legjobb Üdülés monológban tevés. Most felöltözöm és elmegyek ebédelni. Aztán levetkőzöm és elmegyek délutáni haj- csihálni. Aztán felöl­tözöm és elmegyek va­csorázni, aztán levet­kőzöm és elmegyek éj­szakára alukálni. És ez a hegyi levegő. Ez a hegyi levegő. Ez a nyu­galom. Ez a csönd. Harmadik nap: — ... már megint öl­tözni. Tiszta marhaság. Miért nem mehet az ember melegítőben vagy sortban ebédel­ni. Annyit kell öltöz­ni, mint egy manöken­nek. Jó! Manökennek, szőrös lábbal. Na mind­egy. öltözünk, vetkő­zünk, egyedül ugyan, de ez is program. Gye­rünk ebédelni. Elég va­cak a koszt, ez tény, de utóvégre ezért a pénz­ért mit akar az ember? Nem hízókúra ez, ké­rem, hanem pihenés ... Ötödik nap: — A fene egye meg, mintha kisebesedett volna a hátam a sok fekvésben. S mindig olyan bamba vagyok a rengeteg alvástól, hogy egy gyalogos majd el­ütött. Azért valami kultúra, mozgás lehet­ne itt ebben a hegyi üdülőben. Utóvégre az ember kultúrlény, és nem zabáló automata. Na és ez a koszt... Na, de hagyjuk! Pi­henni jöttem és azt itt lehet. Csak ultizni nem. És micsoda unal­mas pofák vannak itt. De egy jó nő. az nincs. Egy jó nő is lehet pihe­nés, nem? Hetedik nap: — Tiszta bolondok háza. Naponta négy­szer öltözöm, ötször vetkőzöm, az összesen kilenc fel- és lehúzás, egyenként csak tíz perc, az is másfél áru. Még jó is. Ennyivel kevesebbet kell célta­lanul ténferegnem. Szép ez az erdő, meg a hegyek is szépek. Csak már egy kis pusz­taság után vágyom. Ér­dekes. egy darab pusz­taságért majd megesz 'a fene. Hogy mit aka­rok én pontosan a pusztasággal, fogal­mam sincs... De nő nincs, ulti nincs, a te­levízió unalmas, pihen­ni lehet, meg aludni. Tizedik nap: — Egye meg a fene az egészet. Tizenkettedik nap: — Ha én még egy­szer elmegyek ilyen helyre üdülni, ahol csak falni lehet, rosz- szul és keveset, meg aludni, mint valami degenerált hulla, akkor én legyek a dalai lá­ma... Tizenharmadik nap: — Nem, ezt nem le­het kibírni. Beleőrülök már. Kész idegroncs vagyok. Hát mivégre van az ember? Hogy mint valami primitív őslény táplálkozzon és aludjon? És ezek a megunt pofák... Ha még egy napot marad­ni kellene, bediliz- nék... De hurrá, hol­nap utazom haza! Otthon: — Nagyszerű volt. Pompásan kipihentem magam. Igen, pihenni csak így lehet. Hogy mi van? Már megint értekezlet? Szép kis bolondokházába csöp­pentem bele — ingatta fejét Peszmeg Tihamér és kissé fáradtan elin­dult az értekezlet szín­helyére. GYURKÖ GÉZA A HELYSZÍNEN MEGHALT Hajnalban a kapuvári vas­útállomáson Németh Zoltán 46 éves vonatvezető tolatás közben leugrott a mozdony­ról, hogy két kocsit össze­kapcsoljon, az ütközők közé esett és a helyszínen meghalt. KEGYETLEN MÖDON MEGRONTOTTA Tízévi börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Járásbíróság Kántor Imre 27 éves pécsi gépkocsirakodót. A vádlott az idén márciusban különösen kegyetlen módon megrontotta azt a hatesztendős kisleányt, akit felesége az állami gyer­meknevelő intézetből családi gondozásra vállalt. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. VASÜTI SZERENCSÉTLENSÉG Az alsó-szászországi Cellé. ben, Hannovertől 40 kilomé­terre északkeletre súlyos vas­úti szerencsétlenség történt, A hírek szerint tíz ember­életét vesztette. Húsz utas súlyosan, húsz pedig köny- nyebben sérült meg. A gyors­vonat konzul-vagonja az egyik váltónál kisiklott és felborult. Több más vagon is kisiklott utána. A GYILKOS 89 ÉVES VOLT Waldemar Pabst, Kari Liebknechtnek és Rosa Luxemburgnak, a német munkásmozgalom vezetőinek gyilkosa 89 éves korában, az NSZK-ban elhunyt. Pabst, az egykori ellenforradalmár ve­zérkari tiszt Berlinben, 1919 januárjában adta ki a paran- -~ant a két munkásvezető meggyilkolására. Pabst hábo­rítatlanul élhetett az NSZK- ban. ELBARIKÁDOZTÁK MAGUKAT Cordobában, a Renault fő­üzemében 4000 munkás bari- kádozta el magát az üzem­anyagkannák torlasza mö­gött, Tiltakozásul az autó­ipari munkásokkal szemben alkalmazott rendőri megtorló intézkedések miatt. ZAJOS VITA Két és fél napos zajos vita után a Bundestag második olvasásban is megszavazta az NSZK 1970. évi állami költ­ségvetését. A kiadási oldal 90,5 milliárd márkát ölel fel. GENGSZTEREK RABOLJAK EL Azok részére, akik unják magukat, s ebben a betegség­ben szenvednek, az USA-ban egy szanatórium nyílt. A pá­ciensek mindenféle borzal­makon esnek át, vérszomjas gengszterek rabolják el, vé­gül megmentik őket. A több ezer dolláros kezelésnek állí­tólag gyógyító hatása van. a páciensek már akkor össze­borzadnak, ha rágondolnak a kúrára. NEGYVENEZER ÉVES LEVÉL A saarvidéki egyetem ku­tatóintézete 1963 óta ásatáso­kat végez Libanonban, s egy épület felső emeletén három ékírásos táblára bukkantak. A hajdani leveleket valame­lyik egyiptomi fáraó írhatta. A sémi nyelvet használta. SEJTKÉSZÍTÖK Három amerikai biológus sejteket bont fel, abból ki­emelik a magot és egy másik sejtmaggal helyettesítik. A sejtek lebontása és újra fel­építése alkalmat ad az elkü­lönülés mechanizmusának megismerésére. Eljön majd az az idő — mondják —, amikor egy macska citoplaz- máját, egy kutya sejtmagját egy egér sejthártyájába he­lyezik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents