Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1970-06-22 / 144. szám
Szakemberekéi az építőknek 1. Iskolák, üzemek, ösztöndíjak •Megvásárolt ösztöndíjasok c. cikkünk kapcsán párbeszédet kezdeményezett szerkesztőségünkkel a debreceni Felsőfokú . Építőgépészeti Technikum igazgatósága. Az építőipar középkáderekkel való ellátásáról, a korszerű gépi építészet helyzetéről, jelenlegi ösztöndíjrendszerünkről és a BÁÉV segítségével létrehozott miskolci székhelyű technikum feladatairól esett szó a dr. Barócsi Mihály kandidátussal — az intézet igazgatójával — folytatott párbeszédben. Nagy meglepetéssel vettük tudomásul, hogy az ország egyetlen építőgépészeti technikumának egyik szakán — éppen az építőgépészetin — létszámhiánnyal küzd. A következő statisztikai adatok egy furcsa — korszerűnek egyáltalán nem nevezhető — szemléletről győznek meg bennünket. A technikum építőipari szakán a 80 férőhelyet több mint 180-an pályázták még az idén. Az építőgépészeti szak ugyancsak 80 férőhelyére viszont csupán 68 érettségizett jelentkezett. A tények magyarázata elsősorban az, hogy a vállalatok még most, a „házgyári termelés” időszakában sem tudják, hogy az egyre inkább szerelő iparrá váló építészet milyen speciális képesítésű szakembereket igényel. Már az elmúlt évek adatai is azt bizonyítják, hogy az építőiparban csökken a termelői létszám. A munkások — főleg a segédmunkások — feladatát egyre inkább a vagyont érő okos gépek veszik át. Nyilvánvaló, hogy egy-egy építő vállalat gépparkjának növekedésével nemcsak gépkezelőkre, hanem ezeket a gépeket alaposan ismerő, építészeti ismeretekben is jártas üzemmérnökökre van szükség. (Pillanatnyilag ezeket a helyeket általános gépészek töltik be.) A fentiekkel talán azt is sikerült elmondani, hogy milyen jellegű képzést kapnak Debrecenben az építőgépészeli hallgatók. Furcsa, hogy ennek ellenére viszonylag kicsi a kereslet a végzett mérnökök iránt. Helyesebben csak az építőipari vállalatok érdeklődnek kevésbé, mert a KPM közúti vállalatai, a vízügyi igazgatóságok, a bányaipar és a vasút előszeretettel alkalmazza, sőt „vadássza” a hegesztéstől a forgácsolásig, s a javításig mindenhez értő (manuálisan is gyakorlott) mérnököket. (Az építőipar, úgy látszik, nem veszi észre ezeket a veszteségeket.) Ugyanakkor tovább folyik a hagyományos építőipari szakon- végzettek „vásárlása.” Nem csoda, hiszen a most Debrecenben végző 47 fiatal ember 250 pályásat között válogathat. Azaz csak válogathatna, de többségüket már biztos hely várja, némelyeket ösztöndíj köt. így csupán tízen néztek bele a pályázatokba. A vállalatok gondjai tehát alig csökkennek. Az ösztöndíjat folyósítók sem lehetnek biztosak a dolgukban. (Csak a minap „vett” és vitt magával egy ösztöndíjast az egyik termelőszövetkezet, fizetve érte 40 ezer forintot eredeti vállalatának.) Az ifjú mérnök „árulását” így indokolja: Ösztöndíjasként 1600 forintos fizetéssel állhatott volna munkába a tanulását három éven át finanszírozó vállalatnál, a tsz pedig 3500 forintos fizetést kínált. Az eddigiekből szinte önként adódnak a következő kérdések. Hogyan lehetne minél több fiatalt irányítani — a műszáki egyetemre vagy az építőipari szakra jelentkezettek közül — áz építőgépészeti szakra? Növelhető-e az építőipari séákon a felvételi létszám? Helyes-e jelenlegi ösztöndíj- rendszerünk? A kérdésekre — elsősorban a miskolci, helyzetet figyelembe véve — holnapi számunkban igyekszünk válaszolni. GYARMATI BÉLA Tartalommal telik meg a nyár A gyerek játékosságának és a felnőtt komolyságának kedves keveréke a középiskolás diák. A helyzetnek megfelelően igyekszik lénye egyik vagy másik vonását felszínre hozni. Mikor a nyári szünetben munkát vállal, a felnőtt ember felelősségtudatával lépi át az üzem küszöbét. Büszke, hogy mondhatja: én is dolgozó vagyok, pénzt viszek haza. — Én egy hónapot, én másfelet dolgozom a Borsodi Nyomda kötészeti üzemrészlegében — kezdik sorra a bemutatkozást Hollik Ilona. Szatmári Éva, Németh Agnes, Páricsi Margit,, a Zrínyi-gimnázium leendő IV. osztályos tanulói, és Sikora Mariann, aki a .Kohóipari Technikumban lesz ősztől harmadik osztályos. jje Choma József festőművész június 7-én nyílt emlékkiállítását több százan tekintették meg az elmúlt he- , tek folyamán.’ Á tájképek és a portrék mesterének kiállított képei közül a ^Tiszaiért parasztbácsi” című remek rajzzal emlékeztetjük olvaA felnőtté válás útját egyengető napi 8 órai fizikai munkát szívesen végzik a gyerekek. — A nyáron is együtt maradhatunk, ősszel sok közös élményről ' mesélünk majd osztálytársainknak — mondja Hollik Ilona. — Csak az a baj, hogy a felnőttek nem örülnek úgy nekünk, mint mi annak, hogy itt lehetünk. Mindig megszólítanak bensóinkat a nagy sikerű kiállításra, melynek anyagától egyelőre elbúcsúzunk. nünket a rövid szoknyáért, egy hangosabb szóért, azt mondják, nem dolgozunk szívvel-lélekkel. — Pedig úgy örülünk annak a nagy halomnak, amit sikerül 8 óra alatt megcsinálni! — állítják a többiek —, ha egyszer megdicsérnek, másnap sokkal szívesebben jövünk. Valóban, nem könnyű az első néhány lépés az emberek között; a gondokhoz, a sokat dolgozó felnőttek türelmetlenségéhez nem szokott gyerek nehezen barátkozik az új körülményekkel. — Különösen annak rossz, aki érzékeny — állítja Sikora Mariann —, a múltkor is két napig sírtam, de most már jó. Gyorsan megegyeznek abban, hogy kell egy kis idő, míg ők is megszokják az új körülményeket, meg az ő állandó jelenlétüket is tudomásul veszik a „nagyok”. — Én már harmadik nyáron vagyok itt — mondja Németh Ági —, engem már ismernek. Mindig megkérdezték, amikor elmentem: ugye, visszajössz jövőre is? A többiekkel együtt bizonygatja a beszélgetés végén: rendesek azért a felnőttek, csak azt értenék meg, hogy sokkal jobban megy a munka, ha az ember beszélhet közben. Jár azért a keze is! FJőre örülnek a majdani 800 forintos fizetésnek, amit nem önző módon magukra költenek, hanem azon törik a fejüket, hogy az első. vagy a nagyon ritkán — csak nyaranként — kapott fizetésből mit vegyenek az édesanyjuknak, a katona testvérnek. Meg aztán megvalósulhat néhány régi álom is. Sífelszerelés, új ruha, egy pesti út. — Ha nem is dédelgetnek túlzottan bennünket, sokat látunk, sokat tapasztalunk, sokfajta emberrel találkozunk, — és tartalommal telik meg a nyár. Kocsma, vagy művelődési hajlék? Válaszút előtt Mérsékelten sikerült este TolnayKlárival Szóbeszéd: a miskolci Vörösmarty klubba már többször kihívták az URH-t, napirenden vannak a verekedések és garázdaságok. Az első nyárias szombat este az idén. Tizenévesek kerékpároznak a Vörösmarty Művelődési Ház bejárata előtt; mókáznak, legényked- nek akrobatikus trükkökkel szórakoztatják a lányokat. A kapuban komor tekintetű fiatalemberek állnak, vigyázó minőségben, mert a színházteremben és a tv-szobóban zártkörű rendezvényt tartanak. Bemegyek az épületbe, szigorú tekintetek kísérnek. A nagyterem előtt végképp „álljt” parancsolnak. — Esküvői rendezvény lesz itt. Idegeneknek tilos a bemenet. Gyorsan magyarázkodom: nem esküvőre jöttem, s mert alig hisznek nekem, elő kellett kotorni újságíró-igazolványom. Az örömapa (mert ő állt a bejáratnál) kissé idegesen mondja: náluk minden papír rendben van, ők legálisan tartják az esküvőt. Megint kínos magyarázkodás következik. — Körülnézni jöttem — mondom. S végül szerencsés esztendőket, boldogságot kívánóié a házaspárnak. Rom- hányi bácsi (időközben eszembe jutott: MÁV főintéző) most már barátságosan ad át Siklósi János kluhfel- ügyelőnek, akivel közösen folytatjuk szombat esti sétánkat. A MÁV Vörösmarty Műr velődési Ház három épületből áll. A régi — ha jól emlékszem — a vonatkísérők köre volt; e házban összpontosult a klubtevékenység, itt alkotott jó közösséget a vasutasok nagy családja. Mesélik: nagy tekebajnokságok, biliárdcsaták, sakkversenyek zajlottak itt, egy hajszála sem görbült meg senkinek. még akkor sem, ha valaki egy-egy sikeres verseny után eltévesztette a po- harazgatás mértékét. Később — zömmel társadalmi munkában — megépült a kis színházterem. Majd harmadik lépcsőfokként a több milliós költséggel életre hívott klubszobákból, színházteremből álló művelődési hajlék adott mind tágabb teret és lehetőséget a kulturálódáshoz. A három épületben — legszilárdabban — a két büfé tartja magát. Az új és a régi épületben működő italstand egyenként havi negyvenezer forintot forgalmaz. — Kik bontják meg a rendet? — kérdezem Siklósi bácsit, a nemrégen munkába állított, józan életű klubfelügyelőt. — Az ittas emberek. Leginkább a fiatalok, mert ha ők isznak, elvesztik a fejüket. Legutóbb egy este négyszer kellett kihívni az URH-s járőröket. Ismeretséget kötök mindkét büfé vezetőjével; csendes szavú, középkorú nők, akik nem képesek állni a durvább követelődzők ostromait, inkább kiszolgálják az italt. A középső épület most pihen; éppen a mai nappal kezdődött meg a nyári szünet, tehát a szombat esti táncok szeptemberig váratnak magukra. A legszélső épületben viszont zajlik az élet. Féldecik tucatjai, sörösüvegek vándorolnak a kártyázók asztalaira, mert aki veszít, fizet. S miután mindig akad vesztes, neki kell a büféhez mennie. — Akik itt kártyázgatnak, mind régi klubtagok, igen rendes emberek —• kapom a felvilágosítást Szilvási Attilától, az egyik alapító tagtól. — Legfeljebb az a baj, hogy ez a sok szórakozni vágyó ember csak egyoldalúan tölti el idejét, kártyázik, sakkozik, esetleg biliárdozik. Bár az utóbbit pillanatnyilag nem űzhetjük, mert néhány huligán tönkretette az asztalok zöld posztóját. — Hallottam, hogy nemrégen betörtek és a tekepálya ablakait is bezúzták. — Sajnos, voltak itt ran- dalírozások. . Hogy mit lehetne tenni és miként állíthatnánk a Vörösmarty Művelődési Házat a tizenötezer vasúti dolgozó és a környék lakóinak méltó szolgálatába, — a kérdésre megpróbálunk majd közösen — a nemrég funkcionáló művelődési otthon igazgatóval együtt — válaszolni. PÁRKÁNY LÁSZLÓ Szombat este a Tolnay Klárit bemutató műsorban háromféle Tolnay-képet kaptunk. A legszimpatikusabb az a Tolnay Klári volt. aki szembenézett velünk, józanul, pontosan beszámolt a pályájáról, néhol kedves öniróniával, néha a színháztörténészeket is felülmúló okos helyretétellel. Ez az a Tolnay Klári, akit megszerettünk a színpadon, ő az, akit ritka alkalomként egy- egy film vagy tv-játék szerepeiben láthatunk. A sok szélsőséges színésznő mellett az asszony, aki okosan és pontosan néz a világra, de megértéssel is. és ez adja szerepformálásainak sajátos báját, józan poézisét. Ezt a Tolnay Klárit kerestük hiába a műsort illusztráló részletekben. Nem hiszem, hogy ne lenne akár pár perces híradórészlet, vagy dokumentum-felvétel Tolnay Klári nagy szerepeiről. Ha nincs, valóban örök vesztesége színháztörténetünknek. De ez a fajta hiánypótlás, amellyel megpróbálták életre kelteni a 15— 20 évvel ezelőtti szerepeket, ez rendkívül sikerületlen volt. Nem azt mondom, hogy Tolnay Klári ma nem tudná eljátszani a tizenéves Júliát vagy a fiatal királyasszonyt a Ruy Blas-ban. Van olyan nagy színésznő, hogy színpadon ma is elfogadnánk, hitelesnek éreznénk e szerepekben is alakítását. De ehhez a színpad kellene, és a teljes szerep, ahol felépíthetné alakítását, megkomponálhatná szuggeszlivitását. A szombat esti kiragadott részletekben ezt nem tudta megtenni. Kár volt ilyen, eleve kudarcra ítélt vállalkozásba belevinni, kár volt nekünk, akik valaha láthattuk ezeket az alakításokat, az emlékeinket megzavarni. A harmadik Tolnay Klári arc igazolta, és ismét bizonyította a nagy színésznőt. Azok a szereprészletek, melyek életkorban is, az előadás idejében is közelebb vannak napjainkhoz. A régebbiek közül a felejthetetlen Nóra, ahol színésznő és rendezője élővé tették a jelenetet annak ellenére, hogy a sikeres partner, Horváth Jenő már csak a régi előadás magnófelvételéről szólalhatott meg. És A vágy villamosának, vagy a Nem félünk a farkastól hősnőjének egy-egy drámai bemutatkozásában ízelítőt kaphattunk a tökéletes szerep- megvalósításból : egy-két perc alatt két dráma lényegét tudta elénk varázsolni. Hogy ezek után miért volt szükség egy új bemutató reklám-revüre emlékeztető bevágására, a műsor egészét uraló elv (a partnernélküli- ség) indokolatlan megtörésére. ezt nem értjük. Még az a szerencse, hogy Tolnay Klári van olyan nagy színésznő, és annyira nagy alakítására emlékezhetünk. hogy ez a kevésbé sikerült este sem csorbíthatja népszerűségét, alakításainak hírnevét. K. L. ROBBANTÁSOKRA KÉSZÜLNEK Franciaország újabb nukleáris robbantásokra készül a Csendes-óceán térségében, a Mururoa-szigetek közelében, június 23-tól kezdődően. LAKAT ALÁ KERÜLTEK Az „Ifjú Olaszország” nevű újfasiszta szervezethez tartozó 9 fiatalembert tartóztattak le Milánóban, miután megzavartak egy antifasiszta tüntetést. FELFEDEZTÉK Ciprusi görögöket tartóztattak le Limassol körzetében, miután a rendőrség felfedezett néhány, a betiltott jobboldali Nemzeti Frontra és vezetőire vonatkozó dokumentumot. Őket vádolják a limassoli rendőrség ellen elkövetett fegyveres merénylettel. 80 személyt fogtak le, és jelentős mennyiségű fegyvert is találtak. tűzvész Három ember életét vesztette és 14-en megsebesültek abban a küzdelemben, amelyet a Franklin városában (Pennsylvania állam) levő kombinátban kitört tűzvész ellen folytattak. MÉG ÉL „Tupac Amaru mozgalom” aláírással újabb üzenet került az argentin rendőrség kezébe, amely szerint az elrabolt volt elnök, Aramburu, még életben van. Nem végezték ki, ahogyan ezt a Montoners-kórfi- mando állította néhány nappal ezelőtt. • * KÉMKEDÉS A Volksstimme, az Osztrák Kommunista Párt lapja adatokat közöl arról a kémtevékenységről, amelyet az osztrák hírszerzés folytat Csehszlovákia ellen. Pozsony térségében folyik eZ a tevékenység. A megszerzett adatokat átadják a NATO hírszerző szerveinek. A RABLÓT ŐRIZETBE VETTÉK Az Orly-i repülőtéren a rablás miatt körözött görög illetőségű George Koulouriszt éppen akkor tartóztatták fel, amikor felszállni készült egy Athénbe induló járatra. Dulakodás közben revolvert rántott elő, de a rendőrök lete- perték. majd őrizetbe vették. NINCS PÉNZÜK Hinduk egy csoportja — angol állampolgárok — tiltakozott Belgrádban, Anglia jugoszláviai nagykövetségének udvarán. Ugandából érkeztek és nem kapnak beutazási engedélyt Angliába. Öten betegek, és már egyiküknek sincs pénzük. KOPORSÓT TETTEK A FŐBEJÁRAT ELÉ La Pazban a kormány és az Egyesült Államok ellen lezajlott újabb diáktüntetéseket követően összetűzésekre került sor a diákok és a rendőrség között. 800 diák tüntetett a bolíviai főváros utcáin. Az elnöki palota főbejáratánál koporsót helyeztek el, az amerikai nagykövetség előtt elégették az amerikai zászlót. RABLÁS Négyszázezer frank értékű ékszert raboltak el az éjszaka Grenoble-ban egy ékszeRs üzletből.
