Déli Hírlap, 1970. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1970-06-19 / 142. szám
A DH a VB-ről 1971-ben: országos elöntők Miskolcon ij# Mexikói nsaam szőttes Olaszország válogatottja hihetetlenül drámai küzdelem után lett a labdarúgó világbajnokság 1970. évi döntőjének egyik részvevője. Az azzurrik ezt annak is köszönhetik, hogy az eddigi mérkőzéseken eléggé „óvatosán” játszottak, kímélték magukat. Most viszont felnőttek egy kétórás, valóban futball- történelmi csata megvívására. A braziloknak sem volt könnyű dolguk az uruguayiakkal. Azon a mérkőzésen azonban az akadály inkább pszichológiai természetű volt, de ez a zavaró körülmény az egyenlítő gól után eltűnt. A két nagyszerű mérkőzésről adott nyilatkozatok is a fentieket tükrözik. Ferruccio Valcareggi, az olasz labdarúgó válogatott edzője a találkozó után tartott sajtótájékoztatóján g többi között a következőket mondotta: — Rendkívüli erőfeszítéseinknek köszönhetjük győzelmünket. Valamennyi játékosunk a végsőkig harcolt a siker érdekében és így tudtunk egy ragyogó ellenfelet két vállra fektethi. Elismerem, hogy szerencsénk is volt, viszont erre az élet minden területén szükség van .. . Rosato sérüléséről elmondotta, hogy nem komoly. Valószínű, hogy vasárnapig rendbejön és a brazilok ellen játszhat. Helmut Schön, az NSZK edzője ezeket mondotta: — Ez a mérkőzés döntőnek is beillett volna! Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem: balszerencsénk is volt! Senkit nem akarok hibáztatni, sem dicsérni. Az egész csapat nagyszerűen játszott. Véleményem szerint — s ez érthető is — az utolsó percekben játékosain! figyelme, összpontosítása alábbhagyott. így nekem nem maradt más hátra, mint hogy gratuláljak az olaszoknak ... Mario Zagalo brazil edző véleménye : — Mindenki tudta a csapatból, hogy ha Uruguay be tudja lőni vezető gólját, kemény védelmi falat állítanak majd a kapujuk elé. Amikor kiegyenlítettünk, attól kezdve biztosak voltunk a győzelemben. Azt is tudtuk, hogy az „urak” védelme rendkívül kemény és „szigorú”, de játékosaimnak megparancsoltam, hogy semmit ne toroljanak meg. Juan Eduardo Hohberg, az uruguayi válogatott menedzsere az újságírókkal ezeket közölte: — Vereségünk oka védelmünk rossz játékában keresendő. Nem fedeztük kellően az ellenfél erősségeit és ennek köszönhetjük az első és a második brazil gólt.. . * Az angol válogatott megvert hadseregként tért haza, s a fogadtatás sem volt valami melengető. Mindössze 300 ember várta az „ex-világbajnokokat” a repülőtéren. A szakvezetők most kutatják a vereség okát. Mint az AP Mexikóból jelenti: Ramsey alaposságából kiindulva mindenki biztos abban, hogy milliméterenként megy végig a játéktéren és fogkefével tisztítja meg a gyepet, hogy megtalálja a vereség okát. Peru' nemcsak a Brazília elleni mérkőzést veszítette el, hanem edzőjét és két híres játékosát is. Mexikói lapok értesülései szerint Didi a mexikói America csapatához szerződik edzőnek, Cubillas és Chumpitaz, a perui csapat két erőssége is mexikói klubot választ. * Eddig összesen 89 gól esett a labdarúgó VB-n. A legeredményesebb gólszerző a nyugatnémet Gerd Müller, aki tízszer talált a hálóba, s egy gólját ll-esből érte el. A további sorrend a góllövőlistán: 6 gólos Jair (brazil), 5 gólos Cubillas (perui), 4 gólos Bisovec (szovjet), 3 gólos Pelé (brazil), Rivelino (brazil), Riva (olasz) és Seeler (nyugatnémet). * Annak ellenére, hogy világszerte egyre több női labdarúgócsapat alakul, a foci egyelőre mégiscsak a férfiak privilégiuma. Ezt az is bizonyítja, hogy a mexikói világbajnokságról tudósító újságírók között csak egyetlen nő található, a bolíviai Zully Christal kisasszony, aki a „Hoy” című napilapjának írja meg e ,.férfias” sportág krónikáját. * Az NSZK labdarúgóinak táborában, már az olaszoktól elszenvedett vereséget megelőzően is híre járt — azóta egyre inkább szóbeszéd —, hogy Helmut Schön- nek már az utóda is megvan. A csapatot megfigyelőként elkísérte a VB-re Dettmar Krámer, a neves szakvezető, aki hosszú ideig a FIFA szolgálatában ténykedett. Többek között ő volt az, aki népszerűvé tette a labdarúgást Japánban. A kitűnő edzőnek minden reménye megvan arra, hogy a nagy sikerek ellenére, mégis „bukott” kapitánynak számító Schön örökébe lépjen. * A világbajnokságnak már több halálos áldozata és súlyos sebesültje van. Arról hírt adtunk, hogy a belgák felett aratott győzelem utáni örömmámor áldozatokat követelt. Most híre érkezett, hogy mind a győztes, mind a vesztes országokban több szívinfarktusos haláleset következett be a televíziókészülékek előtt ülők körében. Rio de Ja- neiróban két kisgyermeket ölt meg a boldog szurkolók által felrobbantott petárda, San Salvadorban pedig egy 18 éves lány öngyilkosságot követett el, amikor válogatottuk 4:0-ra kikapott Mexikótól. „Ezt a szégyent nem tudom túlélni” — írta búcsúlevelében. * A csehszlovák lapokban — az igen „vérszegényen” szerepelt válogatott hazatérése után — azonnal megkezdődött a „bűnbak-keresés. Szinte minden nyilatkozat hivatkozik a gyenge, szerintük nem pártatlan bírákra. Jozef Marko kapitány és számos sportújságíró abban látja a hibát, hogy nem tartották be a felkészülés programját, amit eredetileg elterveztek. Szerintük, a bajnokságot félbe kellett volna szakítani, mert a játékosok a bajnoki küzdelmek hajrájában kifáradtak, „agyonjátszották” magukat. .. Ökölvívó Bükk Kupa A hét végén nagyszabású ökölvívó verseny színhelye lesz a népkerti tornacsarnok. A MÉMTE rendezi meg az ökölvívók Bükk Kupa versenyét. Valamennyi korosztályban és súlycsoportban elindulnak legjobbjaink. Szombaton délután 15 órakor kezdődnek a mérkőzések, míg vasárnap délelőtt 10 órától a döntők lesznek. Verőcei randevú Az MTS Országos Tanácsának és a KISZ KB vezetőinek jelenlétében megkezdődött Nógrádverőcén az országjáró diákok országos találkozója, amelyen mintegy kétezer középiskolás fiatal vesz részt. Megyénkből és Miskolcról háromszázan utaztak el a találkozóra, ahol különféle sportversenyeket is rendeznek. A diákoknak számot kell adniuk a honvédelmi oktatáson elsajátított ismereteikről és atlétikában, tájékozódási Ebben az évben keveset taGáfkoztttnk vele Mi történt Tóth Gyulával? A VI. nyári úttörő-olimpia miskolci, területi döntőjének megnyitásakor egy napbarnított, vékony futó piros-fehér-zöld csíkos atlétatrikóban, kimért léptekkel befutott a diósgyőri stadionba. Kezében égő fáklya lobogott. Az olimpiai láng... Tóth Gyula volt az, az ózdiak sokszoros magyar bajnok maratoni futója. Szinte hihetetlen, hogy ez a vékony termetű fiú ezer és ezer kilométereket fut. Nagy nemzetközi sikerek állnak mögötte. Járt a „felkelő Nap országában”, Japánban, futott Itália kék ege alatt, rótta Mexikó útjainak gőzölgő aszfaltját ... Aztán hirtelen eltűnt. Pontosabban, az elmúlt év őszétől nem találkoztunk a nevével. Keserű mosoly suhan át arcán, miközben a múltról beszél. — Nem sikerült a tavalyi versenyévadot befejeznem. Mellhártyagyulladást kaptam, sokáig feküdtem... A szervezetem nagyon legyengült. Amikor felépültem, elhatároztam, hogy az 1970-es évre koncentrálok .. Hozzákezd- tem a felkészüléshez. Tóth Gyula téli alapozó edzéseiről az atlétaberkekben legendák keringenek. A hóborította, jeges országutakon kora hajnalban vagy az Ózd környéki dombokon az esti szürkületben mindenki ismerősként köszönti a magányosan futó atlétát. Kedvenc edzőtáborozási helye a bánkúti menedékház. Néha gondol egyet és hazafut... A hóborította Bükkön keresztül, 20— 25 fokos hidegben elszalad Ózdig és vissza! — Minden jól indult a tavasszal. Hatezer kilométeres futás állt mögöttem. Kisebb jelentőségű, viszont a felkészülésemet nagyon jól szolgáló atlétikai versenyeken is elindultam, amikor ... Erről nem beszél szívesen. Izomrostszakadást szenvedett. Két hét múlva utaznia kellett volna Moszkvába, ahol Európa legjobb maratoni futói adtak egymásnak randevút. Nem bírta sokáig a betegágyat. Mozgáshoz szokott szervezete szinte követelte a futást. A sérülés után 19 nappal megpróbálta. Még rosz- szabb lett, hiszen sérülése kiújult . — Ismét éveknek tűnő kényszerpihenő következett. Több mint két hónapot ki kellett hagynom ... Ma már egyetlen maratoni futó sem engedheti meg magának ezt a luxust. Most Varsóban lesz egy verseny, június végén pedig Belgiumban. Egyiket sem vállalom. Nagy a kockázat. Annak nincs értelme, hogy úgy menjek el, mint bizto<- vesztes. Minden erőmmel az országos bajnokságra készülök, eddig hat alkalommal nyertem meg... Közeleg a hagyományos szegedi nemzetközi maratoni is, ahol öt alkalommal álltam a dobogó legmagasabb fokára ... Nem lesz könnyű, hiszen sokat fejlődtek a maratoni futók Európában... Ha nem jön közbe a sérülésem, talán ... Itt félbemarad a mondat, de kimondatlanul is érezhető: sok szép sikert könyvelhetett volna el ebben az évben is Tóth Gyula ... FELFÖLDI GYÖRGY Aranyeső a stadionban Kitűnően hajráztak kis olimpikonjaink az úttörőolimpia területi döntőjének második napján. Erőfeszítéseiket komoly siker koronázta, hiszen 7 arany-, 9 ezüst- és 2 bronzérem került a borsodiak vitrinjébe! A salakos pálya versenyszámaiból csupán néhány maradt a második napra, így az atlétikai küzdelmek fejeződtek be legelőbb. Különösen a miskolciak szerepeltek kitűnően, s közülük is kiemelkedik Novák, Kolozsi és Hubai nagyszerű teljesítménye. Eredményeik, a korábbi győztesekével együtt, szép reményekre jogosítanak az országos döntőt illetően is. Fiú versenyszámok: 100 m: 1. Novák (Borsod) 12 mp, 2. Pintér (Borsod). Távolugrás: 1. Kolozsi (Borsod) 591 cm, 4. Kar- bolcz (Borsod). Kislabdadobás: 2. Fábián (Borsod) 76,61 m, 3. Fekete (Borsod). Leányok eredményei. Távolugrás: 1. Hubai (Borsod) 506 cm, 2. Sztankovics (Borsod). Kislabdadobás: 3. Sztankovics (Borsod) 49,09 m. Súlylökés: 2. Sugár (Borsod) 9,65 m. A négy- tusaversenyben Borsod 2106 ponttal a második helyen végzett Nógrád együttese mögött. A torna csapatversenyek befejeztével fokozott figyelem kísérte az egyéni küzdelmefutásban, labdarúgásban, kézilabdában is megmérkőznek a helyezésekért. PÉNTEK Kossuth rádió: 12.30: Utry Anna és Mindszenti Ödön énekel. — 13.45: Arcok munka közben. — 14.00: Róka Móka Bábszínháza. — 14.25: Diákszemmel a jövő iskolája. — 15.10: A magyar kórusmozgalom története. —■ 15.48: Kecskés András lanton játszik. — 16.05: Ketten egy ellen. Fábián Gyula dokumentumjátéka. — 17.20: Vendégszerkesztő: Palócz László. Operarészletek. — 18.06: Mikrofőrum. — 18.26: Az MRT népi zenekara játszik. — 18.55: Jelentés a kardesapat-bajnokság- ról. — 19.30: Az egyetlen út. Rádiójáték. — 20.35: Lemezmúzeum. — 21.15: Láttuk, hallottuk. — 21.35: Könnyűzene Kemény Egon szerzeményeiből. — 22.15: Kulcsár István útijegyzete. — 22.24: Beszélgessünk zenéről! — 22.44: A rab oroszlán. Jaroslav Hasek humoreszkjének rádióváltozata. — 23.00: Századunk mesterműveiből. — 0.10: Csárdások. Petőfi rádió: 12.00: Verdi operáiból. — 13.03: Chopin-müvek. — 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. — 13.10: Vidám ope- rettkettősöte — 18.24: Mi közöm hozzá? — 18.54: Monteverdi: Scherzi Musicali. — 19.11: Cie! mens Krauss vezényel. — 20.25 Üj könyvek. — 20.28: Színes népi muzsika. — 21.07: A hatalom dilemmája. Gellért Endre írása. — 21.22: Szegedi Anikó zongoraestje a Zeneakadémia kistermében. — 22.25: Zenés játékokból. — 23.15: Tánczene éjfélig. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — Üzemek részvétele a várospolitikában. Egy kazincbarcikai kiadvány margójára. — Melléküzemág, saját termékre. — Legket a stadion, illetve a Ság- vári tornatermében. A fiúknál Regős imponáló biztonsággal nyerte a versenyt 93,0Ö pontos teljesítménnyel, míg Révai az ötödik helyet szerezte meg. A leányoknál nagy harc alakult ki a helyezésekért, s tizedpontok döntötték el a végső sorrendet. Itt Kocsis Olga szerzett 71,6 pontos teljesítménnyel ezüstérmet. A labdajátékokban nagyot léptek előre kis sportolóink. Eredményeik lényegesen jobbak, mint az elmúlt években voltak, s technikai fejlettségük, jó erőnlétük és harcos küzdőszellemük sokat sejtet a jövőt — a szegedi országos döntőt — illetően is. Labdarúgásban, mint ahogyan az várható volt, borsodi siker született. Igaz, a selyemrétiek csak nagy harcban, s főleg jobb erőnlétükkel harcolták ki az aranyérmeket a nagy rivális, Szabolcs ellenében 2:1 arányban. Heves ugyancsak 2:l-re győzött Hajdú ellen, míg Nógrád 6:0-ra „lépte le” Hajdú együttesét. Végeredmény: bajnok: Borsod (Miskolci 8. sz. Ált. Isk.), 2. Szabolcs, 3. Nógrád, 4. Heves, 5. Hajdú. Kosárlabdában kettős diadalt hoztak a küzdelmek. A megyénket képviselő Kilián általános iskola fiú együttese nagy biztonsággal, míg a leányok óriási harc árán jutottak a bajnoki cím birtokába. Fiú eredmények: Borsod—Szabolcs 57:24, Heves—Hajdú 34:23, Nógrád—Hajdú 57:25. Végeredmény: bajnok: Borsod (35. sz. Kilián Ált. Isk.), 2. Nógrád, 3. Szabolcs, 4. Heves, 5. Hajdú. Leányok eredményei: Borsod —Nógrád 56:38, Borsod—Hajdú műsor újabb lemezünk. — Kulturális életünkből. — „Az orvostudományok kandidátusa.” — Szünidei tervek. — A dzsessz kedvelőinek. — Hirdetőműsor. URH: 18.10: Tánczenei koktél. — 18.55: URH Zenei Kalauz. — 19.26: A dzsessz kedvelőinek. — 19.54: Schubert: C-dúr vonósötös. — 20.43: Palestrina: Ut-Re-Mi- Fa-Sol-La mise. — 21.10: Medea. Részletek Cherubini operájából. — 21.52A Berlini Filharmonikusok hangversenye. Televízió: 17.58: Hírek. — 18.05: Kompozíció ’70. Képzőművészeti műsor. — 18.35: Értékítélet: „Lámpavilággal”. Riport-doku- mentumfilm. 2. rész. — 18.55: Reklám. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Az ismeretlen ostroma. Szovjet filmösszeállítás. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Péntek esti bemutató: Az erkély. Tévéfilm. — 20.25: Az egyenlítői őserdőkben. Belga filmsorozat, 3. (befejező) rész. — 21.25: Végzős zene- művészeti főiskolások hangversenye. — 22.00: Tv-híradó. Bratislavai televízió: 18.00: Atlétikai emlékverseny közvetítése Varsóból. — 19.30: Tv-híradó. — 21.25: Szórakoztató zene. — 23.00: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): öten az égből. — Kossuth (f3, f5, f7): A nagy Red. — Fáklya (5, 7): Egy nehéz nap éjszakája. — Petőfi (7): N. N„ a halál 43:41, Heves—Szabolcs 43:3. — Végeredmény: bajnok: Borsod (35. sz. Kilián Ált. Isk.), 2. Nógrád, 3. Heves, 4. Hajdú, 5. Szabolcs. Kézilabdában a fiúk és a leányok egyaránt ezüstérmesek lettek. Előbbiek az első napi könnyelmű játékuknak, utóbbiak a fáradtságnak „köszönhetik” a második helyezést, hiszen mindkét együttes bajnoki címet is nyerhetett volna. A fiú mérkőzések: Borsod— Szabolcs 13:6, Heves—Hajdú 11:8, Nógrád—Hajdú 10:9. Végeredmény: bajnok: Heves, 2. Borsod (32. sz. Alt. Isk.). 3. Hajdú, 4. Szabolcs, 5. Nógrád. A leány mérkőzések eredményei: Borsod—Nógrád 8:3, Hajdú —Borsod 8:4, Szabolcs—Heves 3:1. Végeredmény: bajnok: Hajdú, 2. Borsod (Mezőcsátl ált. isk.), 3. Nógrád, 4. Szabolcs, 5. Heves. Röplabdában az első napi küzdelmek után a fiúknak bajnoki esélyeik voltak. Sajnos, a döntő mérkőzésen nem sikerült az „i”-re a pontot feltenniük, s nagy harc után az ezüstérem birtokosai lettek. A leányok mélyen a várakozás alatt szerepeltek. Fiúk: Szabolcs—Borsod 2:0, Hajdú—Heves 2:0, Nógrád—Hajdú 2:0. Végeredmény: bajnok: Szabolcs, 2. Borsod (Pálházl ált. isk.), 3. Nógrád, 4. Hajdú, 5. Heves. Lányok: Nógrád—Borsod 2:1. Hajdú—Borsod 2:0, Szabolcs— Heves 2:0. Végeredmény: bajnok: Hajdú, 2. Nógrád, 3. Szabolcs, 4. Borsod (12. sz. Ált. Isk.), 5. Heves. A versenyek befejeztével a fanfárok még egyszer pályára szólították a kis olimpikonokat. A stadion zöld gyepén felsorakozva hallgatták meg Havasi Béla megyei úttörőtitkár zárszavát, majd bevonva az ötkarikás lobogót, s a lángot is eloltva, azzal búcsúztak egymástól: „Viszontlátásra Miskolcon 1971-ben, az úttörő-olimpia országos döntőin!” MONOSTORI GYULA állás Keresünk lakossági szolgáltatásra nyugdíjas vízvezeték-, villanyszerelő, lakatos, asztalos szakmában jártas dolgozókat kötetlen munkaidővel. Érdeklődni lehet: Borsod megyei Fodrász Szövetkezet, Miskolc, Hunyadi u. 26., személyzeti előadónál. adős-uéfel 600-as Trabantcombi eladó. Érdeklődni lehet: Kazincbarcika, 604-es telefonon. angyala. — Szikra (5, n8): Itélét. — Ságvári (5, 7): Történelmi magánügyek. — Táncsis (f5, f7): Horoszkóp. — Tapolcai kertmozi (f9): Én, te és a telefon. — Népkerti mozi (f9) : Valcerkirály. Miskolci Nemzeti Színház (7): Csárdáskirálynő. (Bérletszünet.) Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): A Pécsi Képzőművészeti Stúdió kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) : Dr. Petró Sándor magán- gyűjteményének bemutatója. — Libresszó (13—20 öra között) : Dr. Sidló Gábor fotóművész képsora. —Rónai Sándor Művelődési Központ (10—18 óra között) : Choma József-emlékkiállítás. — Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.42: Lemezmúzeum. (Ism.) — 9.19: Hallgassuk együtt! (Ism.) — 10.05: Az egyetlen út. Rádiószínház. — 11.10: Tosca. Részletek Puccini operájából. Petőfi rádió: 8.05: A Strauss család nyomában. VII. rész. — 9.05: Nóta- és népdalműsor. — 9.51: Pol-beat. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.45: Útikalauz üdülőknek. Televízió: 9.00: Vér folyt a Blandings-kastélyban. Tévéfilm. — 9.50: Értékítélet: „Lámpavilággal”. Dokumentumfilm. — 10.10: Vidéki asszonyság. Tévéjáték Turgenyev színdarabjából. Bratislavai televízió: 9.30: Botcsinálta bűnöző. Bűnügyi vígjáték. — 10.30: A fáraók titka. F-i-G Y FiG YE-LEM! GYORSJAVÍTÓ NYUGDÍJAS RÉSZLEGÜNKET J970. jäö€'-rw>s hó Mól beindítjuk. vízvezeték-, villanyszerelő, asztalos és lakatos . javítási m-uokákat 48, illetve 24 óra alatt a lakásán elvégezzük, a megrendelő által megjelölt időben. Megrendelést telefonon a 34-M4 szám alatt, vagy személyesen, Ady Endre utca 20. szám (Boy-szolgálat) kérjük leadni. BORSOD MEGYEI FODRÁSZ SZÖVETKEZET ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGE