Déli Hírlap, 1970. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1970-05-14 / 111. szám
belföld Sátorverés a budapesti utcákon Május 30-án kezdődik a könyvhét * PERUI EGÉSZSÉGÜGY! KÜLDÖTTSÉG. Roh- laodo Caro Constantini perui egészségügyi minisztert, aki egészségügyi küldöttség élén érkezett hazánkba, hivatalában fogadta Ajtai Miklós, a kormány elnökhelyettese. Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter és a perui küldöttség tegnap megtekintette a váci városi kórházat és tárgyalásokat folytatott a magyar külkereskedelmi vállalatok vezetőivel. * PINCEUSZODAK. A fővárosban 1975 végéig — a tervek szerint — iskolai uszodák hálózatát építik ki. A „pinceuszodák” építése már meg is kezdődött — elsőként a VII. kerületben, ahol a Kohászati Gyárépítő Vállalat építőipari gyáregységének egyik brigádja a Madách Imre Gimnázium pincéjében, a régi „lomtárból” színes csempével borított meleg vizű uszodát varázsol. * JAFFA A LABIRINTUSBAN. Négy bakonyalji község termelőszövetkezeteinek közös vállalkozása, a Pannonhalmi Szőlő- és Borgazdaság. korszerű feldolgozó üzemet rendezett be a pannonhalmi vár alatti pincelabirintusban. A szörpüzemben az idén hárommillió üveg jaffa narancsitalt palackoznak. A jaffán kívül egymillió 200 ezer üveg meggylét is készítenek. * IDŐKÖZI VÁLASZTÁSOK. Budapesten lezajlottak j az időközi választásokat megelőző jelölőgyűlések, Május S4-én két országgyűlési képviselőt. egy fővárosi és 17 kerületi tanácstagot választanak Budapesten azokban a körzetekben, amelyekben az országgyűlési képviselői, Illetve a tanácstagi hely a legutóbbi választás óta megüresedett. * A FEDETT CSÁSZÁR- USZODÁÉRT. A borítékos sorsjegy ma reggel ismét megjelent a totó-lottó kirendeltségekben. Az idei sorsjegyek bevételéből a magyar úszósport űj fellegvárának, a fedett Császár-uszodának a felépítéséhez járulnak hozzá. Megyénkben már ki is húzták az első 50 ezer forintos nyereményt: Csulák Imre vasutas, háromgyermekes hernádvécsei lakos a boldog nyertes, akinek ráadásul — ma van a 39. születésnapja. * AUTORAZZIA. Ölvén- hét gépjármű rendszámtábláját a helyszínen bevonták Ilajdú-Bihar megyében, a kétnapos általános közűii gépjárműcllcnőrzés során, mert műszaki hibájuk volt. Ezenkívül több mint 50 gépjárművet rendeltek soron kívül műszaki felülvizsgálatra. * PEDAGÓGUSJELÖLTEK KONFERENCIÁJA. Tegnap befejeződött Egerben a tanárképző főiskolák, a tanító- és óvónőképző intézetek hallgatóinak kilencedik országos szakmai konferenciája. Hazánk húsz pedagógusképző felsőoktatási intézményéből mintegy kétszázan vettek részt a tanácskozáson. Egy pillanatra! A Kotyogó kávéfőző Kiváló címét megvonták, De mint írják, a gyárában A hibát már javítgatják. Tehát ismét kiváló lesz'.' Becsületén nem lesz már tolt? Reméljük, hogy erről a hír iVemcsak üres kotyogás volt. — O — A május 30. és június 7. között megrendezésre kerülő ünnepi könyvhét megnyitó ünnepségét ismét a budapesti Ady-szobornál. a Liszt Ferenc téren tartják. Az újdonságok listáján ezúttal 03 könyv szerepel. A Rákóczi úti könyváruházból 40 perces helyszíni közvetítést ad a Televízió. A Rádió 6-os stúdiójában irodalmi vetélkedőre kerül sor: a díjak értékes könyvek, könyvutalványok lesznek. Önálló műsort szentelnek a könyvhétre készülő ifjúsági és gyermekkönyvek bemutatására Rövidesen megkezdődik a sátorverés a budapesti utcákon, a pavilonok felállítása a tereken. Ismét „könyvutcává” változik a Váci utca, s ugyanígy Debrecen egyik utcáját is végigrakják könyvekkel teli színes sátrakkal, árusító pultokkal. A szövetkezeti könyvterjesztő vállalat 160 állandó könyvesboltja mellé 60 alkalmi pavilont állít a könyvhéten, szerte az országban. Közlekedési balesetek Elgázolta a kerékpárost A Győri kapu 76. számú ház előtt az úttest másik oldalára akart átmenni J. István 70 éves miskolci nyugdíjas. Az idős férfi lelépett a járdáról és egy arra jövő motorkerékpár elütötte. A balesetet az okozta, hogy a motoros. R. László, 18 éves miskolci villanyszerelő figyelmetlenül előzött egy másik járművet, így nem vette észre J. Istvánt. Az idős ember súlyosan megsérült, sokkos állapotban, életveszélyes sérülésekkel vitték el a mentők. R. Lászlót a baleset következtében ugyancsak súlyos agyrázkódással, koponyaalapi töréssel szállították a baleseti sebészetre. Suerda este 9 órakor, Bekecs községben F. László a megengedettnél gyorsabban vezette motorkerékpárját, szabálytalanul kerülte ki az út jobb oldalán haladó kerékpárost és elütötte a biciklijét toló R. Józsefet. A motorkerékpár vezetője 8 napon belül, a gyalogos 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szerdán délután 2 órakor a Fürdős és a Marx Károly utca kereszteződésénél P. Zoltán autóbuszvezető szabálytalanul kanyarodott, figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadási kötelezettséget. Emiatt összeütközött M. János 28 éves parasznyai motorossal. A motorkerékpár vezetője, szerencsére, csak könnyebben sérült meg. jjc Éhes a vendég. Egy Párizsban rendezett koktélon a Fanny nevű csinos divatmodell apró süteményből összefűzött ruhában jelent meg. Mint képünkön is látható, az egyik férfivendég — nyilván nagyon éhes volt és imádja a teasüteményt — egyszerűen elfogyasztotta a divatkreáció egy részét. „Ne üssenek agyon!" Együtt ül majd a három jómadár Regi barátság, s részben munkatársi kapcsolat fűzte egymáshoz a három miskolci fiatalembert: a 19 éves Mészáros Lajos villamos- sági műszerészt, a 22 éves Goda Mihály és Szepesi Béla szobafestőket. A munkahelyeiken nem okoztak gondot, magatartásuk ellen nem volt kifogás egészen tavaly október 3-ig. Ezen a napon elhatározták, hogy mulatnak egyet a lillafüredi Vadászkürt vendéglőben. Későre hajlott már az éjszaka, amikor — eléggé ittasan — hazafelé vették útjukat a mulatságról. Társaságukhoz csatlakozott A. József, aki a vendéglőben korábban sógorával, K. Istvánnal poharazgatott. Mivel K. István hamarabb megelégelte a nagyfröccsöket, s hazament, A. József Mészárossal maradt. Jókedvűen harsogtak végig környékszerte, úgyannyira, hogy amikor K. István lakása Lupsdrtakor érkezett A csehszlovák nagykövet Miskolcon Csehszlovákia felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére a Hazafias Népfront megyei, valamint járási bizottsága Sátoraljaújhelyen ünnepséget rendez. Ez alkalomból megérkezett és az ünnepségen részt vesz Franti- sek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete. Délelőtt 10 órakor a megyei tanács elnöke, dr. Ladányi József fogadást adott a nagykövet tiszteletére. A fogadáson megjelent dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a . megyei pártbizottság első titkára, Vaskó Mihály, a megyei pártbizottság titkára, dr. Havasi Béla, a városi párt- bizottság első titkára, dr. Fekete László, a városi párt-vb tagja, a tanács elnöke. Monos János igazgató, a Hazafias Népfront megyei alelnöke, továbbá megjelentek a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. A nagykövet a fogadás után megtekintette a várost, majd délután részt vesz és felszólal a sátoraljaújhelyi ünnepségen. elé érték, az kilépve az ajtón, figyelmeztette őket: — Ne zajongjanak, mert felébrednek a gyerekek. Mészárosék dühöngeni kezdtek a rendreutasítás miatt, sértegették K. Istvánt: — Gyere ki, szétverjük a pofádat! — kiabálták feléje. K. István közelebb lépett Mészároshoz, aki abban a pillanatban leütötte. Amikor sikerült felállnia, Goda is segítségére sietett Mészárosnak, s most már ketten ütötték a puszta kézzel védekező K. Istvánt. A. József sógora segítségére akart sietni, de Szepesi Béla a kerítéshez szorította, s ott fejét és gyomrát ököllel ütötte. K. Istvánnak sikerült elszabadulnia támadóitól, beszaladt udvarára, felkapott egy gereblyét, majd egy kis- baltát, de szerencsére felesége — aki időközben kijött a nagy zajra — elvette tőle. Felébredt K. István szomszédja is; s egy lüggönyfcarctíssal igyekezett az újból megtámadott K. István segítségére, akit a három „jóbarát” akkor már kerítéslécekkel ütött. Goda az odaérkező szomszédot is „lefegyverezte”, aki végül is megijedt és vjsszamemekült a l a kásába. Mészáros és Goda újbot K. Istvánnak esett, aki végül is a földre került, ahol támadói továbbra is ütötték, rúgták. K. István könyörgőre fogta: Ne üssék agyon, hiszen két gyermeke van! Nem használt a könyörgő szó. A három jómadár csak akkor hagyott fel az ütlegeléssel, amikor észrevették, hogy a közelben egy személygépkocsi állt meg. A Miskolci Járásbíróság együttesen elkövetett garázdaságért ítélte el őket. Mészáros Lajost 8 hónapi, Goda Mihályt 6 hónapi és (Szepesi Bélát 4 hónapi, szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen letöltendő szabadság- vesztésre ítélte. (tévő) Balatoni nyár Somogy és Veszprém megye tanácsának művelődési osztálya i összeállították a Balaton vidék végleges nyári műsorát. A program szerint május lö—17-én nyitják meg hivatalosan a balatoni szezont. A művészeti bemutatók és nagyobb rendezvények közül érdeklődésre tarthatnak számot a nagyvázsonyi történelmi lovasjátékok. Hagyományos eseménynek számít a július 18—19-én Balatonszem- gyorgyön sorra kerülő nemzetközi úttörőtalálkozó, a július 25 —-26-ára tervezett balatonföldvá- ri nemzetközi néptáncfesztivál és a faragóművészek augusztus 2-i balatonlellei találkozója. Keszthelyen augusztus 19—20-án rendezik az országos nemzetiségi fesztivált. Az idei szezonban különösen gazdag lesz a zenei program. A Keszthelyi Zenei Heteket, a Festetics-kastély felújítása miatt, ez évben a Balatoni Múzeumban és a városi színházban rendezik meg. A tihanyi apátsági templomban 20, a kőröshegy! műemlék templomban pedig 7 orgonahangversenyt tartanak. A fő idényben a Balaton nyolc nagy idegenforgalmi központjában térzenével szórakoztatják a közönséget. külföld DEu HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának pcüitíkai napilapja. — Főszerkesztő: CSABA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky it. 13. — Központ: 36-132. 16-672, 33-380, 36-579 — Titkárság: 18-223 — Bel- és város- politikai rovat: 18-221 — Művelődési-rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 18-22’ — Postafiók 39. — Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 13. — Felelős kiadó. WERTH LAJOS. — Telefon: 38-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc, L, Széchenyi u. IS—17. — Telefon: 16-219 — Terjeszti; a Magyar Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft Index: 25 951 — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN © A SZOVJET FLOTTA LÁTOGATÁSAI. Cherbourg francia kikötőben befejeződött a Vörös Zászló-renddel kétszeresen kitüntetett Balti Flotta hajóinak baráti látogatása. A vizit egybe esett a hitleri Németország fölött aratott győzelem negyedszázados évfordulójával. Ugyancsak légei ért a szovjet hadihajók hivatalos algériai látogatása. 0 BENZINES FLASKO- KAT DOBTAK. Több amerikai vállalat, köztük a Ford, a General Electric és a Coca- Cola madridi leányvállalatának épületére égő benzines palackokat dobtak. Az anyagi kár jelentős. © ÖTSZÁZKILÓS BOMBA. Párizs Orly repülőteréről csaknem egyórás késéssel szálltak fel a gépek. A repülőtér rakodóterében ugyanis, alig egy méter mélységben, a második világháborúból visszamaradt 500 kilós bombát találtak. © THEODORAKISZ SAJTÓÉRTEKEZLETE. A Rómába látogató Theodorakisz görög zeneszerző sajtóértekezletet tartott az olasz fővárosban. Hangsúlyozta, hogy az athéni katonai rezsim az USA és a NATO teljes ellenőrzése alatt áll. Ö maga ellenzi a monarchiát, de szerinte a görög lakosság elfogadná Konstantin királyt, ha szilárdan a jelenlegi rezsim ellen foglalna állást. Theodorakisz látogatást tett Luigi Longónál, az OKI* főtitkáránál is. © EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGSZERVEZET. Ma tárgyal az Egészségügyi Világ szervezet közgyűlése az NDK felvételéről. A bonni kormány továbbra is akadályozza az NDK csatlakozását. © VIETNAM. ADaNangM amerikai támaszpontot és a fegyvermentes övezet környékén levő amerikai bázisokat támadták Dél-Vietnamban a felszabadító erők. B— 52-es amerikai nehézbombázók a központi fennsík fölött szórták le bombáikat. 0 NYUGAT-BERLLN. A Szovjetunió, az USA, Nagy- Britannia és Franciaország képviselői ma ismét tárgyalnak Nyugat-Berlinben, a város státuszáról. Schütz kormányzó-polgármester a három nyugati hatalom bonni nagykövetével tanácskozott a mai tárgyalás előkészítéséről. © SZÁZKÉT LETARTÓZTATÁS. A francia rendőrség 102 maoista, irockista és anarchista személyt vett őrizetbe az elmúlt hónapban. Közülül; kilencvenötöt különböző vétségekben bűnösnek találtak és huszonnyolcat jelenleg is fogva tartanak. © SCHEEL—KIICSI. Ma Tokióban tanácskozott a távol-keleti kőrútján levő Scheel, nyugatnémet külügyminiszter japán kollégájával, Aicsi Kiicsivel. Eszmecseréjükön a kambodzsai kérdésről, Japánnak Kínához és az NSZK-nak a/. NDK-hoz fűződő viszonyáról volt szó. DRAG A LESZ A RIPORT! Robert Fisher, aki a BBC-t tudósítja majd a mexikói labdarugó világbajnokságról, nem valami kellemes ,,start”-tal dicsekedhet. Alighogy megérkezett Mexikóvárosba, az olimpiai stadion bejáratához hajtott, majd kocsiját otthagyva, elment megszemlélni későbbi riportjainak helyszínét. Szerencsétlenségére, autójában hagyta 350« dollár érték« felszerelését. Mondani sem kell. hogy mire visszatért, a „cucc” eltűnt. Riportjait, ha elkészülnek, minden bizonnyal — drága kis ri. nartofcnsk ncnezbctjífk.