Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-11 / 59. szám
Ha csak egyszerű szójátéknak szánnám e gondolatmenet címét, valami tréíás históriát kellene kiagyalnom éppen a cirn vonzataként. Csakhogy itt komoly témáról van szó. Nagy mulatsággal, de helyenként szorongással olvastam Fekete Sándor Folyosói szümpozíonját, mert a megnevezhetetlen műfajú könyv is arra világít rá: mennyi fontos gondolat bennünk reked, mennyi mindent nem mondunk ki, s ha utat is engedünk elménk tolólökéseinek, csak folyosókon, tárgyalóasztalon, vagy „jegyzőkönyvön” kívül születik meg a mondandó. Pedig a vitatkozás lényegi elemmé lépett elő tanácskozásainkon, telié* mozdító lendítő erővé. De hnlad-e országunk szekere e polémiák nyomán9 Arról, és hogy beszélünk-e tanácskozásainkon, ami fontos, ami perdöntő? Azt cyy pillanatig sem vitathatjuk, hogy „értekező' nemzet vagyunk, szeretünk sokat beszélni, s egyre többet dicsekszünk. A kényes és kényelmetlenséget előidéző kérdések sokszor bennünk rekednek, s csalt a folyosók csendjében, rendszerint négyszemközt enged fel szótlanságunk. A „szünetfelszólalókról” van szó. azokról, akik plénumnak szánt mondanivalójukat kényelmi vagy egyéb okok miatt nem hozzák nyilvánosságra. A vitatkozó testület „agya” csak úgy programozodik be, ha világosan és hangosan hangzik fel a vélemény. Akik a cigarettaszünetben „szólalnak fel”, csak egy-két emberrel képesek megismei temi véleményüket, s ezért sok jó elképzelés hal el a folyosók szegleteiben. Talán nem tűnik szószaporításnak, ha arról is beszélünk: miként alakult ki a szünet-felszólalások rendje, miként vált néhány helyen szinte kötelezővé ez a magatartásforma? Az egészséges vitaszellem kibontakozását a tanácskozó asztalok főhelyein ülők ellentmondást nem tűrő hangneme is gátolja. Nem politikai determinációról van itt szó. mint több, mint egy évtizeddel ezelőtt — korántsem! —, hanem emberi magatartásról, emberi gyengéről. A szórekedés egy másfajta terrénuma a haverizmus, a „kéz kezet mos” gyakorlat tökéletes alkalmazása. Az egymásnak biztosított apró előnyök, kölcsönös „jótékonykodások” lehetetlenné teszik a nyílt sisakos vitatkozást, az őszinte szó megint csak a folyosókra szorítkozik. Gyarapodik a „ne szólj szám, nem fáj fejem” hirdetőinek serege? Feltétlenül. Az országgyűlés márciusi ülésszakán nem egy képviselő tette szóvá a konstruktív kritika, a hasznot hajtó szókimondás hiányát. Éppen az országgyűlés mutatott példát a kormány- szinten történő kritizálásra. Ezek után hihetjük és remélhetjük, hogy alsóbb szinten is fénye és becsülete lesz a kritikai szónak, s igen fontos megfigyeléseinket, ügyeinket lendítő megjegyzéseinket nem kell elabortálnunk két cigaretta között a folyosók rendíthetetlen falai között. PÁRKÁNY LÁSZLÓ Megyei Diákparlament Tegnap délelőtt a Miskolci Tervező Vállalat tanácstermében kezdődött meg a III. Megyei Diákparlament. Miskolcról és a megyéből 37 gimnázium, szakközépiskola és 18 szakmunkásképző intézet követeként mintegy kétszáztizenöt diák ülésezett. Nyíri László, a kazincbarcikai 105. sz. Szakmunkás- képző Intézet tanulója idézte azt a marxizmus klasszikusai által megfogalmazott igazságot, hogy az ifjúság kétarcú. Fogékonyságánál fogva vezethető a helyes irányba, de hajlamos az eltévelyedésre is. Az ifjúság szervezett politikai irányítása a KISZ legfőbb feladata. Azé az ifjúságé, amely nemcsak a haj hosszúságán és a beat-zene szépségén vitatkozik, hanem okos gondolatokkal segít a felnőtteknek a közös nehézségeket áthidalni. A fiatalok tudják, hogy saját jövőjükről van szó, gondolataikat nem felelőtlenség, hanem egyenes igazmondás, őszintén segítőkész tenniakarás jellemzi. Több felszólaló javasolta, hogy szigorítsák meg a KISZ- felvóteleket, csak az legyen KISZ-tag, aki valóban meggyőződésből az. Ne megszokás, hanem a közös igazság felismerése és a KlSZ-fogial- kozások színvonala, érdekfeszítő mivolta kösse a diákokat a szervezethez. Az egyes iskolák képviselői az iskolai diákparlamenti ülésekről már ismerős gondokat a megye valamennyi fiataljának problémájaként mondták el, amikor például arról beszéltek, hogy a szakmunkás intézetek eredményesebb munkájának az iskolák és vállalatok szorosabbra fűzött kapcsolata az alapfelétele. Szó volt a bejáró diákok nehézségeiről, a kollégiumi férőhelyek kis számáról, a szakmai munka színvonalának javításáról. Sürgős megoldásra vár valamennyi Iskolában a szervezeti élet optimális feltételeinek biztosítása. Felelősséggel szóltak a szocialista tanár—diák kapcsolatról. a tanterv és a tankönyvek megreformálásáról, a diákok esetleges túlterheléséről. Az országos diáktanácskozás április 6-, 7-, 8-án lesz. Miskolcot és a megyét tizenhat fiatal képviseli majd, hogy országos szinten hangot adva a tegnap megvitatott problémáknak, keressék a legcélravezetőbb megoldásokat. m. m. Kevés könyv lázit meggyőzőbben a háború ellen, mint Arnold Zweig regénye. A vitát (eredeti cím: Vita Grisa őrmesterről) most Helmut Schiemann filmen is megörö- kiti. Az NDK-film, a regényhez híven, azt bizonyítja, hogy még a bűntelen és jó szándékú ember sem képes ellenállni a háborúnak, mely szinte öntörvényei szerint osztja csapásait. A filmváltozatban a szökevény szerepét Josef Karlik csehszlovák színész játssza. Képünkön Grisa őrmester és a lengyel lányt alakító Jutta Wachowiak. A filmet holnaptól vetítik. r I " •• ®# | 1 ucsokzene Harkányi János előadói estjén A fiatalember rákönyökölt az asztalra — a lámpa csak arcélét világította meg — és mesélt. Nagy költőnk, Szabó Lőrinc „lelki meséskönyvét” lapozta végig. A terem moccanás nélkül figyelt. „Tücsök... tudom, semmi, de semmi közötök nincs hozzám...” Az első verseknél némi aggodalommal hordozta körül tekintetét a színész: vajon másokat is érdekel a kötetbe fűzött vallomás, egy törékeny, ideges ember lírai önéletrajza, gyorsan röppenő éveinek eseményei, s a reflexiók? Később már csak időnként nézett ránk, figyelmét a költő kötötte le. S mi vele együtt jártuk végig az utat. Miskolc, Debrecen, Balassagyarmat, Sóstóhegy, Tiszabécs.„ „Életem, de gazdag vagy, mihelyt emlékezem...” S mennyivel gazdagabbak a városoknál a lélek feltáruló tájai. Ügy érzem. Szabó Lőrinc születésének hetvenedik évfordulóját a Tücsökzenével kell ünnepelni. A szülőváros ünnepe csak így válhat igázán bensőségessé. A terem reflektorai halk kattanással kialudtak, a színész kettős árnya megnőtt a falon. De akkor már a költő beszélt: „Apámtól féltem, anyám szeretett..Gyorsan pergő képekben villant fel a gyermekkor. Csitri lányok, kamasz szégyenek, a buzgó imával kért nagy gyémóntda- rab, s a? Ipoly örvényei. Jártam a házban, ahol a Tücsökzene legszebb darabjai születtek. Egy vendégszerető, irodalompártoló szabolcsi család osztotta meg utolsó falatját, konyhája melegét a költővel, aki petróleumlámpánál írta verseit. Pest akkor éhezett, de már remélt! A költőt szorította a számadás. A városban félt. Csak a havas sóstóhegyi almafák csendjében tudott megszólalni. Itt Községeink a művelődésért Szépülnek falvaink, lassanként eltűnnek a régi viskók, helyükbe új lakóházak egész sora épül. A megnövekedett anyagi erő tágasabb hajlék emelésére sarkallja az embert. A házak elé járda is kívánkozik, de fontos a jó ivóvíz és orvosi lakást is kell építeni. Mindez csak közös társadalmi erőfeszítéssel oldható meg. Az anyagi jólét és biztonság azonban még nem minden. Az ember tanulni, művelődni kíván, erre kényszerítik a kor követelményei. Szórakozásában is igényesebb lesz. Életében egyre nagyobb szerepet tölt be a kötelező iskola mellett a könyvtár és a művelődési otthon. Lakásunkban akkor érezzük jól magunkat, ha az eléggé tágas, világos és berendezése is megfelel a használat igényeinek. így vagyunk a művelődés otthonaival is. Fű- tetlen mozitermek, folyosókon elhelyezett könyvszekrények nem vonzzák a látogatókat, olvasókat. Megyénkben számos példát találunk arra. hogyan lehet helyi erőből, összefogással, s némi „felülről” jövő támogatással méltó hajlékot emelni a művelődésnek. Községi könyvtárak, klubkönyvtárak köszönhetik létüket az ilyen erőfeszítéseknek. (Ároktő, Halmaj, Novajidrány, Olasz- liszka stb.) A lehetőségeknek sokféle változatát ismerjük. Mezőkeresztesen a tanács a helybeli takarékszövetkezettel fogott össze, hogy közös építkezéssel oldja meg a könyvtár elhelyezését. Szendrőládon a könyvtár az orvosi rendelővel került egy fedél alá. Bol- dogköváralján modem klubkönyvtárat kívánnak helyi erőkből létrehozni. Tiszado- rogmán az épülő népházban helyezik el a könyvtárat, több más intézménnyel együtt. Erre különben van már korábbi példa is, Bükkaranyoson. Hejőkeresztúrban nemrég készült el az új művelődési otthon, benne a könyvtár. Négyesen, Parasznyán klubkönyvtár épült. Pálházán rövidesen megkezdik az új körzeti könyvtár kialakítását. Többségükben nem új építkezésekről van szó. Számolván. például néhány évvel ezelőtt az egészségház egyik helyiségét hozták rendbe, s létesítettek egv kicsiny, de modem szabadnolcos könyvtárat. Most pedig az épület egyik szárnyában levő volt fürdőből csinálnak társadalmi munkával községi klubot. Honnan veszik a pénzt az építkezésekhez? A községek fejlesztési alapjából, a megtakarításokból, a termelőszövetkezetek hozzájárulásából és társadalmi munkából. „Felülről” jövő segítségre kevésbé lehet számítani. A megyei könyvtár is csupán szakmai segítséget tud nyújtani az új könyvtárhelyiségek tervezéséhez. A 100 falu — 100 könyvtár mozgalomba megyénkből húsznál több község nevezett be, de valamennyi nevezést nem fogadhatják el. (Ne felejtsük el, hogy az országnak 19 megyéje van!) A szerencsés benevezettek könyvtári berendezést és könyvet kapnak. De jóval több könyvtár van, amelyiknek helyiségre, bútorzatra és könyvekre van szüksége. Az olvasó népért mozgalom célkitűzése: valóban olvasóvá tenni népünket. Ehhez pedig korszerű, jól felszerelt könyvtárak kellenek. HUBAY LÁSZLÓ a II. Rákóczi Ferenc könyvtár igazgató-helyettese „tette rá lelkét a taktusra”, s az vitte tovább. Így teszünk mi is, a színész által segítve, újraéljük a más életét. Féltünk, hogy nem tudunk a világon eligazodni, éreztünk szégyent, kínt, őriztünk titkokat, titkoltunk szerelmeket, csak szavunk nem volt; nincs, hogy mindent elmeséljünk. A Szabó Lőrinccel készült utolsó interjú felvételét őrzi a rádió archívuma. A költő fáradt volt már, fáradt a szava is. A riporter figyelmeztet, hogy kinn rigók szólnak. Szabó Lőrinc mégis — meg- éreztük — elmenni készült... A színész hangja friss, fiatal. Szava forradalmat tud kiáltani. A pisszenéstelen csendben most mégis csak duruzsolás hallik: muzsika. Tücsökzene. (gyarmati) Parttól partig Kalász László új verses kötete Rövidesen kezébe veheti az olvasó a Borsodban élő fiatal költő, Kalász László második verseskötetét. A harmóniát kereső művész most megjelenő kötetében a faluja határán túllépő ember találkozását eleveníti meg az őt körülvevő bonyolult, sokszor áttekinthetetlen világgal. Minden találkozás új és új próbatételt jelent. A harmónia most is jelen van verseiben, de inkább mint igény, jövőbe vetett hit. AZ ANYA FÜLAKASZTOTTA MAGÁT Fehér Károlyné, 23 éves eltartott, kunhegyesi lakos, tanyai, bezárt lakása távolléte alatt kigyulladt és leégett. A lakásban tartózkodó három gyermeke közül két fiú (5 és 3 éves) bennégett. A hazaérkező asszony másfél éves Katalin leányát kimentette, aki életveszélyes égési sérülést szenvedett. A szerencsétlen anya ezután a szomszéd tanyán felakasztotta magát és meghalt. ELRAGADTA ŐKET A SZÖKŐÁR Három gyermeket ragadott el a szökőár a Portugáliához tartozó Porto Santo szigetén. Az áradás megrongálta a repülőteret és több lakóházat, komoly károkat okozott a termelésben. ÖNGYILKOS BANDITÁK Két fegyveres bandita kísérletet tett arra, hogy eltérítse útirányától az NDK légiforgalmi társaság Berlin és Lipcse közötti menetrendszerűen közlekedő utasszállító gépét. Tervük azonban kudarcot vallott, mivel a személyzet pontosan betartotta a biztonsági előírásokat. Leszállás közben a két bandita öngyilkosságot követett el. A gép biztonságban ért földet. HARMINC AUTO KARAMBOLJA Egymásba szaladt mintegy 30 személygépkocsi a ködben a Firenze közelében vezető gyorsforgalmi úton. Egy személy meghalt, többen megsebesültek. SÚLYOS BALESET Súlyos üzerhi baleset történt a komlói erőműben. Villamos rövidzárlat keletkezett a 380 voltos erőművi házi üzemi berendezésben. A zárlat helyéhez közel tartózkodó két személy a villamos ívsugárzás hatásától súlyos égési sérüléseket szenvedett. GYILKOSSÁG KÁBÍTÓSZERÉRT Gyilkosságért két amerikai katonát bíróság elé állítanak Dél-Koreában. Az a vád ellenük, hogy bestiális módon meggyilkoltak egy dél-koreai házaspárt. Álmukban borotvával elvágták a nyakukat. A bűnözők beismerték, azért gyilkolták meg áldozataikat, mert nem adtak nekik hitelbe erős hatású kábítószert tartalmazó tablettákat. SZIVAROZÓ LÁNYOK Szivarozó belga lányok „európai offenzívába” kezdtek a nők egyenlő jogainak biztösitására. Más hasonló ak ció Hollandiában is történt. Szivart pöfékelő 20' éves lányok csoportja behatolt egy nagy biztosítási cég épületébe, hogy tiltakozzék, mivel a társaság hivatali helyiségeibe csak férfiaknak engedték meg a dohányzást. AZ ÜGYELETESEK RÄDIÖZTAK Canio Cento Ducati, 61 éves olasz férfi meghalt, mert kórházba szállítása után a két ügyeletes orvos nem sietett segítségére, labdarúgó-mérkőzést hallgattak rádión. Mire foglalkozni kezdtek a beteggel, már késő volt, szívtrombózis végzett vele. FÖLDRENGÉS Erős földrengést jelentettek a Csendes-óceán térségéből a kaliforniai Berkeley egyetem műszerei. Á rengés erőssége a Richter-skála szerint 6,5 volt. Szórekedés