Déli Hírlap, 1970. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-02 / 51. szám

' u P o LITIICAI NAPILAP TI. évfolyam, 51. szám. 1970. március 2., hétfő wi htw Ara: 1 FORINT Örszággvis Az Elnöki Tanács az or­szággyűlés következő üléssza­kát szerdára hívta össze. A napirendi javaslatban — amelyről a képviselők az ülés megnyitása után dönte­nek — első helyen a minisz. tertanács elnökének a kor­mányzati munkáról szóló ex­pozéja szerepel, amelyet vár­hatóan a kormány néhány tagja is kiegészít; sor kerül a legfőbb ügyésznek és a leg­felsőbb bíróság elnökének beszámolójára is. Előrelátha­tólag interpellációkra is sor kerül. ikx eidrefeSsés nem tévedett Szocialista többség A usztriáhan A néppárti kormány tiolnnp lemond Ausztriában tegnap dél­után 17 órakor lezárták a szavazóhelyiségeket és meg- kezdődött a voksok össze- számlálása. Már a szavazatok uz százalékának értékelése után a Becsben működő két számítógép szakértői elő­re jelezték, hogy a Szó­Választás a tárgyalások közben Miközben a nyugatnémet szociáldemokrata kancellár igyek­szik tárgyalások útján kilendíteni a nyugatnémet politikát ed. digi holtpontjáról, és nyugatnémet diplomaták egyszerre foly­tatnak tárgyalásokat Londonban, Moszkvában, Varsóban s előreláthatólag rövidesen Berlinben is — a szomszédos Auszt­riában ugyancsak szocialista győzelem kerekedett lei a tegnapi választásokból. Ahogy nemrégiben, a háború után először jött létre szociáldemokrata többségű parlament Bonnban, ugyan­úgy a háború óta először ül össze szocialista többségű par­lament Becsben. A munkásmozgalom történetének két legré­gibb szociáldemokrata pártja van újra hatalmon. Noha mindkét szocialista mozgalom ma már erősen sza­kított marxi hagyományaival, a német szociáldemokrácia Be- bel-i hagyománya éppen úgy a múlté már, mint Otto Bauer osztrák tradíciója, a világ és elsősorban Európa joggal el­várja, hogy az európai béke és biztonság megszilárdításának napirendre kerülő vitájában most még hang súly ozottabb sze­repet kapjon a realitások alapján álló pozitív békeakarat. Az az akarat, amely az eddig katonai tömbökkel megosztott Európát az egymással, társadalmi rendszerektől függetlenül együttműködő, biztonságban és békében élő Európává segíti, változtatni. MÁTÉ IVÁN Berlin—Moszkva—London üynsatinéinet Mázé diplomaták Készülődés a Brandt—Stoph tárgyalásokra Mire e sorok megjelennek, lehet, hogy már meg is érkezett az NDK fővá­rosába, Berlinbe Zahm, a bonni kancellári hiva­tal igazgatója. hogy részt vegyen a német kormányfők találkozóját elő­készítő mai technikai tárgya­lásokon. A protokolláris kér­dések rendezésénél azonban lényegesen fontosabb a tar­talmi rész. Stoph, az NDK miniszterelnöke külügymi­niszterének. Winzemek tár­saságában fogadja majd Brandtot, a nyugatnémet kancellár azonban egyelőre Franke, belnémetügyi minisz­tert kívánja magával vinni. bogy így is elkerülje a má­sik német állam egyenjogú­ságának elismerését. Egyelői-; aK a helyzet, hogy Berlinben a várható ered­ményeket kapcsolatba hozzák a szovjet—nyu­gatnémet és a lengyel— nyugatnémet tárgyalá­sokkal. Safer bonni államtitkár már tegnap visszaérkezett Moszk­vába, hogy a berlini és var­sói útjáról visszatért Gromi- koval folytassa megbeszélé­seit az erőszakról való köl­csönös lemondás ügyében. Moszkvai politikai körökben az a vélemény, hogy az eddigi megbeszélések nem hozták közelebb az álláspontokat, és előrelát­hatólag a második menet sem lesz sima lefolyású. Brandt kancellár ugyanekkor megkezdi londoni látogatását. Mire e sorok megjelennek, lehet, hogy már ő is megérkezik az angol fő­városba, ahol Wüsonnal elsősorban a Közös Piac helyzetéről. Anglia fel­vételi esélyeiről és a ke­let—nyugati kapcsolatok­ról tárgyak Brandt holnap felszólal az angol parlament két házának együttes ülésén, szerdán fje­dig Oxford ban díszdoktorrá avatják. Előreláthatólag hol­nap tartja meg sajtóértekez­letéi is. cialista Párt jelentősen előretört. A végleges eredmények azt mutatják, hogy az előrejelzés nem tévedett, a háború befejezése óta először jutottak a szocia­listák, ha nem is abszo­lút, de jelentős többség­hez az osztrák parla­mentben. Az eddigi 74 mandátumukat nyolvanegyre növelték, míg a kormányzó Néppárt 85 man­dátuma 78-ra csökkent. Kla­us eddigi kancellár elismerte a vereséget' és bejelentette, hogy kormánya holnap be­nyújtja lemondását, az új kabinet megalakulásáig azonban hivatalban ma­rad. A most megválasztott parla­mentet egy hónapon belül összehívják. Szinte biztosra vehető, hogy a következő törvényhozási időszakra a Szocialista Párt adja a kancellárt, mégpedig elnöke, Bruno Kreisky személyében. Minthogy azonban a szocia­listák nem szereztek abszolút többséget, koalíciós kabinetet kell alakítaniok a Néppárttal. Hivatalosan szerda előtt nem kezdődnek meg a koalíciós tárgyalások, és előrelátható­lag hosszabb időt vesznek igénybe, hiszen Klaus még nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy egy koalíciós kabinetben nem vesz részt. Hogy álláspontját fenntart­ja-e? — ez kérdéses. A meteorológusok március elsejétől szá­mítják a tavaszt, ez azonban egyelőre csak a Miskolci Kertészeti Vállalat üvegházai­ban érezhető. Szélsőséges időjárással búcsú­zik a tél. Vasárnap Miskolc volt az ország legmelegebb pontja, plusz 2 fokkal, de hétfő hajnalra már egy másik rekordot állított fel: alig 18 óra elteltével városunkban mérték a leghidegebbet az országban. A derült éjsza­ka után, hajnalban —13 fok volt a hőmér­séklet Az erős fagy a reggeli órákban U makaóiul tartotta magát, —12 fokkal. A zúzmarás, ködös idő zavarokat okozott » hétfő reggeli közlekedésben. Hat villamos* járat esett ki a forgalomból, mert a légfé* kék csővezetékei befagytak. Ugyancsak ke* iesebb autóbuszjárat indult a hideg miatt, és nehezítette a városi közlekedést az is„ hogy ma reggel sok gépkocsivezető hiány­zott a munkahelyéről. Hiába kongattuk a vészharangot! Leállt a cementgyár A Hejőcsabai Cement- ea Mészmű termelési osztályve­zetőjének ma reggeli tájékoz­tatása szerint a gyár cement­őrlője — és ezzel a cement- gyártás — tegnap délelőtt 10 órakor vagonhiány miatt le­állt. A 30 ezer tonna befo­gadóképességű silók megtel­tek, a szükséges 1360 tonna helyett mindössze 61 (!y ton­na cement elszállítására ele­gendő vagon érkezett, A leggyorsabb intézkedés után is legfeljebb három-négy nap múlva kezdhetnek újra mun­kához az őrlőtoerendezések. Biressspnrk én rönkvár Új játszóterek, sportpályák Miskolcon minden harmadik gyerek neuraszténia*. Peda­gógusok, pszichológusok és orvosok véleménye szerint a je­lenség oka: visszafojtott mozgásigény. Parkok, játszóterek, focipályák kellenek; több szabad tér, mert a gyermekek köré­ben is egyre jobban terjedő idegbetegségnek csak szabadabb mozgással lehet elejét venni. Az évek óta megfogalma­zott igény mint annyi más helyen, városunkban is csak lépésről lépésre nyer polgár­jogot. De a városfejlesztés tervein dolgozó szakemberek már ennek szellemében vég­zik munkájukat: a kis alap­területen elhelyezkedő laká­sok, új toronyházak közé egyre nagyobb parkok, ösz- szefüggő zöldterületek éke­lődnek. A miskolci parkok kiépíté­sének programjában a soron következő helyet, a Szentpé­téri kapui játszótér kapta. A tervek szerint a lakótelep nyugati oldalán már az idén megkezdik egy 180-szor 200 méteres játszópark építését. Területén a korszerű követel­ményeknek megfelelően kü­lön játékeszközöket kapnak a serdülő és a kisgyermekek. Lesz ügyesség-, erő-, bátor­ság- és ritmusérzék fejlesztő játékeszköz is. A parkban a legnagyobb teret a labda já tékok számára alakítják ki. (Folytatás a 3. oldalon.) Rhodesiában kikiáltották a köztársaságot Az angol közvéleményt lé­nyegesen jobban érdekli Brandt londoni látogatásánál, hogy. mára virradó éjjel a rho- desiai rendszer törvény­telenül kikiáltotta a köz. társaságot. Ez annyit jeleni, hogy a dél- afrikai feher telepesek for­málisan Is megszakították 80 éves kapcsolatukat a brit koronával. Ez a proklamáció két­ségtelenül folt Wilsow tekintélyén, aki a láza­dást már 1965-ben hetek alatt akarta letörni, ám fegyveres fellépés helyett eredménytelen tárgyalásokra fecsérelte idejét. Az angol politika másik veresége ez­zel az üggyel kapcsolatban, hogy az HSA. Franciaország. Nyugat-Németország és még néhány állam, amely eddig konzulátust tartott fenn Rhodesia fő. városában, Salisbury* ben. nem zárta be kép­viseletét. A tegnapról mára virradó éj­jel életbe lépett új köztár­sasági alkotmány értelmében feloszlatták a rhodesiai par­lamentet és új választásokat írnak ki. Felhős, ködös idő Előrejelzés Miskolc térsé­gére kedd délig: Erősen felhős, párás, ködös idő, kisebb havazással. Mér­sékelt, időnként kissé meg­élénkülő déli. délnyugati szél. A hőmérséklet hajnalban —10, holnap délben kevéssel 0 fok alatt lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents