Déli Hírlap, 1970. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-17 / 40. szám
Több iesz a borítékban és azon kívül is...-gyhavi nyereség, újabb béremelések a mélyépítőknél tla délelőtt ülést tartott az Északin agyarországi Állami pítőipari Vállalat szakszervezeti tanácsa. Első napirendi .ntként Szomolya Pál igazgató ismertette az idei gazdasági piaciatokat, majd Ruszkay Barna vállalati versenyfelelős íszlctezic a szocialista munkaverseny célkitűzéseit. Mivel ipzártunk után kerül sor a szakszervezet jóléti keretének, íöltségvetésének, a kollektív szerződésnek és az szb idei Programjának előterjesztésére, az ülés előtt tájékoztatást kérőink Mogyorósi Károlyiéi, a szakszervezeti bizottság titkárától: milyen bejelentéseket hallhatnak ma a dolgozók? — Az idén a tavalyinál is lóbb lesz a borítékban és izon kívül is több juttatást kap vállalatunk mintegy 3400 dolgozója — újságolta Mo- yorósi Károly, majd utalt rra, hogy tavaly 76 millió forintra tervezték a nyere- "részesedést, de várhatóan . ! millió forint lesz. Ez ad nódót az újabb béremelések- . Újabbakra, hiszen tavaly jelentős bérfejlesztés volt állalatnál: a tervezett két aléik hélyett a munkások jését 4,5 százalékkal, az ralmazottakét pedig 3 szálókkal emelték. — És mit várhatnak az idén? nyitjuk a balatonfüredi üdülőnket, amelyet tavaly vásároltunk. A vállalat 1,2 millió forintot költött fejlesztési alapjából erre a tízszobás épületre, ahol családok is üdülhetnek. — Végezetül a mindenkit érdeklő kérdés: mennyi nyereségrészesedésre számíthatnak a dolgozók? — A mérleget még nem fogadták el, de azt már mostani tanácsülésünkön is bejelenthetjük, hogy a tavalyihoz hasonlóan, körülbelül egyhavi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedésre számíthatunk. R. A. ARCKÉPCSARNOK Harminc év alatt egyszer hiányzott * Elég erős-e a mozaiklap? Az Építési Anyag és Szerkezetvizsgáló Állomás Zsigmond utcát telepén hajlílógépeken vizsgálják a Káli Vegyesipari Ktsz-nél gyártott burkolóanyagokat. (Ágotha felv.) „Én tisztességes vagyok!”- Újabb 3,6 százalékos •rfejlesztést terveztünk. Er- a munkásoknál 2 millió 2 ezer forintot, az alkal- izottaknál pedig 556 ezer •intőt biztosítunk. — Tudomásunk szerint a egkisebb fizetésünk az úgynevezett kisegítő állo- nányú dolgozók, Számít- iatnak-e ők is fizetés- emelésre? Igen. A takarítóktól re mindenki.- Elöljáróban említette: borítékon kívül egyéb Hatásokra is számítanak majd a mélyépítők.- Jutalomként a szakma átó dolgozóinak 350 ezer, iodalista brigádok között ig százezer forintot osztunk szét. Csupán a szak- vezet 600 ezer forinttal hi a dolgozók lakásépítési óját. Ezenkívül a válla- a fejlesztési alapjából kü- 3,5 millió forinttal járul zá a családi és társasház- kezésekhéz. Szociális se- 'keretünket szintén nö- ük; a tavalyi 189 ezer he- t most 210 ezer forintot uhatunk szót. — Mennyit költenek az idén kulturális és sportcélokra, üdültetésre? — Az elmúlt évi 320 ezer rett 540 ezer forintot, bek között bővítjük a . yvtárt, több kulturális lezvényt tartunk és megA mennyezetig húzódó irattartó polcok tövében levő kopott íróasztala mellett ül. Az asztalon egy foghíjas billentyűjű írómasina feketéllik. Mögötte fekszik két kiszáradt penna, egymással párhuzamosan. — Harminc évvel ezelőtt, „szellemi ínségmunkásként” jöttem ide dolgozni a „vármegyeházára” — mondja a 72 éves Leffer András irattáros —, azóta még egyetlenegy napot sem hiányoztam. A februári nap fényei a sötét kis szoba koszos ablaküvegein keresztül az arcára vetődnek. A fekete klottkönyökvédős kezét emeli az arca elé. — Egyszer... egyetlen egyszer azért mégis hiányoztam, 44 őszén, mikor a nyilasok hatalomra kerültek. Nemkívánatos személy lettem itt — javítja ki magát elgondolkozva. — A hídvégi aktákat kérem! — szakítja félbe a beszélgetésünket a hivatalsegéd. Komótosan beigazítja a létrát és felmászik. Gvakorlott mozdulatokkal egy poros, vastag aktaköteget emel ki és ledobja. Aztán még egy kicsit fennmarad a létrán. Kezét a mellére tapasztja, pihen. A szívem,.. — sóhajtja. SZ.J, Több víz 170-ben 31 millió forinttal ul hozzá a város a Her- ■ németi határában készülő 3 vízmű építéséhez. Az a, cezés első ütemét 1972— an fejezik be, s ezzel 15 köbméterrel több víz .apo-nta a környéknek és ;ttal Mríkolcnak is. Gyermekruhák exportra Egyedi tervezésű gyermekruhákat varr kis szériában a Miskolci Háziipari Szövetkezet. A hazai és külföldi piaion egyaránt kedvelt gyer- nekruhákból az év első fe- ében kilencezret készítenek. Egészségügyi ellenőrzés Az I. kerületi Tanács egészségügyi állandó bizottsága el- cészítette negyedéves munka- érvét. Egyebek mellett megvizsgálták a kerület bölcsőiéinek egészségügyi ellátottságát, felmérik a boltok, eszpresszók tisztaságát, s a körzeti orvosok munkáját. Termeiékenvetiben Az elmúlt évben három százalékkal nőtt a miskolci üzemek termelékenysége. A tavalyi többlettermelés 67 százalékát a termelékenység növelésével érték el. Miből élünk? Az árakról, bérekről, bérarányokról vitáznak szerda délután a Rónai Sándor Művelődési Központban a szocialista brigádvezetők fórumának résztvevői. A bevezető előadást Miből élünk? címmel Terbócs László tartja. Éjfélkor a Tiszáin Fél órával éjfél előtt az utolsó személyvonat is kifut a Tiszai pályaudvarról. A takarítónők ötösfogata elindul, hogy1 a hajnali vonatok indulásáig eltüntessék a nap folyamán felgyűlt szemetet. Az állomás ügyeletes rendőreivel és vasúti tisztjével indulunk a váróterem felé. Amíg a férj dolgozik Az ajtó előtt középkorú férfi és nő cigarettázik, beszélget. A barna arcú ember olyan kedélyesen köszön visz- sza a rendőröknek, mintha éppen őket várta volna. — A munkahelyemre utazom, Kazincbarcikára. Éjfélkor megy. a vonaton — mondja Cs. B. mosolyogva. — Olyan vonat nincs is! — Ne mondják! Pedig mióta várok rá! — felel „meglepetten”. — ön is arra megy, asszonyom?. — Nem. Én sehová sem utazom. Csak éppen tüzet kértem tőle — mutat Cs. D,-rc — És közben egy kicsit elbeszélgettek. Ugye? — Igen, kiderült, hogy öt évvel ezelőtt már találkoztunk egyszer. — A férje nem várja otthon? — Kettőig dolgozik. A gyerekek meg alusznak. — Azért csak menjen haza, asszonyom. Hátha felébrednek a gyerekek — mondja a rendőr. — Nem tartozik magára, hogy mikor megyek haza — rikácsol dühösen K. L.-né,és sértődötten távozik. Hamisított jegy R. E. a váróterem kályhája mellett bóbiskol Coradx/ai — Miért nem megy haza, fiatalember? — Pestre utazom, munkát keresek. — Megvan a jegye? — Igen — mutat fel egy vasutas szabadjegyet, amelynek javított dátumáról azonnal látszik, hogy hamis. — Két napja számolt le az LKM-nél. Azóta járt már otthon? — Nem. Nem is megyek már haza soha — válaszolja csendesen a 19 éves fiatalember. Néhánv pohárral Óvatosan pillant ki a mosdó ajtajából E. Irén. Az ügyeletesek láttára ijedten visszabújik. aztán kijön, mintha mi . sem történt volna. Tudja, hogy a természetesség kevésbé feltűnő — Már megint itt van? — kérdi a rendőr a 40 éves, beesett arcú, szedett-vedett holmikba öltözött asszony . — Ha valaki feltételesen van szabadlábon, inkább ne mutatkozzék. Mennyit ivott'1 De őszintén' — Pár pohárral . Csak sört... De igazán! — görbíti be mutatóujját bizonyságul. — És mit szól az élettársa, hogy folyton idegenekkel italozik ? — Ó, az egy nagyon rendes ember. És tudja, hogy én tisztességes vagyok.. * Az állomás épületét éjszaka sem zárják be. Helyet adnak az átutazóknak és azoknak, akik lekésték a vonatot. Most is voltak ott utazók. De — sajnos !— mindig találhatók olyanok is, akik nem átmeneti kényszerűségből töltik éjszakákat a váróteremben. ERDÉLYI ILDIKÓ Élénk kollégiumi élet A 114. számú Szakmunkás- képző Intézet Jurij Gagarin kollégiumának 140 tanulója közösen megtekintette a Szikra filmszínházban a Ha... című angol filmet. A film tanulságait 18-án, szerdán 18 órakor, filmankéton tárgyalja meg az ifjúság. * Február 15-én, vasárnap a kollégium tanulóinak a Misüzletek a peremcárónokban \yolc és fél millió tty, \ FÉSZ-bo ltokra elmúlt évben kilenc új rét, borozót, élelmiszernyitott a Miskolc és 3 Általános Fogyasztási ékesítő Szövetkezet. Az ssítmények — amelyek n 4 millió 775 ezer forintba kerültek — elsősorban a peremvárosok, a Miskolc környéki települések ellátását javítják. A régi üzletek, vendéglők szépítésére, karbantartására 3 millió 484 ezer fo- í rintot költött az ÁFÉSZ. Szék Egyszerű székről, illetve székekről van szó, mégpedig olyan székekről, amik nincsenek. Hivatalainknál, vállalati irodákban ugyanis hiánycikk az ülőhely. Ezért állnak az ügyfelek, ha várakoznak, de gyakran állniuk kell akkor is, amikor már intézik ügyeiket. Hogy fárasztó lehet álldogálni, az most csak másodlagos, lényegesebb az ügyben az, hogy sértő. Gondoljuk csak végig: hívnak a tanácshoz, hivatalhoz, vállalathoz, vagy magunktól megyünk, mert fontos intéznivaló sürget, és még csak azt se mondhatja az illetékes ügyintéző — tessék, foglaljon helyet. Nem mondhatja, mert az irodában az ügyfelek számára egyetlen szék sincs, vagy csak egy van, de az már foglalt. Így ott kell állni az illetékes íróasztala előtt... Kevés a fogas is, vagy egyáltalán nincs, igy télen ott áll az ember a melegre fűtött irodában, nem veheti le nagykabátját: nincs hova tenni. Az irodák többségét csak az ott dolgozók számára rendezték be, az ügyfeleknek már nem jutott fogas, szék, a szőkébb irodában gyakran még állóhely sem. Tudom, legfontosabb, hogy igazságosan, gyorsan és jól intézzék az ügyeket. De néhány széken azért nem múlhat az ügyfélként bekopogó állampolgárok közérzete ... M. L. kolci Szimfonikus Zenekar ismeretterjesztő hangversenyt adott. Mura Péter karnagy vezényletével. Elhangzott Bach f-moll zongoraversenye, Rőczey Ferenc, a Zene- művészeti Főiskola miskolci tagozatának tanára közreműködésével, továbbá Vivaldi Pacsirtája (fuvolaszóló: Hegedűs Gyula); Sárközi István Klarinétszimfóniája (klarinétszóló: Novák József) és Benjamin Britten Symple szimfóniája. Február 16-án. hétfőn 18 órakor a társalgóban a TIT előadássorozat keretében jogügyi előadást tartottak. Károkozás—kártérítés címmel. Kirekesztett baktériumok Borsod száz gyógyszertára közül hetvenben van már modern elkülönítő berendezés, amelynek segítségével már a legigényesebb előállítású szerek is elkészíthetők baktériumszennyeződés nélkül Ez annál inkább figyelemre méltó, mert az ország egyikmásik megyéjében míndösz- sze csak 3—4 ilyen gyógyszertár van.