Déli Hírlap, 1970. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-16 / 39. szám
Kihasználtál a kedvező hóviszonyokai Nyolcvanhét induló >tc „Betyárból lesz a jó pandúr...” — tartja a közmondás. Nos, ez a hét végén is bébizo- nyosodott. A DVTK tornatermében megrendezett területi ifjúsági birkózóbajnokságon az egyik versenybíró Gutman József, '•‘a diósgyőriek egykori kiváló válogatott versenyzője volt. Képünkön az előtérben levő szőnyegen bíráskodik Gutman József. (Szabó István felvétele) Földes- és Kiiiáit-sikerek kosárlabdában Igazolódtak az erőviszonyok A miskolci járás síszövetsége, az előző hetek gyakorlatának megfelelően, vasárnap is rendezett síversenyt Bükkszentkereszt környékéi). Ezúttal népesebb mezőnyök indultak, hiszen az utolsó napokban a hegyekben lehullott, mintegy 20 centiméteres friss hó igen kedvező lehetőséget biztosított a versenyzésre. A 87 induló élt is ezzel a lehetőséggel, szép küzdelem folyt a ragyogó napsütésben. A hóviszonyok is kedvezőek voltak. Ennek hatását különösen az ugrók érezték. Pszota, a DVTK versenyzője új csúcsot állított fel, a kis sáncról 28 métert ugrott. Az egyes versenyszámak győztesei; futás férfi felnőtt: Stramszky (Papp J. SE), junior: Kóta (Papp 3. SE), ifjúBefejezéshez közelednek az országos középiskolás röplabda-kupa megyei előcsatá- rozásai. Vasárnap már a négyes döntőbe jutásért vívtak meg egymással a legjobb diákcsapatok. A 3. sz. Szakközépiskola tornaterme szűknek bizonyult a finálé előtti forduló lebonyolítására. A rendezők ugyanis, a korábbi gyakorlattól eltérően, most egy Tegnap v délelőtt az ökölvívók is szőri tóba léptek; az egyéni versenyek után megkezdődtek a csapatbajnokság küzdelmei. A MÉMTE „bunyósai” nem a legjobb előjelek mellett álltak szorítóba. Köztudott, hogy az elmúlt évi bajnokságban a csapatot visszaléptették a küzdelmektől, mert több versenyzőjük katonai szolgálatra vonult be. A szakosztály eredményesen foglalkozott az utánpótlás nevelésével, s így erre az évre több, az ifjúsági korosztályból kiöregedett ökölvívó állt rendelkezésükre. (Igaz, a Magyar Ökölvívó Szövetség szabályzata értelmében csak A DVTh edzőmérkőzése PIROSAK—FEHÉREK 9:2 (1:1) Szombaton délután ismét „piros-fehér” program volt Diósgyőrben. A hétvégi edzőmérkőzést egymás ellen játszották a DVTK labdarúgói. Hiányzott a mérkőzésről Fehér és Kojsza sérülés. Mache sz és Fekete influenza miatt. Bencze, Gass, Gergely és Földesi pedig az ifiválogatottal edzett. Az első félidőben kevés, a másodikban annál több gól esett, s időnként szép megoldásokat is láttunk. A két csapat összeállítása; pirosak: Serfőző — Kovács, Salamon, Török — Gál, Hajas — Udvarén, Csuhány. Horváth, Haffner, Hajdú. Fehérek: Kovácsik — Kolláth, Herr, Sáfrány — Lupkovics (Sza- *ó), Karacs — Vass (Galló), Oruzsin, Kosa, Sikora (Oláh), TcVár. A pirosak góljait Csuhány (4), Haffner (3), Horváth és Udvarev, a fehérekét Vass és Tatar szerezte. sági: Kupcsík (Borsodi Bányász). Lesiklás férfi felnőtt: Malmos; (Bükkszentkereszt), ifjúsági: Miklósi (Papp J. SE), serdülő: Fehér (104. sz. ITSK), úttörő: Borsodi (Bükkszentkereszt). Ifjúsági leány: Hollódi (Borsodi Bányász), úttörő: Szarka (Répáshuta). Ugrás férfi felnőtt: Pszota (DVTK) 28 m, junior: Borsodi (Bükkszentkereszt) 23 m, ifjúsági: Elek (Bükkszentkereszt) 23 .m. Óriás műlesiklás férfi felnőtt: Malmosi (Bükkszentkereszt), ifjúsági: Miklósi (Papp J. SE), serdülő: Pintér (104. sz. ITSK), úttörő: Borsodi (Bükkszentkereszt). Ifjúsági leány: Robinson (Kilián G.), úttörő leány: Szarka (Répáshuta). N. P. helyre gyűjtötték a meg versenyben levő csapatokat, s így a kis méretű teremben a mérkőzésükre váró együttesek tagjain kívül csupán néhány szakember tudta magát bepréselnie Ez utóbbiak mégis elégedettek voltak! Persze, nem a zsúfoltsággal, hanem a látottakkal. Általános volt a vélemény, hogy a megye röplabdasportrajtengedéllyel indulhatnak a CSB küzdelmein.) A IL osztályú bajnokságban a bemutatkozásra tegnap került sor Petőfibányán. Az első bajnoki találkozón nagyszerűen helytálltak á MÉMTE ökölvívói ; szoros küzdelemben megszerezték a győzelmet. A súlycsoportonkénti győztesek; Csóka II., Juhász II., Simonyi I., Simonyi IL, Ma- darassy, Kaposvári. A Magas-Tátrában, a Csorba-tó környékén, vasárnap a 30 kilométeres futással folytatták a sívilágbajnokságot. 22 ország 74 sportolója állt rajthoz. A magyar színeket Egervári és Vadas képviselte. A meredek kapaszkodókkal nehezített körpályát tízcentiméteres friss hó borította. Az első 10 kilométer után Grimmer, az NDK versenyzője vezetett, 32:49 perces idővel, a szovjet Vede- nyin és a norvég Martinsen előtt. 20 kilométer után Ve- denyin állt az élre. Ideje ekkor 1:05:38 óra volt. A célban a több mint 2000 néző — akik között ott volt Budink Svoboda csehszlovák elnök is — azért szurkolt, hogy a nagy esélyes, az olaszok 29 éves olimpiai bajnoka, Franco Nones kiválásával NDK vagy szovjet győzelem születik-e. Az utolsó 10 kilométeren is a kiváló formában levő Ve- denyin bizonyult a mezőny legjobbjának és biztosan szerezte meg az aranyérmet. Nagy meglepetésre a fiatal Grimmer került a második Tanácskoznak az olimpiai bizottságok MegKezdodötr Münchenben az európai olimpiai bizottságok tanácskozása, melyet a nyugatnémet olimpiai bizottság és az 1972-es nyári olimpiai játékok szervező bizottsága hívott össze, 26 ország küldöttsége — Magyarországot dr. Csanádi Árpád, az MTS elnökhelyettese, a NOB tagja képviseli — az első napi ülésen elvetette a Bolgár Olimpiai Bizottság előterjesztését, mely szerint az olimpiákhoz hasonlóan rendezzenek Európa- játékokat is. Nemleges döntés született abban a kérdésben is, hogy állítsanak fel egy olyan szervezetet, amely az európai olimpiai bizottságokat tömörítené, viszont elfogadták egy állandó európai munkaközösség megalakításának gondolatát. Elhatározták azt is, hogy az 1971-ben Nápolyban megrendezésre kerülő Ifjúsági Európa Játékokat tapasztalatszerzésre használják fel. a kapáié! jának utánpótlása jelentős mértékben fejlődött. Meny- nyiség tekintetében a pályára lépett csapatok száma (51) önmagáért beszél; a minőségi előrelépést pedig a játékosok nagyfokú labdabiztonsága és a folyamatos játék jelezte. Meglepetés is jócskán akadt. Váratlan vereségével elbúcsúzott a további küzdelmektől a múlt évi ezüstérmes „Matyó” fiúcsapat és a döntős Közgazdasági Szakközép- iskola leánycsapata. A nagy esélyes „kis Vasút” — a 3. sz. Szakközépiskola — fiúegyüttese is csak verejtékes küzdelem árán harcolta ki a továbbjutást a nagyszerűen ütő barcikai gimnazistákkal szemben. Hasonló volt a helyzet a 2. sz. Szakközépis- Kola—Mezőkövesdi G. leány- találkozón is. A leánymérkőzések eredményei: sátoraljaújhelyi Közgazda- sági Szakközépiskola—Miskolci Kossuth O. 51:19, Kazincbarcikai G.—M. Közgazdasági Szakközép- Iskola 45:36, 2. sz. Szakközépiskola-Mezőkövesdi G. 26:24, M. Zrínyi G.—3. sz. Szakközépiskola 49:19. A fiúmérkőzések eredményei: Sátoraljaújhelyi G.—M. Gépipari T. 57:40, 3. sz. Szakközépiskola- Kazincbarcikai G. 45:41, 2. sz. Szakközépiskola—Mezőkövesdi G, 41:38, M. Villamosipari T.—Kazincbarcikai Vegyipari T. 49:30. (A győztesek jutottak a négyes döntőbe.) (monostori) helyre, a norvég Martinsen előtt. A magyarok közül Egervári szerepelt a legjobban, 37. lett, míg Vadas a 47. Az új korcsoportbeosztás kísérleti éve után most már végleg bizonyítást nyert, hogy helyes volt az eredeti elképzelés. A II. korosztály bajnokságának megrendezésével bőséges játékalkalmat biztosított a rendező szerv azok számár» is, akik — technikai képzettségük hiányosabb volta miatt — jelentősebb rendezvényeken még nem juthatnak szóhoz, s ugyanakkor a szakemberek is jobban felfigyelhetnek a bontakozó tehetségekre. A középiskolás kosárlabdakupa mezőnyének 32 csapata közül a két nagy hagyományokkal rendelkező miskolci gimnázium együttesein kívül a kazincbarcikaiak, valamint a 101. sz. ITSK és a Kereskedelmi Szakközépiskola gárdája is szép fejlődésről tett bizonyságot. A körmérkőzéses döntők egyébként az erőviszonyokat igazolták, s az aranyérmeket megérdemelten szerezték meg a Kilián leány, ^illetve a Földes fiú kosarasai. Az országos középdöntőbe a győztes együtteseken kívül a Kilián fiúcsapata is bejutott. A leány döntő eredményei: M. Földes G.—M. Kereslted. Szakközépiskola 33:22, M. Kilián G — Kazincbarcikai G. 55:25. M. Kereskedelmi Szakközépiskola—Kazincbarcikai G. 37:27, M. Kilián G.—M Földes G. 46:20, M. Földes G.—Kazincbarcikai G. 43:17, M. Kilián G.—M. Keresk. Szakközépiskola 55:13. Végeredmény: 1. M. Kibán G„ 2. M. Földes C.. 3. M. Kereskedelmi Szakközép- iskola. 4. Kazincbarcikai G. A fiú döntök eredményei: M. Birkózóverseny Diósgyőrben Eredmények; 14 évesek szabadfogású bajnokai: 35 kg: Jakab (Eger), 41 kg: Soós (Eger), 45 kg: Zakar (Törökszentmiklósi, 49 kg: Budai (Papp J. SE). 53 kg: Kovács (Parádsasvár). 58 kg: Valikovics (DVTK), 63 kg: Horváth (Debrecen), 67 kg: Ra- kaczky (DVTK), nehézsúly: Szakái (Gyöngyös). 15 évesek szabadfogású súlycsoportbajnokai: 42 kg: Fenyvesi (Papp J. SE), 45 kg: Sári (Debrecen), 49 kg: Leké (Debrecen), 57 kg: Virág (Törökszentmiklósi, 67 kg: Turóczi (Kazincbarcika), 72 kg: Bodnár (Debrecen), nehézsúly: Czakó (Borsodi Bányász). 15 évesek kötöttfogású súly - csoportbajnokai: 45 kg: Mezei (Debrecen), 49 kg: Bába (Jászberény), 53 kg: Mártoníalvi (Kazincbarcika), 57 kg: László (Szolliosárlabda A téli kupu terembajnokság negyedik fordulója ezúttal nem szolgált meglepetéssel. A gyér számú nézőközönség előtt lejátszott találkozókon az alábbi eredmények születtek: Férfi I. o.: DVTK—TMTK 77:55 (35:33), férfi II. o.: Tiszafüred—Nyíregyházi MG. 78:49 (30:36), Nyíregyházi MG—MV Meteor 79:54 (35:18). Férfi ifjúsági I. o.: Gépipari 1—Szerencsi G. 57:17 Kibán G.—Kazincbarcikai Vegyipari T. 65:34. M. Földes <3,-101. sz. ITSK 70:45, M. Földes G.— M, Kilián G. 64:47, 101. s'z. ITSK —Kazincbarcikai Vegyipari T. 58:53, M. Földes G.—Kazincbarcikai Vegyipari T. 83:38, M. Kilián G.—101. sz. ITSK 57:35. Végeredmény: 1. M. Földes G., 2. M. Kilián G., 3. 101. sz. ITSK., 4. Kazincbarcikai Vegyioari T. M. GY noki MÁV), 62 kg: Kocsor (Den récén). 16 évesek szabadfogású súly csopcrtbajnokai: 45 kg: Kővár.«« (Parádsasvár), 49 kg: Tóth (Tó rökszentmiklós), 53 kg: Huszr (Kazincbarcika), 57 kg: Buda: (Ózdi Kohász), 62 kg: Pólyák (Szerencsi Kinizsi), 72 kg: Mészáros (Debrecen), 78 kg: Ha rangozó (Jászberény), nehézsúly: Nagy (Eger). 16 évesek kötöttfogású súlycsoportbajnokai: 42 kg: Dezs< (Kazincbarcika), 49 kg: Bereg. (Jászberény), 53 kg: Fekete (Ózdi Kohász), 57 kg: Farkas (Eger), 62 kg: Szlabik (Ózdi Ko hász), 67 kg: Kampós (Paráci- sasvár), 78 kg: -Buczkó (Kazincbarcika). 48 kg: Péter (Debreceni VSC). N. P téli kupa (28:8), Herman—Szerencsi S 60:37 (29:10), MVSC IIKFSC II. 43:24 (20:6) Gépipari—Herman 40:28 (12:16). Férfi ifjúsági II. o.: Szerencsi G.—Földes. IV. 41:1« (22:6). Szerencsi G.—Edéién^ 52:19 (22:13). Női I. o.: MVSC—Nyíregyházi TK 48:28 (22:12), TMTK —Nyíregyházi TK 52:50 (26:25), TMTK—MVSC 35:33 (17:16). Női ifjúsági I. o.: KFSC—Herman 34:14 (10:6), Herman—Edelény 2:0 (jn). Gratulálunk, kolléga! Olvasóink közül sokan bizonyára még jól emlékeznek arra a kis cikkünkre (december 17-én jelent meg), amelyben megírtuk, hogy a brazilok labdarúgó szövetségi kapitánya, Saldanha azelőtt újságíró volt. Akkor azt is megjegyeztük, hogy ezt nálunk is jó lenne kipróbálni. Azt is írtuk, hogy mi is ismerünk ilyen alkalmas magyar újságírót, de nem írjuk ki a nevét, hátha tényleg 6 lesz az. (Sokan rögtön ránk is kiabálták, gondolva arra, hogy a rádió sportrovat’ vezetője bennünket is tudósított: — Mi az, Szepesi-kultuszt csinálunk?) Nos, most már elárulhatjuk, hogy mi akkor Hoífer Józsefre, az MTI sportrovatának vezetőjére gondoltunk. Há, aki több mint tíz esztendőn keresztül már volt magyar szövetségi kapitány, az ifi- válogatottnál. Az ő idejében érte el ifiválogatottunk legjobb eredményeit, s az ő keze aló! nőtt ki a mai nagyválogatott jelentős része is (akik akkor még sokkal lelkesebben fociztak!). Bár az MLSZ elnöksége ésak ma tárgyalja meg az MTS OT pénteki ülésének ajánlatát, mi úgy érezzük, hogy előlegezhetjük a gratulációt újságíró kollégánknak. Kívánjuk, hogy kinevezése után érjen el sikereket, és segítse hozzá a magyar válogatottat régi hírneve visszaszerzéséhez! (h. k.) Jó u röplabda-utánpótlást „Önünk" búcsúztak Kezdés az ökölvívó CSB-ben MÉMTE-Petőfibánya 12:10 Északi sívilágbajnokság Szovjet versenyző nyerte a 30 km-es futást Ezúttal a versenyzőkkel telt meg zsúfolásig a diósgyőri stadion tornaterme, öt megye' legfiatalabb birkózói vetélkedtek egymással a területi 14—16 évesek seregszemléjén. Több mint 150 birkózópalánta küzdött egymással 6 órán keresztül, míg kialakult a verseny végeredménye. A borsodiak az igen erős mezőnyben 15 súlycsoportban nyertek területi bajnok ságot. Legeredményesebbnek a kazincbarcikai fiatalok bizc nyultak, versenyzőik ötször álltak az emelvény legmagasabb fokán. Rajtuk kívül a DVTK. Papp .). SE, Özdi Kohász, Bor sodí Bányász és a Szerencsi Kinizsi versenyzői nyertek bajnokságot.