Déli Hírlap, 1970. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-14 / 38. szám
Mindenki tovább dobja a labdát Gázt kapnak a vállalatok Kertészbál A tavaly alakult Országos Kertészeti Egyesülés elnökségének tagjai tanácskoznak Miskolcon a jövő hét péntekjén, Az elnökségi ülés 30 részvevője az ország legkülönbözőbb tájairól érkezik. Szombatra is városunkban maradnak. Ekkor ismerkednek meg a Kertészeti Vállalat telepével, és ott lesznek az esti kertészbálon is. A következő években újabb intézmények és vállalatok lépnek be a földgázzal fűtők táborába. Az idén előreláthatólag a Mályi Téglagyár, a Chinoin Gyógyszergyár diósgyőri telepe, a hűtőház, a Miskolci Kertészeti Vállalat, a Vízügyi Igazgatóság és a Sportcsarnok épületeibe viszik el a gázvezetéket. A jövő évben a Miskolci Közlekedési Vállalat, a bocsi Haladás Tsz és a miskolci vízmű tapolcai helyiségében kezdenek el gázzal fűteni. A házgyár 1972-re, a bocsi sörgyár és az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat 1973-ra tervezi a gázfűtésre való átállást. „A lakók szivattyúzzanak?” címmel február 3-i számunkban írtunk a Szentpéteri kapui 81-es számú toronyház pincéjét — akkor már két hete — áztató húszcentis vízről. A pince kamráiban ázott a lakók holmija, a MIK pedig — a ház felelős gazdája — két héten át semmiféle intézkedést nem tett a hiba elhárítására. A 9. sz. Házkeze- lőségen „letagadták” a házmester bejelentését, a vállalat vezetői pedig nem is tudtak az ügyről. A MIK válasza Cikkünkre írt válaszában a MIK igazgatója egyértelműen a BÁÉV-re hárította a felelősséget. Idézünk leveléből: „A Szentpéteri kapui domboldali épületeknél az átadást követően úgy a szennyvízcsatornával, mint a vízfeltöréssel, illetve az épületbe történő vízbefolyással problémák voltak. Vállalatunk a múlt év folyamán megkereste a beruházót, amely ellenőrző csoportot küldött január 28-án a helyszínre. A bizottság megállapította, hogy a 81 jelű épületben felszíni csapadékvíz van. Megkeresték a kivitelezőt, a BÁÉV-et, hogy a víz eltávolítására és az épület hibáinak kijavítására tegye meg a szükséges intézkedéseket. Erre nemcsak a Rl-es, hanem a 78-as és a 80-as épületekben is szükség van.” Az ápitők is magyarázkodnak — még az elmúlt év végén átvállalták az Üt-, Vasútépítő Vállalattól a járdák elkészítését. A járdák persze csak nem készültek el, mert közben a BÁÉV-nak is elfogyott a kapacitása. És még egy érdekes dolog derült ki e lassan tengerkígyóvá növő ügy befejezéseként: a kivitelező ugyanis csak talajnedvesség (!) és nem talajvíz ellen szigetelte a házakat. Nem tudjuk, hogy ez a megoldás újításnak számít-e az építőiparban, de akárhogy is van. a lehető legrosszabb helyen alkalmazták: egy 60 méter szintkülönbségű, köztudottan nedves domb aljában. Mesterségük a pontosság A Mérésügyi Hivatal szakemberei kétévenként minden mérleget újra hitelesítenek a Miskolci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat üzleteiben. Az ellenőrzés dátumát ólomplombába ütik. A karbantartóknál tartalékban mindig van negyven mérleg, s a boltvezetők bejelentésére azonnal kicserélik a rosszat. Olvasóink bizonyára emlékeznek egyik korábbi cikkünkre, amelyben a Szentpéteri kapui lakótelep épületeinek most már 8 hónapja használhatatlan termofor kéményeiről írtunk. De említhetnénk még a 18 emeletes toronyház mindmáig kijaví- tatlan hibáit, a már elkészült támfalak jókora repedéseit is. Ideje lenne végre egy alapos vizsgálattal felderíteni a telep összes tervezési és kivitelezési hibáit, ezt követően pedig haladéktalanul hozzálátni a javításokhoz! PUSZTAI ÉVA Kulturális szemle úttörőknek Az iskolákban már megrendezték az úttörők és a kisdobosok kulturális vetélkedőit. A verseny most a körzeti, illetve a kerületi bemutatókkal folytatódik. Február 27-én a hejöcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban dől el véglegesen, hogy személy szerint kik lesznek jelen március 8-án az úttörők városi és március 15-én a kisdobosok városi kulturális seregszemléjén az Ady Endre Művelő-^ dési Házban. 12 ever tagot képvimelnek Küldöttértekezletet tart az ÁFÉSZ jfe A Kossuth mozi mellett levő férfifodrászat új szolgáltatással lepte meg vendégeit. Kozmetikai szalont nyitott, amelyet azonban városunk szégyenlős férfinépe egyelőre ritkán vesz igénybe. Lehetséges, hogy ma még kevesen tudnak tála, hiszen erőteljesebb reklámhadjárat nem indult a szalon népszerűsítéséért. így a heti kétnapos nyitvatar- tás mellett, van ideje alapos munkát végezni Fekete Gyuláné kozmetikusnak, (Ágaiba Tibor felvéteted Bejegyzés a panasskőnyvben Ebéd a kohászoknál Pontosan fél 1-kor, mint a megnyitott zsilipeken, minden irányból jönnek az öntödei dolgozók. Az üzemi étteremben kilencszázhúszan ebédelnek másfél—két óra alatt. Mindenki akkor jön, amikor ráér, nincsenek turnusok, de torlódás sincs. Magukat szolgálják ki. Így gyorsabb. A BÁÉV termelési főosztályvezetője ugyancsak tovább dobta a labdát, s felelősként az Űt-, Vasútépítő Vállalatot jelölte meg. A BÁÉV szerint ugyanis a vízbetörést az okozta, hogy nem készült el időben a házak környékén a támfal, a vízlevezető csatorna, és az épületek védőjárdája. A kör ezzel be is zárult, hiszen az Üt-, Vasútépítő Vállalat kapacitáshiány miatt nem tudta idejében elkészíteni a támfalakat, csatornát stb-t. Csakhogy, ha egy kicsit jobban odafigyelünk az ügy szereplőinek kifogásaira, kiderül, hogy nemcsak az Út-, Vasútépítő Vállalat a ludas! A MIK igazgatója ugyanis reklamáló levele végén elismeri, hogy a házkezelőség adminisztrátora hanyagul végezte munkáját, és hogy a központ meg a szerelő részleg között nem egészen kifogástalan a kapcsolat. Vizsgálatéi kérünk! A 81-es épületben felgyülemlett vizet végül is a BÁÉV szivattyúzta ki. bizonyára nem szívességből, hanem azért, mert felelősnek érezte magát. Az illetékes osztály- vezető elejtett szavaiból még az is kiderült, hogy ők — pusztán segíteni akarásból (?) Hétfőn délelőtt a Miskolc és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet küldöttgyűlést tart a Fegyveres Erők Szamuely utcai klubjában. A szövetkezet 12 Érettségi előtt — Különös házasság A Hevesy Iván Filmklubban kedvezményesen mutatták be — érettségi előtt álló fiataloknak — Mikszáth könyvének, a Különös házasságnak lassan már muzeálisnak számító filmváltozatát. A szép számmal megjelenő közönség hangulata bizonyította a rendezvény sikerét, amelynek folytatását érdeklődve várja a tanulni vágyó fiatalság ezer tagját képviselő küldötteknek Verebélyi Tamás, az igazgatóság elnöke számol be az elmúlt évi eredményekről, a tervek teljesítéséről, s a nyereségről. pedig Ismered-e Miskolcot? címmel vetélkedőt terveznek a vállalat 150 KISZ-fiatalja részére. — Nekem a régi tálalás jobban tetszett — mondja az első asztalnál egy öntő. — Ha éhesek voltunk, ketten ettünk meg egy tál levest, négy adagot. Vita kerekedik. — Aki utolsónak jött, annak meg egy fél adag sem jutott — érvelnek a többiek. — Levesből most is adunk repetát, de mivel még egyszer ide kell jönni érte, kevesebben kérik — mondja a konyhavezető, Fortuna Jánosné. Nagy kanál, kis csésze Az ebéddel nem fukarkodnak. A nagy kanállal mért leves lényegesen több, mjnt az éttermi adag. A Hámor más, ott felszolgálják az ebédet, és csészében viszik ki a levest. A befizetés és a térítés egyforma itt is, ott is. A gyár területén három étkezde van, ezek az iparita- nuló-otthon konyhájától kapják az ebédet. — Mi mehetnénk a Hámorba is, de ezt jobban szeretjük. Ízre jobb, magyarosabb a mi ebédünk. Erősen fűszeres, borsos, paprikás. Néha a borsot el is túlozzák. Másfél évvel ezelőtt diétás ebéd is volt, most már csak azok kérhetik, akik a Hámorban étkeznek. Pedig sok kímélő adag elfogyna a három üzemi étkezdében is. Hal, egyedül A második fogásból kétféle is van, választani lehet. — Csak a hal van mindig egyedül — panaszkodik K György —, pedig sokan vagyunk. akik nem szeretjük. A leves meg egymagában kevés. De tésztás napokon sem tudunk jóllakni, mert szolí- dak az adagok. — A könyű ételt hamar kiveszi az emberből a nehéz munka. Mi itt egytől-egyig nagyétkűek vagyunk. Őszintén megmondom, a 8 dekás húsadag sem üli meg a gyomrunkat. Nálunk törvény, hogy addig bírjuk a nehéz munkát, amíg megőrizhetjük a jó étvágyunkat. Amelyik kohász elveszti az étvágyát, egy-kettőre észreveszi az erőnlétén, aztán meg a keresetén. Úgy, mint egy étteremben Ezeknek a panaszoknak a nyomát nem találjuk a tálalóban, mert a panaszkönyv a tanulóintézet konyháján van. A legutóbbi bejegyzés: gazdálkodjanak jobban a kétféle második fogással, mert áld csak később mehet ebédelni, mindig a silányabbat kapja, választásról szó sem lehet. Azóta döntöttek az étkezdék vezetői: műszak végéig csak a felét mérik ki a kapó- sabb ételeknek, hogy a későn- jövőknek is lehetőséget adjanak a választásra. Panaszkönyvön kívül a következőket tudtuk meg még az étkező kohászoktól: a Hámor étterem önkiszolgáló részében időnként a tisztasággal is baj van. Igaz. hogy sokan fordulnak meg. viszonylag rövid idő alatt, valahogy mégis gondoskodni kellene arról, hogy szívesebben üljenek le étkezni az ide siető munkásemb-ere'' r5-''ndo',vod- ni kellene arról is. hoev minél rövidebb időt "'"ven igénybe a felszolgálás Úgy, mint egy étt°remb— NAGY jOz__r Beádig tart hég? Hetek óta tartja „lázas” izgalomban az embereket. Jön? Nem jön? S ha jön, vajon országos rekordot ér-e el a városban? A napokban már bizonyosságot szereztünk: megérkezett! Hírül adták ezt ország-világnak a lapokban közölt információk: elfogyott a papírzsebkendő, sorbaállás a gyógyszertárakban ... Levett a lábunkról. Ismertető jele: lázasan csillogó szem, tüzelő homlok, piros orr, basszusba hajló, rekedt hang. tüsz- szögéstől kisérve. A szaporodó áldozatok között gyakori a következő párbeszéd: — Bi van? Csag deb vagy de is bedeg? — De... S elhangzik a bűvös szó: Hong Kong-i... Az egyszerű, sima, hazai influenzára, köznyelven náthára ma már nem is illik szót vesztegetni. A Hong Kong-i. Az igen! Az már valami! A rangot a vírus adja. A magasabb rangot a külföldi, a „felső tízezer” közé azonban csak az A—2-es vírussal lehet bejutni. S akik már megszerezték, nem irigyek. Tovább adják! Egy régi közmondás szerint, minden csoda három napig tart. Három nap után már nem érdekek. A Hong Kong-i, már hetek óta beszéltet magáról, (b) Miért áznak be a házak? így élünk mi A tervezők klubiában A Miskolci Tervező Vállalat fiataljai néhány hónappal ezelőtt vállalati klubot hoztak létre. A berendezést, a magnót, lemezjátszót, társasjátékokat a KISZ-szervezet vásárolta, és a klub műsoráról is ők gondoskodnak. A jövő hónapban fotókiállítási rendeznek az így élünk rrti című pályázatra beérkezett legjobb alkotásokból, utána