Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám

belföld * KÉTEZER ISKOLA KAPOTT TÉVÉT. A „televí­ziót minden iskolának” ak­ció eredményeként 1500 tan­intézet — elsősorban falusi, tanyai kisiskola — kapói, tv-készüléket különböző tár­sadalmi és tömegszervezetek­től, továbbá üzemektől, vál­lalatoktól, intézményektől, termelőszövetkezetektől. A Művelődésügyi Minisztérium és a tanácsok együttesen to­vábbi 500 televíziót juttattak 1969-ben az iskoláknak. * BETAKARÍTÁS — HÓ­BAN. Tolna megyében az Ül­tetvénytervező és Kivitelező Vállalat mórágyi telepén mintegy 70 holdon termesz­tettek szőlővadalanyt, amely­nek most érkezett el a beta­karítási idénye. Az időjárás nagyon megnehezíti a hat­méteresre nőtt vesszők vágá­sát. Először ki kell lapátolni a derékig érő havat a szőlő­tőkék körül. * HATÖKRÖS ESKÜD­TEK. A város alapításának ezredik évfordulójára készü­lődve, egymás után tataroz­zák Székesfehérvár középü­leteit. Helyreállítják a megyei bírósági épület nevezetessé­gét, az épület legnagyobb tár­gyalótermét is, amelyet — az esküdtek vagyonára utalva — „hatökrös esküdtek” ter­mének neveztek, s csak ne­vezetes bűnperek tárgyalásá­ra szolgált. * LIPCSÉBE KÉSZÜL­NÉK. 31 külkereskedelmi jog­gal felruházott magyar válla­lat készül a lipcsei tavaszi vásárra. A március 1—10. kö­zött megrendezésre kerülő vásár magyar anyaga min­den eddiginél gazdagabb lesz. A vállalatok összesen 4200 négyzetméter helyet béreltek iá, s 43—44 vagonnyi ipari és mezőgazdasági terméket mu­tatnak be. * TERMÉSZETVÉDELMI ÉRTÉKEK. Felmérik és szám­ba veszik Sopron és környé­kének természetvédelmi érté­keit, a többi között a műem­lékeket, a soproni erdők nö­vény. és állatvilágát, a Fertő tavat, a természetvédelem, a gondozás, a pótlás tervének kidolgozása érdekében. * ÜJ MESTEREK. A KIOSZ összesítése szerint a különböző kisipari szakmák­ban tavaly összesen 2890-en tettek sikeres mestervizsgát. A jelentkező jóval több volt mintegy 1500-an azonban nem feleltek meg a növekvő követelményeknek, így a mesterlevelet sem kaphatták meg. * * V1ZESZSAKOK AFRI­KÁBA. A Szegedi Kender­fonó- és Szövőipari Vállalat százezer vizeszsákot szállít az idén Afrikába. Ez a zsák szinte termoszként használ­ható a trópusi vidékeken. Az impregnálatlan szövet éppen csak annyira engedi át a vi­zet, hogy a zsák külső felü­lete állandóan nedves marad, s így a párolgás által hűti a vizet. A 20 literes zsákokat a tevékre erősítik E»v piManafra! Miskolcon most nagyon síkos Mindenütt a gyalogjárda, fjgy megy minden járókelő, Mintha vidám táncot járna. Nem homokoz, kinek kéne, S a mulasztók mit szólnának. örülnének-e vajon egy •Jól becsúszó pénzbírságnak?- O — Tegnap a kora reggeli órákban egy beton­elemeket szállító tehergépkocsi a Baross Gá­bor utcában az útszéli gödörbe csúszott. A szállítmányt rögzítő lánc elszakadt, s a be­tonelemek leestek róla. Szerencsére ember­életben nem esett kár, s az anyagi kár is mi­nimális. Mégis legyen figyelmeztető ez a kép a gépkocsivezetők számára: az utakat még mindig vastag jégpáncél borítja és síkosak; — lassan járj, tovább érsz! {szántó—ágotha) reggeli telefon---------------­Húsz hűtőszekrény Házgyári baleset Megcsúszott az autóbusz Húsz új hűtőszekrény ér­kezik ma a kölcsönzőboltba. A gépekre már hetekkel ez­előtt előjegyzéseket vettek fel, hiszen az amúgy is zsú­folt helyiségekben nem tud­ják tárolni a nagyméretű be­rendezéseket. Még harminc hűtőszekrényre és újabb te­levíziókra gyűjtik az előjegy­zéseket. Ezek a gépek is ha­marosan, még az első negyed­évben megjönnek. * A tegnap, a Kohászati Alapanyagellátó Vállalatnál történt baggeros baleset szen­vedő alanya B. Sándor 18 éves tanuló volt, a felborult baggerból vasrudak közé esett, mellkasi és koponyasé­rülést szenvedett. A mentők a baleseti sebészetre vitték. * A kápolnaépítéstől a bontóperekig — Ötezer forint elég lesz. Megvesztegetjük az országos igazságügyi orvosszakértő professzort és akkor a maga fia megnyeri az apasagi pert. Nem kell 18 éven át, vagy még tovább is gyermektartást fizetnie Megéri ez magának, igaz? — Elintézem én azt a kápolnaépítést! A görög katolikus templom mellé kell? Rendben. Hadd örüljenek a sajóvámosiak. Nem számit, hogy az állami egyházügyi hivatal nem adott erre engedélyt. Vannak nekem olyan ismerőseim, akik el tudják intézni... Azt hiszem, há­romezer forint elég lesz.,. A vádirat: 14 oldal Hogy mondta-e, tette-e eze­ket az ajánlatokat dr. Juhász József? Hamarosan kiderül a Miskolci Járásbíróságon. Az ügyészség ugyanis már elké­szítette a vádiratot az előze­tes letartóztatásban levő dr. Juhász ellen. És a vádirat 14 oldalon át sorolja sok mis­kolci és vidéki ember sérel­mét, állítását: a vádlott (nem kis összegekért) vállalta pél­dául adás-vételi szerződések elkészítését, telekkönyvezésig való lebonyolítását, ingatlan­átruházási ügyeket, házasság- fejbontási perek vitelét... Ha a tárgyalásra meghatalmazott ügyvéd megjelenése nem volt szükséges! Miért nem akart megje­lenni a tárgyaláson dr. Ju­hász József? Mert 1963-ban az ügyvédi hivatás gyakorlá­sától eltiltották! Előzőleg ugyanis üzérkedés és más bűntett miatt a Legfelsőbb Bíróság 3 és fél évi börtönre ítélte. A most 57 éves ember kiszabadulása után rokkant­sági nyugdíjas lett. Ennek el­lenére Arany János utcai la­kásának ajtaján a nevét jelző címtáblán, az „ügyvéd” kiírás mellett csak esetenként ol­vashatták „ügyfelei” az alig látható szót: „nyugdíjas”... Sokan ezért teljes nyugalom­mal és bizalommal fordultak hozzá. Hogy pontosan há­nyán? A feltételezések szerint még többen, mint akik eddig jelentkeztek... Dr. Juhász József ugyanis azt a részét már elismerte a vádiratnak, hogy üzletszerűen, az ügyvédi működéstől eltiltva, zugírás­sal foglalkozott (védekezése: hogy el ne felejtse az ügyvédi hivatást,..), a csalás bűntet­tét pedig két, a befolyással üzérkedést három esetben ál­lítják ellene, de talán még másért is felelősségre von­hatja az igazságszolgáltatás. 25 kiló hasis A nyugat-berlini rendőrség egy Libanonból érkezett sze­mélykocsi utasainál 25 kiló hasist talált és foglalt le. Egy mondatban O Orvosságok, élelmisze­rek és egyéb nélkülözhetetlen cikkek után a Szovjetunió további segélyt nyújt a föld­rengés sújtotta Banja Luka jugoszláv város lakosságá­nak. O Az NDK tiltakozása ellenére a nyugatnémet par­lament ügyrendi bizottsága úgy határozott, hogy az idén is Nyugat-Berlinben rendezi meg a Bundestag-bizottságok és képviselőcsoportok januári üléseit. O A Lengyel Orszá­gos Békebizottság meghívá­sára Varsóba érkezett a Bé­ke Világtanács küldöttsége, élén Romes Csandra főtitkár­ral, A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói jelenleg a Hoffmann Ottó utcai épületek belső válasz- falazását és az aijazatbetono- zást készítik. Befejezéshez közeledik Bulgárföldön az ét­Hétfőn délelőtt két tipiku­san téli baleset történt a vá­rosban. Az Üjítók útjáról síe­lés közben szerzett bokatörés­sel dr. K. Lászlót, a Palota utcából Sz. É. tanulót szállí­tották el a mentők. Sz. É. felborult a szánkóval, ráesett egy kőre és összezúzta a jobb térdét. * Az alsozsoleai házgyárban ma délelőtt egy csille P. Sán- dornénak ütközött. A szeren­csétlenül járt asszonyt nyílt Iábszártöréssel a baleseti se­bészetre vitte a rohamkocsi. * Szerencsés kimenetelű bal­esetet okozott délelőtt egy autóbusz a Papszer utcában. Megcsúszott az úton és el­lökött két ott dolgozó hóel­takarító munkást. A sérül­tek könnyű zúzódását a Csa­bai kapui rendelőintézetben látták ek terem-presszó és a III. kerü­leti tanácshaza építkezése is. ami szintén annak köszönhe­tő, hogy az építőipar megfe­lelő munkabeosztással meg­szervezte dolgozóik téli fog­lalkoztatását. Nincs fagyszabadság az építőknél Stumek úr rendet teremi. (Bauernfeind Béla rajza.) DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő- CSALA LÁSZLÓ — Szerkesziőség: Miskolc. Bajcsy-zsilmszky u. 15- - Központ: 36-132. 16-672. 35-380. 36-57S — Titkárság: 18-223 — Bel- és" város­politikai rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 — Sportrovat: 18-222 — Levelezés: 13-227 — Kiadja: a Borsod mérvéi ' »ok-adó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — Felelős kiadó: WIRTH LAJOS - Telefon: 36-131 — Hirdető-felvétel• Miskolci" Széchenví u. 15-17 - Telefon: 16-219 - Terjeszti: a Magyar Pest. - Ko.Hct>' « u‘ Ntnál - A lap ára í fillér, ffétiőn 1 forint - Index­25 951 — Készült- a Borsod mesvei Nyomdaipari v .öle, Bz ínszky u 15 - Felelős vezető- SZEMES ISTVAn’ külföld © CSKP. Január 28-áriv hívják össze a Csehszlovák Kommunista Párt KB ple­náris ülését. Az elnökség teg­nap határozta ezt el; ugyan­akkor megtárgyalta az elő­készítéssel kapcsolatos teen­dőket. O RENDŐRSÉG A SZTRÁJKOLOK ELLEN. Rendőrséget vezényeltek ki a hatóságok az észak-belgiumi Wintersheiben sztrájkoló bányászok tüntető menete el­len. A rendőrség könnygáz- gránátokat használt, több tüntető és három rendőr megsebesült. O KANADAIAK MOSZK­VÁBAN. A Szovjetunió Leg­felső Tanácsának meghívásá­ra négy kanadai szenátor ér­kezett Moszkvába. A tör­vényhozókat fogadja Ivan Szpiridonov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetség» Tanácsának elnöke és Jusz­tasz Paleckisz, a Legfelső Ta­nács Nemzetiségi Tanácsának elnöke. © PÁRIZSI TÁRGYALÁ­SOK. McCarthy amerikai szenátor, aki Moszkvából ha­zatérőben, Párizsban megsza­kította útját, kétórás megbe­szélést folytatott Nguyen Thi Binh asszonnyal, a Dél-Viet­nami Ideiglenes Kormány külügyminiszterével, vala­mint Habibbal, az amerikai küldöttség helyettes vezető­jével. Beszélni kíván még a VDK képviselőjével is, mi­előtt holnap hazautazik. 0 A KÖZÉLETI EMBER Lukács Györggyel folytatott megbeszélést a jugoszláviai Hét Nap című magyar nyel­vű lap munkatársa, abból a: alkalomból, hogy a zágrábi egyetem doctor honoris causa címmel tisztelte meg a ma­gyar filozófust. © SZTRÁJKOLÓ SÍR­ÁSÓK. Béremelést követelve, sztrájkba. léptek a New York-i sírásók. A világváros negyven temetőjében nem tudták emiatt a hallottakat; elhantolni. Ha a mostani hi­deget követő enyhébb na­pokban is folytatódik u sztrájk, járvány fenyegethe­ti New Yorkot. © ÁTADTAK LÍBIÁNAK. A Líbiai Forradalmi Tanács bejelentette, hogy az angol fegyveres erők által eddig használt Él Adem katonai kiképzőtábort átadták a líbiai hatóságoknak. O BULGÁRIAI LATOGA TAS. Joseph Luns holland külügyminiszter Ivan Basev, bolgár külügyminiszter meg­hívására január 18—22-e kö­zött hivatalos látogatást tesz Bulgáriában, A hírt a hágai külügyminisztérium jelentet­te. © NÉMETH LÁSZLÓ ÉSZT KIADÁSBAN. Kiadták az Észt Szocialista Szövetségi Köztársaságban Németh László Iszony című regényéi. Magyar szerzőktől eddig több mint 30 mű jelent meg Észt­országban, összesen mintegy 650 ezer példányban. TÖBB MINT 68 MILLIARO Hatvannyolc egész kéttized milliárd szál cigarettát szívtak el tavaly a lengyelek, vagyis négy- milliárddal többet, mint 1968-ban. A statisztikai meghatározás sze­rint az „átlaglengyel” a do­hányfogyasztásban az angolok mögött a második helyet fog- el ílörówáhaik

Next

/
Thumbnails
Contents