Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-09 / 7. szám
i \y Löttíszánok a hatodik oldaton X-POLITIKAI NAPILAP H n. évfolyam, V. szám í970. január 9., péntek wmmmmmmmmm \ra! 80 PILLÉK mmmmmmmm JXem cáfolják, de nem is kommentálják Angol tankok Izraelnek A libanoni hatóságok megállapodtak a palesztinai ellenállási szervezettel Nem volt hajlandó kommentálni. de nem is cáfolta az angol hadügvminisztéri- um az egyik londoni lapnak azt az értesülését, hogy Nagy-Britannia Ismét szállít tankokat Izraelnek. Jelenleg nincs érvényben angol fegyverszál lítási embargó a közel-keleti országokra. Mint az angol rádió tudósítója megjegyzi, a Nyugat- Németországban állomásozó brit csapatok tankjait korszerű harckocsikkal cserélik fel. mégpedig zet között. Dzsumblatt libanoni belügyminiszter bejelentette. hogy a megállapodás értelmében a jövőben nem támadják az ország területéről Izraelt. A partizánok képviselőivel folytatott kétórás eszmecserén arról is megállapodtak, hogy az ország déli határvidékén (tehát az izraeli határon) a gerillaszervezet lti alább egy kilométer távolságban helyezi el egységeit a lakott területtől, és megszünteti a katonai kiképzést a Palesztinái menekülttáborokban. A bejelentést a londoni rádió közölte. olyanokkal, amelyeknek szállítását a londoni kormány korábban megtagadta Izraeltől. A se nem cáfolt, se nem kommentált londoni lapjelentésben ismertetett tanktípus viszont azonos azzal, amilyet most kicserélnek az NSZK-ban. Libanonban megállapodás jött létre a hatóság és a Palesztinái ellenállási szerveAz első találkozó január 20-án Kínai-amerikai tárgyalások Varsában » 1968. január 8. óta nem találkozik Varsóban az Egyesült Államok és Kína nagykövete. Addig Washington és Peking között. ezek a megbeszélések jelentették a legmagasabb szintű érintkezési formát Hivatalos diplomáciai kapcsolat hiányában ezeken a megbeszéléseken rendezték a két országot érintő problémákat. ■ - v ■ • ~vr*v\ XJ Thant is utazik. Most éppen az afrikai Accrából. Ghanc fővárosából érkezett kép róla. A repülőtéren fogadták s programjába tartozik többek között: eszmecsere az orszáa minisz terelnökével s az elnöki tanács elnökével Tegnap a varsói amerikai diplomáciai képviselet épületében kétórás megbeszélést tartott az USA nagykövete és a kínai nagykövetség ideiglenes ügyvivője. Nem sokkal utána McCloskey, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy január 20-án ismét sor kerül nagyköveti találkozóra és ezzel felújítják a régi gyakorlatot. sjc Nagy testű vasrokkák fonják, sodorják a drótköteleket a December 4. Drótmű sód- Tóüzemében. A termékek jó részét exportálják. A nagy teljesítményű gépek három műszakban, megállás nélkül termelnek; egy-egy dobra 2000 méter drótkötelet hajtanak fel. KISZ-vezetők tanácskozása Ma reggel 8 órakor kezdődött a városi pártbizottság székhazában a miskolci KISZ- titkárok és gazdasági felelősök ez évi első tanácskozása. amelyen 115-en vettek részt. Németh Tibor, a KISZ városi bizottságának titkára terjesztette be a végrehajtó bizottság ..Irányelvek a KISZ városi bizottságához tartozó KISZ-szervezetek 1970. évi akcióprogramjának elkészítéséhez” című javaslattervezetét Majd a gazdasági felelősök kaptak útmutatást az 1970. évi költségvetések elkészítéséhez. Végül a KISZ-vezetők a mozgalmi élet időszerű kérdéseit, a soson következő legfontosabb feladatokat beszélték meg. Ismét eltérítettek egy repülőgépet Leszállás: Rima helyett Héjúiban Ismét eltérítettek eredeti útjáról egy amerikai utas- szállító repülőgépet, amely huszonegy személlyel a fedélzetén Párizsból Róma felé tartott. Két fegyveres férfi behatolt a pilótafülkébe és követelte, hogy forduljanak a Közel-Kelet felé. A gépnek közben le kellett szállnia a római repülőtere», üzemanyagért. Ott a rendőrség körülvette a gépet és kérte a merénylőket, hogy engedjék kiszá’lni az utasokat, de a két fegyveres ezt nem engedélyezte. A legfrissebb jelentések szerint az amerikai gép már megérkezett Libanon fővárosába, Bejrutba. Hideg idő A jövő héten átadják a második villanvrendort Várható időjárás Miskolc térségére szombat délig; Párás, ködös, hideg idő. Zúzmaraképződés Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. A hőmérséklet hajnalban —13, holnap délben —7 fok körül lesz. A lámpák már a helyükön vannak Olvasóink talán emlékeznek még rá: az elmúlt év októberében megírtuk, hogy a Kun Béla utcai villanyrendőrlámpát december 10-én adják át. Egy hétre rá helyesbítenünk kellett: az elektromos berendezést készítő budapesti VILLATI cég különböző műszaki hibák felmerülése miatt csak december 10-re ígéri... Legközelebb december közepén kaptuk a hírt: karácsonyra „meglepetésként” elkészítik a szerelők .. (Nem kis meglepetés lett volna.) S így tovább, mígnem sajnálkozva állapítottuk meg, hogy december 30-án már kellő óvatossággal, már határidőt sem jelölték meg. Tegnap délután kaptuk a telex-táviratot a VILLATI kereskedelmi ügyintézőiétől. Horváth Gergelytől: „Január 17-én délelőtt, ha nem is ünnepélyes keretek közt. d< forgalomba állítjuk városuk második villanyrendőr-jelzőlámpáját”. Igazán nem csodálkozhatnak, ha némi kétkedéssel fogadjuk a bejelentést. (szántó} A 200 éves Lenin Kohászati Müvek jubileumi ünnepségsorozatának eseményeiről egy Ízben már a Déli Hírlap is hírt adott. Akkor megírtuk azt is, hogy a vállalat vezetői és dolgozói szerették volna, ha a Magyar Posta bélyegsort bocsát ki a hazai viszonylatban páratlan jubileum tiszteletére. Ez a bélyegsor az egész világon propagálta volna az ország „legöregebb” gyárát és városunkat. A posta vezetői akkor elzárkóztak a kérés teljesítése elől. Cikkünkben mi is sajnálkozásunkat és egyet nem értésünket fejeztük ki emiatt. Most megtudtuk, hogy ha bélyegsor nem is, de bélyeg lesz a jubileum tiszteletére. Csató Pál fiatal grafikus már készíti annak a bélyegnek a vázlatait, amelyet a posta a nyár folyamán az Események sorozatban ;~'entet meg. A bélyeg értéke valószínűleg 2 forint lesz. (ny> Befejeződött az ifjúgár da-parancsnokok 4anácsUozásfi A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának felkérésére a KISZ megyei bizottsága egy héten át látta vendégül tíz megye és Budapest középfokú tanintézeteinek ifjúgárda- parancsnokait. Ma reggel a továbbképzés 150 részvevőjének külpolitikai témákkal kapcsoatot- kérdéseire Siska András, a megyei pártbizottság munkatársa adott választ. Délelőt- 10 órától pedig Réti Attila, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa összegezte a továbbképzés tapasztalat»* Bélyeg a 200 éves LKM-ről