Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-26 / 21. szám
MAP * POLITIKAI NAPILAP * n. évfolyam, 31. szánt. 19T0. január 26., hétfő mmmmmmmm ABA: 1 FORINT Kitüntetés Miskolcon, fogadás Buda oesten Ma reggel Miskolcon vette át a kitüntetést, délután pedig Budapesten fogadáson vesz részt a megye 13 kiváló véradója. A Vöröskereszt budapesti központjában az ország minden részéből ösz- szsgyűlnek a sokszoros véradók, akik a fogadás után az Erkel Színház előadását tekintik meg. Az USA támogatja Izrael álláspontját Yíjroff kilátásba helyezte, hogy fegyvereket szállítanak Izraelnek Miközben Nixon elhalasztotta, mára tervezett sajtóértekezletét tcsak a hét végén tartja meg), az amerikai zsidó-szervezetek vezetőinek vashingtoni értekezletéhez intézett üzenetében kilátásba helyezte, hogy az USA fegyvereket szállít Izraelnek, ha ezt a közel-keleti egyensúly fenntartása szükségessé teszi. A kormány figyelemmel kidéri az erőviszonyokat —szól az üzenet. — és ha jónak látja, kész fegyverek szállításával segíteni a baráti államokat. köztük természetesen Izraelt. Nixon üzenete azt is kifejezésre juttatja, Hogy Washington elvben támogatja Izrael álláspontját, amely a válság rendezésére közvetlen tárgyalásokat javasol a szembenálló felek között. Politikai megfigyelők szerint figyelemre méltó, hogy Nixon ígérete a fegyverszállítások folytatásáról akkor hangzott el, amikor Franciaország száz repülőgép eladására szerződést kötött Líbiával. Ez mindenesetre Franciaország rímére intézett amerikai válasznak is tekinthető. Párás, ft »• I ■« » I W ködös idő Várható időjárás Miskolc térségében kedd délig: Erősen felhős, párás, ködös idő, kisebb havazással. Mérsékelt szél. A hőmérséklet hajnalban —4, holnap kora délután 0 fok körül tesz. Több mint egy hónapig tartó afrikai korát Tito ma érkezik Tárgyalások a harmadik csúcsértekezlet előkészítéséről Tito jugoszláv elnök ma érkezik több mint egyhónapos afrikai kőrútjának első állomására. Tanzánia fővárosába. Dar es Salaamba. Elutazása előtt Tito kijelentette. hogy afrikai körútja során olyan közös program előkészítéséről tárgyat amelyet az el nem kötelezett országok esetleges harmadik csúcsértekezletén lehetne előterjeszteni. A nyilatkozat bizonyos fokig magyarázat is arra, miért éppen Tanzániában kezdi meg körútját, hiszen április 13-tól l<Kg itt tartanák az el nem kötelezett országok értekezletének előkészítő tanácskozását. A további meglátogatásra kerülő országok: Zambia, Kenya, Etiópia, Szudán, az BAK és Líbia egyaránt jelentős szerepet játszanak az el nem kötelezettek világában. A jugoszláv sajtó szerint az elnök kőrútjának másik célja: bővíteni az ország gazdasági kapcsolatait a kelet- afrikai államokkal. Jelentős témája lesz a tárgyalásoknak ezenkívül a közel-keleti válság, amelyről az arab országokban, elsősorban Egyiptomban tanácskozik majd, ahol ezúttal huszonkettedik alkalommal találkozik Nasszer elnökkel. aft Simányi bal kese ezúttal is megtalálta a rést, a balegyenes telibe találta Radócz arcát. A Sajószentpéteren megrendezett megyei ökölvívó-bajnokság kisváltósúlyú mezőnyében a fehér nadrágos Simonyi Ignác (MÉMTE) nyerte a. bajnokságot a fekete nadrágos Radócz Gábor (Űzd) előtt, (A bajnokság többi mérkőzéséről, valamint a vasárnap többi sporteseményéről a 7. oldalon közlünk tudósításokat.) (Szabó István relvetet?) A budapesti tapasztalatok Lesz-e Miskolcon KIN? A miskolci autóbusz- és villamosvezetők, illetve kalauzok hiánya miatt a városi tanács építési és közlekedési osztálya a vb megbízásából Bnidape'.ten tanulmányoz^:». * kalauz nélküli közlekedés helyzetét. A szakemberek a tájékoztató jellegű felmérés alapján megállapították, hogy a kalauz nélküli közlekedés fővárosi rendszere nem szolgálja megfelelően a városi tömeg- közlekedés zavartalan lebonyolítását, és rengeteg visz- szaélésre ad lehetőséget. A végrehajtó bizottság a tanulmány megvitatásé, után utasította az építési és közlekedési osztályt, hogy a helyi adottságok és a rendelke- •zásre álló nemzetközi tapasztalatok figyelembevételével dolgozzon ki egy, a budapestitől eltérő kalauz nélküli közlekedési rendszert. \ Brandt Nyuga t-Berlin ben Willy Brandt nyugatnémet kancellár, aki tegnap este amerikai különrepülő- géppel Nyugat-Berlinbe érkezeti, ma a városban állomásozó íNigéria a BBC-t és Amerika Hangját vádolja A nigériai kormány azzal vádolta meg az angol BBC és az Amerika Hangja rádióállomásokat, hogy rosszindulatú propagandái terjesztettek a nigériai helyzetről. Alaptalanok azok a vádak — hangoztatja a lagosi nyilatkozat —, amelyek szerint a szövetség csapatok a volt Biafra területén fosztogatnak es erőszakoskodnak a lakossággal. Az angol parlament egyébként ma rendkívüli ülésen tárgyalja a nigériai helyzetet. A lagosi rádió ezzel kapcsolatban megjegyzi: a brit képviselőknek nincs joguk ahhoz, hogy Nigéria ügyeivei Tknvvíjr) plI t \\r'. - ■ T I íiMl Hf Csata Seduan szigetén. Az izraeli hadsereg légideszant egységei megszállták a vörös-tengeri, Egyiptomhoz tartozó Seduan korallszigetet. Az egyiptomi légierő sikeres támadásai visszavonulásra késztették az izraeli egységekéi. amerikai, angol és francia csapatok parancsnokaival folytat megbeszélést. Még ma részt vesz a szociáldemokrata párt parlamenti csoportjának ülésén, Schütz polgármesterre] is találkozik, majd az esti órákban visszautazik Bonn- ba. A nyugatnémet parlament bizottságai egyébként folytatják jogellenes ülésüket Nyugat-Ber- linben, ahová összehívták a kereszténydemokraták parlamenti csoportját is. Ma meg kérdés, hogy mikor és milyen formában keiül sor a KN miskolci bevezetésére. A jelenleg alkalmazott részleges KN-közlekedést tovább fejleszteni nem lehet, inéit a bérlettel nem rendelkező utasok szállítása ilyen körülmények között; megoldatlan, a korszerűbb jegykezelő automaták beszerzése pedig anyagi nehézségekbe ütközik. Másrészt a forgalmi és biztonságtechnikai jelzőberendezések beszerzése és felszerelése is hónapokat vesz. igénybe. Ha a tervek elkészülnek, az új rendszerű KN bevezetését még mindig függővé teszik az MKV létszámgondjainak enyhülésétől is. Koszorúzás! ünnepség A Kerepesi temetőben ma délelőtt 10 órakor koszorúzás! ünnepséget rendeztek Braun Éva és Rónai Ferenc, a nyilasok által meggyilkolt antifasiszta ellenállók mártírhalálának 25. évfordulója alkalmából. Lapzártakor érkezett Februárban lengyel-nyugatnémet tárgyalások A lengyel—nyugatnémet viszony kérdése a lengyel külpolitika figyelmének középpontjában áll. A két ország közötti politikai tárgyalások februárban megkezdődnek. Az Odera—Neisse-hatái nyugatnémet részről történő nem előfeltétel a politikai tárgyalásokhoz, hanem kiindulópont Lengyelország és az NSZK viszonya rendezési folyamatának megkezdéséhez. Ezért a nyugati lengyel határok ügyének megkülönböztetett helye van a tárgyalásokon ’ ’ ’Iá a hírmagyarázó.