Déli Hírlap, 1970. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-05 / 3. szám
XI. évfolyam, 3. szám 1976. január 5., ARA: 1 FORINT (Cikkünk a 3. oldalon) Anglia a BT határozata mellett áll George Brown ma másodszor tárgyal Nasszerrel Az izraeli kormány élesen bírálja Franciaországot y Száguldás a lillafüredi nagylesiklón... A hét végén, az év első síversenyén, a nagyszerűen előkészített pályán helyenként 80—90 kilométeres sebességgel is száguldoztak a versenyzők. Lesiklásban a férfi felnőttek küzdelméből Jámbor, a MÉMTE sportolója került ki győztesen. (Tudósításunk a hetedik oldalon.) (Szabó István felvétele) Küzdelem a második nyomvonalén Valamennyi lantvonal járható A Kairobau tartózkodó George Brown, az angol munkáspárt alelnöke már folytatott egyszer másfél órás megbeszélést Nasszer elnökkel. Az angol rádió jelentése szerint Brown ins ismét találkozik Nasszerrel és fogadja őt a Palesztinái felszabadítás! szervezet vezetője, az ugyancsak Kubában szállt le az elrabolt repülőgép Szombaton éjjel veget ért a brazil Caravelle Odüsszeiája: !U órás repülés és vesz- teglés, négy közbeeső megálló és 7300 kilométer után a Cruzeiro do Sul légitársaság gépe, amelyet csütörtökön fiatal brazilok térítettek el Kuba felé, földet ért a havannai Jósé Marti nemzetközi repülőtéren. A 21 utas és a személyzet hét tagja újév óta először szívott friss levegőt. A Reuter iroda tudósítója szerint a kubai biztonsági szervék egy utast — feltételezhetően a géprabló csoport tagját — elvezették kihallgatásra. A többieket a tranzitváróba tessékelték és nyomban niegebédeltették. Az újságírókat egyébként kivételesen nem engedték ki a repülőtéri épület teraszára, Így csak bentről, 200 méterről látták, amint a gép sokat próbált utasai elősorjáznak az ajtóból. •Már jelentettük korábban, hogy az útirányától Montevideo fölött eltérített Caravelle 27 órán át vesztegelt egyik iizemanyagfelvé- tcli megállóhelyén, a perui Limában, mert az akkumulátorok kimerültek, és új dinamót kellett hozatni. Kairóban tartózkodó Arafat is. Brown egyébként Kairóban szombaton és vasárnap egyaránt leszögezte Angliának azt az álláspontját hogy Nagy-Britannia a BT 1967. november 22-i határozatát a közel-keleti helyzet békés rendezéséről alapvetőnek tartja. Hangsúlyozta továbbá, hogy noha Anglia nem áll fekétleA kclienietleuseg a következő leszállóhelyen: Panamában is megismétlődött. A gép hajtóműveit először nem tudták begyújtani, és azután — rendőrök és katonák távoli asszisztenciája mellett — gépkocsi-akkumulátorokkal pótolták a hiányzó energiát. niil és minden körülmények között az arabok oldalán ahol az angol és arab érdekek egybeesnek, Nagy- Britannia kész az együttműködésre. Ez felel meg ugyanis Anglia kizárólagos érdekeinek. Brown azt Is kijelentette, hogy a négy nagyhatalom képviselője átfogó tervet készít elő a közei-kékéi kunflikíuz,. rendezésére. Izraelben ugyanekkor a kormány ülésén Eban külügyminiszter részletesen beszámolt a kicsempészett ágyúnaszádok ügyéről. A tanácskozás után kiadott kormánynyilatkozat élesen bírálja Franciaországot a fegyverszállitá- si embargó miatt és igazságtalannak tartja, hogy a francia kormány az izraeli fegyvervásárlási bizottság vezetőjének, Limon tábornagynak (ő írta alá a hajók hazaszöktetéséről szó’ó megállapodást) a hazahívását követelte. A kormány ülésén felszólalt Shapiro pénzügyminiszter is, aki elmondta, hogy a növekvő hadikiadások, valamint az import emelkedése miatt az ország kereskedelmi egyensúlya jelentősen j romlott, a deficit kétszerese a három I évvel előttinek. Ma kezdődik a tárgyalás Edward Kennedy a bíróság előtt AZ USA Edgartown nevű városában ma kezdődik a bírósági eljárás Edward Kennedy szenátor tavaly júliusi autóbalesete ügyében. A tárgyaláson több mint húsz tanút hallgatnak ki, köztük magát a szenátort is, akit nem sokkal az események után kéthónapi felfüggesztett börtönre ítéltek, mert elhagyta a szerencsétlenség színhelyét, ahol titkárnője, Mary Joe Kopechny, a tengerbe zuhant autóban megfulladt. A tárgyalásról készült írásbeli jelentést mindaddig nem hozhatják nyilvánosságra, amíg Massachusetts állam legfelsőbb bírósága nem hagyta jóvá. Huszonkét nap után a hét végére sikerült felszabadítani az ország összes főútvonalát — ezt jelentette vasárnap a KPM útügyi szolgálata. Legutoljára vasárnap hajnalra „ásták ki” az emeletnyi magas eljegesedett hóréteg alól a Sll-es út Székesfehérvár környéki szakaszát. A vasárnapra virradó éjszaka valamelyest javult az időjárás, elcsitultak a szélviharok, cs így nagy erővel tudták folytatni a mellék-, illetve a bekötő utak megtisztítását. Szombaton még 81 összekötő út volt járhatatlan, vasárnap délre számuk már 66-ra csökkent. Veszprém megyében van még a legtöbb behavazott út, szám szerint 18; sorrendben a második Felkerestük a Hűtőipari Országos Vállalat miskolci telepét, s niegérdeklődtük, hogs mi okozza a mirelitáru-ellátásban támadt zavarokat. — A most folyó rekonstrukció miatt Miskolcon csak egy négyvagonos tranzitraktárunk --an — tájékoztatott bennünket Csirmaz Elek főkönyvelő —, amelyben 3,3 vagon árut tudunk tárolni. Már 1969 augusztusának közepétől abba kellett hagyni a begyűjtést. Legnagyobb készletünk zöldborsóból van, de ez is csak másfél vagon. Többnyire hiánycikknek számítanak a piros bogyós gyümölcsök: a málna, a szamóca, a meggy és a ribizli. Ezekből a rossz tavaszi időjárás miatt nagyon keveset tudtunk felvásárolni. Megnehezíti a város ellátását továbbá az is — közölte Csirmaz Elek —, hogy a Györ-Sopron megye 14, a harmadik pedig „holtversenyben”, 9—9 járhatatlan mel lékúttal Fejér, illetve Pest megye. Tolnában. Nógrádbar és Bács-Kiskun megyébe) már csak egy-egy utat kel: elkerülniük az autósoknak. A KPM jelentése szerint £ gépek szemé1’'— te vasárnaD- ra sem kapott pihenőt. A főútvonalak egy részén a nyomvonalat ki kell szélesíteni, sokfelé ugyanis még csak egy nyomsávon haladhatnak a járművek. Az út „visszahódi- tása” unnál is inkább nehéz feladat, mert a hótömeg helyenként szinte betonkeménységűre állt össze. Ilyen körülmények között a jégfalbói valósáegal ki kell vésni a második nyomvonalat. rendkívüli üu- es útviszonyok miatt a hütőház kamionjai szállítást csak Miskolc területén végezhetnek. Amikor a 3-as főútvonal és a győri .út a nagy kocsikkal is biztonságosan járható lesz, lel tudjuk tölteni a tranzitraktárakat. Hums eső, eső Előrejelzés Miskolc térségére kedd délig: Erősen felhős idő csóréi, liavas esővel. Mérsékelt, időn - kent megélénkülő délnyugati széL A hőmérséklet hajnalban 0, kedden délben 2 fok körül várható. y Képünkön az öt fegyveres egyike, Panamában a repülőgép ablakait át a győzelem V-jelét mutatja ujjával, miközben a gép megjavításának ideje alatt túszként sakkban tartják a pilótákat és az utasokat, ÍVégy megálló után megérkezés Újév óta először szívtak friss levegőt az utasok Kevés a híhötér Kicsi a választék a mirelitcikkekből Mázai tikkelt, cipők az első Hiefch