Déli Hírlap, 1969. december (1. évfolyam, 78-102. szám)
1969-12-03 / 80. szám
Várisik felszabadulása a korabeli újságold an Huszonöt esztendeje a már felszabadult magyar városok lakói és lapjai élénk figyelemmel kísérték a Miskolc felszabadításáért vívott harcokat, majd a városunkban kibontakozó új életet. Két újság, a debreceni Néplap és a szegedi Dél-Magyaror- szág akkori cikkei alapján idézzük fel szűkebb pátriánk történelmi sorsfordulójának napjait. Szemelvény a debreceni újság 1944. november 15-i számának első oldalán az alábbi címmel közölt cikkből: Megindult a harc Budapestért és Miskolcért „Ha a frontokat szemükre vesszük, a több ezer kilométeres arcvonalon diadalmasan előrenyomuló Vörös Hadsereg a keletporosz határon kiépített erődrendszer áttörése után széles fronton áll német földön és súlyos harcokat vív a Danzig és Németország szíve felé megindítandó döntő offenzíva előkészítésére... A Vörös Hadsereg magyarországi arcvonala Ungvár és Sátoraljaújhely között kezdődik és innen nagyrészt a Tisza vonalát követi Polgárig. Itt elválik a Tiszától északnyugati, irányban, az offenzíva láthatólag Miskolc ellen irányul. éle Miskoletól kb. 20 kilométerre, Ernődnél van. Áz arcvonal Mezőnyárád és Mezőkövesd elfoglalása után több helyütt megszakította a németeknek létfontosságú miskolc—budapesti vasútvonalat ...” A Dél-Magyarország december 5-én „Fölszabadult... Miskolc és Sátoraljaújhely” címmel közölt tudósításának részlete: Díszlövés 224 ágyúból „A harmadik ukrán hadsereg Tolbukin tábornagy ragyogó stratégiai művészetével két nap alatt több mint 10 kilométert haladt előre mind nyugati, mind pedig északi irányban. Az orosz seregei legyezőszerűen szétnyitva észak, nyugat és dél- nj ugat irányában folytatják egyidejűleg a hatalmas offenzívat Északra haladva már Szekszárd után Paks és legújabban Dunaföldvár is az oroszok kezén van és ezzel 70 kilométerre közelítik meg Budapestet... Az északi irányban Mali- novszky és Petrov seregei bravúros rohammal foglalták el Sátoraljaújhelyei és délebbre Miskolcot, még feljebb szorítván ezzel a németeket az északnyugati hegyvonulatok aljához. Ez a telep a védekezést talán ideig-órá- ig megkönnyítheti, de annál nehezebbé teszi a nehéz alakulatok számára a visszavonulást. Érdekes egyébként, hogy Moszkva is milyen fontosnak tartja Miskolc eles'ét, mi ebből is kitűnik, hogy 224 ágyúlövéssel ünnepelte a nagyszerű győzelmet.. A debreceni újság szintén december 5-én, az alanti címmel közzétett vezércikkéből: Miskolc példá'a „Miskolc elestét megelőző napokban a németek szorult helyzetükben felfegyverezték a miskolci munkásságot a Vörös Hadsereg ellen. A munkások a benyomuló vöröskatonákkal karöltve verték ki a nácikat a városból. Fordítsátok meg a fegyvert! A jelszó, mint kanócon a tűz, futott végig a vergődő félország lelkén, hogy felrobbantsa az elfojtott bosszú felgyűlt dinamitját. Miskolc munkássága megmutatta, hogy a jelszó él, a fasiszta elnyomók ellen minden becsületes dolgozó szivében átok ég, a leszámolás nagy tette készülődik. Hiába osztották szét a fegyvert utálatos, bűnös kezek, a munkásság nem védte vérével tovább ravasz kiszipolyozott, a haláltusáját vívó náci sereget. Végre fegyvert kapott, be is bizonyította a világnak: vannak még öntudatos, magyar munkások! A német rablók és a bitang Szálasi- banda retteghet, inog alattuk a föld: mi lesz, ha megindul?! Mi lesz, ha Miskolc példáját követi az egész, gyűlölettől izzó magyar hadsereg és rájuk fordítja puskacsövét, ha Budapest és a Dunántúl tűrő népe megso- kalja a szenvedést és fegyvert ragad? A szabad népek harcoló fiai örömmel üdvözlik a magyar munkásbajtársakat. Debrecen szava és Miskolc példája megmutatta, hogy itt is élednek a történelem-formáló erők. Vannak, kik nemcsak várják az idő beteljesülését, de akarják és tudják is irányítani saját sorsukat. Nem hunyják be szemüket a véres szakadék szélén, hogy gyáván, bénán belezuhanjanak, hanem felmérik a szörnyű veszélyt és saját erőiket és — cselekszenek...” A szegedi lap »Miskolc szenvedése a náci uralom alatt al háromhetes ostromban” címmel 1944. december 20-án megjelent cikkéből: A legtöbbet szenvedett város „A felszabadított magyar városok közül eddig talán Miskolc városa szenvedte el a náci »-védelmi taktika« legtöbb pusztítását. Ez a város tizenkilenc napon át feküdt a tűzvonalban és miután fontos kulcshelyzete volt a környékbeli ipari települések és vasúti elágazások szempontjából, a németek elkeseredetten védték, nem törődve a város magyar lakosságának legelemibb érdekeivel sem. Most néhánv szegedi polgár, aki az ostromot végigszenvedte, visszaérkezett. Az ő elbeszélésük érdekes részletekéi tartalmaz. A városban a németek garázdálkodása, amelyet a védelem jelszavának ürügye alatt vittek véghez, minden képzeletet felülmúló volt. A lakosságot közmunkára naj- tctták és mindenféle szekatúrának vetették alá. November 12-én kezdődött tulajdonképpen a város birtokáért a harc. A németek első dolga volt, hogy minden közüzemet, minden gyárat felrobbantottak, még a moziknak sem kegyelmeztek, így a város teljesen víz, villany és gáz nélkül maradt. Fel akarták robbantani a diósgyőri vasgyárat is. azonban a munkásság ellenállt. A munkásszervezet 8000 fegyverese védte meg az üzemet Ginzeír ezredes parancsnoksága alatt, akit aztán a németek is elhurcoltak. Amikor már nyilvánvaló volt, hogy a várost nem tudják tartani, akkor a németek az értékek mentésének ürügyével minden élelmiszerraktárt kifosztottak, teherautók álltak az üzletek elé és azokból is minden értéket elhordták ... Jellemző a náci propaganda fogásaira, hogy amikor az üzleteket és lakásokat rabolták ki, odacsődítették a csőcseléket is és biztatták őket a fosztogatásra... A németek erre a készenlétben álló propagándaosztály autóival a helyszínen termettek és az egész jelenetet filmre vették fel. Valamelyik UFA-híradó sorozatában fogják vetíteni, hogy a magyar lakossásra foghassanak minden náci rablást A két felvétel között 25 év telt el: az egyiken a révészektől és légnyomástól roncsolt Dózsa György utcai patika, a másikon a helyére épült transzformátorház látható. Felrobbantotta a nászajándékot A romokon új gyár épült A robbanások döreje fagyos kézzel markolt a munkások szívébe. Kétségbeesésüknél csak a dühük lehetett nagyobb. Amitől titkon rettegtek, amire gondolni sem mertek, most bekövetkezett: Deichsel Adolf leánya, von Ihne-né arra a hírre, hogy a szovjet csapatok már Hejő- csabánál vannak, felrobbantotta a Sajó-parton éoült, s apjától nászajándékba kapott drótgyárat, összedőltek az épületek, s alaktalan roncsokká váltak a még el nem rabolt gépek. Szerencsére nem mind. Elvágták a gyújtózsinórt Az idős, őszhajú ember szemében még most, negyedszázad után is felvillan a düh és gyűlölet fénye. rült ipari tanulóként a gyárba, így emlékezik vissza a nehéz napokra: — A szovjet szervek igazgatása alá került gyárban megindult a munka és az élet. Az első munkásigazgatót, Tóth Istvánt mi magunk választottuk. A város felszabadulásának első évfordulóján már működött a generátor is, rövid idő múlva pedig már a falvaknak adtunk segítséget falujáró brigádjainkkal. A bérünk az akkor kincsnél is drágább élelem volt. A következő nagy állomás a gyár életében: 1954. — Kéréssel fordultunk a kormányhoz — mondja dr. Imre Ferenc, a gyár igazgatója —. hogy az üzem annak a napnak nevét viselhesse, amelyen Miskolc felszabadult. Az engedélyt megkapÉppen 25 éves. Akkor született, amikor még aknák robbantak, golyók süvítettek, amikor az emberek a boldog, új jövő születését várták, amikor a felszabadulás várva várt pillanata már közeli remény volt. » — Szenvedésekkel telített órákat éltünk át. Férjem szeptemberben halt meg, ott maradtam kilencéves kislányommal, boldog állapotban, minden gyámolítás nélkül — mondja az édesanya, özvegy Jelenkó Bertalanná. Könyörületes szívű munkások szorítottak nekik helyet a papírgyári bunkerban. Hatszáz ember szorongott itt, egyetlen nagyobb helyiségben. Közülük sokan voltak, akiket súlyos betegségük a faragatlan deszkából ácsolt „ágyakhoz” szegezett. Itt született negyedszázaddal ezelőtt Jelenkó Piroska Borbála. Születéséről keveset tud. A nővérétől és a szomszédoktól csak annyit hallott, hogy édesanyja még a golyózáporban is kijárt élelemért. Arra, hogy pár napos, csöppnyi pó- lyásként hogyan vitte haza, az összetört házba, szerető, védő karjaiba ölelve, nem emlékezhet. Azt viszont tudja, hogy az özvegyasszony milyen sok lemondás, milyen tűk. A történészek csak később derítették ki, hogy Miskolc felszabadulásának napja, tulajdonképpen december 3. * A negyedszázaddal ezelőtt még romhalmaz gyár most ünnepet ül. Tegnap azokat a dolgozókat tüntették ki oklevéllel és jutalmazták meg, akik már 1944. november végén és december elején is itt dolgoztak. Holnap pedig ünnepi munkás nagygvűlésen emlékeznek meg városunk felszabadulásának 25. évfordulójáról. Ünnepségükön ott lesznek a megye és a város vezetői, számos külföldi vendég és természetesen a még élő nyugdíjasok, akik mindenkori tanúi" annak, hogy hová fejlődött napjainkra az 1911-ben épült egykori Deich- sel-gyár. NYIKES IMRE kemény munka árán nevelte fel őt és testvérét. * Szép, tiszta ház fogad a Majláth utcában. Ez Jelenkó Piroska, Kerékgyártó hászló- né mai otthona. — Problémájuk, bajuk, gondjuk...? — Nézzen szét... Valóban, felesleges a kérdés. Szépen berendezett két tágas szoba, gyönyörű két — állandóan csacsogó-csiripelő — iker kislány, jól kereső férj és munkahelyén megbecsült anya. — Milyen születésnapi ajándékot vár? — A legszebbet éppen most kaptam meg. Meghívót a színházba, a felszabadulási ünnepségre... BUDAY GYÖRGY Korszerű fűtés Az utóbbi években egyre többször fogalmazták meg a miskolciak: „Ahogy fejlődik a város, szaporodnak a házak, emelkedik az ipar termelése és növekszik a gépkocsik száma, úgy fogy lételemünk, a jó levegő.” Az aggodalom jogos. Még ma is jogos, pedig lassú javulásról adhatunk számot. A negyedik ötéves terv végére a lakások 40 százalékában már gázzal fűtenek és sok tonnányi füsttől, koromtól menti meg a várost az is, hogy a „nagyfogyasztók”, a kórházak, iskolák is egymás után korszerűsítik fűtésüket. Sőt egyes üzemekben is alkalmaznak ma már porleválasztó berendezéseket. Mindez azonban még kevés. Nincs olyan törvénye a városnak, mely a levegő tisztaságát védené. Budapestnek már van — legalábbis a belvárosra vonatkozóan. Az agitáció, rábeszélés pedig nem sokat ér. Éppen ezért a. városi tanács bizottságot hozott létre, amely egy éven beiül — budapesti mintára —■ megalkotja a levegő tisztaságát védő szabályzatot. RemélMik, gondoskodnak majd a törvény érvényesítéséről is. s ha kell. megbüntetik r. lételemünket szennyező gyárakat, intézményeket: nem riadva vissza az anyagi bírságolástól sem. Az ily módon hefnlvó néniből ugvanis újabb norfogó, füstszűrő berendezések készülhetnek. — Mikor megtudtuk, hogy robbantani fogják a gyárat, az aknákban eldugtunk 30 villanymotort, s a szögverőgépet. Aztán Nagy Gyuri bácsival, az üzemvezetővel s még két másik emberrel éjszaka bejöttünk a már kiürített gyárba, s én elvágtam a gyújtózsinórt. Így megmaradt a sósavtároló is. A DH felffxabadulátti pályázata ÉBREDÉS De a gyár pusztulását Székely Istvánék sem tudták megakadályozni. •• Tizenegyen dolgoznak még a Drótgyárban azok közül, akik december első naoiai- ban. a város felszabadulásakor az elsők között mentek be a lerombolt gyárba. — Sírni volt kedvünk a látványtól — mondja Benke Zoltán, a tizenegv ember egyike. — ötvenen-hatvanan álltunk az iiszkös gerendák, génroncsok körül, s arra gondoltunk. lesz-e el°g erőnk bírókra kelni a kesvo+lén élettel, a sors és a háború ránk szakadt átkaival. És volt erejük. Generátor az évfordulóra Madarász János, az üzem mostani párttitkára, aki a fel- szabadulást követő évben keAz ostrom elmúlt. A front viharos zenéje már csak gyengén hallatszik észak felöl. Enyhe decemberi reggel. Mindenütt sár. pocsolya és a gyárkörnyéken lomhán terpeszkedő sűrű köd. A felső-miskolci munkás- negyed még csendes, de a ködbe burkolt kapualjakból már télikabátos férfiak, mint sötét árnyak bukkannak elő. s vágnak neki a kivilágitatlan Gyár utcának. .4 MÓKÁN-komité. valamint a szovjet katonai parancsnokság kiadta a rendeletet: ..Minden gyári munkás haladéktalanul foglalja el a munkahelyét!” Ez a felhívás úgy hatott, mint hosszú egyhelyben várakozás után felhangzó, rég várt harci riadó. Hosszú heteket töltöttünk az avasi pincékben, s már-már alig reméltük, hogy vége szakad egyszer a barlangi életnek, s átléphetjük újra a gyár kapuját. Én is leplezetlen izgalommal csuktam be magam mögött a kaput, s igyekeztem a gyár felé. Közben ismerősökkel is találkoztam, köztük nem egy munkatársammal. — Hogy vészeltétek át a nehéz időket? — kérdeztem Kádas Pistát. — A Bodó sori l.övei-vincében húzódtunk meg. A portánkra két akna hullott, tíz ab- laktá’tla tört ki, más bajunk nem lett. Sebaj, csakhogy vége! Nem a mi testünkhöz szabták ezt. a hosszú pihenőt! Az árokban mellettünk egy kimúlt ló teteme hevert. Húsát már a kóbor kutyák kikezdték. s a csontok több helyen elöfehér- lettek. Nem messze a szántóföldön egy szétlőtt német üte9 roncsai látszottak halványan. Mielőtt átléptük volna a gyár kapuját, a felvezető lépcső aljában egy öttagú kozák őrjárat állított meg. Miután megmagyaráztuk, hogy dolgozni megyünk, az őrjáratvezető helyeslőén bólintott, s tányérsapkás embereivel együtt elvágtatott. Nem kis meghatódoltsággal léptük át a gyár kapuját, ■ s ballagtunk a megszokott úton kis üzemünk felé. De mintha temetőben jártunk volna, oly csendes, kihalt volt minden. A ködbe burkolt üzemek — keleti központ, nagyolvasztó, martinacélmű, hen- gerde — voltak a halottak, s a mellettük álldogáló kémények a némán gyászoló hozzátartozók! — Meghalt itt minden, Pista! Egyáltalán let* itt valaha élet? Egyidős a szabadsággal
