Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)
1969-11-06 / 58. szám
Már nines messze a mexikói repülőjegy Magyarország—Írország 4:0 (1:8) A fiatalok i tan ét bizonyítottak i Ügy gondolom, sok ezer labdarúgást kedvelő ember sóhajtott fel tegnap este. Válogatottunk egy nagy lépést tétt Mexikó leié. Az írek elleni gólarány javítással, s a tegnap látott játékkal valamennyien megelégedhetünk. Bár nem lesz könnyű a csehszlovákok elleni harmadik találkozó sem, mégis az Írország elleni 4:0-ás győzelem tudatában léphetnek majd pályára legjobbjaink. A két együttes a következő összeállításban lépett pályára: Magyarország: Tamás — Kelemen, Páncsics, Ihász — Halmost, Szűcs — Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Zámbó. Írország: Kelly — Brennan. Mulligan, Dempsey, T. Dunne — Kinnean, Conway, Dunphy — Rogers, Givens, Conroy. Már az összeállításból kitűnt, hogy az írek megerősítették ft .védelmüket. Az..első . percekben játékosainkon látszott az idegesség, s már ekkor feltűnt, hogy a vendégek nem riadnak vissza a kemény szerelésektől sem. A magyar csapat meddő mezőnyfölényt harcolt ki, azonban az írek védelme tömören elállta csatáraink útját. Fazekas, majd Göröcs előtt adódott gólhelyzet, azonban Kelly könnyedén védett. A fiatal Halmosi remek labdákkal indította társait. Bene, Fazekas, majd Göröcs hibázott jó helyzetben. A 30. percben egy mintaszerű Fazekas beadás elcsúszott Dunai II. és a tömörülő ír védők hjött’ és a befutó Halmosi a bal felső sarokba lőtt. A 39. percben az ír csapatban Conroy helyére Treacy áld. be. A hátralevő játékrészben egyik kapu előtt sem adódott komoly helyzet. Szünetben cserélt a magyar együttes is. Dunai II. helyére Puskás került be. Megélénkült a játék irama. Csatáraink bátrabban és többet mozogtak, tisztára játszották magukat. A 49. percben Ihász —Zambó volt a labda útja. A szélső a jó ütemben érkező Benéhez'tálalt, aki a hálóba lőtt. 2:0. A fokozatosan erősödő magyar rohamok a kapujuk elé szorították a vendégeket. A 68. percben egy jobb oldali szabadrúgás után Puskás talált a hálóba. 3:0. A gól után Göröcs helyére Kocsis állt be. Az utolsó negyedórában iskolajátékot mutatott a megfiatalított válogatottunk. A 83. percben Dempsey a játékvezetőhöz vágta a labdát, amiért az kiállította. Kocsis 18 méteres szabadrúgása a léc alatt vágódott a kapuba. 4:0. Az írek egyre durvábban játszottak, s az utolsó percben Szűcs is törleszteni akart, s neki is el kellett hagynia a pályát. Válogatottunk játéka néhol döcögött, a csatárok — különösen az első félidőben — ne. hezen szabadultak meg őrzőiktől. A második félidőben sokat javult a játékuk, s végül is megérdemelten szerezték meg a győzelmet. ünnepi sportműsor Erdei futóverseny — Kerékpárosok a Kilián-délen NB l-es labdarúgó-mérkőzés A kétnapos ünnep alatt gazdag sportesemények várják a szórakozni vágyókat. Pénteken délelőtt 11 órakor a Csanyik-völgyben adnak egymásnak randevút atlétáink, akik az erdei futóversenyen küzdéfTíík meg a helyezésekért. A Bocskay laktanyában 9 órai kezdettel országos 11— IV. osztályú, szabadfogású emlékversenyt rendeznek birkózásban. Tíz órakor a Kilián-déli lakótelepen háztömb körüli jubileumi évadzáró kerékpár- verseny lesz, amelyen az előzetes nevezések alapján több országosan is ismert sportoló rajthoz áll. A DVTK kosárlabdázói Budapesten, a MAFC együttesével mérkőznek, míg az MVSC az Egyesült Gyógyszer csapatához. utazik. Ugyancsak a fővárosban lépnek pályára a MEAFC kosarasai is, ellenfelük a Bp. Spartacus. Pénteken délelőtt 9 órai kezdettel az MVSC- pályán játsszák le az MVSC— Székesfehérvári MÁV NB l-es női röplabda-mérkőzést. A férfiak 11 órakor mérkőznek a Bp. MGM csapatával. Szombaton" a " hazái sport- események reggel 8 órakor ünnepi úszóversennyel kezdődnek a fedett uszodában. A DVTK férfi kosárlabdázói Pécseit, a nők a fővárosban, míg az MVSC férfi együttese Salgótarjánban lép pályára. A vasutas női röplabdázók Szegeden mérkőznek. Fiatal súlyemelőink Nyíregyházán, az országos vidéki ifjúsági bajnokságon küzdenek meg a helyezésekért. A MEMTE ökölvívói a csapatbajnokság során a Bp. Spartacushoz utaznak. Az ünnepi sportműsorból kiemelkedik a szombaton, 13 óra 30 perckor kezdődő DVTK—Egyetértés NB l-es labdarúgó-mérkőzés, v Papír- formá szerint a diósgyőriek a mérkőzés esélyesei. Ellenfelük — a kiesés ellen küzd, s jelenleg is a bajnoki táblázat utolsó helyén áll — az utolsó hat fordulóban hét" pontot szerzett, míg a DVTK csak négyet tudott „elrabolni”. Az MVSC Budapesten a Szállítókkal mérkőzik. Ha a csapat olyan lelkesedéssel küzd, mint a Nagybátony ellen, s a helyzeteiket is kihasználják, elképzelhető, hogy pontot tudnak hozni a fővárosból. Ózd otthonában fogadja az Oroszlányt, míg az NB IX-ben az utolsó helyezett Ormosbányához a Borsodi Bányász együttese utazik. A Népkertben 13 óra 30 perces kezdettel játsz- szák le a Papp J. SE—Kazincbarcika NB Il-es „borsodi rangadó” labdarúgó-mérkőzést. Totózzon a DH-ban! »1 2 3 4 5 6 7 8 9 14 . ■■. 11 12 I.'13 U 15 16 NOVEMBER I*. A tegnapi sorsoláson a következő szelvényeket húztuk ki: 1 3 3 4 S 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 2 1 X 2 X X X 1 2 2 2 2 2 2 X t* 1 1 1 X 1 1 2 1 1 1 1 X 1 1 1 1 X X X 2 1 X 1 1 1 1 2 X 1 X 1 1 X 1 2 2 2 1 2 2 2 2 2 2 2 1 2 2 1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 X 1 1 2 1 X 1 1 1 1 X 1 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 X 1 1 X 1 1 1 1 X 1 2 1 X 1 1 1 1 1 1 2 1 X 1 1 2 1 2 2 1 1 1 1 X X 1 X 2 1 X 1 1 1 1 1 1 2 1 1 3 1 1 1 1 X X 1 1 1 X X X 1 1 1 X 1 1 1 2 1 2 1 1 1 2 2 1 2 X 1 2 X 2 X 2 X 2 2 2 1 2 X 1 2 2 2 X X 2 2 2 2 X 2 1 I 1 X X 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 X 1 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 1. Rába ETO—Újpesti Dézsa 2. Tatabánya—Csepel 3. DVTK—Egyetértés 1. Nagybátony—Videoton 5. Pécsi B.—Kecskemét 6. ZTF.—Bp. Spartacus 7. Békéscsaba—G.-MÁVAG 8. KKFSE—Volán 9. S.-újheiy—Vasas Izzó 10. Ikarus—Esztergom 11. Papp J SE—K.-barcika 12. BEAC—BVSC 13. Fűzfő—Savaria PÖTMERKÖZÉSEK: 14. Pápa—Veszprém 15. S.-tarján! KSE—Ny .-háza 16. EVTK—Kisterenye A tippelők nevei: 1. Fortuna József (M., III., Erenyő u. 42.); 2. Jármai Gyula (M., I., Pozsonyi u. 62.); 3. Handa László (Ti- szaszederkény, Bartók B. u. 1.): 4. Péter István <M., III., Körmöd u. 2.) ; 5. Nagy Ferenc (M.. I., Forrásvölgy u. 46.) : 6. Jánosuk József (M., III., Tátra u. 25.): 7. Haisza Henrik <M., in., Szi- nyei M. P. u. 9.); 8. Szabó Lajos (M., Tizeshonvéd u. 19.): 9. Béres Gyula (M.. in.. Szinyei M. P. u. 8.); 10. Laki Lajos (M., in., Szinyei M. P. u. 23.); 11. Szarvas Gyula (M., III., Könyves K. u. 29.); 12. Fógel Árpád (M., L. Zom bori u. 3.); 13. Gyulai Csaba (M., n„ Cseresznyés u. 17.); 14. Kelemen Pál (M„ I., Latkóezy u. 2.); 15. Kisvárdai József (Szerencs. Széchenyi u. 94.). A 16. számú hasáb ezúttal is a tizenöt közölt tippben legtöbbször előforduló tippeket foglalja magában. Ma közölt szelvényünkön a totó 46. heti mérkőzéseire (november 16.) kell tippelni, beküldési határidő: november 12., szerda. 10 óra. A mérkőzések: 1. Szolnok—Várpalota, 2. Ganz-MÁVAG —Székesfehérvári MÁV, 3. Bp. Spartacus—Békéscsaba, 4. MVSC —Pécsi Bányász, 5. Özd—Előre, 6. Honvéd Bocskai—Debreceni VSC, 7. MGM Debrecen—Jászberény, 8. Gyula—Pénzügyőr, 9. Mezőkövácsháza—Budafok, 10. Kisterenye—Budafok, 11. Bresda —Bologna, 12. Lanerossi—Internationale. 13. Palermo—Lazzio, 14. Pécsi Ércbányász—MÁV DAC, 15. Veszprém—Dorog, 16. Siófok —Szekszárd. Győzött a sportszerűség „Embert rabolt a DVTK” Érettségi bizonyítvány. tanulás nélkül — 20 ezer forint háromszobás lakással — Aki „angolosan” távozott Különös és fpresa esetekkel találkozunk, ha egy-egy sportkör vezetőjét a labdarúgó játékosok átigazolásáról, a csapaterősítésről kérdezzük. Tegnap, a késő esti órákban Fü- geczky Róbert, a DVTK elnöke örömmel újságolta, hogy már két játékossal eredményesen befejezték a tárgyalásokat. Arról is beszélt, hogy manapság meg kell „szenvedni” a sikeres erősítésért* — Közel másfél éves tárgyalási sorozat fejeződött be tegnap a DVTK elnöksége és a Somsáltji Bányász sportkör között, Földesi Károly labdarúgó ügyében. A Bányász csapat vezetői kérték a diósgyőrieket, hogy a fiatal játékos legalább egy évig maradjon Somsályban. A DVTK elnöksége megértette a somsályiak kérését, s mérlegelve az egyesület nehézségeit, valamint a fiatal labdarúgó körülményeit, csak most jelentkeztek ismét az ifjúsági válogatott Földesiért. A tárgyalások eredményesek voltak — mondotta a sportköri elnök. Ez rendjén is van. Azonban meglehetősen furcsa ajánlatot tett az egyik neves fővárosi klub a 17 éves labdarúgónak: 10 ezer forint juttatást, valamint tanulás nélküli érettségi bizonyítványt! Jelentkezett egy vidéki „nagy egyesület” is. Az ajánlatuk: 20 ezer forint és háromszobas lakás volt! Földesi Károly és a szülei visszautasították a nem mindennapi ígéreteket. Megmaradtak a sportszerűség keretei mellett, s így a DVTK igazolja le a jó képességű labdarúgót. A Szolnok megyei Népújságban október 29-én, furcsa cím jelent meg: „Embert rabolt a DVTK”! A cikk szerzője leírja, hogy Szabó György, a Szolnoki MÁV labdarúgójáért gépkocsival elment a DVTK vezetősége. A játékos „angolosan” távozott, mivel a jövőben Diósgyőrben kíván játszani. A Szolnoki MÁV pedig feljelentette a DVTK-t az MLSZ-ben, játékos csábításért! — Szabó György október 35-től Diósgyőrben tartózkodik — tájékoztatott Fügeczky Róbert. — Az előzményekhez tartozik az is, hogy most szerelt le a honvédségtől Anyaegyesülete — a Szolnoki MÁV — vezetői ráijesztettek, hogy nem adják ki. Mi tájékoztattuk az érvényben levő átigazolási szabályokról, amelyek lehetővé teszik a kiadatását. így Szabó György is aláírta az átigazolást. Kíváncsian várjuk az MLSZ véleményét, s végre már határozott intézkedést is szívesen látnánk a felelőtlenül. nagystílűén ígérgető egyesületekkel szemben! FELFÖLDI GYÖRGV clildSS Lakatosokat, hegesztőket, segédmunkásokat — vasszerkezeti munkában jártasok előnyben — Miskolcon telepített üzemébe felvesz a Tanácsi Építőipari Vállalat. — Minden szombat szabad. — Negyedévenként az alapbéren felül átlag 1000 Ft prémium. — Korszerű munkásszállás, illetve szociális ellátottság. — Ütiköltség-térités. — Jelentkezés: Miskolc, József A. u. 59., lakatosüzem. Az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz útépítésben, belvízrendezésben, tereprendezésben jártas, szintezni tudó mérnököket és technikusokat. Bérezés megállapodás szerint. — Felvesz továbbá E. 302-es kotrógépekre kotrómestereket. — Jelentkezés írásban vagy személyesen Sajószent- péter, Kossuth út 135. 'sz. alatt. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A Miskolc 1. Postahivatal felvesz ' hírlapkézbesítőket és hírlapárusokat. Cím: Miskolc 1. Postahivatal, Kazinczy u. 18. Hírlaposztály. ingatlan Bútorozott szoba 2 férfi részére kiadó. Budai József u. 38. Másfélszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni lehet du. 3 órától. Pereces, Debreceni Márton tér 30. II/l. odas-uetel Vasvázas szalag-csiszológép, 7 db vasenyvezőbak eladó. Diósgyőr, Zenta u. 20 CR rendszámú Skoda 1000 MB garazsírozott eladó. Miskolc, IH„ Irinyi u. 21. (Telefon: 38-653.) uegyes ( 30—35 cm feletti hosszúságú I s emberi hajat vásárol, dekánként 7 forinttól 30 forintig, a Magyar Filmgyártó Vállalat Anyaggazdálkodási Osztálya. Bp.. XIV., Lumumba u. 174 Hajátvevőhely: MAFILM Központi Anyagraktára, fentebb közölt elmen. Pályázati felhívás! MISKOLC VÁROSI TANÁCS V. B. I. KÉR. „Semmelweis” és II. sz. Kórházának igazgatósága pályázatot hirdet érettségizett lányok részére szakképzet- len gyermekápolónői állásokra. Szakképesítés munka melletti képzés keretében szerezhető meg. Pályázatokat 1969. november 15-ig az alábbi helyeken kell benyújtani, ahol a jelentkezők bővebb felvilágosítást is kapnak: Semmelweis kórház személyügyi előadója Miskolc, Csabai kapu, II. sz. Kórház szerr. ílvügyi osztályán Miskolc, Szentpéteri kapu. KÓRHÁZ IGAZGATÓSÁGOK KOSSUTH RADIO 12.20: Melódiákoktól. — 13.40: Óbuda — új Buda. — 14.00: Kóruspódium. — 14.25: Üj Zenei Üjság. — iö.15: Csak fiataloknak. — 16.03: Húszas stúdió. — 17.14: Az élő népdal. — 17.29: Haydn: D-dúr „Óra” szimfónia. — 18.00: A Nagy Október évfordulóján... — 18.15: Liszt: Három transzcendens etűd. — 18.30: Opera- csillagok — operaslágerek. — 19.27: Pódium ’69. — 23.05: Táncoljunk! — 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 12.00: Dubarry. Operettrészletek. — 12.25: Chopin-zongoramű- vek. — 13.45: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13.05: Francia balettzene. — 14.00: Kedvelt régi melódiák. — 15.00: Csillagom — Juliskám. Rádiójáték. — 15.20: Rosanna Carter! és Fernando Corena énekel. — 16.05: Járóka Sándor népi zenekara játszik. — 16.40: Mozart: D-dúr szonáta. — 17.00: Ludas Matyi. Rádiójáték. — 17.37: Szirmai Albert operettjeiből. — 18.10: Veress Károly népi zenekara Játszik. — 18.30: Érzelmes történet. Fekete Gyula elbeszélésének rádióváltozata. 19.00: Bartók: II. szvit. — 19.33: A napfény nélküli tenger élete. Dr. Lányi György előadása. — 20.05: Üj könyvek - 20.28: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. — 21.13: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? — 21.13: A szovjet kultúra hete. — 23.10: Arturo Toscanini vezényel. URH 16.05: Van-e a sikernek titka? — 16.53: Hanglemezparádé. — ■raan rnrtmi 18.10: URH Zenei Kalauz. — 13.55: Kamarazene. — 19.25: Jo- melli Az intrika. Vígopera. — 20.54: A dzsessz kedvelőinek. — 21.19: Szimfonikus zene. MISKOLCI RÁDIÓ A megye életéből. — Mit írnak tudósítóink? — 75 éves a Sajőszentpéteri Üveggyár. — Elmondjuk, bemutatjuk. — Kitüntetéseket adtak át. — Á KISZ- lakásépítésről. — Hogyan ünne-': pelnek a kisdobosok? — Fiata-I lók zenés találkozója. TELEVÍZIÓ 17.25: Hírek. — 17.30: Reklám- műsor. — 17.40: Ami a 12-ből kimaradt: Egy pikoló világos. Magyar film. — 19.10: Cicavízió — 19.20: Magyar paranasszus. Radnóti Miklós nyomában. — 19.45: Ünnepi köszöntő a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52. évfordulóján. — 20.00: TV- Híradó. — 20.20: Az ajtó. Tv-;ió- ték. — 21.15: Melódiakoktél. — 22.00: TV-híradÖ 2. kiadás. — 22.10: Beethoven: IX. szimfónia. Hangverseny az Erkel Színházból, felvételről. BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ 17.25: ZKL Brno-Sparta Praha jégkorong ligamérkőzés. A szünetben: Esti mese és TV-híradó. — 20.10: Verseny az idővel és a világgal. Dokumentumfilm. — 20.40: Kis filmtörténet. FILMSZÍNHÁZAK Béke (f4 hn6, 8): Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája. — Kossuth (hn3, f5, f7): Élő holttest I—II. — Fáklya (5, 7): A hét aranyember. — Petőfi (f5, f7): Tiltott terület. — Ságvári (5, 7): Mezítláb a parkban. — Szikra (5, n8): Hívd a férjem találkára. — Táncsics (f5. f7) : A kalózkapitány újra tengerre száll. MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ (3): Vörös és fekete. (József Attila ifj. bérlet.) (7): János vitéz. (Bérletszünet.) KIÁLLÍTÁSOK Libresso (13—20 óra között)! Tárcái Béla fotóművész kiállítása. Miskolci Galéria (11—19 óra között): Gádor István keramikusművész kiállítása. Bartók Béla Művelődési Központ: „13 éve, 1956-ban alakult az MSZMP” címmel könyvkiál- litás. Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története — A Bükk élővilága. Diósgyőri vármúzeum (10—13 és 14—18 óra között): megközelíthető az l-es és 5-ös autóbusszal, valamint az l-es villamossal. i