Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)
1969-11-10 / 60. szám
a miskolciaké a szó He Ez a két bitumenes tartálykocsi hetekig „parkírozott” a Széchenyi utca legszűkebb szakaszán, s nem kismértékben zavarta a közforgalmat. Miután fotóriporterünk lefényképezte, hirtelen akadt gazdájuk és elvontatták kevésbé forgalmas helyre. Érdekes, ugye? • Húszéves a KAV A Kohászati Alapanyagellátó Vállalat területére futnak be és innen indítják naponként útnak a martinke- mencék, nagyolvasztók és kú- polók részére szükséges különböző alap- és kisegítő anyagokat. A vashulladék az ország területéről, az alapanyag nagy része pedig a Szovjetunióból érkezik. A KAV miskolci gyáregysége húsz évvel ezelőtt a diósgyőri és ózdi nagyolvasztók, marti nkemencék egyenletes anyagellátására létesült, s nem utolsósorban a nyers - s as- és acélgyártáshoz szükséges anyagokat tárolja. A gyáregység húsz év alatt hatalmasat fejlődött. Gépesítették a le- és felrakodást, hogy e nehéz fizikai munkát megkönnyítsék. Nemcsak mennyiségi és minőségi változás történt; e két évtized alatt a dolgozók szociális ellátottsága is javult. Ma már fekete-fehér öltözővel és fürdővel, önkiszolgáló rendszerű üzemi étteremmel rendelkezünk. Október 31-én, pénteken ünnepeltük üzemünk húszéves jubileumát. Vállalatunk igazgatója ez alkalommal összesen huszonegy, — a gyáregység alapítása óta nálunk dolgozó — törzsgárda- • tagnak adta át a kiváló dolgozó kitüntetést és a pénzjutalmat. Várad! György Hl., Kandó Kálmán u 19. Szívből köszönjük! Megírtuk — intézkedtek Fogadják hálás köszönésünkét azért, mert az „Árvíz a pincében” című cikk közlésével lehetővé tették, hogy a pince előterében levő szennyvizet a MIK eltávolítsa. A cikk megjelenését követő napon — november 4-én — a szennyvíz eltakarítását a MIK elvégezte. v. Gonda Gyula és a Bajcsy-Zsilinszky utca 29. számú ház lakói. Stop! Naponta járok a Bajcsy- Zsilinszky utcában. Az Ady Endre utcai kereszteződésnél gyakran tapasztalom, hogy a járművek a villamosmegállóhoz érve nemhogy lassítanáA bíboros is odaveszett Ötszázhuszonöt éve, 1444. november 10-én reggel kezdődött a magyarokra szomorú kimenetelű várnai csata. Ulászló király, néhány hónappal a törökökkel tíz évre kötött szegedi béke után, Cesarini Julian bíboros, pápai követ erőteljes biztatására megszegte esküjét és Hunyadi János vezette seregével megindult a török birodalom ellen. Útközben csak kisebb ellenállásokba ütköztek. Várnánál azonban, a váratlanul szárazföldön felvonuló Murad szultán seregének hatalmas túlereje elzárta a magyarok elől a visszautat Az egész napon át tartó véres harc mindkét oldalon roppant veszteségeket okozott A magyarok jelentékeny része elesett, közte maga Ulászló király is. Az ádáz harcot követő éjszakán a magyar lovasság maradványai átvágták magukat a török vonalakon. így menekült meg Hunyadi János is. Másnap reggel a törökök támadása teljesen megsemmisítette a szekérvárba zárkózott magyar gyalogságot. Ott esett el Cesarini Julian, az elhamarkodott hadjárat szószólója is. Magyar akácméz a Himaláján Az osztrák Himalája-expe- díció néhány hónapja kísérletképpen magyar akácmézet is vitt magával. Bécsben és Budapesten is örömmel vették Nepálból az expedíció értesítését, amely szerint a magyar akácméz a rendkívüli klimatikus körülmények között is megőrizte eredeti színét, jzét, zamatát és a szakemberek feltevése ellenére sem kristályosodott meg. Extrém, különleges és egészséges csemegét jelent az alpinistáknak a fárasztó, testi s szellemi erőt igénybe vevő küldetésük során. GLÓBUS Ördögi kör C salódás. Ezzel a szóval jellemezte Richard M. Nixon november 3-án elhangzott beszédét első, szinte az utolsó szó elhangzásának pillanatában nyilatkozó bírálója. Az illető ráadásul enyhén szólva nem béketür- tető volt, hanem az elnök pártjának egyik legtekintélyesebb szenátora, Jacob Javíts. New York állam képviselője a washingtoni Capito- lium felsőházában. Csalódás. Ennek a fogalom- . nak a különböző változatai, ha úgy tetszik, fokozati árnyalatai, kerültek a Nixon- beszédet kommentáló cikkek címébe Párizstól Moszkváig és Üj-Delhitől New Yorkig. Volt, ahol kiábrándulásról ír. tak és beszéltek, volt. ahol felháborodásról, de a lényeg ugyanaz maradt: az Egyesült Államok elnöke nem vizet öntött a vietnami háború esztendők óta lángoló dzsungel- tüzére, hanem — olajat. Az előzmények közismertek. Mikor arra az elnökre, aki egy, a vietnami háborúba belebukott elődje nyomán, a vietnami béke ígéreteivel került be a Fehér Házba, saját hazájában is, nemzetközi méretekben is fokozódott a béke irányába ható nyomás, szóvivője bejelentette: Nixon november harmadikén rendkívüli jelentőségű beszédet mond. Szavai — hangzott a hivatalos beharangozás — átfogják majd a bonyolult komplexum egészét, új módon közelítik meg a problémákat és választ adnak minden kérdésre. Ahogy nálunk, a budapesti Városliget kikiáltói valaha harsogták: „Tessenek figyelni, minden meg lesz mondva, minden meg lesz magyarázva” ... N os. Amerika és a világ figyelt is, ebben nem volt hiba, kissé dramatizálva. de az igazságnak megfelelően, azt mondhatnék: a Glóbus nemcsak figyelt, hanem lélegzetét visszafojtva tette ezt. Aztán elhangzott a beszéd — és nagyon, bántóan ismerős volt. A hangja, a frazeológiája, a tartalma. Ahogy egy amerikai kommentátor írta: mintha Johnson beszédírója fogalmazta volna. Szép, kerek, fennkölt jelzőkkel zsúfolt mondatok — de egy szó sem hangzott el benne a lényegről. Arról, mikor hagyják el a betolakodók Vietnamot. A történtek fényében szinte hihetetlen cinizmussal ösz- szeállított és elmondott beszédet kapott a világ, amelynek a Fehér Ház hivatalosan azt mondta, hogy november 3-án valami nagyon fontosat hall majd. Nixon ezúttal nemcsak kortesígéreteit szegte meg. hanem azt is, amelyben ezt a szónoklatot bej er lentette. Az elnök szavai hemzsegtek az ismétlésektől. Lényege a jól ismert fából vaskarikafrázis, a háború „vietnamizá- lása” volt. Magyarul: az USA akkor és olyan arányban vonja ki csapatait Délkelet- Ázsiából, ahógy és amikor á saigoni bábrezsim ,,át tudja venni” az amerikai jelenlét funkcióit. G ondoljuk csak végig: a háború azért folyik, mert Washington, a genfi egyezményeket megszegve Dél-Vietnam nyakára ültetett egy népellenes, korrupt, gyűlölt rezsimet, amely nemcsak becsületes kormányzásra volt képtelen, hanem mindenfajta kormányzásra — önmaga megvédésére is. Ezért, ennek a múltba-der- medt rezsimnek a védelmére küldtek át az óceánon 540 000 amerikai katonát. Most pedig, ennyi vérontás, ilyen morális, politikai és katonai körülmények között, egy így beharangozott beszéd során azt mondja az Egyesült Államok elnöke: csak akkor megyünk ki, majd ha ez a rendszer életképes lesz. De hát mitől lenne Thieu— Ky-klikk valaha életképes, amikor a saját népe küzd ellene? Ezzel az ördögi kör újra bezárult. De Nixon sem gondolhatja komolyan, hogy — véglegesen. HARMAT ENDRE Kisfiam 1968. október 31- cn született. A világtakarékossági nap első újszülöttje volt a megyében. Az a meglepetés ért akkor, hogy ezer forintos takarékbetét-könyvvel és virágcsokorral ajándékozott meg bennünket az OTP. Talán még nagyobb volt a meglepetésem és örömöm most, kisfiam 1 éves születésnapján. Ugyanis ismét felkerestek bennünket az OTP Borsod megyei Igazgatóságának képviselői. Nekem — az édesanyának — egy gyönyörű szegfűcsokrot nyújtottak át, kisfiámat pedig egy nagy doboz tejcsokoládéval köszöntötték fel. Kedves, nagyon jóleső figyelmességükért a nagy nyilvánosság előtt is szeretnék köszönetét mondani kisfiam és a magam nevében. Kovács Sándorné III., Tátra v. 23. Még egyszer az arcképes igazolványról Tisztelt Szerkesztőség! 1969. október 16-án, a Déli Hírlap hasábjain megjelent „Szép kis egyenlőség” címmel a MÁV arcképes igazolványra vonatkozóan egy olvasó panasza. Nos, részben én is ehhez csatlakozom. A vállalatnál négyszáz forintot fizetünk minden évben a MÁV arcképes igazolványért. Mi nődolgozók ennél egyáltalán nem tudunk élni az egyenjogúság lehetőségével. A férfi dolgozó például, ha van 3—4 vagy 6 gyermeke, felesége, aki más vállalatnál, vagy egyáltalán nem dolgozik, minden további nélkül megkapja az utazási igazolványt. Tehát a férfinak ahány családtagja van, annyi arcképes igazolványt kap. Mi nődolgozók ugyanúgy megfizetjük a négyszáz forintot és ezért egy plusz-igazolványt, például a férjünknek nem kaphatunk, csak azért, mert nődolgozók vagyunk. Hisz mi ugyanazon összegért csak egv plusz-igazolványt kérnénk. A férfi dolgozó egy év után megkapja az egész családja részére az igazolványt, viszont egy nő hosszú-hosszú szolgálati idő után (például 10—15 év) sem kapja meg a férje részére. Hát ezen- valóban nem alapszik az egyenjogúság fogalma! Z. Gy.-né DfGEP-dolgozó Egy szerény javaslat Csaknem egy évtizede járok a Széchenyi utcai, 97. számú férfi-női divatáru üzletbe vásárolni. Bőséges tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy az ott dolgozók valóban a kulturált szocialista kereskedelem szellemében végzik munkájukat. Udvariasak, előzékenyek. (Nemcsak a régi vevőkkel.) Amikor valami újdonság érkezik, ahogy mondani szokás, azonnal „piacra dobják”. Jó néhány miskolci üzlet dolgozói ryehetnének tapasztalatcserére ' ebbe a boltba. Winovszky Sándorné Munkácsy utca Ha kimegyünk az ócskapiacra Nincs gramofon és antik vasaló nak, hanem még Inkább rákapcsolnak. Veszélyeztetik a járdaszigeten várakozó felnőttek, de főleg a kisiskolások testi épségét. Nem lehetne Stop! feliratú táblát elhelyezni a járdasziget előtt* vagy más módon figyelmeztetni a gépjárművezetőket a veszélyre? Tatár István (Megkérdeztük az illetékeseket, s a következő választ kaptuk: — Járdaszigetes megállóhoz nem lehet Stop! táblát helyezni. Viszont a levélíró panaszát, észrevételét jogosnak találjuk. Elrendeljük, hogy a forgalomellenőrző járőrök ! gyakrabban ellenőrizzék ezt a » rendkívül forgalmas útsza- I kaszt.) I Egy-egy vásári napon 3—4 ezer ember fordul meg az ócskapiacon. Tangó volt és lesz is, nem tervezik a megszüntetését Sőt, a közeljövőben még betonasztalokat is fölállítanak az árusok részére. A tanács ez ideig 400 ezer forintot költött a piac kiépítésére. Hogy szükség van rá, azt a mindennapi „telt ház” is bizonyítja. * — Mit bámészkodik? Látszik, hogy maga nem vesz semmit — rivall rá az árus az öregasszonyra. — Mire tartja ezt a kaca- tot? — mutat rá a vevő minden sértődöttség nélkül egy agyonhajszolt durábel bakancsra. — Nyolcvan. — Ne gyerekeskedjen, jóasszony! — Miért, maga mennyire saceolta? A vevő válasz helyett faképnél hagyja az eladót és beleveti magát a tarka tömegbe. — Asszonyom, ne menjen el, ötven forint és kap hozzá egy tartalék cipöpertlit is — kiabál utána az árus. * — Tudja kérem, én csak a régiségekért járok ki. Sajnos, egyre ritkábban találok. „Űripiac” lett ebből, nincs már semmi érdekes kacat. Legfeljebb antik zárak vagy lakatok, de abból annyi, hogy Dunát lehetne velük rekesz- teni — panaszolja egy szakállas fiatalember. De aztán hirtelen felcsillan a szeme, s szó nélkül elsiet. Az egyik bőrönd aljában egv Aladdin-korabeli petróégőt pillantott meg. * A „Sztálin a kolhozról” című kötet egy ponyván hever János evangéliumával néhány tucat ponyvaregény közt. Békésen megvannak a rozsdás elemlámpákkal, törött golyóstoliakkal s a többi bóvlival együtt. — Uraim és hölgyeim, itt kapható mindaz, amit máshol hiába is keresnének — ajánlja portékáit az árus. Egy borostás képű ember tápászkodik fel a guberálásból. Mereven az árus szemébe néz és tagoltan dörmögi. — Uram, ha nem haragszik, megkérdezném, miért lopta el az öngyújtómat? Itt van benne a monogramom is. — Miért, talán magát R. J.- nek hívják? — kérdez vissza a „boltos”. — Nem kérem, ez csak olyan művésznevem — válaszol somolyogva a ..meglopott” ember. SZÁNTÓ ISTVÁN Jó ssúret volt••• Látványnak is kedves volt, ahogy tavasztól késő őszig minden hét végén felkerekedtek egyes sátoraljaújhelyi családok, és kisvonatra ülve kivonullak a szőlőbe. Egy kis metszés, kapálás, permetezés, kötözés és a vele járó mozgás, friss levegő jót tett a városi élethez szokott szervezetnek, amitől a munka is jobbár ment hét közben az üzemben, hivatalban. Az történt ugyanis a hegyaljai városban, hogy az állami gazdaság az új telepítésű tábláiból 44 holdat 300— 400 öles darabokban szétparcellázott az igénylők között. Örök áron el is adta nekik, mert a Várhegy, Orémusz, Nyugodó magas fekvésű domboldalai nem alkalmasak a nagyüzemi szőlőművelésre. Fenn a tetőn csakis a régi. hagyományos módon lehetne a termelést folytatni, vagyis háton hordani fel a trágyái ás a permetlevet, ami a gazdaságnak nem érné meg. Hasonlóképpen kiosztották a Ba golyvár, Némahegy körül elterülő kopárokat is, ahol 25— 30 évvel ezelőtt teraszos szőlőföldek zöldelltek. Most a kipusztult tőkék helyére az új tulajdonosok ismét furmint és hárslevelű venyigét telepítenek. Csaknem 200 újhelyi család jutott ilyen módon egy-egy darab „víkend szőlőhöz”, amelyben ez idén volt az első igazi szüretjük. Megelevenedtek hát az elmúlt napokban a híres domboldalak, a családok apraja-nagyja részt vett az első termés betakarításában. A szüretnek vége, a frissen szűrt must már a hordókban forr, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban saját termésű borukkal köszönthessék rokonaikat, barátaikat a névnapokon, ünnepi alkalmakkor a „víkendező” újhelyiek.
