Déli Hírlap, 1969. november (1. évfolyam, 54-77. szám)

1969-11-24 / 72. szám

Sakk fiz III» maradtak Pályamódostítí« a 24. órába n Bajnok a DVTK úttörőcsapata „Nagyapó*” és a többiek Vasárnap reggel a Népkertben hiába kerestük a városi út­törő labdarúgó-bajnokság döntőjének részvevőit. Azt hittük, hogy a pályára nehezedő sűrű köd tréfál velünk, ugyanis az úttörők helyett a Miskolci Helyiipar labdarúgói játszottak a pályáit. Rövid nyomozás után megtaláltuk a „bűnösöket”, mármint az úttörő-bajnokság szereplőit.., az ifjúsági sport­telepen! A 3—4. helyért a Miskolci Sportiskola és Nyékládháza csapata játszott. A találkozó 1:1 arányú döntetlennel ért véget. A Sportiskolások csak a kétszer 5 perces hosszabbí­tásban szerezték meg a győ­zelmet: 2:l-re nyertek, s így övék lett a bronzérem. A köd itt is erősen zavarta a játékot. Nehezen találtuk meg Boros Dezsőt, a városi koeérlabdu VB l. serdülo-bizottsug vehetőjét, aki az időjárástól is boron- gósabb hangulatban volt. — Két hete lekötöttem a népkerti pályát a döntőkre. Szombaton véletlenül értesül­tem róla, hogy itt a Helyi­ipar játszik. Az utolsó pilla­natban kellett sorrajárnom a csapatok vezetőit, hogy meg­változott a helvszín­A régi labdarúgó szakem­ber tekintete csak akkor eny­hült meg, amikor a kezdő körnél felsorakozott a döntő két részvevője, a DVTK. és az MVSC csapata.,­* — Gyerekek! Csak sysgod­tan!... — Megy a támadás! Nagy­apó, mandiner!... A nyúlánk termetű diós­győri jobbhátvéd a „nagy­apó”. No, nem azért, mert öreg... így hívják a srácok. Ügyesen perdíti a labdát a rendkívül apró termetű Botos­nak, aki máris a jövő egyik nagy ígérete. A technikás, gyors balösszekötő játékát már a Népstadion közönsége is megtapsolhatta. A diósgyőri gyerekek ed­zőjének, Hódi Zoltánnak csak altkor enyhül valamit az iz­galma, amikor Fekete meg­szerzi a vezető gólt, majd a félidő vége előtt Szívós is a hálóba talál. A második fétidében to­vább fokozódik az izgalom. Az a néhány néző, aki nem sajnálta az időt, a fáradságot és kijött ae ifjúsági sportte­lepre, örömmel tapsolt egy- egy parádés alakításnál. Min­dent tódnak ezek a gyere­kek... Ha kell, két-három húzásból az ellenfél kapuja előtt vannak. Szépen cselez­nek, passzolnak, s a góloknak jobban őrölnek, mint a fel­nőttek. * A danteii végül i:s a i>VTK úttörői 3:0-ra nyerték. Rövid kis ünnepségen vették át a városi TS serlegét, s a baj­noki érmeket Végezetül írjuk ide a két csapat játékosainak névsorát DVTK: Rudó, Je- czenkik, Újvári Paulidisz, Pálfi, Kulcsár, Köteles, Fe­kete, Kiss, Botos, Szívós, Csü­ngi, Szűcs. MVSC: Vasas, Bereutes, Kovács, Farkas, Sántavi, Madaras, Mészáros, Szatmári, Bocsi, Jónás, Illés, Lénávtf l, Lrpték. H. Gfk OTP—DIÓSGYŐR ? 1/2 — 5 1/2 (1 FÜGGŐ) NB t. FÉRFI A nagy múlttal rendelkező diósgyőri sakkcsapatnak az NB I-ben maradáséit kellett vasárnap megküzdenie. A mérkőzés egy függőjátszma kivételével befejeződött. A függőjátszmában nyerésre áll a diósgyőri Borbély, így a mérkőzés végeredménye 7,5:6,5-re alakul majd. Ilyen eredmény után, a megszerzett pontok alapján, továbbra is az NB I-ben marad a DVTK sakkcsapata. A vasárnapi győztesek: Kádas, Farkas, Lőrincz, és győzelemre áll Borbély. Döntetlenül mérkőz­tek: Bárczay, Bokor, Bagyin, Németh, Ligetfalvi. N. P, Kipontozták az egyetemistákat EGRI TANÁRKÉPZŐ— MEAFC 89:76 (50:30) Az egyetemisták szempont­jából a mérkőzés tétje a harr madik hely volt. Ezúttal azonban az egriek teljes csa­pattal álltak ki, szakítva a régi gyakorlattal és kitűnő játékkal lepték meg a mis­kolciakat. Cseh vezérletével lerohanásos támadásokat al­kalmaztak, ami ellen az egye­temisták emberfogása nem vált be. Fordulás után. rövidesen 68^4-re feljöttek a miskol­ciak, ezután azonban két kö­zéppályásukat kipontozták, magas emberük már nem is maradt a pályán. Jellemző a mérkőzés keménységére, hogy az egyetemisták közül nyolc játékos került a kipontozás sorsára, és ötven személyit ítéltek ellenük a játékveze­tők. Végeredményben balsze­rencsés vereséget szenvedtek a miskolciak az igen jól ját­szó egriekkel szemben. Saj­nos. ez a harmadik helyükbe került! Kosárdobók: Sipos (17). Pelyhe (11), Nagy, Bátki (10—10), Bukta (8), Glöckler, Veréczi (6—6). Kozák, Pápai (4—4). Kiemelkedő teljesít­ményt Sipos, Penyhe es Glöckler nyújtott. MONOSTOR! GVUtA Tartalékosán is helytálltak Soproni MAFC-DVTK 92:80 (40:45) fi Miskolci Spartacus az NB ll-ben Kiesett a B. Volán y Itt már nemigen lehet kétséges, hogy ki éri el a kosárról lepattanó labdát. A soproniak ezúttal is ügyesebbek voltak, s néhány ilyen mozdulat az eredmény megfordítását, s a gyözel met hozta számukra. (S. MAFC—DVTK. Szabó István felv.) sőt megtartotta előnyét a má­Mar a mérkőzés előtt elha­tároztam, hogy tudósításomat a. következőkkel kezdem: Most volt mentség a vereség­re; Losonczinak gipszben van a lába. Kelemen kórházban töltötte a hét utolsó napjait, Farkas eltiltás alatt van, Brandstetter pedig egész hé- len influenzával bajlódott. Az első félidőben mégis a Diós­győr vezeteti; négy ponttal. BP. PETŐFI—MVSC 3:0 «2, 9, 11> A teljesen indiszponáltan (átsző miskolciak nagyarányú veresége meglepetés a már korábban kie'sett fővárosiak­kal szemben. Ezúttal sem a feladás, sem az ütés nem ment a miskolci lányoknak, de igen sokat hibáztak a sodik félidő közepéig. Ezután elfáradtak a játéko­sok, és a Sopron biztosan nyerte meg a mérkőzést. Ezen a találkozón Király régi for­májában nagyszerűen ját­szott, 27 pontot ért el. Gallyas kevesebb labdát kapott, 17 pontot dobott. Eperjesi jól küzdött. 15 pontot dobott. Di. cséretet érdemel Baumann és Sztanev is. KARADI NORBERT hálónál is. Érthetetlen a nagy íormahanyatlás, hiszen egy héttel ezelőtt bravúros győ­zelmet aratott az MVSC. A mérkőzésen egyébként végig fej-fej melletti küzde­lem, de meglehetősen lagy­matag játék folyt. Az MVSC. ből ezúttal senkit nem lehet kiemelni. M, GY. Asztalitenisz válogatottunk angliai Európa Liga mérkő­zése miatt az NB I-es férfi csapatbajnokságban nem ren­deztek fordulót. NB Il-es női csapataink kö­zül a B. Volán kettős fordulót játszott a hét végén és ezzel számára befejeződött a baj­nokság. Továbbra sem tudtak pontot szerezni, így az utolsó helyen estek ki az NB II-böl. Szombaton este a tabellán előkelő helyet elfoglaló Bp. Pénzügyőrtől szenvedtek 11:5 arányú vereséget. Nyitrai 2, Üjvári 2 és Gábor 1 mérkő­zést nyert. Vasárnap délelőtt a DVSC volt a miskolci csapat ellen­fele és 9:7 arányban veresé­get szenvedtek. A mérkőzé­seket Üjvári 3, Nyitrai 2, Gá­bor 1, Sztaroveczky 1 nyerte. Tovább tartja őszi veret­lenségi sorozatát a MÉMTE női csapata. Vasárnap dél­előtt a Budapesti Pénzügyőrt győzték le 10:6 arányban. A mérkőzéseket Molnár (4), Kozma (3), Földi (2) és Brilla (1) nyerte. Befejeződtek a küzdelmek az NB Ill-ban. A Miskolci Spartacus—Jászberényi Lehel mérkőzés döntötte el a baj­nokság sorsát . Két pont I előnnyel utazott u miskolci csapat Jászberénybe és 10:6 arányban győzött. Ez azt je­lenti, hogy a következő év­ben az NB II-ben. szerepel­hetnek. Kiemelkedett Nemesi és Barta 111. játéka. A győ­zelmeket Nemesi (4), Barta III. (3), Palotás (2) és Oprá- vel (1) szerezte. Másik NB III-as csapatunk, & Miskolci Pedagógus is győ­zelemmel fejezte be a baj­nokságot. s a középmezőny­ben végzett. Miskolci Pedagó­gus—Hatvani MÁV 9:7. A győzelmeket Pricz (3), Búr- diga, Bari, Rabovszky (2—2) nyerték." * Szombaton rendezték az út­törő olimpia városi selejte­zőit. A lányoknál meglepően kevés induló volt, csak az egyesületi versenyzőket lehe­tett látni. Eredmények: Leány egyes (8 iskola, 13 induló): 1. Brilla 11. sz. ált. isk. 2. Kazsi- rrtir 17. sz. ált. isk. 3. Czima 37. sz. ált. isk. és Domonkosi 32. sz. ált. isk. Fiú egyes (13 iskola, 32 részvevő): 1. Bodó 37. sz. ált. isk. 2. Kovács 7. sz. ált. isk. 3. Berta 47. sz. ált isk. és Reichart 12. sz. ált isk D. 2. LABDARÚGÓ­EREDMÉNYEK NB 1. FTC—Dunaújváros 1:2 (ü:ü) Üjpest—Eger 2:0 (1:0) MTK—Komló 0:1 (0:0) Pécs—Vasas 2:3 (1:2) Tatab.—Egyetértés 2:2 (1:1) ETO—Csepel 4:0 (2:0) SBTC—Honvéd 2:1 (0:0) DVTK—Szombathely 0:0 (0:0) NB I. B. Várpalota—G.-Mávag o:2 Győri D.-SZMTE 1:1 Előre—Oroszlány 1:0 Nagybátony—özd 0:2 Szállítók—SZEOL. 4:2 Pécsi B.—Videoton 5:1 ZTF>—MVSC 5:0 B.-csaba—Kecskemét 1:0 Szf. MÁV—Bp. Spartacus 2:1. NB II. Volán—Kisterenye 4:2 Sátoraljaújhely—BEAt 0 :ö Ormosbánya—Nyíregyháza 1:1 Ikarus—V. Izzó 5:2 Papp j. SE—B. Bányász 0:1 EVTK—Esztergom 0:2 K. KFSE—Kazincbarcika 2:1 Saig. KSE—BVSC S:3 NB nu Somsály—Aszód 3:1 TMTK-Alberttelep M. Bányász—Sírok 7:2 Gy. Spartacus—Gáspás SE 7:1 MÁV HAC—MEAFC 2:2 Hatv. Kinizsi—Zalka SE 2:2 Egercsehi—Rudabánya 1:0 Bag—Edelény 1:3 MEGYEI I. OSZTÁLY MÉMTE—Sajószentpéteri Építők 2:1 (ül) A két pont a MÉMTE beraima* radását jelenti. TOTÓ Pécs—Vasas 2:3 2 MTK—Komló 0:1 2 Diósgyőr—Szoinbaihi-l.v o:0 X Tatabánya—Egyetértés 2:2 x Előre—Oroszlány 1:0 l Nagybátony—Ózd 0:2 2 FÖSPED—Szeged 4:2 1 Pécsi Bányász—Videoton 5:1 1 Békéscsaba—Kecskemét 1:0 1 Sz.-fehérv. MÁV—Bp. Sp. 2:1 1 Szek&zárd—Pécsi Ercbánv. 2:2 X Bauxitbányász—Pécsi VSK 2:0 1 Salgótarjáni KSE—BVSC 3.« X Póímcrkőzések'-. Perugia—Catania 5c 1. 1. Arezzó—Varest* 1:2 2 Toronto—Foggia o>:l 2 GÖLLÖVOLISTA A labdarúgó NB I. vasárnapi fordulójában 22 gól született. Be­ne ismét eredményes volt. Pus­kás viszont nem talált a bálóba, így az újpesti csatár két gól- különbséggel vezet. A góllövőlista élcsoportja: 27 gólos: Bene (Ú. Dózsa),.25 gólos: Puskás (Vasas), 21 gólos: Farkas (Vasas) és Kozma (Bp. Honvéd), 10 gólos: Dunai II. (Ü. Dózsa). 13 gólos: Korsós (Kába ETO), 12 gólos: Máté (Pécs) és Takács (MTK). VASUTAS BAJNOKOK Azt is mondhatnánk: a vas­utasok kisajátították az NB U-es labdarúgó-bajnokságot. A most befejeződött bajnokság mindhá­rom csoportjában ugyanis vas- ntascsapat lett a bajnok. A há­rom csoport „érmesei” és ki­esői: Nyugati csoport:: 1. MAv DAC (Győr) 42. 2. Savaria (Szombat­hely) 41, 3. Dorog 36 ponttal. Ki­estek: PVSK, Siófok és Olajbá­nyász (Nagykanizsa). Keleti csoport: DVSC 42, 2. Jászberény 40. 3, Budafok 39 ponttal. Kieseit: Kecskeméti TE, Kőbányai Tűzálló, Mezőkovács- báza. Az NB II. Északi csoportjában a BVSC nyerte a bajnokságot. A csoport részletes végeredményét lapunk más helyén közöljük. TEKE Ozdon bonyolították le a leké- zők megyei ''Tízek bajnokságát. Az első helyet Kassai László (MÉMTE) szerezte meg 401 fával. A második Székely István (MÉM­TE) 398, harmadik Kiss István (M. Bányász) 398 fával. KÁRPÁT KUPA Temesváron megkezdődött a Kárpát-kupa férfi kézilabda- torna. Hazánk színeit B-váloga- tottunk képviseli. Az első fordu­lóban a magyar csapat nagy küz­delem után 25:23 (10:11) arányú vereséget szenvedett a dánoktól, NB 1. i. ll. in. 1. Ujpesi 1. 82:20 47 2. Honvéd 2. 61:2í» 42 3. FTC 54:28 3>' 4. Vasas 4. 71 :13 37 5. ETO 5. 52:35 35 6. Pécs 7. 38:35 3 r 7. Csepel ti. 36:35 31 8. Tatabánya 9. 31:4l 2». 8. MTK 8. 43:53 10. SBTC 11. 29:38 25 11. Szombathely 10. 26:42 25 12. Komló 13. 20:36 23 13. DVTK 12. 28:48 2:: 14. Dunaújváros 14. 26:48 22 15. Egyetértés 15. 29:51 20 16. Eger 1«. 22:63 H< (29 mérkőzés) NPB 1. B 1. U. 111. 1. Videoton 1. 88:44 4!» 2. Szeol 2. 63:41 44 zte 3. 61:33 40 4. Pécsi Bányász 4. 51:39 39 5. Békéscsaba 8. 48:41 3« 6. Várpalota 43:37 35 7. Bp. Spartacus <>. 57:48 35 8. Oroszlány 7. 51:48 35 9. Kecskemét 9. 38:37 10. Szállítók 11. 51:54 31 11. SZMTE 10. 35:43 31 13. Szf. MÁV 12. 37:41 3! 13. Ganz-MÁVAG 13. 34:42 80 34. Ozcl 14. 38:42 2." 15. BKV. Előre 13. 29:38 28 18. Győri Dózsa 16. 39:55 27 17. MVSC 17. 26:62 Í2 18. Nagybátony 18. 29:73 30 (33 mérkőzés) NB II. ÉSZAKI CSOPORT 7 1969. ÉVI VÉGEREDMÉNY T. 11. Ili 1. BVSC 1. 61:26 41 2. Volán 2. 58:29 3" 3. K. KFSE 4. 52:37 38 4, Kazincbarcika 3, 59:38 37 3. Esztergom y. 57:36 36 6. V. Izzó •3. 44:27 84 7. Nyíregyháza 38:42 32 8. Sáíoraljaújheh 8. 87,:38 ‘.in 9. Ikarus 10. 43:50 80 10. Salg. KSE 11. 45:49 28 11. Kisterenye 0. 43:50 28 12. B. Bányász 13. 42:45 27 13. BEAC 13. 16:52 27 14. Papp J. SE 14. 12:59 22 15. EVTK 15. 42:62 22 is. Ormosbánya 16. 81:110 9 AZ NB 111. ÉSZAKI CSOPORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE I. II. ill. 1. IMI K !. 74:24 45 2. Rudabánya 2. 53:29 3!> 3. M. Bányász 4. 53:40 84 4. Gáspár SF 46:41 84 5. Egercsehi 5. 43:32 35 6. Gy. Spartacus 7. 60:49 35 7. Hatvani Kinizsi ti. .54:47 32 8. Edelény 8. 42:36 80 9. MEAFC 9. 49:5» 29 10. Zalka SJ 10. 38:88 20 11. Aszód 11. 86:49 28 12. Alberttelep 12. 53:3U 27 13. Somsály 4 4. 40:44 27 t 14. MAV HAC 13. 41:61 27 [ 15. Sírok 15. 36:52 23 || 1«. Bag 16. 35:100 10 (I. helyezése a, forduló előtt. li. * sólarány. fii. pnnifezám.) Szombati krónika MACHIN VEZETI ' * Véglegessé vált, hogy u iuiv- ma elite Magyarország—Csehszlo­vákia VB-selejtező mérkőzés Miirseillc-ban, december 3-án 2« órakor kezdődik, s a játékvezető a francia Machin, alá az első világkupa-döntőt vezette ez év­ben. NAGYARÄNYÜ VERESÉG A Borsodi Bányász NB I/B-s í ökölvívó csapata Pécsett vendég­szerepeit és a Steinmetz SE-től súlyos. 17:3 arányú vereséget szenvedett. A három pont szer­zője: Sánta (döntetlennel), Csikó (ellenfele az olső menetben fel­adta). BEJUTOTT OLASZORSZÁG IS Az olasz labdarugó-válogatott Nápolyban 90 ezer néző előtt 3:0 arányban győzött az NDK válo­gatottja ellen. Ezzel a harmadik csoportban is befejeződtek a küz­delmek. A mexikói VB 13. részt­vevője Olaszország lett. GYŐZELEM A VISSZAVÁGÓN A magyar asztalitenisz váloga­tott (a csütörtöki 1:6-os ered­mény után) nem hivatalos mér­kőzésen 4:3 arányban visszavá­gott korábbi vereségéért. Jónyer két egyéni mérkőzéséből egyet megnyert,- a réríi párosban ív marral vereséget szenvedőmv a vegyes párosban Papp Angélá­val legyőzték az angol párt. ÚJRA AZ NB I.-BEN A sport szeszélyes bizonytalan sága ezúttal kellemes meglepe­téssel szolgált a diósgyőri vívók­nak. Az elmúlt héten tőrvívás­ban küzdöttek az NB T-be ju­tásért. A veszprémiektől elszen­vedett váratlan vereségük utáu kedvüket vesztve vívtak és végül az esélyesnek tartott diósgyőri csapatnak még az ötödik helyér: is igen meg kellett küzdenie. Ilyen előzmények után mar mi­nimális eséllyel indultak a pár­bajtőr csapatbajnokságnak. A küzdelem most is meglepetéssé: végződött — de szerencsére igen kellemes meglepetéssel! A diós­győri vívók pörbajtőrvívásbai: sorra legyőzték az NB n-es csa patokat. A döntőben a veszpré­miekkel kellett megvívniuk. A kitünően vívó diósgyőriek győze­lemsorozata most sebt szakad i meg: 9:6-ra győztek a Veszpré­mi Vegyész ellen, s megnyo'rték az NB Il-es bajnokságot. így jö­vőre ismét az NB I-ben küzdhet a diósgyőriek párbajtőr-csapat:-. Dr. Zsillé négy győzelemmel; Sándor. Ardely, Magyar, dr. Sal- lai és Zámborszki 1—1 győzelem­mel járultak hozzá a csapat si­keres szerepléséhez. A DVTK kardvivói is kiteltek magukért és az. előkelő második helyen végeztek. Vereség a kiesőtől

Next

/
Thumbnails
Contents