Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)
1969-10-30 / 52. szám
tip labiiarúgík a poraosfen Jól nevelik »* utánpótlási Diósgyőrött A labdarugó pályafutása nem tart örökké, illőbb vagy utóbb szögre kell akasztani a'futballcipőt, mert jönnek a, fiatalok, és helyet követelnek maguknak. Ahhoz, hogy egy csapat a legjobbak között tudjon maradni, a kiöregedett labdarúgókat átigazolásokkal, vagy saját nevelésű fiatal játékosokkal kell pótolni. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a DVTK-nál jq úton halad az utánpótlás nevelése, s ez biztató a jövőre nézve. A Diósgyőri Vasas labdarugó szakosztálya ez év tavaszán toborzót tartott 1954. és 1956. között született gyermekek számára. Hódi Zoltán oktató, Czerva Zoltán társadalmi edző, Mitterpach Tibor Intéző és 15 lelkes fiatal kezdte el velük a munkát. Már most megragadta a szakemberek figyelmét Botos, Csányi (a volt DVTK-össze- kötő fia), Pálffy, Jeczenik szárnypróbálgatása, — de sorolhatnánk még a neveket. Bámulatos technikával rendelkeznek a gyerekek, feltűnően erősek, gyorsak. Nevelésükhöz igen nagy türelem, s megfelelő anyagiak szükségesek. A társadalmi szervektől máris igen sok segítséget kapnak. Az úttörőből ifjúsági játékos lesz, amikor betölti 15. életévét. ' Az ifjúságiaknál már komolyabbak az edzések, nagyobbak a követelmények. Nagyot fejlődött egy-két fiatal labdarúgó; Gass, Bencze, Gergely a magyar ifjúsági válogatottban is helyet kaptak. Gass Pista szinte állandó helyet követel a „nagy csapatban"’, s ezt a „követelését” jó játékával támasztja alá. Szigeti Oszkár, az ifjúsági csapat edzője igen elégedett fiaival. Az NB-s kiemelt ifjúsági- bajnokságban veretlenül állnak az első helyen, s az ifjúsági' válogatott játékosok mellett még igen sok tehetséges fiatal bontogatja szárnyait. Szabó Laci kapus rövidesen a második csapatnál is szóba jöhet. Szűcs Lajos területi ifjúsági válogatott, A Székely—Égyüd balszárny talán egy-két év múlva megoldhatja a „nagy csapat” bal oldali csatárgoncl- jait Reméljük, fogunk még ezekkel a nevekkel találkozni, s mini kiforrott, labdarúgók sok örömet szereznek majd a DYTK szurkolóinak. KOVÁCS ISTVÁN Jóityer a válagaiottiian Ma kerül sor, a hét vége nagy, nemzetközi asztalitenisz versenyének előzményeként, a Magyarország—Franciaország ligamérkőzésre. Férfi egyesben Klampár és Tímár, női egyesben Poór Sva, férfi párosban a Jónyer —Tímár pár, vegyespárosban a Jónyer—Papp Angéla összetételű együttes veszi fel a küzdelmet a franciák legjobbjai ellen. Jónyer, a BVTK versenyzője' tehát két számban is küzdhet a győzelemért. Expressz sport CSEPEL—INNSBRUCK 3:1 (3:1) Az 1969/70. évi Közép-Eu- rópa Kupa első fordulójának keretében, az innsbrucki 1:2 után Csepelen, villanyfényes esti mérkőzésen játszották a visszavágót. A 12. percben Losonczy szabadrúgásával szerezte meg a Csepel a vezető gólt. A 30. percben egyenlítettek a vendégek, majd a 33. percben Kalmár lőtt gólt (2:1). Hiába támadta végig a II. félidőt a Csepel, az eredmény már nem. változott. A hosszabbítás sem hozott gólt, s végül — sorsolással -— az Innsbruck együttese jutott tovább! A sors iróniája, hogy az osztrákok továbbjutását jelentő cédulát a Magyar Rádió riportere, Gulyás Gyula húzta ki a kalapból! „KATASZTRÓFA" BELGIUMBAN EVK-mérkőzésen; FC Bruges—Újpesti Dózsa 5:2 (2:1). Egy „vidéki kis pályán”, var lahol. belga földön még” az utolsó percekben is peregtek a gólok. A Dózsa góljait (Cöröes, Dunai II. és Bánkút! nélkül játszottak!) Juhász. és az utolsó percben (tehát már 1:5 is volt!) Fazekas szerezte. Nehéz lesz a visszavágás! OLIMPIAI BAJNOKOK ESTEK KI Tegnap este fejeződött be a baráti hadseregek vívóbajnokságának első száma, a férfi tőr egyéni verseny,, Nagy meglepetések: a középdöntőből .két olimpiai bajnok esett ki, Franke (lengyel, 1964. Tokió) és Drimba (román, 1968. Mexikó) nem tudott bejutni a legjobb hat közé. A 20 éves Héry László viszont csoport, elsőként került a döntőbe! Totózzon a DH-ban! 3 s 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 1 X y Ö 1. Oroszlány—Várpalota 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 X 1 1 74 24 2 1 2. S zMTE—Békéscsaba 1 X 1 1 X 1 1 1 1 1 1 X 1 1 X 1 60 30 10 1 3. Ganz-MAVAG—ZTE 1 1 1 X 1 1 l 1 1 X 1 1 1 1 1 1 70 25 5, 1 4. Kecském ét—S zállí tók 1 2 2 X 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 X 1 84 10 6 I 5. MVSC—Nagybátony 1 1 1 1 1 1 l 1 1 1 1 1 1 X 1 1 72 16 12 1 6. Cegléd—DVSC X 2 1 X 2 X 2 X 1 1 X 1 X X 1 X 19 43 38 X, 2 7. Mezőkovácsháza—SzVSL 2 1 2 1 2 X 2 2 ,2 1 2 1 1 2 X 2 34 38 28 1, x, 2 3. Budafok—Pénzügyőr X 1 1 X 1 X 1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 50 25 25 1 9. Gyula—Jászberény 1 2 2 1 1 X 1 X X 1 X X 1 1 X 1 53 33 14 1 10. Kiskunfélegyháza—Sz. MÁV 1 1 X X 1 X 1 1 1 2 1 1 1 X 1 1 54 29 17 1 11. Kaposvári K.—MÁV DAC 1 X 2 X X 2 1 2 1 1 2 X X 1 X X S3 41 26 X, 1 12. Siófok—Pécsi Ércbányász l 2 1 X 2 1 X X 2 X 2 1 2 2 1 2 32 24 44 1, 2 13. Veszprém—Szekszárd 1 2 2 X X 1 1 1 X 1 1 1 X 1 1 1 69 25 6 1 14. Bauxit—Kaposvári T. 1 1 2 X 1 X 1 1 X 1 1 1 1 1 1 1 85 11 4 1 15. Savaria—Dorog 1 •> 1 1 1 1 1 1 X 1 1 1 1 2 1 1 — — — — 16. Almásfüzitő—Pápa 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 l X 1 X — — — — *i .—(5 6 7 14 IS 16 #5. HfiT, NOVEMBER & A tippelők, nevei: 1. Szabó Lajos (M., Tizeshonvéd u. 19.); 2. Bodnár Bálint (M„ L, Körösi u. 4: 1/4.); 3. if j. Bacsó Imre (Pusztafalu); 4. Kató Ferenc (M., I., Kazinczy u. 1.) ; 5. Péter István 2-es tipp (M., III., Kórmöci u. 2.); 6. Vándory Erichné (M., Pozsonyi u. 62.); 7. Vigh János 7-es tipp (M., I., Kassai u. 92.) : 8. Péter István 9-es tipp; 9. Lestár Dezső (M., III., Köztársaság u. 16.); 10. Barna Sándor (M..L, Kassai u. 82.): 11. Szabó József (M., III., Iván u. 71/3.) ; 12. Bi- rinyi Géza 5-ös tipp (Harsány); 13. Haisza Henrik 1-es tipp (M.. HI., Szinyei M. P. u. 9), 14. Nagy Ferenc 20-as tipp nvi.. I.. Forrásvölgy u. 46.); 15. Birinyi Géza 2-es tipp. A 16. számú hasáb ezúttal is a tizenöt közölt tipp ben legtöbbször előforduló tippeket foglalja magában. A 17., 18. és 19. oszlopokban, az 1, x, 2 jelek alatt közöljük az összes beküldött szelvén:, tipnjeinek százalékaránvát. (Pi.: 1 = 74, x— 24, 2 = 2 azt jelenti. hogy olvasóinknak 74 százaléka egyest, 24 százaléka' x-et. 2 százaléka pedig kettest tippelt az adott mérkőzésre.) Az utolsó oszlopban foglaljuk ösz- sze, többesélyes oszlopon, olvasóink együttes véleményét — tippekben kifejezve (ö jelű oszlop). Buna Ferenc tiszaszederkényi pályázónknak üzenjük, hogy tévedés nem történt, a szelvényeken felüli ajándékot csak az itt megjelenők kapták. Sajnáljuk, hogy a szelvények későn érkeztek. Emiatt azonban károsodás nem érhette, hiszen az OTP helyben is becseréli azokat a következő hetire. Ma közölt szelvényünkön a totó 45. heti mérkőzéseire (nov. 0.) ke}l tippelni, beküldési határidő: november 5., szerda 10 öra.): 1. Rába ETO—Üjpesti Dózsa, 2. Tatabánya-—Csepel, 3. DVTK—Egyetértés, 4. Nagybá- tony—Videoton, 5. Pécsi Bányász—Kecskemét, 6. ZTE—Bp. Spartacus, 7. Békéscsaba—Ganz- MÁVAG, 8. KKFSE—Volán, 9. Sátoraljaújhely—Vasas Izzó, 10. Ikarus—Esztergom, 11. Papp J. SE—Kazincbarcika, 12. BEAC— BVSC, 13. Fűzfő—Savaria. Pótmérkőzések ; 14. / Pápa—Veszprém, 15. Salgótarjáni KSE—Nyíregyháza, 16. EVTK—Kisterenye. JO HÍR A RARCIKAIAKNAK! Az OTP-tői kapott tájékoztatás szerint holnap új totó-lottó irodával gyarapodik Borsod megye. Kazincbarcikán eddig nem volt totózó, most már lesz: a kirendeltséget holnap nyitják meg a Lenin út 19. szám alatti, újjáalakított helyiségben. Végeredményben a győzelmet a román Tiu szerezte meg, Héry ötödik lett. GLOGGNITZI JELENTÉS A 17. fordulóban Poetisch győzött, Bárczay játszmája a finn Lahtival függőben maradt. A versenyben Uhlmann vezet Portisch előtt. Bárczay nincs az első öt között. ELMARADT AZ EZREDIK FELE-GOI. A Maracana stadionban százezer néző várakozott Felé ezredik ..hivatalos” góljára — hiába: a Santos— Flu- minense mérkőzés , O:0-ra végződött. „Remélem, néhány héten belül ünnepelhetünk” — mondotta a brazil játékos. „Vagy a Corinthians elleni, vagy valame: Ívik afrikai túramérkőzésünkön belövöm az ezrediket!” — fogadkozott. Pelé legeredményesebb esztendeje 1959 volt: 126 gólt szerzett. Ezenkívül még két .,100-on. felüli” éve volt, 1961-ben 111. 196.3-ben 105. gólt lőtt. LESZ ÜSZŐ VB! A dubrovniki tanácskozásról hazautaztában. néhány órát Budapesten töltött JaAZ IPART MÜSZERGYÁR (XK LADT értesíti kedves vásárlóit, hogy COFIM kávéőrlő, a POLIMOT ’ autópolírozó, a VENTIM és az SZK—40- es asztali szellőző, az UK—-17-es háztartási varrógépmotor és a T—12-es varrógép lábkapcsoló garanciális javítását Borsod megyében kizárólag a *söt"*tk*zeíí ém ianáctíí végzi, a következő címeken: Miskolci Finom- mechanikai Vállalat; Miskolc, III., Kandó Kálmán u. 13—15. Miskolc, ÍII., Pereces- Bollóalja. Miskolc. I.? Augusztus 20. utca 6, Miskolc. Széchenyi u. 17. Miskolc, Marx Károly u. 14. Miskolc, Martintelep — Kisfaludy üzletház. Miskolc. Csabavezér u. 21. szám. Javító és Szolgáltató Ktsz: Edelény, Antal György u. 22 sz. vier Oslos, a Nemzetközi Úszó Szövetség mexikói elnöke. Elmondotta, hogy nagy érdeklődéssel várják a nemzetközi vízilabda játékvezetők május 5. és 11. között sorra kerülő budapesti tanácskozását, aminek sikeres lebonyolításához a FINA 1000 dollárral járul hozzá. Itt véglegesen tisztázzák az új szabályok adta problémákat. Ostos cáfolta az első úszó VB elmaradásáról szóló híre. két, s kijelentette: 1971-ben minden körülmények között megrendezik az úszók első világtalálkozóját. illái reivetelr© iteresüak ^ gépírókat* esztergályos* marós, köszörűs, palást- és fruratköszö- rüs, géplakatos- Öntő szakmunkásokat betanított öntőket én férfi segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint, a kollektív szerződés lapján. $4 órás mm* kahét, páros heteken szabad szombat Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. Mezőgazdaság? Gépjavító Vállallak Miskolc, Be senvő! Ú1 íO. Nagyon olcsó a ponty! 0,60—1,00 kg 17,— Ft/kg 1,00 kg felett 20,— Ft/kg Kapható: a Halértékesítö Vállalat szaküzleteiben és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat számos boltjában. halai, a legjobb falai! ízletes, egészséges, olcsó Október 28-tol november 2-ig a MTESZ Szemere utca 4. szám alatti Kiállítótermében bemutatjuk a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár termékeit A konzervkiállítás j mindennap 10—18 óráig tart nyitva. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. B—II. megyei Élelmiszer- és Vegyiaru Nagykereskedelmi Vállalat Miskolci Élelmiszer Kisker. Vállalat Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár. Budapest KOSSUTH HADID 12.30; Melódiákoktól. — 18.45: A kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek.— 14.36; Boccaccio; részletek Suppé operettjéből. — 15.15: Rádiószínház: Optimista tragédia. — 16.52: Kórus- pódium. — 17.15:' Mi újság az Operában? — 17.55: Nyitott sín- dió. — '18.19: Svéd népdalok Pa- tachich Iván feldolgozásában. — 18.38: Üj lemezeinkből. - — 19.30: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, jazz. — 20.00: Botrány nélkül. Változatok egy témára. — 21.16: Petőfi Sándor két verse.— 21.21: Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny. — 22.20: A MRT énekkara Haydn-műveket énekel. — 22.29: Élni tudni kell. — 22.49: Operettrészletek. — 23.00: Tánczene. — 23.30: Mág'ó Károly népi zenekara játszik. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RÄDIÖ 12.11: Mozart-művek. — 13.05. Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Dietrich FicherDieskau énekel. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Rádióegyetem. Batsányi János. — 18.40; Ilavasy Viktor táncdalaiból. —• 18.50: Egy ktsz kinövi magát, Dezséry László írása. — 19.00: Leontyne Price énekel. — 19.18: Fúvóspolkák. — 19.27: Üi könyvek. — 19.35: Budapesti zenei hetek. — Kb. 21.10: Húszas stúdió. — kb. 22.11: Nóták. — 22.45: Hangversenynaptár. — 23.10: Ritkán hallott operákból. URH 18.10: Hanglemezparadé. 18.55: Orosz nyelvlecke felnőtteknek. 6/B lecke. — 19.10: KaESD .narazene. — 19.59: Don Pasqu- ale. Operarészletek. — 20.43: A jazz kedvelőinek. — 21.02: Variációk két témára. — 22.00: Mozart versenyművek, MISKOLCI RADIO Megyei körkép. — Ma nyitották meg Sárospatakon az idei világtakarékossági napokat. — A Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ülése után. — Égy új üzemben. — Hogyan segíti a rá dió és a televízió az oktató- és nevelőmunkát? — Nyugalomba vonuló pedagógusok között. — Egy népművész portréja. — Üj óvoda Edelényben. — Egy nappal a „Liliom” bemutatója előtt. — Fiatalok zenés találkozója. TELEVÍZIÓ ?.7.58: Hírek. — 18.05: Híd a Tiszán Kapcsolásos riportműsor a Szovjetunió és Magyarország között. — 19.05: Esti mese. — 19.20: A Déli sarkvidéken jártunk. 2. rész. — 20.00: TV híradó. — 20.20: Kockázat. 4. rész. Utolsó lehetőség. — 21.15: Szülőföldem: Makó. Bemutatja Erdei Ferenc. — 22.05: TV híradó 2. kiadás. — 22.15: Budapesti zenei hetek. BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ 16.35: Arany kamera. — 17.25- Slovan Bratislava—ZKL Brno I. oszt. jégkorong ligamérkőzés. — A szünetben: TV híradó. — :.J.03: Andrej Pavlik akadémikus élményei. — 20.25; Vidám műsor. — 20.55: Portré Valsik professzorról. — 21.55: TV híradt kiadás. filmszínházak Béke (í4, hn6, 8): ölj meg. •vsak csókolj! — Kossuth (f3. ff», í7): A bűntény majdnem sikerült. — Fáklya (f5, 57): A beszélő köntös. — Petőfi (í5. f7). Szeszélyes nyár. — Szikra (ö. n8): Mezítláb a parkban. - Táncsics (£5. hn7): A hekus ót azok a hölgyek. MISKOLCI NEMZETI • SZÍNHÁZ (7): János vitéz (Schiller bérlet). KIÁLLÍTÁSOK Miskolci Galéria (11—19 óra között) : Magyar műemlékek. Fotókiállítás. Libressző (13—20 óra között): Nagy Gy. Margit gobelinterveinek kiállítása. Rónai Sándor megyei Művelődési Központ (10—18 óra között) • Észak-magyarországi fotókiállítás. Bartók Béla Művelődési Ha: (10—18 óra között): „15 éve halt. meg Nagy Lajos író” címmel könyv kiállítás. Herman Ottó Múzeum $ 0—1) óra között) * • Megyénk története — A Bükk élővilága. Diósgyőri vármúzeum /(10—17 és 14—18 óra között): megközelíthető az 1-es és 5-ös autóbusz- szál, valamint az 1-es villamossal. Olvasóink már jól ismerik játékszabályainkat, s a nyerési lehetőségeket. Éppen ezért most ezek részletezésére nem térünk ki. Játékszabályaink nem változtak, csupán a táblázat adatait bővítettük némileg. Ezzel is szeretnénk segíteni a totózóknak, pályázóinknak.