Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-18 / 42. szám

belföld * ORSZÁGOS DIÁKI* AB ­LAMENT. Újra szót kapnak a középiskolások és a szak- munkástanulók: a KISZ Központi Bizottságának ha­tározata alapján az iskolai és megyei diák-parlamenteket ezekben a hetekben, az or­szágos diáUparlamentet pedis 1970 januárjában rendezik meg. ♦: ÜNNEPI MŰSOROK. Az Orszó.gos Filharmónia az idén is segítséget nyújt az üzemek, hivatalok, intézmények kul­túr felelőseinek november 7. méltó megünnepléséhez. Több, az alkalomhoz Hip műsor- összeállítást. készítettek. A műsorok tolmácsolásában ne­ves művészek működnek közre. * VEGE A CSILLAGÁ­SZATI HÉTNEK. Ma este clr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatójának előadásával befejeződik a TIT csillagászati hete. A neves magyar tudós a Naprendszer kutatásának menetrendjéről számol be hallgatóinak a Kos- suth-klubban. * ARPÁDÉK TÖRÖKÜL BESZÉLTEK. Török Sándor, kecskeméti nyelvész és etimo. lógus befejezte a magyar nép őstörténetével, illetve a hon­foglalással kapcsolatos kuta­tásait. Tanulmányának egyik leglényegesebb megállapítá­sa: Árpád magyarjai nagy számban találtak elő-magyar csoportokat a Kárpát-meden­cében, s Árpád népe zömmel örök nyelvű vo»t. * NINCS ÖTTALÁLÁTOS. Ezen a héten ismét nem volt öttalálatos szelvény a lottón. Négy találatot 27 fogadó ért el, szelvényükre 132 314 fo­rintot fizetnek. A háromtalá- laics szelvény 464. a kéttalá- latos 16 forintot ér. * MAGYAR SIKER MOSZKVÁBAN. A moszkvai népgazdasági kiállítás igazga­tósága 34 magyar vállalatot és szervet oklevéllel tünte­tett ki a szovjet fővárosban nagy sikerrel zárult magyar mezőgazdasági és élelmiszer­ipari kiállításon való jó sze­replésért. 4c NÉPMŰVÉSZ-JUBILE­UM. Tizenöt éve alakult meg a Népművészek Háziipari Termelőszövetkezete 20 fara­gó, fazekas és szűrszabó rész­vételével. A taglétszám azóta 374-re emelkedett, közülük huszonötén, A népművészet mesterei. 4c „ANTI-FÜLD”. Egyes tu­dósok elképzelése szerint, az űrkutatás továbbfejlesztése során három, a Föld pályáján mozgó űrállomást kellene lé­tesíteni. Közülük az egyik, az „Anti-Föld”, a Napnak min­dig pontosan az ellenkező ol­dalán járna, mint ahol éppen a Föld tart, s az általa gyűj­tött adatokat a másik kettő közvetítené a Földre. 4c KUTATÓÁLLOMÁS To­ka j-Hegyalján. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem ásvány- és földtani tanszéke, a Borsodi Szénbányák tá­mogatásával, geológiai knta- róállomást létesít Tokaj- Hegyalján, Abaújkér szom­szédságában. A hegy gyom­rában, mérési gyakorlatok céljára, 60 méteres tárót haj­lottak ki. A telepen diák­szálló, mérőállomás és elő­adóterem épül. 4c ERIK A FÜREDI FÜ­GE. A Balaton északi part­ján, Balatoníűred, Alsóörs és Csopak szőlőhegyeinek szél- védett déli fekvésű lankám beérett a mediterrán vidékek Jellegzetes növénye, a • füge. Néhány balatoni villa kert- (ében a—10 . fügebokor ia feggeíi ggb tele főit ""■ .....(»Sál......... Kieseit a villamosból A kijózanítóba került 4- Mini lapunkban hírül adtuk, tegnap u Megyei Bíróság a helyszínen tárgyalta Bankó János bűnperét, aki július 14-én a ragályi erdőben agyonütötte feleségét. A bümetötanács 11 tanút hallgatott meg, közülük öt az áldozat testvére. Kevés kivétellel, szinte egyöntetű volt a tanúvallomás: a házaspár között gyakori volt a tettlegességig fajuló veszekedés. Különö­sen az utóbbi két hónapban romlott meg a házastársi viszony, ehhez nagymértékben hozzájárult Németh János, aki „vicc­ből” és alaptalanul szította Hankóné már-már beteges félté­kenységét. A bíróság a tanúkihallgatások befejeztével enge­délyt adott arra, hogy a vádlott szót váltson gyermekeivel. (Mint írtuk, öt gyermeke van.) De csupán 6 éves kisfia lépett hozzá, a. nagyobbak nem „kíváncsiak” apjukra, aki megfosz­totta őket édesanyjuktól. (Felső képünkön: a vádlott a kis­fiával.) A kora délutáni órákban került sor a helyszín meg­tekintésére, ahol Hankó Jánosnak be kellett volna mutatnia, hogyan ölte meg feleségét, s hogyan helyezte el holttestét a vízmosásos gödörben. A vádlott, ennek bemutatását megta­gadta. Arra hivatkozik, hogy „nem emlékszik”, csupán az első ütésre. A tárgyalást ezután elnapolták. Folytatásáról la­punkban tájékoztatjuk olvasóinkat. (Bal oldali képünk a hely­színen, a ragályi erdőben készült a vádlott Hankó Jánosról.) (réve) (Agoiha Tibor felvétele) Több lesz az édesség A kereskedelem az idén jobban felkészül a vásárlók év végi ostromára: négyszáz mázsa csokoládéfigurát, 38 vagon szaloncukrot; — kö­zöttük több mártott és krém- szalont — kapnak a Borsod és Heves megyei üzletek. Több lesz a színes fóliába csomagolt télapó, fenyődísz és az ízléses díszdoboz, mint tavaly. A következő hetek­ben 15 vagonnal több édes­ség kerül a boltokba, mint a tavalyi szezonban. Egészségvédelem a gépgyárban A Diósgyőri Gépgyáriján körülbelül másfél ezer ember dolgozik olyan munkahelyen, ahol ki van téve egészségügyi ártalomnak. Ezeket a mun­kásokat évente többször is megvizsgálják, sőt speciális munkaegészségügyi laborató­riumi ellenőrzésnek is aláve­tik őket. Amennyiben rend­ellenességet tapasztalnak, könnyebb munkakört kapnak. Magyar térképek világsikere A Kartográfiai Vállalat képviselői Frankfurt am Mainban, az idei könyvvásá­ron több külföldi céggel folytattak szerződéskötéssel biztató tárgyalásokat. Az egyik legnagyobb olasz cég a magyarul már közkézen for­gó zsebatlaszt olasz nyelvű változatban kívánja megren­delni. Svájci, angol és fran­cia cégekkel olyan atlasz el­készítéséről ' tárgyalnak, amely a világ közlekedési, szállítási és hírközlési össze­köttetéseit dolgozza fel an­gol, francia és német nyel­ven. Magyarul, angolul, fran­ciául és németül adják majd Ki a filatéliai világatlaszt, amelyben minden olyan or­szág szerepet kap, ahol va­laha is adtak ki postai bé­lyeget. Nagy az érdeklődés az európai klímaatlasz iránt is. Gépészeti pszichológia Fiatalok szabadegyeteme Szabadegyetemi előadáso­kat szervez a DIGÉP szak- szervezeti és KlSZ-bizottsá- ga a vállalat fiatal műszaki­jai és közgazdászai részére. A szabadegyetem első előadásá­ra jövő hét közepén kerül sor Pszichológia és esztétika a gé­pészeti tervezésben címmel. Az előadást a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elő­adója tartja. í'egAip délután a tíetezeg Ferenc utcában kiesett a villamosból Láng Tibor mis­kolci lakos, s nyolc napon be­lül gyógyuló sérülést szenve­dett. A vizsgálat szerint ittas állapotban volt Erőse« ittasait iili kerek- pótra az 54 éves P. Sándor tegnap a LaborfalvI Róza utcában, s elesett. A köréje gyülekező emberek ijedten látták, hogy mozdulatlan maradt. Hívták a mentőket, de orvosi segítségre nem volt szükség. P. Sándort a kijó­zanító állomásra vitték A. legnagyobb turbógenerátor A leningrádi „Elektroszila” gyárban végéhez közelednek a gigantikus, 1 millió kilo. watt teljesítményű turbóge­nerátor szerelésének munká­latai. Sehol a világon nincs még egy ilyen gép. Csupán a forgórész acélváza (a te­kercsek nélkül) körülbelül 30 tonna súlyú. A gigantikus motor háromezer fordulatot végez percenként. ^ A generátor nem erőmű­veknek készül. Munkahelye az üzemi vizsgálópad lesz. Az első gép, amelyet ez az óriás fog levizsgáztatni, már csaknem teljesen elkészült. külföld r# Urklrándulások A holdutazás oda-vissza nyolc napot igényel. A tudó­sok szerint egy Vénusz-kirán- dulás már 10, a Mars-túra pe­dig 17 hónapot venne igénybe. Sőt, mivel a visszaindulással meg kellene várni, amíg meg­nyílik az „ablak” (a legkeve­sebb energiát felemésztő út­vonal), ez a két utóbbi „szom­szédolás” 25, sőt 32 hónapra hosszabbodna meg. Az állatbarát Marta Callas, a világhírű olasz operaénekesnő, egyszer igy nyilatkozott a barátnőjé­ről: — Annyira szereti az álla­tokat, hogy ha felfedez egy molyt, tüstént vásárol neki egy nercbundát. Gyorsított eljárással: Súlyos testi sértésért Q A L’HUMANETÉ 1CÖ59» Georges Marchais-nak, as FKP Politikai Bizottsági­tagjának, a KB titkárának „Lenin, a lemnizmus éö Franciaország” című cikkét; Lenin a francia—szovjet ba­rátság megalapítója és egy­ben .szimbóluma is — hang­súlyozza a szerző. © A SZOVJETUNIÓ a V*- es években a világ gépkocsi- ipari nagyhatalmainak sw- rába szándékozik lépni — ir-‘ ja a Rudé Právo. Az ország­ban jelenleg 1t3 autó- ér.1 autóalkatrész'-gyárat építenek vagy rekonstruálnak. Au 1969—70-es években két és félszer annyit ruháznak be « gépkorsiiparba, mint »meny­nyit 1961—65 között összese» fordítottak erre a. célra. © VERCORS, a maggw származású kiváló franciái író, a francia ellenállási moz­galom híres regényének, A tenger csendjének szerzője, Becsben megtartott előadása után Bukarestbe utazik. Hí­rek szerint a román főváros­ból Budapestre látogat, ahoi rokonsága még él. © A VATIKÁN pénzügye; címmel írt könyvet Conrado Pallenberg olasz újságíró. A mű, amely rövidesen megje­lenik a londoni Peter Owes» kiadónál, részletesen tárgyal­ja a Vatikán amerikai és nyugat-európai trösztökkel fennálló gazdasági kapcsola­tait. © államosította® Bolíviában az amerikai Gaa Oll Company olajtársaság ja­vait. A közleményt néhány* órával azután adták ki, hogy a boüviai katonai egységek megszállták a társaság tele­peit és lefoglalták berendelé­seit. © SZERGEJ JESZBNYTK múzeum nyílt a nagy szovjet költő szülőfalujában, Kons- tantinovóban. Kéziratok, könyvek mellett hanglemezek is találhatók itt, amelyeke® Jeszenyin maga adja elő köl­teményeit. © CSAKNEM NEGYED^ MILLIÓ közétkeztetési vál­lalat volt az elmúlt év vé­gén a Szovjetunióban. 1940- ben még csak 88 ezer, tavaly december végén már 222 ezer működött. Az eladott élel­miszerek értékének mintegy 17 százaléka ezekre a válla­latokra jut. © VALÓSZÍNŰLEG AMB; RIKAI KÉZBE kerül Anglia egyetlen repülőgép-társasága. Egy észak-amerikai cég aján. latot tett a részvények meg­vásárlására, hogy a súlyos anyagi gondokkal küszködő vállalat folytathassa a léglö- késes repülőgépek gyártását; © DÉL-KOREÁBAN vég­rehajtották azt az alkotmány« módosítást, amely lehetővé teszi, hogy Pak-Csong Hi el­nököt harmadszor is megvá­lasszák az állam fejévé. Dél­másfél év Várj fik a géptestvért Egy éve dolgozik egy univerzális rakodógép a TÜZÉP Sajó- parti telepén: szenet;, betongerendát, fenyőrudakaí, építési anyagokat sited ki a vagonokból és rak le a kívánt helyre. Szénből például óránként 300 mázsát rak ki. Ezt 6—8 ember csak megfeszített erővel tudná megtenni. A vállalat a közel­jövőben még egy ily^n gépet vásárol. Tegnap délelőtt gyorsított eljárással tárgyalta az Edelé- nyi Járásbíróság Lázi Lajos, Lázi Aladár és Gagyi József boldvai, Dankó telepi lakosok bűnperét. A három vádlott október 15-én megtámadott és minden indok nélkül úgy megvert egy boldvai lakost. hogy bordái eltörtek, és sú­lyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A járásbíróság Lázi Lajost t év 6 hónapi, Lázi Aladárt és Gagyi Józsefet pedig 1—í évi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet jogerős. í»ELi HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — üöszertesEtÖ: CSALA LÁSZLÓ. — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. - Központ- 36-532. 16-672. 35-380. 36-570. — Titkárság: 18-238. — Bel- és város politikai rovat: 18-221. — Művelődési rovat 18-220 - Sportrovar 18-222 - Levelezés: 13-227. — Kiadja: a Borsod megyei Laptöadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsllin-zky u. 15. - Felelős kiadó BIRO PETER. — Telefon: 86-131. — Hirdetésfelvétel- Miskolc. Szécbeny, a. 15—17. — Tel.: 16-218. - Terjeszti: a Magyar Posta. - Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fillér, hétfőn l forint. - Indes 2S 9SL — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál, Miskolc, Bajcsy Zsilinszky u. 13. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Koreában százával tartóztat, ták le a tüntetőket, akik a tervezett alkotmánymódosítás és a diktatúra fenntartása ellen tiltakoztak. HAMISÍTATLAN „UJJLENYOMAT” A legmegbízhatóbb „íiíjlenyo- mat” segítségével került kézre a 29 éves William Alen New Yorkban. Ki akart rabolni egy fiatal hölgyet, aki azonban eré­lyesebbnek bizonyult nála és vé­dekezés közben sikerült leha­rapnia támadója kisujjának vé­gét. Ezzel a hamisítatlan és késs­zel fogható „ujjlenyomattal” ér­kezeti meg a rendőrségre. Be­mutatta a bűnjelet és a rend­őrség ezt azonosította a birtoká­ban levő ujjlenyomatokkal. Mon­dani sem kell, hogy William! Als® hamarosan lakat fteeSfe

Next

/
Thumbnails
Contents