Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-14 / 38. szám

* Kosárlabda-balett az őszi szezon első mérkőzésén, a DVTK—Oroszlány találkozón. S sufni ly magyarázott Lesállás után — szabályos gól... Szakértőink: dr, Borossy László Hintő* győzelem Keszthelyen Fufávadlövöink sikerei Majdnem világcsúcs Ritkán látható körülmé­nyek között szerzett gólt Fe­kete a Csepel eile i mérkőzé­sen. Az I. félidő 25. percében a leivonal közelében szerezte meg a labdát és a csepeli kapu felé tört, majd a pálya középvonalán át előrerúgta a labdát. Vass a jobb oldalon, a labdától és az esettől kb. 10— 12 méterre, passzív lesen állt. Az elrúgás pillanatában Vass mozdulatot tett a labda irá­nyába, annak megszerzésére, de Fekete kirobbant, kapura tört és gólt lőtt A partjelző lest jelzett, Bi- roczky játékvezető helyesen felülbírálta — amit a part­jelző visszaintéssel tudomásul is vett —, és megítélte a gólt A csepeli játékosok lest vi­tattak és nem akartak kezde­ni, de a nézőtéren is sokan vi­tatták a partjelző intését és a gól szabályosságát Expressz sport VILÁGCSÚCS A svédországi Malungban az idei világbajnoki VI. he­lyezett középsúlyú svéd súly­emelő, Hans Bettembourg nyomásban 170,5 kilogramm­ra javította a világcsúcsot A régit négy hónappal ezelőtt a szovjet Golubovics állította be 170 kg-al. \ 22-ES KERET Sós Károly szövetségi kapi­tány a következő 22 játékost .'.evezte a Dánia elleni VB- selejtezó mérkőzésre: Szent- mihályi, Tamás, Géczi — Ke­lemen, Ihász, Bánkúti, Noskó, Páncsics, Mészöly — Szűcs, Halmost, Zámbó, Dunai III. — Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II.. Kozma, Kocsis. Puskás. Rákosi, Nagy L. KOREÁBA UTAZTAK. AZ ORT-RE Tegnap „elrepült” u ma­gyar ifjúsági labdarugó válo­gatott a Koreai NDK-ba. A 16 játékos között két diós­győri játékos is részt vesz az Olimpiai Reménységek Tor­náján: Bencze és Gass. Bor­sodi tagja a csapatnak: Föl­dest (Somsá.lyi Bányász). A gól szabályos volt, mivel az elrúgás ■pillanatában Vass passzív lesen állt. Azzal, hogy mozdulatot tett a labda irá­nyába, lesállása nem vált ak­tívvá — nem volt befolyással a játékra —, mivel közelében nem volt ellenfél játékos és a labda sem volt elérhető tá­volságban. Sós G. partjelzőnek intenie kellett a lesállást, mert az ol­dalvonalról — a rossz szög miatt — nem lehetett bizto­san megállapítani a labda irányát. Tipikus esete volt ez an­nak, amikor a játékvezetőnek felül kell bírálnia a partjelző intését, és Biróczky kitűnően élt is vele, a DVTK. javára ... Góliövö lista A labdarugó NB I. hétvégi fordulójában Puskás ismét két gólt szerzett és elhagyta Bonét, aki ezúttal nem volt eredmé­nyes. A góllövő lista élmező­nyében tanyázó játékosok közül csak Puskás tudott javítani. 24 gólos: Puskás (Vasas), 12 gó­los: Bene (Ű. Dózsa), 20 gólos: Kozma (Bp. Honvéd), 16 gólos: Farkas (Vasas), 14 gólos: Dunai If. (ü. Dózsa) és Korsós (Kába ETO). ŰJ VILÁGREKORD Az ukrajnai Rovnovban megrendezett atlétikai verse­nyen Anatolij Bondarcsuk 75,48 m-re javította a kala­pácsvetés világrekordját. A -cinéit bir&ozolc mellett az if­júságiak is szőnyegre léplek az. elmúlt hét végén. A Papp J. SÉ és a Borsodi Bányász fiataljai az Észak területi ifjúsági kötött­fogású csapatbajnokságon mér­ték össze tudásukat. Ebben a fo­gásnemben a Papp J. SE ver­senyzői nagyszerűen helytálltak és biztosan szerezték meg a esa- patgyőzelmet. Siroki, Árva, Da­her, Zvolenszky kétvállal. Szubo és Balázs pontozással győztek. Borsod megye serdülő kötött­* és szabadfogású birkózó bajnok­Keszthelyen rendezték meg & futóvadlövő országos baj­nokság küzdelmeit. A Csa- nvik-völgyhöz hasonló, festői környezetben 38 induló állt rajthoz, az olimpiai felkészü­lés jegyében. Részt Vettek a bajnokságon a két katonai főiskola, az MHSZ KLK és több vidéki egyesület ver­Remek szüreti idő volt va­sárnap Egerben. Alig 6000 ember foglalt helyet a lelátó­kon. Akik eljöttek a mérkő­zésre, azok is legfeljebb az ősz derűjének örülhettek, s ez nemigen enyhítette a szur­kolók rossz hangulatát, ke­serű szájízét. Eger, mint már annyiszor, most is csak arra adott bizo­nyosságot, hogy nem sok a keresnivalója az NB I-ben. Sem állóképesség, sein aka­raterő nem volt az egri fiúk­ban. Ernyedt és szív nélküli játékukban nyoma sem volt annak, hogy a kiesés ellen küzdenek. Olykor-olykor el­szánták magukat a támadás­ra, ha a magabiztos győriek engedték, ám ezek a támadá­sok is úgy hatottak, mint a lassított filmfelvétel. Jobbára' csak lézengtek a pályán. Ér­dek nélkül rúgtak a labdába, mintha számukra semmi tétje sem lenne ennek a rangadó­nak. A Rába-partiak végül is megunták a dolgot, és a 68. percben gólt rúgtak. Nagy Ökölvívás Serdülök versenye A Salgótarjánban megrendezett területi serdülő ökölvívó bajnok­ságon jól szerepeltek a borso­diak. Eredmények: légsúlyban első Berecz MVSC, második Ta­kács Borsodi Bányász. Kisváltő- súlyban: 1. Bakondi, 3. Józsa, mindkettő Özdi Kohász. Váltó­súlyban : 2. Balogh MVSC. Nagy­váltósúlyban: 1. Fehér MVSC. Középsúlyban: 2. Csordás MV­SC. Félnehézsúlyban: 2. Komora Özdi Kohász. Miskolcon az MIK elnöke Ma délután a miskolciak színes filmen is megtekinthe­tik a mexikói olimpia esemé­nyeit: a IX. KPVDSZ kultu­rális napok keretében filmve­títéssel egybekötött sportan- kétra kerül sor az SZMT- székház klubhelyiségében, melyen részt vesz és telőadást tart Bánhalmi Ferenc, az MTK elnöke és Varga Béla újságíró, a Népsport munka­társa. ságán 42 induló volt. a győzte­sek neveli az egyes súlycsoport­ban kötöttfogásban: Dezső (K. VSE), Siroki (Papp J. SE), Szom- batliy (Papp J. SE), Balajti (Papp J. SE), Zvolenszky (Papp J. SE), Gabóczi (DVTK). Szabadfogás: Ormos (K. VSE). Oláh (B. Bá­nyász). Huszti (K. VSE), Bányai (B. Bányász), Tátrai (B. Bá­nyász), Albok (K. VSE), Horváth (Papp J. SE), papp (Papp J. SE), Buczkó (K. vsF,), Zsigmondi (Szerencs). senyzői. A Keletbükki Álla­mi Erdőgazdaság futóvadlö­vői egy felnőtt és egy junior csapattal képviseltették ma­gukat. Közülük négyen — Huszár, Felsőbányái, Liptai és Szabó — válogatott spor­tolók. Az előző évekhez viszonyít­va jelentősen emelkedett a volt a gólszerző, Et, 11 perc múlva újra a hálóban táncolt labdájuk: ezúttal Kiss volt eredményes. Az utolsó per­cekben Lakinger „egyéni ala­kításának” lehettünk tanúi. A máskor is sokat fegyelme- zetlenkedő egri játékos a 88. percben leintette Zsolt játék­vezetőt, aki azonnal leküldte a pályáról. Szusza edző mérkőzés előtt így nyilatkozott: „Még felcsil­lanhat a bentmai’adás re­ménysugara.” A mérkőzés vé­gén már csak azt mondhatta: ..Eger ismét a szokásos beteg­ségben szenvedett, kevés helyzetét sem használta ki, s a második félidőben végképp összeomlott.” Eger reménytelen helyzetét tekintve, ez a nyilatkozat nem kíván különösebb kom­mentárt. Potciky Dezső KOSSUTH RADIO 12.SU: Melódiakoktél. — 13.88: Törvénykönyv. — 13.58: Kórus- pódium. — 14.06: Vaszillj her­ceg. Mesejáték. (Tsm.) — 15.10: Szirmay Marta énekel, — 15.27: .Rádióiskola. — 16.05: Ismeretlen ismerősök. (Ism.) — 16.37: A mikrofon előtt a Munkaerő és Életszínvonal Távlati Tervezési Bizottság vezetői. — 17.05: Nagy- Britannia a kongresszusok után. — 17.20: Lórin Maazel vezényel. — 17.57: Mennyit ér 60 perc? — 18.28: Könnyűzenei híradó. — 19.25: A Szabó család. — 19.55: Operett. — 20.40: A Magyar Rá­dió és Televízió pépi zenekara játszik. — 21.15: Kozmosz. Tu­dományos magazin. — 21.40: An- day Piroska Wagner-operákból énekel. — 22.20: Bill Ramsey énekel, Johnny Keating zeneka­ra játszik. — 22.50: Meditáció. — 23.00: Szimfonikus zene. — 0.10: Virágén ekek. PETŐFI RÁDIÓ 12.00: Versenyművek. — 18.05: Undine. Részletek Lortzing ope­rájából. — 14.00 Randevú kettő- től-hatig. — 18.10: Fiatalok hul­lámhosszán. — 19.35: Budapesti Zenei Hetek. — Kb. 21.30: Uj könyvek. — Kb. 21.33: Nóták. — 22.20: őszi túrák — őszi séták. Riportműsor. — 22.35: Régi ma­gyar operákból. — 23.10: Tánc- zene. URH 18.10: Hanglemezparácifc. — ís.eO: Orosz nyelvtanfolyam felnőttek­nek. l/b lecke. — 19.15: Purcell:' Arthur király, őtfelvonásos ope­ra. — Közben: 19.53: Láttuk, hallottuk. — 20.13: Az opera­közvetítés folytatása.—- 21.21; Ki­színvonal. Az, első két na­pon 40 lövéssel — 20 gyors és 20 lassú futású céltáblára — a csapatversenyek sorsát döntötték el. A miskolci ju­niorcsapat a négy sorozatban fokozatosan növelte előnyét és végül is új országos csúcs­csal. 103 ponttal előzte meg a második helyezett Zalka FSE-t. A felnőtt csapatban Liptai és Alberti gyengén kezdett. A Kossűth KFSE versenyzői az első két sorozat után 28 pontos előnyhöz jutottak. A harmadik, de különösen a negyedik sorozatban a Lip­tai—Alberti kettős is felzár­kózott Huszárhoz és Felsőbá­nyáihoz. Megszerezték a ve­zetést és a 28 pontos lema­radásból biztos győzelem szü­letett. A bajnokság az egyéni ver­senyekkel zárult. Az előző két nap eredményeihez hoz­záadták egy 20 lövésből álló sorozat pontjait. A- felnőtt férfiak küzdelmében a vete­rán csapatkapitány Huszár András kitűnő formában ver­senyzett és 17 pontos győzel­met aratott. Ezzel megsze­rezte negyedik bajnokságát. Felsőbányái két ponttal szo­rult a harmadik helyre. A junior számban Szabó Gyula junior és felnőtt országos csúcsot lőtt. Eredménye mindössze egy körrel maradt el a fennálló világcsúcstól. A 18 éves Tokodi 81 körös las­sú sorozattal kezdett és nem tudta az országos vidéki baj­nokságon elért harmadik he­lyezését megismételni. látó. A Rádió kulturális világ- híradója. — 21.56: A jazz ked­velőinek. — 22.21: Magyar zene­szerzők. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. — 18.05: Új utak, gondokkal. Riportfilm a több- csatornás áruértékesítésről. — 18.30: „Üzenetek”. Magyar do­kumentumaim. — 18.50: Esd me­se. — 19.05: Teleimpex. — 19.35: Liebner János muzsikál. —20.00: TV-híradó. — 20.20: Kék fény. — *21.20: Csak a képre emlékezem. Egyszer már tetszett — másod­szor is ajánljuk. — 22.20: TV- hiradó — 2. kiadás. BRATISLAVAI TELEVÍZIÓ 17.20: Hírek. — 17.55: Gyer­mekműsor a prágai állatkert­ből. — 19.00: TV-hiradó. — 20.05: Epizód Sherlock Holmes törté­neteiből. MISKOLCI RADIO A riportereké a szó. — Mi új­ság a TÜZÉP-nél? — Beszéljünk az áruellátásról! — Miskolcon nyitották meg az idei Műszaki Künyvnapokat! — Zenekari mu­zsika. — Kezdeményezések, ta­pasztalatok üzemeinkben. — Át­adták a Lenin Kohászati Művek új elektroacélművét. — Gyor­sabb-e a tempó? — Az igazság­ügy fóruma. — Barátságos ven­dégfogadó a Tisza túlsó part­ján: — Operarészletek Városi tanácstagi fogadóórák Október 18. D&ragó Jánosné. Görömböljs* Németh I. u. 28., 14 órától. Október 20. Antóny i Imréné, MÁV-kluh, Lenke u., 18 órától. Október 21. Kalló István, Latabár E. u. irt., 17 órától; Sebő Ernő. Szövő u. 9., 17 órától. Október 23. Dr. Tóth István Petneházi óvoda, 18 órától. Október 24. Maiiák István, Pereces. József A. munkásszállás. 16 órától: Valkó Miklós, Üttörő u. 2., is órától. Október 25. Dr. Faragó Endre, KISOSZ, Debreceni u. 4., 18 órától. Október 27. Adám Jánosné, 48-as u. 15., r» órától; Káski Sándor, Palóczi u 19., 17 órától; Soltész Gábor, Ber­csényi u. 21., 18 órától; Szolga István, Miklós úti ált. iskola, IV órától; Tóth Ferenc és Tóth Ti­bor. Nagyváthy úti ált. iskolafl 18 órától; Vincze Bélané, Bod­rogi Zs. u. 12., 18 órától. Október 28. Deák Béla, Kun B. úti ált. is­kola, 13 órakor; Nagy János, vargahegyi munkásklub, 18 órá­tól ; Radvánszky István, Győri k. 123., III/2. pártszervezet, 16 Órá­tól; Szúnyog Éva, Szeles úti ált iskola, 18 órától. Október 29. Szűcs Sándor. Szinyei Merse P. u. 13., 16 órától: dr. Terplár Zénó, Egyetemváros, Gépelemek Tanszéke. 16 órától. Október 30. Kiss Mártonné, Kilián-észafc, óvoda, 14 órától, Október 31. Felvinczy Ernő, Szeles úti alt* iskola, 13 órától; Garadnai Fe­renc, Bodrogi Zs. u. 10., 18 órá­tól ; dr, Konczwald Barna, KÖny- vés K.' u. 2., 17 órától; Piuko- vies József, Dózsa Gy. u. 30.« MIK V.-t, 17 órától: Winkler Jó- zsefné, Pereces—Erenyő, orvosi, rendelő, 17 órától. «allős felvételre keresünk gyor.v « gépírókat, esztergályos, marós., köszörűs, palást- és furatköszö­rűs, géplakatos, öntő szakmun­kásokat. betanított öntőket fc férfi scgédmui búsokat. Bérezés mcgegye.es szerint, a kollektív szerződés alapján, ti órás mun­kahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munka­ügyi csoportnál. Mezőgazdasági1 Gépjavító Vállalat, Miskolc, Be senyői út 10. ingatlan Külön bejáratú szoba dolgozó házaspárnak kiadó október 15- tői. Miskolc, II., Jegenyés u. 5, (Üttörőpark.) Gyermektelen házaspárnak kü lön bejáratú albérleti szoba ki­adó, és szép kisipari konyhabú­tor eladó. Dráva u. 33. (Martin telep.) if^gires; Női fodrászt felveszek és sötét, teleháló eladó. Rémiásné, Mis­kolc, Győri kapu 10. filmszínházak Beke (f4, hnG, 8): Flórián kapi­tány I—II. — Kossuth (f3. £5, f7): Imposzíorok. — Fáklya <5. n8)::' Harc a sátánnal. — Petőfi (Í7):: A crossbow-akció. — Táncsics (f5, £7); Az én bolondos famíliám. — Szikra (5, n8): Az utolsó éden. — Ságvári (í5, hn7): Ismerj a szandi mandií? Miskolci Nemzeti Színház (5.6.30) Vörös és fekete. (Gárdo­nyi ifj. bérlet) (19.30) János vitéz (Bérletszü- net) KIÁLLÍTÁSOK Miskolci Galéria (11—19 óra kö­zött): Magyar műemlékek című fotókiállítás. Libresso (13—20 óra között): Nagy Gy. Margit gobelintervei­nek kiállítása. Szőnyi István terem (10—14.30 óra között): Bánovszky Miklós festőművész tár)éti? Bartók Béla Művelődési Ház flO—18 óra között): Könyvkiállí­tás Anatole France halálának 45. évfordulóján. Herman Ottó Múzeum (10—is őrá között): Megyénk története. — A Bükk élővilága. Herman Ottó Emlékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete és munkássága. Mássá Múzeum, Üjmassa. Ö*- kohő (nyitva egész napon át). Megközelíthető a 15-ös a utó busz- szál és a garadnai kisvasútiak Görögkeleti templom (10—13 és 15—18 óra között): Miskolci gö­rögök művészeti emlékei. Diósgyőri Vármúzeum (10—13 és 14—18 óra között). Megköze­líthető az 1-es és 5-ös autóbusz- szal, valamint az 1-es villáma** sál.. Hir kossá# Területi CSB és megyei bajnokság Hz Eger összeomlott Kába ETO—Egri Dózsa 2:0 jjc Minden csatár legszebb pillanata: a labda a kapuson túl­jutva a hálóba tart. Tarr I. (Papp J. SE) első gólját lövi az EVTK hálójába. 4, s - 9 .1 if. 11 'l ( [ 1 t >r>­fi Bfí rjPi tgy g t

Next

/
Thumbnails
Contents