Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-08 / 33. szám

! Miskolc úsxósportjáról Közös összefogással mm 1 ||f|| Nagyüzem a diáksportban is! Országos elődöntő lesz Ózd o ti Néhány héttel <íí iskolaév beindulása után újra mezbe öltözött diakok seregétől tar- kállanak a sportpályák. El­kezdődtek a komplex verse­nyek keretében a különböző sportágak küzdelmei. Legfrissebbek az atléták voltak. A kétfordulós megyei csapatbajnokság őszi verse­nyeire álltak rajthoz. A leg­nagyobb sikere a két tömeg­váltónak (10x100 és 10x400 mi volt. A két forduló eredmé­nyei alapján most készült el a versenyek értékelése. A fiúknál (22 iskola között) a miskolci Földes Gimnázium csapata végzett az élen (1535 p). megelőzve a Putnoki Gim­názium (897) és a Gépipari Technikum (871) együtteseit. A Kohóipari Technikum diákjai csak az őszi forduló­ban vettek részt, az összesí­tésben mégis a negyedik (!) helyet szerezték meg (865 p). A leányoknál a Herman Gimnázium nyerte a versenyt (21 iskola indult), (1419 p) az y Valóban siralmas képet mutat a kép... Fotósunk a miskolci fedett uszoda Szinva felőli oldalát örökítette meg. Mi bízunk abban, hogy ez a nem éppen idillikus látvány nem tart az örökkévalóságig. Az elmúlt hetekben több alka­lommal foglalkoztunk városunk úszósportjával. Cikksorozatunkra dr. Konczvald Barna, a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatorná­zási Vállalat igazgatója levélben reagált, amelyet vitaindítóként leközöltünk. A szülők, akiknek gyermekei a fedett uszodában \Tersenyszerűen sportolnak, hoz­zászólásaikban nemcsak a gyere­kek iránt érzett szülői féltésnek adtak kifejezést, hanem őszintén, tárgyilagosan mondtak véleményt Miskolc úszósportjáról is. Nem tudjuk, és nem is sza- bad helyeselnünk azt, hogy a fedett uszoda élettartamát a felújítás után „mindössze négy évben” állapították meg az illetékesek. A több millió forintos beruházás — mint egyetlen ilyen létesítmény városunkban — többet érde­melne. A természetes elhasz­nálódás következtében kelet­kezett hibákat mindenképpen ki kellett volna javítani, nem pedig megvárni, míg teljesen tönkremegy az uszoda! A víz hőmérsékletének mé­rése sem egyoldalúan tör­tént, minket nem egyolda­lúan, s főleg nem „rosszindu­latú túlzással” tájékoztattak. Az edző naplójában, vélemé­nyünk szerint, nem „hasszá­mok” vannak. Volt olyan eset is, amikor a városi TS elnöke a vállalathoz fordult a víz hő­mérsékletének mérése ügyé­ben. A válasz ez volt: „Miért kell mindjárt az igazgatóhoz menni?” (Ezt a problémát különben már megoldották, a víz hűtéséről gondoskodnak.) A hiányosságokról folyta­tott vita helyett, most már a jelenlegi lehetőségek jobb ki­használásán kellene munkál­kodni! Továbbra is fenntart­juk azt a véleményünket, hogy az uszodát át kellene adni a sportolás céljaira. Az edzők általában 25 gyerekkel dolgoznak, naponta egy-, másfél órát. Ennyi idő alatt nem áll módjukban minden­kivel megfelelően — egyénen­ként — foglalkozni. Az élvo­nalbeli úszók napi 5—10 ezer métert úsznak, — ehhez 3—4 óra kell! Miskolcon ezt jelen­leg nem tudják megtenni. Az iskolák is sokat nyernének, ha egész nap a fiataloké lehetne a fedett. Tudjuk, hogy az üzemeltető vállalatnak a bevétel is fon­tos. A városi tanács és a TS vezetőivel közösen, mégis meg kellene keresni a leg­megfelelőbb megoldást az üzemeltetésre. Több támoga­tást kell nyújtani városunk úszósportjának. Az edzők, szakvezetők sok hasznos ötle­tet, tanácsot tudnak adni, s azokat megfelelő mérlegelés­sel hasznosítani lehet az úszó- sport érdekében. FELFÖLDI GYÖRGY Eldőlt a megyei bajnokság Hétfői számunkban már közöltük, hogy a M. Sparta­cus a Helyiipar elleni 9,5:4,5 arányú győzelmével már megszerezte a megyei sakk csapatbajnokság első helyét. További eredmények: MVSC —Ózdi Kohász II. 9:0, Sátor­aljaújhelyi MÁV Vasas—Mis­kolci Közlekedés 5,5:8,5, Or­mosbánya—MEAFC 2:Í2. A bajnokság élcsoportjá­nak állása: 1. Miskolci Spar­tacus 107 (20), 2. Miskolci Helyiipar 37 (16), 3. MEAFC 75,5 (15). (H. k.) Fegyelmez a bíró A tétre menő mérkőzése­ken rendszerint ideges han­gulat uralkodik a pályán és nézőtéren egyaránt. Ügy gon­doltuk, így lesz ez az MVSC —VM Közért kosárlabda- mérkőzésen is, hiszen az egyik csapatnak a bennma­radást, a másiknak bronzér­met jelentett a két bajnoki pont. A légkör azonban csak a nézőtéren vált izzóvá. Ugyanis a kitűnő napot kifo­Hódmezővásárhelyen a válogatott Az október 22-i, Dánia el­leni VB-selejtező-visszavágó- ra készülő magyar labdarúgó­válogatott ma délután Hód­mezővásárhelyen lép pályára a város felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségsorozat kere­tében. Sós Károly a csapat kije­lölésénél nem vette figyelem­be a Vasas játékosait, akik az NDK-ban vendégszerepei­nek, valamint a sérült Szű­csöt és Káposztát. A követke­ző 14 labdarúgó kapott helyet a hódmezővásárhelyi együt­tesben: Szentmihályi, Tamás, Kelemen, Páncsics, Bánkúti, Halmosi, Dunai III., Zámbó, Göröcs, Fazekas, Kocsis, Be­ne, Dunai II. és Kozma. Egy sapkán múlott... I gól igaz története Tamás Gyula két-harom mérkőzésen nem kap annyi lövést, mint a vasárnapi Komló—DVTK találkozón. A gyenge védelem miatt 4—5 méterről is rúghattak kapura a bányászcsatárok, de Tamás kifutott, vetődött, öklözött: kiváló technikával fogta a labdákat. A közönség már- már feladta a reményt, hogy a hazai csatárok gólt rúgnak. \ 26. percben azonban Tamás i szemébe tűző naptól nem átta. hogy Herr áll előtte, aki elfejelte a labdát, sajnos ép­pen Csordás 11-höz, ö pedig rögtön az üres kapura fejelt. (Tamás: „Két hónapja kértem az egyesületet, hogy vegye­nek nekem egy sapkát.”) Az már újabb pech, hogy a fejes a felső kapufáról a bal kapu­fa élére pattant, onnan pedig kifelé, de a beronanó Török térdéről a hálóba vágódott. Öngól! (Tamás: „Éppen a ke­zembe tartott a kipattanó lab­da”) Kísérleti labdarúgópályát építenek Gelsenfeirchenben A Rurh-vidéki Gelsenkir- ehenben egy „minden időjá­ráshoz alkalmas” labdarúgó- pályát kísérleteztek ki. A já­téktér alá 700 darab 3,5x3,5 méteres beton-tartályt építe­nek, amelyeket kaviccsal töl­tenek meg. Erre helyezik a gyepszőnyeget. Nagy esőzések után a vízmennyiség azonnal beáramlik a tartályokba. A víz egy részét öntözésre hasz­nálják majd, a többit csator­nákkal vezetik el. Hóesés vagy jegesedés esetén 24 órá­val a tervezett mérkőzés előtt meleg légáramlattal árasztják el a játékteret, amely teljesen felszárad. Két évig kísérleteztek az új pálya kialakításán. A meg­tervezett berendezés költsé­ge mintegy 600 ezer nyugat­német márka (150 ezer dol­lár), ebből az összegből 100 ezer márka csak a szárító berendezés. gó Vasutas-fiúk egyre-másra szerezték kosaraikat, s már a találkozó elején megnyugtató előnyre tettek szert. Annál érthetetlenebb volt a megle­hetősen gyér számú közönség soraiból behallatszó és Gili játékvezető ténykedését nem éppen szelíd szavakkal bírá­ló megjegyzések áradata. Az idős bíró nem sokáig tűrte a sértegetést, s a játékot meg­szakítva alaposan kioktatta, majd a teremből is kivezet­tette a hangoskodó nézőt. A kosárlabda-mérkőzéseken meglehetősen ritka eset után néhány másodpercre döbbent csend állt be, majd elemi erővel tört ki — a biztatás! Zengett-zúgott a „Hajrá Va­sút!” kiáltásoktól a terem. S a vasutas kosarasok meg is hálálták a buzdítást — pom­pás győzelemmel örvendez­tették meg szurkolóikat. Így van ez rendjén — pályán és nézőtéren egyaránt. M. Gy. KOSSUTH RADIO 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 14.00: Bellini: A kalóz — jelenet. — 14.18: Az élő népdal. — 14.30: Nőkről — nők­nek. — 15.10: Kóruspódium. — 15.20: Magyar századok. (Ism.). — 16.05: Két versenymű. — 16.48: A műhelyben beszélik, ni. rész. — 16.55: Az első csók. Psicla Jenő verse. — 17.20: Bárdos Lajos kö­szöntése. — 17.54: Van új a Nap alatt! — 18.10: Ki volt a magyar tanáruk? — 19.25: Bobby Solo énekel. — 19.48: Lemezek közt válogatva. — 20.28: Népdalcsokor. — 21.03: Visszhang. — 21.33: Far­kas Gabi és Heintje énekel, a Rokoko-együttes játszik. — 22.20: Két kantáta. — 23.12: Népdalok. — 0.10: Operaáriák. PETŐFI RADIO 13.05: Házunk tája. — 13.25: Gluck—Mottl: Balettszvit. —14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Rüvidebb úton. — 18.22: Mozart: Don Juan — kétíelvonásos opera. — Köz­ben: 20.25: tJj könyvek. — 20.28: Az operaközvetítés folytatása. — 21.32: Atlasz. Világgazdasági fi­gyelő. — 22.12: Tánczene. — 23.f0: Kamarazene. UHH 18.10: Tánczenei koktél. — 18.55: Dvorzsák: IX. ,,Üj világ” szimfó­nia. — 19.35: Budapesti zenei he­tek. — Közben: 20.2S: Külföldi tudósoké a szó. — Kb. 20.45: A Encsi Gimnázium (1319!. s a Kilián Gimnázium (1177) előtt, Említést érdemel a me­gyei atlétikai szakszövetség kitűnő munkája is. hiszen riem csak kezdeményezték, de első ízben is ők rendezték meg a versenyt, ezzel is se­gítve az ifjúsági bizottság munkáját. Megindultak a küzdelmek az ugyancsak először kiírt or­szágos középiskolás kézilabda kupában is. A selejtezők so­rán a megyéből 26 fiú- és 24 leánycsapat lépett pályára. Az első forduló nem hozott- vá­ratlan eredményi, az esélye­sek győzelmével értek véget a mérkőzések. A második fordulóba mär a kiemelt csa­patok is bekapcsolódnak (4—4 együttes). A küzdelmeket ki­eséses rendszerben bonyolít­ják le, majd a legtovább áll­va maradt 4—4 együttes kör- mérkőzéses formában dönti el, hogy melyik 2—2 csapat jut be az országos elődöntőbe, melyet 1970 tavaszán Özdon rendeznek meg.- Monostori ­' ‘ V* v,1 . • ■ **i .» * áll< Felvételre keresünk gyors- és gépírókat, esztergályos, marós, köszörűs, palást- és furatköszö­rűs, géplakatos, öntő szakmun­kásokat. betanított öntőket és férfi segéd minkasokat. Bérezés megegye*és szerint, a kollektív szerződés alapján. 44 órás mun­kahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munka­ügyi csoportnál. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Miskolc, Be­senyői út 10. Gyakorlott gyors-gépírót alkal­mazunk. Miskolci Vendéglátóipa­rt Vállalat, munkaügy. Miskolc, Baross Gábor utca 13—15. idgffStSciiri Elcserélném kétszoba összkom­fortos lakásomat egyszoba össz­komfortosra, Petneházi utca kör­nyékére. Érdeklődni este: Van- czák János u.. ITT. éo. II. lépcső- ház, II/2. Mészárosné, Különbé járatú bútorozott szo­ba fiatal házaspárnak fürdőszoba használattal kiadó. Érdeklődni estefelé: Vanczák János u. III. ép., II. lépcsőház II/2. Mészáros­né. Renault R—10-es személygépko­csi, meggypiros, újszerű állapot­ban, 21 000 km-rel eladó. Érdek­lődni fél 5 órától 34-973 és 17 órától vasárnap 38-853 telefonon. Eladó Wartburg személygépko­csi. Érdeklődni a 37-097 telefon­számon. Rövid, páncéltőkés, fekete bé­csi zongora eladó. Szabó Lajos utca 41. sz., emelet. Nyeremény Moszkvics személy- gépkocsi eladó. Kilián, Gagarin utca 30. III. em. 2. Érdeklődni 17 órától. a^fon Koftamt l surffal Wzagrjtfjfchetan mert egy kg tiszta háztartási pamutrongyért, vagy öt kilogramm vegyes háztartási rongyért az ellenértéken felül ajándéksorsjegyet is ad a rongygyűjtő hetek alatt, október 1-től november 9-ig. Ezernél több értékes nyeremény! Főnyeremény: Skoda 1000 MB személygépkocsi műsor hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.15: Orosz áriák. — 21.45: A jazz kedvelőinek. — 21.58: Mai német szerzők műveiből. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. — 18.05: Írok, könyvek, kritikusok. — 18.15: Ze­nei Figyelő.. — 18.55: Esti mese. — 19.05: A Teleimpex különkiadá­sa Jugoszláviából. — 19.35: Pro­vence daltelt mezői . . . Üti jegy­zet. — 20.00: TV híradó. — 20.20: Az arany meg az asszony. TV7 játék. — 20.55: AC Milan—Estu- diantes La Plata. Labdarúgó Vi­lágkupa döntő. Közvetítés Milá­nóból. — A szünetben, kb. 21.45 TV híradó. — 2. kiadás. BRATISLAVA! TELEVÍZIÓ 10.30: Hírek. — 17.40: Gyermek­es ifjúsági műsor. — 19.00: TV híradó. — 19.30: Filmműsor. — 20.55: AC Milan—Estud [antes La Plata. Labdarúgó Világkupa dön tő. — 22.45: TV híradó. MISKOLCI RADIO A riportereké a szó. — Jelen- les a Diósgyőri Gépgyárból. — Téglagyári jelentés. — Gönc múltjáról és jelenéről. — Film­zene. — Hivatása: a hibakeresés. — Lányok, asszonyok. — Kong­resszus után. — Egy fiatal fonó­nő portréja. — Előadó: a szerző. A megye sportéletéből. FILMSZÍNHÁZAK Béke (f4, hnO. 8): Egy fiatal pár. —* Kossuth (f3, f5, f7): Juan kalandjai. MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ János vitéz. (Bérletszünet). KIÁLLÍTÁSOK Libresso (13—20 óra között): Nagy Gy. Margit gobelintervei* nek kiállítása Rónai Sándor Megyei Művelő­dési Központ (10—18 óra között): Kiállítás az NDK megalakulásá­nak 20. évfordulója alkalmából. Herman Ottó Múzeum »10—18 >ra között): Megyénk története — A Bükk élővilága. Herman Ottó Emlékház (10—18 óra között): Herman Ottó élete 's munkássága. Mássá Múzeum Üjmássá. Ös- kohó (nyitva egész napon át). Megközelíthető a 15-ös autóbusz­nál és a garadnai kisvasúttai. Görögkeleti templom (10—l? és ■ 5—18 óra között): Miskolci gö- ‘ögök művészeti emlékei. Diósgyőri Vármúzeum (30—13 és ■ 4—18 óra között). Megközelíthető az 1-es, 5-ös autóbusszal, vala­mint az l-es villamossal*

Next

/
Thumbnails
Contents